Kipszer Élet, 1971 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1971-10-27 / 22. szám
2 Ismerd meg hazádat A mechanikai gyárrészleg műhelybizottsága október 16- án rendezte meg az év utolsó kirándulását. Az autóbusztúra résztvevői többek között megtekintették az alcsúti arborétumot, a majkpusztai „szerzetes falut”, a gesztesi és a tatai várat, valamint az ötszáz éves zsámbéki templom romjait. Alábbi fotóink a kirándulás egy-egy pillanatát örökítették meg. A tatai vár öreg falai alatt Séta az alcsúti arborétum kertjében (Torma Géza felvételei) KIPSZER ESET 1971. október 27. Szocialista módon Látogatóban Gyula szocialista brigádjánál A Pamutfonóipari Vállalat Újpesti Cérnagyárában meglátogattuk Majsa Gyula szocialista brigádját, akik nemrég nyerték el a Vállalat Kiváló brigádja megtisztelő címet. A nyolc tagú csoport az év elején kezdte el a cérnagyárban egy KIPSZER típusú gáztüzelésű tömbkazán prototípusának a szerelését. A 10 tonna/óra teljesítményű kazánt december 15-e helyett december 1-én szeretnék átadni. Nem az első eset ez, hogy a November 7. szocialista brigád a határidő lerövidítésre tett felajánlást. 1959-ben alakultak Majsa Gyula főszerelővel a brigád életéről, hétköznapjairól és eddigi tevékenységükről beszélgetünk. — Úgy tudom, a November 7. szocialista brigád vállalatunk legrégibb brigádjai közé tartozik. Hogyan emlékszik vissza az alakulás éveire? — Munkatársaimmal 1959-ben határoztuk el, hogy szocialista brigádot szervezünk. Ez a mozgalom abban az időben kezdett az ország üzemeiben kibontakozni. Olvastuk az újságban, hogy egymás után alakulnak meg a szocialista brigádok. Elhatároztuk, hogy mi is megpróbáljuk. Abban az időben még kevés törzsgárda tagunk volt, de ennek ellenére már az első évben szép eredményeket értünk el. Pedig azokban az években sokkal nehezebb körülmények között dolgoztunk mint most. A közös segítségnyújtás íratlan törvénye a brigádunknak. A kollektív szellem is kitűnő. Talán ennek köszönhető, hogy vállalásainkat mindig túlteljesítettük. — Miben látja a tíz évvel ezelőtti brigádélet és a mostani közötti különbséget? Történt-e azóta fejlődés? — Hosszú utat tettünk meg 1959-től napjainkig. Ez a tizenegy év a brigád életében sem múlt el nyomtalanul. Sok gyakorlati tapasztalatot szereztünk mind a mozgalom, mind a szakmai munka terén. Nagyon sok szakmunkást neveltünk azóta, akik itt a brigádban tanulták meg a „mesterfogásokat”. Javult a politikai felkészültségünk is, a brigád valamennyi tagja megszerezte a nyolc általános iskolai végzettséget. Néhány évvel ezelőtt, amikor a legtöbben a tankönyvek fölé hajolva töltötték a szabad idejüket, a vállalatnál tréfásan „iskolás brigádnak” neveztek. Nem haragudtunk ezért. Legrégibb munkatársunk — Benczúr István — például kiváló eredménnyel fejezte be tanulmányait. Eredményesen dolgoznak A brigád szorgalmát, lelkesedését az eddig elért eredmények is igazolják. 1967-ben már az aranyplakett tulajdonosai, közülük többen kiváló dolgozók. Közben a kazánok tucatjait építették fel a textilipari üzemek területén. De nem feledkeztek meg a közösségi életről, a politikai munkáról sem. Szakszervezeti szemináriumokra járnak, havonta rendszeresen brigádértekezletet tartanak, ahol megbeszélik a legfontosabb feladatokat, értékelik a teljesítményüket, kül- és belpolitikai eseményekről beszélgetnek. Szívesen végeznek társadalmi munkát is. Részt vettek a központi telepünk szociális épületének az építésében, vállalják munkaidő után érkező anyagok működnek kirakását, együtta gyárrészlegeink szocialista brigádjaival. Majsa Gyula és Bera Imre már 1961 óta párttagok. Szinte valamennyiüknek külön funkciója, feladata van ebben a közösségben. Minden munkájuk, cselekedetük összehangolt, szervezett és jól átgondolt. Bari Elemér a legfiatalabb munkatársuk, ő KISZ-tag. Neki is a brigád segített, hogy ebben az évben sikeres szakmunkás vizsgát tegyen. Egyetlen gondjuk most az, hogy nincs segédmunkás a brigádban. A legnagyobb elismerést — az 1970. évi teljesítményükért — ebben az évben kapták. Július 1-én vették át a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntetést. A sikerek azonban nem tették őket önelégültté. Állandóan keresik, kutatják azokat a megoldásokat, amivel továbbfejleszthetnék