Képes Krónika, 1929. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-06 / 1. szám
elköltése annak, amit vénségemre megtakarítottam. Megillet már engem egy kis melegség, egy kis fényesség; kívánom, esengem! NEGYEDIK JELENET. Előbbiek, fráter Boldizsár. Fráter Boldizsár (két ónkupás hoz). Második tanítvány: Mi lesz belőlünk nálad nélkül, mester? Páter Benedek: Az, ami mellettem lett volna. Vagy még különb annál. Gondoskodtam rólatok. Ragusai Félix, ha nem is oly csodálnivalóan nagy művész, mint Marco Attavante, énvelem mindenesetre fölér. Az ő műhelyében most úgyis csak huszonketten vannak, szívesen fog benneteket fogadni. Szükség esetén elébe járulok a királynak is érettetek. De csak abban az esetben, ha elkerülhetetlen volna! Az ecseteimen osztozzatok meg. Kinek-kinek jut belőlük három. Elég jók még. Első tanítvány: Elengedem a magam hármát, mester, add nékem azt, amelyikkel utoljára írtál. A többi mind: Nekem, nekem inkább! Páter Benedek: Egyikőtöknek sem. Azt már elígértem! (Fráter Boldizsár kezéből kiveszi a két kupát, beléjük illeszti a gyöngyvirágbokrétákat és mosolyogva, minden ceremóniás hajlongás nélkül az imazsámolyára teszi, úgy hogy a két összeboruló fehér bokréta a feszület alját érje. Az ecsetjét fölveszi, néhány pillanatig némán szemléli, toppal végigsimogatja, aztán a két virágos kupa közé állítja.) Páter Benedek: Neki ígértem!... És most menjetek, fiaim. Látogassatok meg olykor-olykor, ha jól esik. Áldjon meg benneteket a jó Isten! (Sorra kezet szorít velük és szelíden mosolyog a hat elszontyolodott legény kére. — Tanítványok mind el.) ÖTÖDIK JELENET. Páter Benedek, fráter Boldizsár, később Marco Attavante. (Páter Benedek tanítványainak eltávozta után munkaasztalához lép és soká mozdulatlanul áll előtte. Megmegfojtogatja valami, föl-fölzihál a melle, de lebírja könnyeit.) Fráter Boldizsár: Valaki erre tart a folyosón, hallom a lépéseit. Bebocsássam, tisztelendő atyám? Páter Benedek (csodálkozva tekint rá): Miért ne tennéd, Boldizsár? (Kopogtatnak. A fráter ajtót nyit; Marco Attavante lép be.) Páter Benedek: Marco Attavante, énnálam? Mester, ha nem hullott volna ki már kezemből az ecset, a tanítványod szeretnék lenni! Attavante: Rám pirítasz, tisztelendő atyám. Páter Benedek: Amiért elismerlek és magamnál többre tartalak? Mondhatnám-e, ha nem úgy volna? Én hatvanhárom esztendeig forgattam a betűvető- és képíró-ecsetet, te pedig — sokat mondjak? — tizenötig. S hol vagy te fölöttem! A király ugyancsak büszke, hogy Florentiából Budára hódíthatott. Mennyire jutottál a nagy misekönyvvel? Attavante: Gyorsabban haladok vele, semmint gondoltam volna. Már majd a feliben járok. Ha egyhuzamban így folytathatnám, másfél esztendő múlva elkészülnék vele. Páter Benedek: Derék! Foglalj helyet, öcsémuram és mesterem. Mi jót hoztál különben? Attavante: Mindenekelőtt a fölséges úr szíves üdvözletét, aki még számos esztendőt kíván páter Benedeknek a nyolcvanadikon túl, mely ma tellett be ... Páter Benedek: Hát tud róla? Attavante: Ő küldött!... Azután a magamét, tisztelendő atyám, mit fogadj jó szívvel tőlem (kezet szorítanak), végül ezt a könyvet. Csak nyomtatott holmi, igaz, de már nem olyan rút, mint a tavalyiak és elvégül mégis csak könyv ez is, ha nem is írott. Páter Benedek (átveszi a könyvet és mosolyogva lapozgat benne): Egy szálig piros benne minden initiale! Attavante (nevetve): Próbálnák meg csak tisztelendő atyám Quintus Curtiusának mását kinyomkodni azzal a híres masinériával!... Mit akarsz édes fiam ...