Képes Újság, 1968. január-július (9. évfolyam, 1-27. szám)

1968-05-25 / 21. szám

A­z alkalomhoz illő sportszerű öl­tözéket a gumitalpú bakancs, a térdnadrág, a viharkabát je­lenti. A sportfelszerelést pedig néhány méter kötél, kötélgyű­rűk, karabinerek, szögek, kalapá­csok, természetesen hátizsák, s az elmaradhatatlan bogrács és az evőeszközök. Ezek közül, ha csak egy is hiányzik, nem teljes értékű sportember a hegymászó. Nem újkeletű sportág. Magyar­­országon az alpinizmus a két vi­lágháború között világszínvonalon állott. Zsigmondi Emil neve a szá­zadfordulón nemzetközileg is elis­mert volt. Déchy Mór a Kaukázust járta, dr. Komorniczky Gyula a Tátra feltárásában volt fáradha­tatlan. De a nyugati Alpokba is eljutottak magyar hegymászók. — Nem veszélytelen a mi spor­tunk — mondja Iván Béla egyete­mista, a Vörös Meteor sportkör hegymászója. — De éppen ez az egyik ok, amiért vonzó. Veszély minden sportban akad: az ejtő­ernyőzésben, a repülésben, az autó- és motorversenyzésben, ta­lán még több is, mint a hegymá­szásban. Vonz tehát a veszély is, de sokkalta inkább a férfias helyt­állás, s a természet szépsége. Ná­lunk nincs holtidény . . . Télen is, nyáron is ott vagyunk a Pilisben, a Bükkben, s egyre gyakrabban a Magas-Tátrában, ahol már 200- 900 méteres sziklafalak várnak ránk. A csapatsportok kollektív erő­kifejtést követelnek az együttesek valamennyi tagjától, még ha já­tékos sportokról is van szó. Meny­nyire így van ez a hegymászóknál, ahol a sziklák leküzdése közös erőfeszítést követel, egyedül szinte lehetetlen az előrejutás. Nem vé­letlen tehát, hogy egy-egy egyesü­leti — Petőfi, Helyiipari SC, Vörös Meteor, MÁVAG — sziklamászó szakosztály tagjait nemcsak a sporttársi kötelék kapcsolja egy­máshoz. Mélyebbek, emberibbek, barátibbak, sőt, bajtársiasabbak az egymáshoz fűződő kapcsolatok. Azt vallják valamennyien — és eb­ben igazuk is van! — jellemfor­máló, egyéniséget alakító sportág a hegymászás. Vannak sziklafalak, amelyek megmászása több napig is eltart. Néha az éjszakát is a falon töltik, speciális hálózsákban, kötelekkel a sziklákra erősítve. És amikor, feljutva a csúcsra, körülpillantanak az alattuk elterü­lő tájon - úgy mondják , minden fizikai fáradságért kárpótolja őket a látvány. Sajátos sport az övéké. A szen­vedélyek sportja .. . 2. F. Hazánkban nincsenek égbenyúló, me­redek falú hegyóriások. A Tátra, a Kár­pátok, az Alpok „kisöccseivel”, a Pi­lis és a Bükk 40—80 méter magas sziklafalaival kénytelenek beérni a magyar alpinisták. Ezt tartják a ma­guk birodalmának a természetet és a veszélyt egyaránt kedvelő magyar HEGY­MÁSZÓK Ég és föld között - köteleken. Mindszenti Andrea IV. éves geológus hallgató, útban a „természetfaltól az „óramutatóra" A „kéményben" is könnyebb az előrehaladás, ha van hozzá társ A csúcson. Rövid pihenő, aztán indulás visszafelé, de már járhatóbb utakon 18

Next