és öregbíthetnék ennek az országosan is nagy jelentőségű mozgalomnak a hírnevét. Nem pihennek a babérokon, hiszen a következő években még nagyobb feladatokkal kell megbirkózniuk. A IV. ötéves terv célkitűzéseinek a megvalósításához — gazdasági és politikai munkájukkal egyaránt — eredményesen szeretnének hozzájárulni. K. S. Újsághír: „Súlyos baleset történt május 3-án a Pamuttextilművek tolnai üzemében egy klímaberendezés szerelése közben. Hat munkás, a kb. négy tonna súlyú klímaberendezés tartószerkezetét egy fogasléces emelő és egy „trifor” típusú csörlő segítségével akarta felemelni és megfordítani. Az emelőgép nélkül végzett munkának súlyos következménye lett. A keret egyik oldala 2,70 méter magasságban megbillent, és az emelést A. J. főszerelőre irányító esett, aki súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.” Bizonyára mindenki ismeri a tolókocsit. Néha látni ilyet az utcákon, vagy méginkább a kórházak folyosóin. De látni és használni — szomorú különbség. Ő azok közé tartozik, aki nagyon jól ismeri ezt az alkalmatosságot, közelről és pontosan. Néhány hónapja ugyanis nélkülözhetetlen tartozéka lett az életének. Nem tud tőle elszakadni, megszabadulni egyetlen napra sem. Ideje nagy részét ebben a kocsiban tölti. Hétköznapjainak ez a lassan mozgó „csónakja” az egyedüli helyváltoztató eszköz, amit egy szűk körben irányítani tud. Az életben a körök sem egyformák. Kinyílhatnak és bezárulhatnak tőlünk függetlenül is, véletlenül, sorsszerűen, vagy egyetlen lépéstől ... Vannak tág és merész körök, nagy horizonttal, lendületesek, kifelé gyűrűzök akár a hold udvara, de vannak szabálytalanok, szűkek és merevek, nehezen tágíthatók is — akár az övé. Agg Jenő körül megváltozott az élet. Súlya lett az időnek, lassabban telnek a percek, az órák, a napok. Legtöbbször csak ül és gondolkodik. Sokat töpreng mindenen, ami az eszébe jut. Néha megfeledkezik erről az állapotáról és cselekedni szeretne: elérni, megfogni egy tárgyat, ami a közetében van. Már indulna is felé, de akkor hirtelen úgy érzi, mintha falba ütközne, és visszahanyatlik a székbe. A mozdulatból nem lett semmi, maradt a gyötrő valóság, a tétlen szemlélődés, a ott belül pedig a csend és várakozás feszültsége. Ilyen kudarc után már ritkán tud egyhelyben maradni. Ellenállhatatlan vágyat érez a mozgásra, az előrehaladás élményére. Amit előbb lába engedetlen reflexei hiúsítottak meg, azt karjaival igyekszik pótolni. Erősen megmarkolja a tolókocsi kerekére szerelt fémgyűrűket és székét lassan az ajtó felé gurítja. Ez a művelet kellemes izommozgással, de sok erőfeszítéssel jár. Különösen a küszöbnél kell ügyeskednie. Először az első, majd a két hátulsó kereket segíti át az akadályon, aztán már kint is van a földszintes házak közé ékelt udvar őszbarnította gyepén, a gyümölcsfák ritkuló lombjai alatt. Szívesen üldöögel itt a késő ősz melengető fényében. Gyakran csak a hűvös este űzi vissza a szobába, a négy fal közé. Az udvaron már van egy megszokott, kedvelt tartózkodási helye, közvetlenül a szilvafa mellett, ahonnan ellátni egészen az utcai vaskapuig. Ezen a nehéz vasajtón — ami jajdulva csikordul, ha kinyitják — már megfigyelte, hogy a délelőtti nap érdekes fényrajzot produkál. Különböző nagyságú és alakú tárgyak vetületei ezek, árnyak és fénycsíkok keveréke, amit a nap — rendszerint torzítva —az idő múlásával állandóan formál és alakít. A lakók közül talán senki sem látta még ilyen pontosan ezt a jelenséget. Ha reggel, munkába sietve mégis észrevette valaki, nézőpontjuk különbözősége miatt bizonyára nem úgy látta ahogy ő, mert innen a kocsiból egészen más a látószög. Kapcsolata a tárgyakkal, az emberekkel, még a földdel is — lényegesen megváltozott. Pedig fél évvel ezelőtt ő is úgy élt mint a többi ember. Talán ezért emlékszik gyakrabban a múltra. Néha maga is megdöbben, mennyire élők és elevenek ezek a képek. Mindig felbukkan néhány emlék, egy-egy erőteljes mozdulat a múltból, amikor barátaival a rideg vasat próbálták engedelmességre bírni, meghajlítani, elfűrészelni ilyenkor — vagy hegeszteni, mintha mély kút fölé hajolna — az arcok, az események tisztán és élesen tükröződnek vissza a jelenbe. A mélység, ami elválasztja tőlük, vonzza és szédíti. jai Elmúlt már 50 