Képes Újság, 1981. július-december (22. évfolyam, 28-52. szám)
1981-09-26 / 39. szám
„Vladár - napok" Splitben VLADÁR SÁNDOR NÉVJEGYE: 1963. július 19-én született Budapesten. Magassága: 189 centiméter, testsúlya 80 kiló. A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium magántanulója. A Központi Sportiskola versenyzője. Edzője: Széchy Tamás. A moszkvai olimpián 1980-ban, a 200 méteres hátúszásban aranyérmet nyert. 1981-ben a spliti Európa-bajnokságon a 100 és 200 méteres hátúszásban egyaránt első helyen végzett. * Egyes rosszindulatú vélemények szerint a magyar úszósportot a csávából Vladár Sándor húzta ki, azzal, hogy képes volt duplázni a XV. úszó Európa-bajnokságon. Ha ebben a megállapításban van is némi túlzás, kétségtelenül igaz, hogy míg korábban a magyar női úszást egyetlen valaki reprezentálta méltóan a világversenyeken, Gyarmati Andrea. Most Vladár Sándor is hasonló cipőben jár. Andreával annak idején úgy tréfálkoztak, hogy egyszemélyes úszócsapat. Most Vladár ez a magányos ember, hiszen rajta kívül vagy még, vagy már nem képes egyetlen magyar úszó világraszóló időeredményre. Beszélgetésünket kezdjük a legutóbbi sikernél, a spliti Európa-bajnokságnál. — Milyen érzésekkel vágott neki a versenyeknek? — Érdekes típus vagyok, én inkább a felkészülés időszakában érzem a felelősség súlyát. Akkor nyomaszt, lehangol, képtelen vagyok felszabadulni. Most is így volt, a versenyek helyszínén már lényegében nyugodt voltam, annak biztos tudatában készültem, hogy edzőmmel, Széchy Tamással mindent megtettünk a tisztességes szereplés érdekében. — Sokan féltették, aggodalmaskodtak, hogy Moszkva után, olimpiai bajnokként nem okoz-e csalódást. — Talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy jó versenyzőtípus vagyóik, aki függetleníteni tudja magát a külső körülményektől és a benne levő maximumot nyújtja, a lehetőségekhez képest. Annak ellenére, hogy fiatal vagyok, nekem egyáltalán nem szállt a fejembe a dicsőség a moszkvai olimpia után. Pontosan az ellenkezője történt, fokozódott a felelősségérzetem, komolyabbá, megfontoltabbá tett a siker. — Splitben a legnagyobb meglepetésre a 100 méteres hátúszásban is nyert, holott korábban ez a táv egyáltalán nem tartozott az erősségei közé. — Magam is úgy tartottam, hogy lassú vagyok ehhez a sprintszámhoz. A 200 méter inkább megfelelt az alkatomnak. A jó start után azonban éreztem, hogy itt is van mit keresnem. Fordulóim is sikerültek. Ha jobb benyúlással is, de megelőztem a szovjet Semetovot. Azt mondják a televízió nézői, hogy másodpercekig tanácstalan voltam, és kifelé mutogattam, hogy tényleg én nyertem? Majd amikor Széchy Tamás bólintott, akkor boldogan bokszoltam a levegőbe. Ez is árulkodhatott arról, hogy engem is őszintén meglepett, hogy a korábbi időszakokhoz képest mennyire felgyorsultam, és tudtam foggal-körömmel küzdeni. — Moszkva után a 200 méter, ha úgy tetszik, akkor legteljesebb mértékben már Vladár-privilégium volt. — No, ez az, amit nem szívesen hallok, ami mindig felbosszant! A mai európai élmezőnyben olyan minimális különbség van a versenyzők között, hogy egyetlen rossz rajt elég ahhoz, hogy minden remény szertehulljon. Széchy Tamás pedagógiai ereje és azt kell mondanom, hogy emberismerete csodálatos. Ő sohasem nyomja agyon tanítványait a felelősség túlzott súlyával. Képes az embert olyan lelkiállapotban tartani, amelyben nem rágjuk magunkat, nem gyötrődünk, és marad annyi energiatartalékunk, hogy a versenyen újítani tudjunk. Majdnem azt a szót használtam, hogy a harci kedvet, a tüzet képes akkor a legmagasabb hőfokra szítani, amikor éppen leeresztenénk, öszszeroppannánk. — Végül is Európa-csúccsal győzött a 200 méteres hátúszásban. — Ebben nem volt semmi meglepő, hiszen a saját rekordomat döntöttem meg. Abban, hogy a döntőben felszabadultan úsztam, nagy része volt a száz méteren elért sikernek. Ez a jó nyitány hangulatilag rendkívüli módon feldobott. — Annyi szó esett a mesteréről, Széchy Tamásról, árulja el, milyen a kettőjük közötti kapcsolat? — A rettenetesen kemény, napi 7—8 órás felkészülési időszakban, amikor a szó szoros értelmében szenvedni kell, sokszor gyűlölöm. Azt gondolom, hogy legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben. Valójában mindent neki köszönhetek, amit a sportban elértem. Nagyszerű ember, akinek jóformán nincs egyetlen olyan gondolata, amiben ne mi, a versenyzői lennénk a közpoti figurák. Néha összeszólalkozunk, zsörtölődik velünk, ő ilyen. A tűzbe mennék érte... — Ennyi edzés, verseny mellett marad-e ideje a szórakozásra? — Lényegében mindennap reggel hattól este nyolcig az uszodában vagyok. Kérdezem én, kinek van ezek után kedve, energiája ide-oda elmenni? Örülök, ha a tanulásban tisztességesen helytállók. — Tánc, udvarlás, ez mind kimarad az életéből? — Nem vagyok remete. De a hasonló korú 18 évesekhez képest ilyen vonatkozásban alig engedhetek meg magamnak efféle örömöt, lazítást. Ez nem sírás, egyszerűen nincs időm arra, hogy valakinek heteken át udvarolni tudjak. — Mi jelenti a kikapcsolódást? — A horgászás. Megnyugtat, felüdít. — Mikor volt utoljára egy-két hétig nyaralni? — Jó kérdés. Most a spliti EB-n Széchy Tamás megígérte, hogy jövőre két hétre elenged magánemberként erre a csodálatos fürdőhelyre. Szaván fogom. — Negyedikes a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. Mi lesz utána? — Ha okosan megtalálom a harmóniát a versenysport és a tanulás között, akkor mindenképpen továbbtanulok. Talán az Állatorvostudományi Egyetemen. Ez persze a jövő zenéje. — Lassan véget ér a néhány napos pihenő az EB után. Holnap reggel hánykor kel? — A szokott időben, hajnali ötkor. Kezdődik elölről a taposómalom. De még mielőtt megkérdezné, hogy megéri-e a sok lemondás és gyötrődés, már válaszolok is. Meg! Ha egyszer komolyan úgy érezném, unom, azonnal abbahagynám. Gyenes J. András 27 TOTÓ-tippük, 39. hét IX. 27. Pótmérkőzések: 1, 1, 1 1. Gyula—Salgótarján 1x2 2. Szabó L. SE—Eger1 3. Szegedi Dózsa—Balassagyarmat1 4. BVSC—MÁV Előre 1 X 5. MÁV DAC—Bauxitbányász x 2 6. Mohács-Véménd—Sabaria1 7. Fiorentina—Ascoli1 8. Genoa—Cesena 1 X 9. Internazionale—Torino 1x2 10. Napoli—Milan 1 X 11. Udinese—Avellino1 12. Cavese—Sampdoria X 2 13. Rimini—LazioX