Képes Sport, 1987. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-08 / 49. szám
TÖMÉNY Mottó: 11-es az, amit a piró megad. Sőt a belőle rúgott gól akkor is érvényes, ha az egész publikum háborog. A múlt héten a kormány elfogadta az egészségmegőrzés társadalmi programját. Továbbá: felemelték a bor árát. A két dolog látszólag összhangban áll egymással. Végtére is a borban alkohol van, ki ne látott volna már alaposan beborozott embert, aki tökrészegre itta magát a hegy levével ? Persze, a boráremelést egészen mással indokolták. Ismét hallottunk különböző termelési költségekről, meg ilyesmikről. És ezt is megmagyarázták, mert nálunk manapság mindent megmagyaráznak. Megértettem. Megértettük. Azt már kevésbé értem, hogy miután a kormány szóvivője elmondta, hogy az egészségmegőrzés hosszú távú társadalmi programját a Minisztertanács jóváhagyta, miért tették fel neki mindjárt elsőként azt a kérdést: lesz-e elegendő pénz a megvalósításra? Ti. ahhoz, hogy az ember ne igya, ne bagózza, ne zabálja a szó szoros értelmében halálra magát, egy büdös fillér sem kell._ Egy kérdést azonban ezúttal én is nagy tisztelettel felteszek: miként lehetséges, hogy éppen az egészségmegőrzési program elfogadásának idején lett drágább a bor ára, és ezzel olcsóbbá tették az égetett szeszes italokat? Magyarország — ha pontosak a statisztikák — nemcsak a halálozás tekintetében az első Európában (igaz, a nők között Romániában nagyobb a halandóság, mint nálunk), hanem az égetett szeszes ital fogyasztásában is vezet! Az amúgy is túl sok alkohol csaknem felét töményben és töményen vesszük magunkhoz, pedig ez sokkal károsabb, mint a bor vagy a sör. Egy-egy deci bor éppúgy nem árt meg, mint egy üveg sör. Sőt, bizonyos esetekben egyenesen egészséges. És sokkal drágább, mint tömény, az égetett szesz! Tesék csak utánaszámolni ebbe az árváltozásokat nehezen szmon tartó világban, bár a pálikák, konyátok, vodkák ára emelkedett, az elmúlt tíz év nézve, viszonylag ennek a lekisebb az „árindexe”. Követkésképpen: ha ma több pér is kell adni a töményért, mi egyévtizeddel korábban ki lett, a cigarettával együtt,szonylag még ez a legolcsó a közértekben, ahol ennimnivalót árulnak. Nincs az a közgazdász, költségvetési szakember, aki erre magyarázatot tudna adni. Hiszen a szesz állami monopólium, és valamennyi alkoholtartalmú italt az állam tetszés szerint adóztathatja. Itt az adókkal, árakkal viszonylag egyszerűen és okosan lehet irányítani a dolgokat. Még a hiány nem ritka gondját sem kell figyelembe venni. Az idén rossz volt a szőlő- (és ezzel a bor-) termés, de mivel a Szovjetunióban komoly, a mi szemünkkel akár bürokratikusnak is nevezhető, sőt talán mosolyt is kiváltó drasztikus küzdelem indult az alkoholfogyasztás ellen, a magyar bor exportlehetőségei csökkentek. Ilyen körülmények között talán a boráremelés helyett fel lehetett volna emelni az égetett szeszeket, a bevételi többletet pedig visszajuttatni a bajban levő bortermelőknek. Vagy éppen a bor és a pálinka árát egy időben emelni, az utóbbit nagyobb mértékben. Hogy ez megint morális megközelítés, és közgazdasági szabályok is vannak a világon? Hát persze, vannak, voltak, lesznek. Ezek azonban éppen azért tanulmányozandók és alkalmazandók, hogy a társadalmat ne sújtsák vakon a következmények. A bajban levő vendéglátóipar egyre magasabb árakat kér a szerződéses üzletekért, amelyeknek vezetői csökkenő forgalom mellett küzdenek a létért. Miként? Múltkor végigautóztam a fél országot, minden faluban ott virított a korcsmán, nevezzék azt büfének, vendéglőnek, eszpresszónak, falatozónak, vagy Málcsi néni valamilyen izéjének, hogy szombaton és vasárnap hat órakor, esetleg már ötkor nyitnak. Merthogy meg vagyon írva, hogy az ünnepnapot megszenteljük! És ugyanez a felirat díszült a sarki presszón, kocsmán. Ha már hétköznap csak 9 órakor lehet elkezdeni a piát, legalább szombaton és vasárnap ne kínlódjon a dolgozó! Nem hiszem, hogy csak én tudnám ebben az országban, hogy például Angliában és az Egyesült Államokban, ahol már évtizedek óta csak meghatározott napszakokban szolgáltatnak ki italt, a hétvégét és a vasárnapot különös védelem illeti. Vannak az Egyesült Államoknak államai, amelyekben a vasárnap teljesen szeszmentes. És vajon