Képes Sport, 1961. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1961-12-27 / 52. szám
Talán az év egyetlen időszaka — karácsony és újév között —, amikor a sportolók zöme is pihen. Nincs edzés, nincs kiegészítő sport — ki lehet kapcsolni az agyban azt a kis riasztószerkezetet, amely az év háromszázegynéhány napján újra és újra megszólal ott belül: készülj... indulás ... közeledik az edzés ideje... Ez a néhány nap csak az igazi, a „passzív” pihenő, amelynek talán nem is a sportoló örül igazán, hanem a család. A nagy „vetélytárs” most a háttérbe vonul, s átengedi egészen a teret az otthon varázsának. (Tudja, nem kell félnie. Akit ő egyszer meghódított, az hűtlen nem lehet soha...) Vajon, illő-e ilyenkor egyáltalán megzavarni a pihenés csendjét? A latolgatás nem tart soká: győz a kíváncsiság. Mit csinálnak sportolóink ez alatt a néhány napos kikapcsolódás alatt? Elindulunk hát körútunkra, s az első küszöb előtt csak azt fogadjuk meg: nem törjük meg a hangulatot. Sportról egy szót se ... Zugló, Parti-lakás. A kényelmes fotelban Parti János, ölében a ragyogószemű másfél éves Ágika. Ágika játszik, kezében kicsiny evezőslapát. A papa néha igazít ■egyet a „fogáson”, aztán folyik az „evezés” tovább. A mama — Szabó Ági, volt sokszoros kosarasválogatott — nevetve nézi ezt a korai „propagandamunkát”. „Majd amikor a lapátot megunja, akkor jövök én — a labdával.. ” Kérdezni sem kellene tulajdonképpen a programot. — Sokat akarunk pihenni mindketten, játszani a kislányunkkal. Én akarom megtanítani őt néhány új szóra. Például: pa... pa... A kislány kezéből lassan kicsúszik a lapát, feje a papa vállára hajlik. Mennünk kell. Körmöcziékhez is jókor érkezünk: mindhárman otthon vannak. Gerő főorvos, a férj, íróasztalánál dolgozik, Körmöczi a 12 éves Zsuzsával (máris egy fejjel nagyobb, mint a mama) beszélget. Program? — Hosszú alvások, séták, s pár napos utazás, Romániába. Valami itthoni szenvedély? — Lehet a sport mellett még egy szenvedélye az embernek? De ■egyébként is, ez a pár nap teljesen a pihenésé. Legfeljebb — az amerikai portyámról készülő könyv kéziratát veszem elő néha. Javítgatok, igazítok rajta, aztán a lányommal felcsücsülünk a heverőre, s felolvasom neki az egyes részleteket... — Mosolyogva, játékos szégyenlősséggel tárja szét a karját: „sajnálatos, különösebb érdekességgel nem tudok szolgálni. Berendi Páléknál is együtt a kis család. A központ az ötéves, szöszkefürtű, aranymosolyú kis Palika. Előtte focilabda (méghozzá nem is akármilyen: a Vasas ezzel játszott Madridban a Real ellen), most éppen „driblizés” következik. A kicsi örül a vendégeknek: „Apu, megmutathatom, mekkorát tudok rúgni?” A nagy üvegablakokra nézünk, s lemondunk az érdekesnek ígérkező bemutatóról. „Inkább passzolj csak Palikám...” A kérdésünkre a válasz csaknem ugyanaz: — Ez a pár nap teljesen a családomé. Az én legnagyobb örömöm, ha a kisfiamat futni, mozogni látom. Három évvel ezelőtt súlyos beteg volt, s azt nem könnyen heverte ki. De már megtanult úszni, bátran, ügyesen mozog a vízben. És ugye, azért egészen jól bánik a labdával is?." Kamutiéknál a mama fogad: a két gyerek, Jenő és Laci is a Közgazdasági Egyetem könyvtárában tanul.. Utánuk megyünk... A könyvtárban hosszú asztalok, tompított fényű lámpák alatt, könyvek közé bástyázva tanulnak a fiatalok. Krisztina András, a könyvtárrészleg vezetője, aki megadja az engedélyt a fényképezésre, elmondja: — Mindkét fiú gyakori vendégünk. Ha Tatáról csak egy-két napra feljönnek Pestre, akkor is órákat töltenek a könyvtárban... A csönd varázsa minket is hatalmába kerít: lábujjhegyen megyünk Kamutiékhoz. „Igazán, csak egy pillanatra zavarunk...” ..,— Pihenés? Lacinak 28-án, nekem 29-én kezdődnek a vizsgáim az egyetemen — mondja Jenő. — Az edzések, versenyek sok időt elvesznek a tanulástól. Ezt a néhány csendes napot tehát alaposan kihasználjuk... Pardon. Iparkodunk észrevétlenül eltűnni a teremből. Az egyetemeken nincs pihenés, vizsgaidőszak következik... Bajnai—Komlós