Képes Újság, 1970. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-23 / 21. szám
A ZENE HULLÁMÁN A tények azt mutatják, hogy a könnyűzene, a tánczene az utóbbi időben megtorpant. Pedig hozzászoktunk, hogy szinte naponta születtek nagyszerű számok, slágerek, tehetséges, fiatal zenészek alakítottak zenekarokat, amelyek az egyik pillanatról a másikra kivívták maguknak a hírnevet, a népszerűséget. Szinte minden fesztiválon oly sok volt a jó dal, hogy a zsűritagok csak hosszú és heves vita után tudták kiválasztani a jók közül a legjobbat. Most pedig? A zsűrinek, hasonlóan az előbbi időszakhoz, nehéz dolga van, csak éppen fordított előjellel. Az énekesek feltűnnek, új arcok, inkább csak arcocskák, és a régi zenekarok is mintha veszítettek volna vonzerejükből. Ezekről a kérdésekről beszélgetünk Szécsi Pállal, a népszerű táncdalénekessel, két okból is. Egyrészt azért, mert hivatásánál fogva is figyelemmel kíséri a könnyűzenei jelenségeket, másrészt pedig személyes tapasztalatai vannak, mert sűrűn hívják vendégszereplésre külföldi televíziók, rádiók, hanglemezgyárak. Célszerű kettéválasztani a problémát, mert hiszen külön kell beszélni a beatmuzsikáról és a hagyományos tánczenéről. Nálunk is, külföldön is mindkettőnek megvan a maga tábora. Ami a beat-muzsikát illeti, hullámvölgybe került, fejlődése megtorpant. — Mi ennek az oka? — Több oka is lehet. A közönség — úgy tűnik — mostanában már túltelítettséget érez. Való igaz az is, hogy kevés jó szám születik. A beat-zene akkor érte el legnagyobb sikereit, amikor az úgynevezett popirányzathoz közelített. A legsikeresebb számok a modern ritmus és a hagyományos dallamosság sikeres kombinációjából születnek. — Milyen irányzatokkal találkozott külföldön? — Jelenleg három vezető irányzatról beszélhetünk. Az egyik az úgynevezett underground-stílus, amelyet leginkább az absztrakt művészeti irányzathoz hasonlítanak. Ez a stílus nehezen érthető. Mindamellett ez lenne a kisebb baj, a nagyobb az, hogy ebbe könnyebben beleférkőznek a sarlatánok, akik aztán elárasztják összetákolt műveikkel a zenei világot. — És a második? — A hagyományos jazz. Ennek a zenei irányzatnak nálunk szűk a tábora, ezért aránylag kevés művet vesznek át a zenekarok, énekesek. A könnyűzenének ebben az ágában az utóbbi időben is születtek sikeres számok, amelyek gyorsan népszerűek lettek. — A harmadik a beat? — Igen. Erről még csak annyit, hogy a tavalyi idényben lezajlott fesztiválokon igazi sláger, hát még világszám, nem került bemutatásra. Talán az egyetlen kivétel San Remo. Az itt elhangzott dalok közül néhány bejárta a világot. Főleg azért, mert Tom Jones és a hozzá hasonló híres énekesek felvették műsorukba ezeket a dalokat. — Tom Jones-hoz hasonlítható új énekessel találkozott? — Talán Jack Grunsky kanadai énekes lesz az új csillag. Mindenesetre a német nyelvterületen nagyon népszerű. Most hívta meg az egyik londoni hanglemezgyár, amely több népszerű számát felveszi. — Végül saját munkájáról hallhatnánk? — Most készült el az első színes show a televízióban, ebben én is szerepeltem. Részt veszek a szarajevói fesztiválon, ahol húsz ország képviselői lesznek jelen. Ezután az NDK televíziójának show-jában szerepelek. — És itthon? — önálló műsorral jelentkezem a tv-ben és a rádióban, előreláthatólag júniusban. B. A KÉPES ÚJSÁG KÖNYVESPOLCA Tanúvallomás egy perhez. (Európa) Negyedszázada kapitulált feltétel nélkül a náci hadsereg. Az évfordulóra jelent meg e kötet, amelyben nyolc elbeszélés idézi fel a szörnyű háborút. A háborút, amely 44 millió ember halálát okozta. A novella-válogatás arra törekedett, hogy ne csataképek és riportok szóljanak e korról, hanem olyan elbeszélések, amelyek az embert mutatják be. Az embert a háború őrületének kiszolgáltatva, lövészárkokba, koncentrációs táborokba kényszerítve — az elbukó és a diadalmas embert. Szergej Akszakov: Családi krónika (Európa). A regény alkotóját méltán emlegetik együtt a legnagyobb orosz írókkal, Gogollal és Turgenyevvel. Akszakov valóságábrázoló művészete nyomán ugyanis megrázó erővel bontakozik ki a múlt századi Oroszország, a földesúri világ, a vad szenvedélyek, kegyetlen orgiák, másrészt az elmaradott, jámbor megadás Oroszországa. Vladimir Neff: Humlet úr viszontagságai (Európa). Humlet lehet, hogy hamarosan ugyanúgy fogalom lesz, mint Svejk — egy minden rendszerhez, minden eszméhez készségesen