Képes Újság, 1966. január-július (7. évfolyam, 1-29. szám)
1966-02-26 / 9. szám
Dobos Attila Kiss Manyi Márkus László Sulyok Mária Hernádi Lajos Papp Éva zeneszerző színművésznő színművész színművésznő zongoraművész színművésznő (Hétfő, P. 17.25) (Kedd, P 21.20) (Szerda, P. 21.05) (Péntek, K. 20.25) (Szombat, P. 17.45) (Vasárnap, K. 16.08) BARBÁROK Van egy kép Móricz Zsigmond elbeszélésében, amelyet nem lehet elfelejteni, ahogy a juhász asszonya eltűnt ura keresésére indul. „Az asszony pedig ment, ment, elment. Elveszett a nagy pusztán... Ment, amerre hallotta, hogy juhászok szoktak legeltetni. Ment egész nyáron, ment, amíg a hó le nem esett, minden fődet bejárt, minden nyájat megkeresett...” A népballadák sejtelmesen tragikus hangja szól e sorokból, s az egész elbeszélésből, a „Barbárok”-ból. A végtelen pusztán megöltek egy magányos juhászt háromszáz birkájáért juhásztársai , s asszonya nem nyugszik, míg holtában is rá nem talál. „Barbárok!” — véli a vizsgálóbiztos a pusztai gyilkosokról, s maga nem veszi észre, hogy egy olyan világról mond ítéletet, amelynek a kietlen puszta itt csak jelképe: egy embertelen, rideg világról, ahol farkastörvények uralkodnak . . . 1931-ben, a nagy gazdasági válság idején írta az alkotóereje teljében levő Móricz ezt a novellát, mely egy évvel később elbeszéléskötetének is címadója lett. A kis remekmű, a nép oldalán harcoló, érett író egyik legszebb alkotása, most képernyőre kerül: Zsurzs Éva rendező, Czabarka György operatőrrel, tv-filmet készített belőle. A film egyik érdekessége, hogy csak 4 főszereplője színész: Görbe János, a juhász, Horváth Teri az asszonya, György László, a Veres juhász, és Kovács Károly, a Vizsgálóbiztos. A többiek hortobágyi emberek. — Nagy gondot okozott volna — mondja Zsurzs Éva —, ha színészeket kell betanítani a nyáj terelgetésére, a „juhászszerű” viselkedésre. Az ottaniak viszont kitűnően alakították önmagukat. Előfordult, hogy az egyik asszony nem volt hajlandó néhányszavas szerepét megtanulni: „tudom én, mit illendő mondani” — jelentette ki, s valóban eredetien hangzott aztán szájából a mondat. Egy öreg halászmester, akinek — a történet szerint — ladikon kellett átvinni a folyó túlpartjára a juhásznét, annyira beleélte magát szerepébe, hogy a csónakban hosszan vigasztalta Horváth Terit: ne búsuljon, megtalálja majd eltűnt urát... — Ha már a szereplőknél tartunk, hadd említsük meg a két komondort is, amelyet a nádudvari fekete-cserepes híres fazekastól kaptunk kölcsön a felvételhez, s a pulit, melyet — bármily furcsa is — Pestről vittünk magunkkal a forgatásra. És még „egy” szereplőnk volt: a nevezetes rackajuh-nyáj, amely egyedüli az országban, a tájmúzeum értékes része. Motorbiciklin érkeztek a forgatáshoz a pusztai emberek, akiket szereplésre hívtunk, úgy hozták magukkal a cifra ruhát. Nézelődtek sokan mások is a filmfelvételnél. Eleinte még azt kérdezte egy öreg juhász a nyüzsgő, verejtékező asszisztensemtől: „Aztán mondja csak, micsoda a tisztességes foglalkozása?” — de néhány nap múlva ugyanez a bácsi már ezt mondta ..Értem én: ami nekünk játék, az maguknak munka” .. . — Hát az volt: nagy és szép munka. Sokat kellett birkózni a korszak érzékeltetésével, a lassú, balladisztikus hangvétel filmre való átültetésével. A közönség dönti el majd, hogy ez mennyire sikerült. . . Kamera előtt az egyik »főszereplő«* »Nem látták, merre jár az én uram a nyájjal?« (Horváth Teri) »A juhász napokat el tud tölteni hallgatva«. (Görbe János) »Barbárodban (TV-fotó, Varga Zoltán felv.)