Képmás, 2007 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2007-10-01 / 10. szám

A jó nemes bor megszentelt nedű, mert a Föld mé­lyéből az erő, az égboltról a Nap melege találkozik ben­ne. Ezért állt a régi atyafiak ünnepi jókívánságában is az első helyen a bor, s csak utána a búza és a békesség. S ahogy a régi korok kultikus központjaiban, úgy a mai keresz­tény hitéletben, az áldozásban, az úrvacsorában is ott van a kenyér mellett a bor. Az elmúlt 17 év megnyugtató jelensége, hogy a megújult magyar borászat a nemzet kulturális felemel­kedésének egyik fontos területévé vált. Mert a borászat nem munka, hanem hivatás, életmód, ahol a gondoskodás, törődés, becsületesen elvégzett munka éppúgy hat a nemes nedűre, mint a gazdára. S az előállítás kulturáltsága mellett mára teret nyert a fogyasztás kulturáltsága, a kulturált fogyasztás is. Borok és borok Az egyiptomiak már a Kr. e. III. évezredben fogyasztották a kék szőlő levét, a bort. Magyarországon az államala­pítással egyidős a szőlészet. Az első írásos emlék 1075- ből származik, amikor I. Géza a Felsőalpár vidékén lévő szőlőket a garamszentbenedeki (ma Hronsky Benedik - Szlovákia) apátságnak adományozta. Az igazi fellendülést a reneszánsz kor jelentette, ahol a művészetek pártolása mellett az étkezés örömei is előtérbe kerültek. A visegrádi várban Mátyás idején ünnepek al­kalmával bor áradt a szökőkutakból. Az egri vár katonái a bika vérének nevezett bortól nyertek a harcokhoz újabb és újabb erőt. II. Rákóczi Ferenc birtokain a világhírű tokaji termett, amely bizony eljutott nemcsak a szentpétervári cári udvarba, de Európa több királyi udvartartása mel­lett a Vatikánba is. Maga a Fejedelem sem indult útnak hatrekeszes bortartó útiládája nélkül. Magyarország a XVIII. században Franciaországgal megosztva első helyen állt a világranglista élén, ami a bor mennyiségét és minőségét illette. A napóleoni idők­ben a mai termés négyszeresét, 15 millió hektoliter bort termeltek a magyar borosgazdák. A borászképzés a XIX. században indult el Budafokon, az akkori kádár- és bor­­kereskedő szakma fővárosában. Hátsek Ignác 1880-ban elkészítette Magyarország borászati térképét. Ez a mű 426 000 hektár (a mainál hatszor több) termőterületet jelöl. Borok és ételek A fajtatulajdonságoktól eltekintve a borokat nagyobb csoportokba soroljuk: első a csersavas, alacsony alkohol­tartamú, száraz vörösborok, rosék. Második a savanykás, száraz borok, harmadik a könnyű, édeskés, félszáraz, félédes fehér- és vörösborok. Negyedik a magas alkohol­tartamú, testes vörösborok, vannak még az édes vagy likőrborok, vermutok, az aszúborok, magas alkohol- és szesztartalommal, és végül a pezsgőborok. Fontos tudni, hogy milyen ételhez mely borokat jó felszolgálni. Hideg előételekhez könnyű száraz fehérbort vagy rosét adunk. Leveshez fehérbort kínáljunk, meleg előételhez könnyű, alacsonyabb alkoholtartalmú vörösbort vagy rosét szolgálunk fel. Halhoz száraz vagy félszáraz fehérbor felel meg a legjobban, de ez az elkészítés módjától is függ. Fehér sültekhez testesebb fehérbort vagy könnyű vörösbort adunk, barna sültekhez, vadhúshoz testesebb vörösbort. Desszerthez tokajit (aszú, szamorodni, fur­mint) vagy likőrbort kínálunk. A sajthoz - minőségtől, fajtától, érettségtől függően - könnyebb vagy testesebb vörösborokat, vagy gyümölcslevet adunk. „TÜZES BOROK VULKÁNI ÍZEK” PINCE, BORHÁZ, VENDÉGHÁZ 8258 Badacsonytomaj, Káptalantóti út 19. Mobil: (06 30) 927 1414 www.borbelypince.hu info@borbelypince.hu A Borbély Családi Pincészet tu­lajdonosa Borbély Gyula és fia Tamás 2006 őszén aszút készített Badacsonyban az Olaszrizling szőlőből. Egy csoda született, mel­lyel 2007-ben Siófokon a borász el­nyerte a BALATONI BOROK MESTERE 2007 megtisztelő címet. Az Olaszrizling szőlőből - amely a Badacsonyi Borvidék meghatározó fajtája - többféle bort is készítettek már. A normál szüretelésű Olaszrizling mellett a késői szüretelésű félédes bor már különlegességnek számított. Ezidáig mégis a fagyott szőlőből készített édes jégbor vitte el a pálmát, több díjat is nyertek vele. Az utóbbi évek a Borbély Csal­ád­i Pincészet számára sikeresek, országos és megyei borversenye­ken is kiváló eredményeket értek el kitűnő boraikkal. Az Olaszri­zling mellett kiemelkedő fajtáik a Kéknyelű, Szürkebarát, Muscat Ottonel, Zeusz és Somlói Juhfark. A pincénél csoportokat is fogadnak és a borozgatásban megfáradt ven­dégek megpihenhetnek a pince fölött található komfortos vendé­gházukban. Látogassák meg Önök is a Borbély Családi Pincészetet és kóstolják meg tüzes boraikat! képmás | 6 7

Next