éves. Karerősek, megedzette munka, a vas súlya. Dologozni szeretne! Ez a vágy izgatja szüntelen. Izmaiban és idegeiben 50 év mozdulatai, reflexei lázadoznak a kényszerű nyugalom ellen. Az elzsibbadt lábak talán egyszer majd megmozdulnak, és akkor ismét tanulni kell a járást. Lassan múlik az idő. Hosszúak már az esték, az éjszakák. Nehezen jön álom a szemére. Annak a bizonyos napnak a kísértő árnyéka sokszor visszatér. — Százszor is végiggondoltam már május 3-ának az eseményeit — mondja csendes, halk hangon. — Látom a helyszínt, a munkát, az emberek arcát és a végzetes zuhanást. Már tudom, hogy hol hibáztam, ha mégegyszer elölről lehetne kezdeni ... De nem lehet, a baleset megtörtént. Pedig az a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Brigádommal már a hatodik hónapja dolgoztunk a Pamuttextilművek tolnai üzemében. Klímaberendezéseket szereltünk. Hajtottuk magunkat, hogy előtt elkészüljünk határidő a munkával. Nem is volt semmi baj, tervszerűen haladt a szerelés. Azon a reggelen is jó hangulatban kezdtük a napot. Tavasz volt. Embereimmel hozzáfogtunk a második berendezés tartószerkezetének a hegesztéséhez. Tolnán három darabot kellett felszerelni. Egy ilyen idomacélból készült vaskolosszus súlya körülbelül 4— 5 tonna lehet. Egész nap ennek a négy méter hetvenszer, négy méter hetvenes keretnek a merevítő rúdjait hegesztettük. Jó kedvünk volt. Fehéren szikrázott a vas, kalapácsok ütésétől csengett az acél. Úgy terveztük, hogy munkaidő után majd felemeljük és a helyére fordítjuk ezt a szerkezetet is. Azért munkaidő után, mert akkor már kevesebben akadályoztak bennünket az emelésben. Emlékszem, délután eleredt az eső. Sűrű, tavaszi zápor volt. A talaj átázott, csúszott a lábunk alatt. Bosszankodtunk is miatta, de arra senki sem gondolt, hogy elhalasszuk a keret megfordítását. Négy óra körül fejeztük be a hegesztést. Egy ilyen nehéz szerkezet felemelését daruval szoktuk elvégezni. De amíg a daru kijött volna, talán egy nap is eltelik, az pedig jelentős időveszteség. Felemeljük ezt magunk is — gondoltam. Fél öt előtt pár perccel egy csörlő és egy fogasléces emelő segítségével elkezdtük a munkát. Mindenki a helyén volt. A tartószerkezet lassan megmozdult. Én a keret egyik végénél álltam és vigyáztam minden mozdulatra. Már két méter hetven centiméter magasságnál tartottunk, amikor a nedves talajon a fogasléces emelő hirtelen megcsúszott. Egy pillanat alatt történt mindez. Nem volt idő a cselekvésre. Roppant súlyt éreztem a derekamon, aztán sötét lett. Többre nem emlékszem. Azt hiszem, elájultam. Négy hétig feküdt mozdulatlanul a szekszárdi kórházban. Közben tüdőgyulladást is kapott. Hosszadalmas gyógyulás után a legyengült szervezet végül megerősödött, de a lábát már nem tudta mozdítani. Hideg és érzéketlen maradt, mintha kővé dermedtek volna az izmai. Ha akkor, abban a pillanatban egy lépést tesz előre, vagy hátra ... De fölösleges ezen töprengeni. Megtörtént. Új életet kell kezdenie. Remény és akarat kell hozzá, szívós, kitartó könyörtelen akarat. Segítenek ebben a barátok, a munkatársak is. Nincs egyedül. Meglátogatják, mellette vannak , érzi, hogy egymáshoz tartoznak. Sokat beszélget velük a múltról, és elmondják a legújabb vállalati eseményeket is. Elviselhetőbb így az élet. Legutóbb arról számoltak be, hogy korlátot, készítenek neki egy aminek segítségével gyakorolhatja a mozgást, erősítheti az izmokat. Szüksége lesz erre, mert a jobb lába már megmozdult. Érzékenyebb, hajlékonyabb lett. Ismét egy biztató jel, egy fénysugár a sötétben, ami kintről, a nap felől jön — talán az emberek közé vezető utat jelenti... A korlát mellett elkezdi majd a rendszeres tornát, a lábak edzését, hogy legyőzze a mozdulatlanságot. Hajnalban sokszor arra ébred, hogy álmában ismét a munkatársai között volt. Legutóbb például ültek egy asztalnál és valamilyen szerelési munkáról beszélgettek. Később ők felálltak és elindultak az üzembe. Intettek neki is, hogy menjen. Megpróbálta. Elindult utánuk lassan, óvatosan. Egy, kettő, bal, jobb ... örült, hogy sikerült. Lába alatt kemény volt a föld , járni kezdett. Hajnalban, az ébredés után már nehezen tudott elaludni, s közben arra gondolt, hogy vállalata és munkatársai visszavárják őt. Kaszala Sándor A végzetes pillanat 1 2 3