Kincses Kalendáriom, 1936
Reform-ifjú száz év előtt - Kossuth és az ifjúság
124 Mint minden fiatal ember, ki valamit tanult, nagy véleménnyel voltam magamról s forróbb vágyat nem ismertem, mint mielébb érvényesíthetni erőmet s tehetségeimet a hazai emberiség érdekében, melyek, úgy hittem, ezeknek jó hasznát vehetik. Szükséges volt tehát mielőbb az ifjúsággal megismerkednem, mert erre akartam hatással lenni. Első érintkezésem azonban nem volt biztató. Az országgyűlési ifjúság jobbmódú része a Hollinger-kávéházban reggelizett s újságot olvasott, tíz órakor elment az országházba, ülésbe, ott éljenezte az ellenzéki szónokokat s lepisszegte vagy lemorogta az aulikusokat, a karzaton udvarolt a nőknek, délben nézte vagy kisérte a követek családját a sétatéren, ebédelt a Zöld fánál vagy aVörös ökörnél, délután ismét elment ismét a Hollingerbe, billiárdozott, pletykázott, kártyázott s egy zárt mellékszobában makaózott. Komoly szó csak azoktól hallatszott, akik éppen cenzúrára készültek és szőrszálhasogató kérdéseket adtak fel egymásnak a magánjog casuistikájából. Politikáról alig volt szó, a jurátusok ez idő tájban meg voltak szeppenve, mert Somogyi Antal, ki köztük nagyobb befolyással bírt, eltávolíttatott Pozsonyból és híre járt, hogy a lármásabbak minden esetre megbuknak a vizsgánál, bármily jól készülnek is el, sőt arról is volt szó, hogy az ügyvédi vizsgát meg fogják szüntetni az országgyűlés folyama alatt. Csak bizalmasabb baráti társalkodásban, vacsoránál, ha boroztuk, vagy séta közben a gyönyörű pozsonyi ligetben, vagy a hegyek közt Dévény felé, szűnt meg a tartózkodás; ilyenkor szigorúan rostáltuk meg a követek magaviseletét s beszédeiket, sopánkodtunk az ország sorsa fölött és szidtuk az ifjúság lelketlen zömét, mert egészben véve hiányzott náluk az ifjúkorban oly természetes bizalom egymás iránt, különösen azok, kik a personálisnál vagy a királyi tabularistáknál el voltak foglalva, gyanakvó szemmel találkoztak mindenütt. Kossuth és az ifjúság Kossuth nem állt az ifjúság kegyében; az Országgyűlési tudósításokat adta ki írásban, kezdetben Orosz József társaságában, később egyedül, s meg akarván kímélni a leírás költségeit s alkalmatlanságát, kőnyomdát szerzett vállalatának, hogy olcsóbban adhassa tudósításait s így nagyobb elterjesztést szerezzen nekik. Ez a hivatalos körökben nagy zajt gerjesztett, s csakhamar tudtára adták neki Bécsből, hogy ha tüstént el nem adja kőnyomdáját a kormánynak, azt el fogják tőle kobozni, mert kőnyomdát csak legfelsőbb engedély mellett szabad beírni s a kormány semmiképpen nem fogja tűrni, hogy az országgyűlési tudósítások a cenzúra kikerülésével kőnyomatban jelenjenek meg. Kossuth mindjárt közölte a cancellaria et officiosus lépését az ellenzéki követekkel, néhány feszülök azt tanácsolta, hogy engedjen a hatalomnak, de minden áron tartsa fel a tudósításokat; mások ellenben célszerűbbnek tartották az összeütközés provokációját, az erőszakkal történendő elkobzást s ennek folytán az izgatást, sérelmet s országgyűlési nagy dikciókat, habár ily esetben a levelezés megszűnnék, de a nemzet felköltetnék apáthiájából. Kossuth az előbbi eljárást választotta, az ifjúság ezt nem helyeselte, jobban szerette volna az országos botrányt, mindamellett, hogy maga éppen az időben meghúzta magát s nem akarta kockáztatni az ügyvédi vizsga felfüggesztését. Mindezt láttam, tapasztaltam a közönyösséget, mely az ifjúság között uralkodik, bár egyenként mindenki ellene panaszkodott, s azt hittem, hogy felrázhatom belőle. Írtam tehát névtelenül egy sallangos vezércikket s felhívást az ifjúsághoz, melyet korán