csak én tudom ebben az országban, hogy tőlünk Nyugatra, amely vidéket némelyek (velem ellentétben) most minden tekintetben abszolút példaképnek tartják, egy pohár konyak, pálinka, vodka nem fél deci, hanem annak csak negyven százaléka, 2 cent? És vajon más nem emlékszik már a magyar stampedlikre, s arra, hogy negyedszázaddal ezelőtt Magyarországon is csupán 3 cent volt egy konyak, és akkor hoztak féldecit, ha dupla konyakot kértem? Nem az absztinens beszél belőlem, hanem a józan ész. Nemrégiben az NSZK-ban jártam, és amikor az ebédhez egy sört kértem, hoztak egy pohárral — két decivel. Ez is volt itthon egykor, megint csak körülbelül két évtizede búcsúztunk el tőle, mivel már nem volt érdemes a kisebb poharakat mosogatni. Úgy hívták, pikoló. Még egy magyar film is van, amelynek az a címe: Egy pikoló világos. Ma már — Magyarországon — vendég hiába kérne toz deci sört, vagy két cent konyakot. Egy nehéz világban, amelyben mindenkinek kevés a pénze. Ezért aztán szórjuk, még akkor is, ha tönkretesszük vele magunkat,majd megkérdezzük a kormányszóvivőt, lesz-e pénz a legdrágább kincs, az egészség megőrzésére. Már bocsánat, de már azt is meg kell kérdeznem: teljesen normálisak vagyunk-e? Merthogy nem élünk teljesen normálisan, azt felelősségem teljes tudatában állíthatom! Nagyon egyetértek azzal, hogy a két évtizedre szóló, öszszefoglaló egészségmegőrzési program végrehajtásához nélkülözhetetlen a legszorosabb együttműködés az oktatás, a nevelés, a sport, a munkahely között. Viszont szerintem ehhez az is szükséges, hogy ismét legyen pikoló, 2 cent legyen egy pohár tömény, és feltétlenül ki kell terjeszteni a 9 órai alkoholeladási tilalmat szombatra és vasárnapra is. Persze, a szerződéses üzletek bérleti díjának megfelelő leszállításával, hiszen lehetetlen helyzet, hogy — divatos szóval élve — ellenérdekeltségek széles láncolata verje bilincsbe azokat, akik a programot komolyan gondolják. Az állami szesz- és dohánymonopólium megfelelő játékteret biztosít a Pénzügyminisztériumnak ahhoz, hogy az így kieső bevételeket pótolja. Tudom és vallom az egyes ember, a család felelősségét. Ezt azonban aláássa, ha állami emberek felelőtlenségét tapasztalja az egyes állampolgár. Ha a bor drága, a tömény pedig viszonylag olcsó, akkor inkább az égetett szeszt isszák az emberek. Valószínű, hogy a töményen mégis több a haszon. Az állam nevében sincs joga azonban senkinek úgy növelni a bevételeket, hogy ez az állampolgárok tönkretételéhez járuljon hozzá. Szándékosan mellőzöm azt az érvet, hogy a kórházi kezelés, a gyógyítás, a kiesett munkaidő többe kerül, mint amenynyi bevételt az alkohol ad. Ezt ugyanis cinikus, embertelen megközelítésnek tartom. Felháborít az is, hogy a hatóságok tűrik olyan üdítőkből kotyvasztott szeszes italok forgalomba hozatalát, amelynek a szesztartalma éppen alatta marad a 9 óráig nem árusítható italokénak. Az egészségmegőrzés programját a legjobban szép szóval lehet elfogadtatni, de ahol nem használ, ott gyorsan és drasztikusan kell beavatkozni. Elég volt a trükkökből, elég volt a felelőtlenségből, a könynyelműségből! Egyébként azokban az országokban, ahol egy konyak 2 cent (azt is megérzi az ember, mivel azt viszont nem vizezik), csaknem annyi fitness-központ, karate-stúdió, body-buildingintézet és hasonló található, mint (egyébként ott tiszta) kocsma. Sok a sportüzlet, az utazási irodák a téli síszabadságos programokat hirdetik. Van azokban is gond és baj ezer, a drogok ott is terjednek, és nagyon nehezen küzdenek ellene. De: az egész környezet a normális, tehát egészséges életmódra késztet. Igaz, gazdagabb országok, mint a miénk. De szegény országban sem kell okvetlenül önpusztító életmódot kialakítani. De ne is mondja nekem senki, hogy Magyarország szegény. Egy ország, ahol a dolgozók átlagban évente egyhavi fizetésüket költik szeszre, nem nevezhető annak. És elfogadhatatlan, hogy ebben az országban az embereknek nem jut egészségük megőrzésére! Sajnos, inkább iszunk, mint mozgunk. Hosszú távú program az egészségmegőrzés programja. Ahány újabb ostobaságot csinálunk ma, annál hosszabb ideig tart majd a megvalósítása. Szeretném, ha akármiről is döntenek a legkülönbözőbb illetékesek, mindig józanul mérlegelnék a mérlegelendőket. "