és a maga érdekeit pontosan kiszámítva alkalmazkodó kaméleon, aki a népszerű csehszlovák író könyvében saját igazolására tárja elénk életét. A szatirikus hangvételű regény napjainkban játszódik, s minden bizonnyal Neff maradandó alkotása. Puszta Sándor: Hegyre menet ritkulnak a fák (Magvető). A katolikus papköltő gyűjteményes könyve több évtized verstermését szólaltatja meg. Annak idején első jelentkezésekor Móricz Zsigmond így kiáltott fel méltató kritikájában: „Puszta Sándor a legnagyobb rejtély volt előttem évekig. Ez a rejtély most megoldódott, mégiscsak költő lett. Ez a hang egészen az övé, tiszta és megdöbbentő. Ha elődöt keresek: Vörösmarty és Arany jut eszembe, örülök neki, úgy érzem, valaki jött.” Az olvasó, ha kezébe veszi a könyvet, az az érzése támad, hogy Móricznak igaza volt. Költő szólalt meg a leányfalui plébániaiakból. Marsall László: Vízjelek (Szépirodalmi Könyvkiadó). A fiatal költő első kötete, ennek ellenére mégsem szárnypróbálgatások gyűjteménye e könyv. Élmény és gondolat, benyomás és elvonatkozás együttesen alakíják ki Marsall László lírai hangját. Verseiben a magyar lírai hagyományok és az újítás igénye együtt találhatók. Káldi János: A világító kapanyél (Magvető). A Szombathelyen élő költő legújabb verseit olvashatjuk e kötetben, azokat az írásokat, amelyek a vidéki társadalom helyzetét próbálják elmondani. A költőt a táj, a szerelem, a család és a múlt emlékei tartják fogva. Lírai vallomásainak kötőanyaga az emberi együttérzés. Békési Gyula: Melegség fénye (Magvető). Kétkezi munkás verseit gyűjtötte egybe a kiadó, verseket, amelyekben a költő csodaszépet gondolt, a magányt keresi, s ebben a magányban úgy érzi, hogy megleli élete értelmét. Tornai József: Időtlen idő (Magvető). A költő ötödik verseskötete. Modern hangvétellel próbálkozik, legjava versei szinte brutális erejűek, a mai afrikai néger költő alkotásaira emlékeztetnek. Keszthelyi Rezső: Vonalak kertje (Magvető). Az író lírai világa a modern költészet főbb áramlataival rokonítható. Ezt a világot a logika útjain nem mindig lehet bejárni. Ezek a finom műgonddal kimunkált választékos versek csak lassan, többszöri olvasásra fedik fel magukat az olvasó előtt. T. J. MAGYAR NÉPDALOK 7. Kerek a szőlő levele ... 2. Lehajtottak a zöld ágak, Lehajtottak a zöld ágak, S azok is engem sajnálnak, S azok is engem sajnálnak. A Keleti-Kárpátokon túl, tíz községben élnek a déli csángók. Hagyományaik — az évszázados különélés ellenére vagy talán éppen azért — mindmáig megtartották az ősi sajátságokat. Ha beszédüket és dalaikat hallgatjuk, olyan érzésünk támad, mintha valaki messziről, a múltból szólna hozzánk. Szavaikat az elmúlt századoknak kijáró tisztelettel követjük s megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a különös dallamaikat is, melyekben a régi magyar és balkáni zene elemei ötvöződtek össze. A szájhagyományban maradt csángó népköltészet egy valamikori világ páratlan szépségét őrizte meg, egy olyan világét, amelyről nincsen krónika, nem maradt írásos emlék. A „Röpülj páva” vetélkedőben Faragó Laura szegedi főiskolás többször is felidézte ezt a különös szép, szomorú világot. Dalaiból most ezt választottuk ki, amelyet a legkönnyebb elénekelni. Ezt Domokos Pál Péter gyűjtötte 1929-ben a Bakó melletti Bogdánfalván. Bár a dallam változata már egy XVIII. század végi sárospataki gyűjteményben is szerepelt, az eredete minden bizonnyal még ennél is régibb. A soronként előforduló bővített másodlépés és az apró díszítőhangok előadása fokozott gondosságot kíván. A jellegzetes kétsoros szövegekből, helyszűke miatt, csak két szakaszt közlünk. Az eredeti ennél jóval hosszabb. Aki Faragó Laura többi dalát és a hasonló ősi, bár nehezebb dallamokat is meg akarja ismerni, az haszonnal forgathatja Domokos Pál Péter „Rezeda” című füzetét. (Zeneműkiadó, 1953.) Ennél teljesebb képet ad a csángók zenei hagyományairól a Faragó József és Jagamas János által szerkesztett kötet, a „Moldvai csángó népdalok és népballadák" (1954), valamint Domokos Pál Péter és Rajeczky Benjamin: Csángó népzene I—II. gyűjteménye, melyet 1956-ban, illetve 1961-ben jelentetett meg a Zeneműkiadó. A moldvai csángók zenéjéhez vezető út talán nehezebben járható, mint a többi, de megéri a fáradságot. Rajta kincsekkel teli földre érünk, melyről elmondhatjuk Kodállyal, hogy „a magunk ismerete mélyül tőle.” Vikár László :