Képes Újság, 1983. január-július (24. évfolyam, 1-27. szám)

1983-01-07 / 1. szám

ÁTADTÁK­­ 1981-BEN Népgazdaságunk az idén is a XII. Kongresszus határo­zataival összhangban fejlődött, a legfőbb gazdaságpoliti­kai célok teljesültek, javult a népgazdasági egyensúly, ele­get tettünk nemzetközi fizetési kötelezettségeinknek. Mind­ezt olyan gazdasági körülmények között értük el, amikor még a vártnál is nehezebbek voltak munkánk feltételei. A beruházási ütem csökkent ugyan, de így is jónéhány, orszá­gosan is jelentős létesítménnyel gyarapodott az ország. A fogyasztásban és ellátásban is tartani tudtuk a korábban elért színvonalat. Az életkörülmények javulásának fontos tényezője, hogy a terveknek megfelelően felépült 77 ezer lakás, 1700-zal nőtt a gyógyintézeti ágyak száma és elké­szült 3000 bölcsődei, 11 ezer óvodai hely, 1600 általános iskolai osztályterem. Reális programunk van 1983-ra is. Teljesítésének forrása ugyanaz kell hogy legyen, mint ami 1982-ben volt: milliók alkotó munkája, kiváló szakembereink igyekezete s annak átérzése, hogy a gazdasági terv teljesítésétől függ boldo­gulásunk. FŰZFÜGYÁRTELEPEN ünnepélyes keretek között avatták fel április elején a Balaton uszodát. A sport­­létesítményt nyolcvanhat üzem és vállalat összefo­gásával 133 millió forin­tos költséggel építették. A nemzetközi előírásoknak megfelelő sportuszoda rendszeres sportolási le­hetőséget biztosít a válla­lat dolgozóinak, biztosít­ja az óvodai és az iskolai úszásoktatást is. RÁKOSPALOTÁN május végén avatták fel az or­szág első szemétégető mű­vét, amelynek építését 1976-ban kiemelt nagy beruházásként határozta el a kormány. Az új lé­tesítményben a fővárosban évente keletkező mintegy 4 millió köbméter háztar­tási és ipari hulladék csaknem 60 százalékát le­het elégetni. E­közben je­lentős mennyiségű elekt­romos áram és any­­nyi hőenergia termelődik, amennyi a környéken lévő ipari üzemek, valamint a káposztásmegyeri lakóte­lep csaknem 4000 lakásá­nak fűtését és melegvíz­­ellátását is biztosítja majd. DEBRECENBEN a tavasszal fejeződött be a városnyi nagyságú Újkerti lakótelep építése, amely 7500 lakásból áll és csaknem 30 ezer embernek ad otthont. Az építéssel egyidőben a játszótereket, az isko­lákat és óvodákat, az egészségügyi intézményeket, valamint a szol­gáltató és üzlethálózatot is megépítették. összeállította: VARGA ÁGNES BÉKÉSCSABÁN már az év elején megkezdődött a gyógyító mun­ka az új 310 ágyas kórházban. A régi épületben lévőkkel együtt így összesen 636 ágy van a gyógyítás szolgálatában. A gyermek­­gyógyászat, az orr-, fül- gége osztály és a szemészet beköltözé­sével, valamint az 1600 adagos konyha és a gyógyszertári labora­tórium üzembehelyezésével nagymértékben javult az egészségügyi ellátottság a megyében. DUNAÚJVÁROSBAN júliusban avatták fel a Dunai Vasmű kon­verter acélművének második egységét. A 9,4 milliárd forint értékű beruházás a tervezettnél csaknem egymilliárd forinttal olcsóbban és az eredeti határidőnél fél évvel korábban készült el.

Next