Képes Újság, 1968. január-július (9. évfolyam, 1-27. szám)
1968-05-25 / 21. szám
Az alkalomhoz illő sportszerű öltözéket a gumitalpú bakancs, a térdnadrág, a viharkabát jelenti. A sportfelszerelést pedig néhány méter kötél, kötélgyűrűk, karabinerek, szögek, kalapácsok, természetesen hátizsák, s az elmaradhatatlan bogrács és az evőeszközök. Ezek közül, ha csak egy is hiányzik, nem teljes értékű sportember a hegymászó. Nem újkeletű sportág. Magyarországon az alpinizmus a két világháború között világszínvonalon állott. Zsigmondi Emil neve a századfordulón nemzetközileg is elismert volt. Déchy Mór a Kaukázust járta, dr. Komorniczky Gyula a Tátra feltárásában volt fáradhatatlan. De a nyugati Alpokba is eljutottak magyar hegymászók. — Nem veszélytelen a mi sportunk — mondja Iván Béla egyetemista, a Vörös Meteor sportkör hegymászója. — De éppen ez az egyik ok, amiért vonzó. Veszély minden sportban akad: az ejtőernyőzésben, a repülésben, az autó- és motorversenyzésben, talán még több is, mint a hegymászásban. Vonz tehát a veszély is, de sokkalta inkább a férfias helytállás, s a természet szépsége. Nálunk nincs holtidény . . . Télen is, nyáron is ott vagyunk a Pilisben, a Bükkben, s egyre gyakrabban a Magas-Tátrában, ahol már 200- 900 méteres sziklafalak várnak ránk. A csapatsportok kollektív erőkifejtést követelnek az együttesek valamennyi tagjától, még ha játékos sportokról is van szó. Menynyire így van ez a hegymászóknál, ahol a sziklák leküzdése közös erőfeszítést követel, egyedül szinte lehetetlen az előrejutás. Nem véletlen tehát, hogy egy-egy egyesületi — Petőfi, Helyiipari SC, Vörös Meteor, MÁVAG — sziklamászó szakosztály tagjait nemcsak a sporttársi kötelék kapcsolja egymáshoz. Mélyebbek, emberibbek, barátibbak, sőt, bajtársiasabbak az egymáshoz fűződő kapcsolatok. Azt vallják valamennyien — és ebben igazuk is van! — jellemformáló, egyéniséget alakító sportág a hegymászás. Vannak sziklafalak, amelyek megmászása több napig is eltart. Néha az éjszakát is a falon töltik, speciális hálózsákban, kötelekkel a sziklákra erősítve. És amikor, feljutva a csúcsra, körülpillantanak az alattuk elterülő tájon - úgy mondják , minden fizikai fáradságért kárpótolja őket a látvány. Sajátos sport az övéké. A szenvedélyek sportja .. . 2. F. Hazánkban nincsenek égbenyúló, meredek falú hegyóriások. A Tátra, a Kárpátok, az Alpok „kisöccseivel”, a Pilis és a Bükk 40—80 méter magas sziklafalaival kénytelenek beérni a magyar alpinisták. Ezt tartják a maguk birodalmának a természetet és a veszélyt egyaránt kedvelő magyar HEGYMÁSZÓK Ég és föld között - köteleken. Mindszenti Andrea IV. éves geológus hallgató, útban a „természetfaltól az „óramutatóra" A „kéményben" is könnyebb az előrehaladás, ha van hozzá társ A csúcson. Rövid pihenő, aztán indulás visszafelé, de már járhatóbb utakon 18