Képes Krónika, 1928. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1928-05-13 / 20. szám
7:————— •• .v11 Marcsa Mátkasága Írta: BODROGI ZSIGVIOND Marcsa a pusztán, az uraságnál, szakácsnő volt. Már a negyven körüli idejét élte, de még elég szentrevalónak tetszett, habár meglátszott rajta, hogy arca rózsáját leszedegette a bánkódás__ Csöndes, hallgatag lány lett az egykor még víg, daloskedvű Mariskából. Valamelyik nyárától délután egyedül tartózkodott a kastélyban. Valaki megcsengette a kapucsengőt. Marcsa kisietett s legnagyobb meglepetésére régen látott szerelmese, a már kissé dereshajú, de még elég derék, jómódú gazdaemberféle állt előtte. A lány megismerte: Bozsó Sándor volt.. . — Ó, maga az, Sándor?! Hogyan került ide?! — kérdezte, miközben kaput nyitott. — Tehozzád gyüttem vóna, Mari szentem, ha elfogadnál rövid szóbeszédre. Szívesen látom... azért, — szólt a hosszan elfojtott bánat hangján. Kertvégi szobájába vezette. —■ No, hogyan vannak odahaza, Sándor?... Üljék csak ide mellém, oszt szóljék, mi jóba jár, — mondta barátságosan a lány, de hangjából kiérzett a melléje telepedő miatt átélt szenvedése, szomorúsága... Bozsó rövid ideig hallgatott, majd, mint aki keresi mondókája kezdeti fonalát, megszólalt. ..— Hát bizony ugyancsak rámjárt az élet rúdja, Mariska. Elhalt a feleségem ... Szombaton temettem ... — Hm, — szánalmaskodott a lányasszony — nagy sor az, ahin még apró gyerek is van! Három... az első az már legényember, tizenkilenc esztendős... nincs is odahaza. Katona. De édesanyja él még, ugye? Szegény, meg esztendeje lesz, hogy elköltözött ez árnyékvilágból. Az is eleget szenvedett... Éri az embert a sorscsapás, részvéteskedett Marcsa. Az. Oszt most nem tudom, mit kezdjek az apróságokkal!... Bajos dolog is az... — Maris!... — No... Lakozik-e még a szívedben irányomban annyi szeretet, irgalmatosság, hogy megszánj?... — Hát lakozni lakozik, meg oszt szánom is magát... Ugyancsak elutasodtál azóta, vágott szavába a gazda. Hogyan?... — Merhogy annak előtte sose mondtad, hogy maga, hanem csak kigyelmed, vagy kelméd ... Jobban hozzám szólt az. — Változott a világ, de még... Sándor bátyám is ... — Te is hibás vagy benne... — Miért? — Csak... Mért nem gyűltél velem akkoriba a pusztára? — Bagóhibre?... Hogyisne! — Most minden másképen volna! — Ugye? De azt elvette kelmed a jegyzőnél meg a papnál... Annak hites ura lett kigyelmed Isten, ember előtt, oszt nekem nem... — Nagy szegénységbe vótam, annak meg vót... — Az a! Rögvest gondoltam, — vetette oda Marcsa gúnyosan. — Móring is, oszt ház, de meg föld is... Megszenvedtem én is, Marcsám, keservesen, — törülgette könnyeit Bozsó. — Nem annyit, mint én, Sándor, — sírta szavait a lány. — Jóvá lehetnénk ... Rajtad áll... — Késő már, Sándor... elöregedtünk. — Sose öregszik szívünkben a szeretet... Nem szólhatok ugyan szerelemről már így, a mi időnkben, nodehát... azért mégis csak úgy van, hogy mind a kettőnknek vana mit elfelejteni, megbocsájtani... — Én megbocsájtottam kigyelmednek már régen, most se haragszom kigyelmedre, de mégse leszek senki ember kályhamelegítője, se anyja a gyerekeinek . . . Nem, Sándor bátyám ... Feledjük csak, ami volt, de meg egymást is... — Én sose téged, Maris, merthogy mindétig szerettelek, ha amazt lettem is hitestársammá! — Node mégis csak az élte kigyelmeddel a fiatalságát. Az ember nem tágított: — Igaz, csakhogy ezentúl te élhetnéd ... Százhúsz holdnak vagyok a gazdája, oszt ökröm, tehenem, birkám annyi a legelőmön, hogy hát éppen, hogy elfér rajta!... - Nem húz engem a gazdaság, Sándor... jó sorom van így is... - Holtiglani robotba... A kisujjadat se kéne kinyújtanod... Bozsó most elérzékenyedett: - Mariskám, mindenem, —fogta kezét a lánynak - legyék szíved, legyél a régi, amilyen voltál hozzám ... Marosának megeredtek a könynyei, majd az olyan sokáig elfojtott keserűség hangos zokogásra kényszerítette. Sándor a keblére vonta s lecsókolta arcáról a lány könnyét: — Megbocsáss, Maris, ha vétkeztem, de megbűnhődtem... Gyere velem, Marcsa lelkem... Légy a párom, a hitvesem ... Tejbe-vajba füröszlelek!... Marcsa elhalkult zokogással felelte: — Jól van, Sándor... majd meggondolom ... rövidesen ... No-no jó... nem bá ... Hangja elcsuklott, miközben ráborult Bozsó gazda vállára... Divatos estélyi köpeny. 28 Tróják Felolvasó tanár: 11 igyyék el, uraim, közel van az az idő, amikor drót nélkül táviratozhatunk legnagyobb távolságokra és nagy, pompás képeket is fogunk drót nélkül továbbítani... Egy hang: Rántástól? * — Miért van görcs kötve a zsebkendődre? — A feleségem kötötte rá, nehogy elfelejtsem feladni a rám bízott levelet. — No és feladtad? — Nem. Elfelejtette ideadni.