KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1974
4. szám - KÖNYVSZEMLE
A megbántott, magát igazában sértve érző Misztótfalusi Kis Miklóst először Apologia (1697), majd Maga Személlyének, életének és különös cselekedeteinek Mentsége című művek megírására késztetik. A Mentség szenvedélyes hangú vádirat az elmaradottság és szellemi korlátoltság ellen, teletűzdelve önéletrajzi motívumokkal, ezáltal téve művét félig-meddig emlékirattá, hűségesen tükrözve kitűnő temperamentumát, életkedvét, a hatalom birtokosaival bátran szembeszállni tudó harci kedvét és tekintélyét. Zsinat elé állítják, Apológiája és Mentsége visszavonására kötelezik. Munkakedvét és töretlen lelkesedését, munkájába vetett hitét és fizikai létét mindez kegyetlenül megtöri. „Felőrlődött terve szépsége és szomszédai kicsinyessége között" — írja nagyon találóan Szerb Antal. S a saját elbeszélése szerint latin és görög, héber és szír, szamaritánus és kopt, örmény és grúz betűket metsző, magyar könyvet kiadó művészember halála óta évszázadoknak kellett eltelniök, hogy a „mester" értékeinek teljes fényében féniksként tündököljön és világítson. VESZELOVSZKY IVÁN JS