KIs Ujság, 1920. október (33. évfolyam, 232-258. szám)

1920-10-22 / 250. szám

2 Kis UJSÁCs •* 1920. október 22. hatóság részéről. A rendőrség úgy tudja, hogy Sípos Kamillát már napok előtt elfogták és Sípos a ka­tonaság Margit-köruti fogházában van. A rendőrség már meg is ke­reste a katonai hatóságot, miután polgári egyén, kísérték a főkapi­tányságra, hogy a reá nézve illeté­kes polgári bíróság elejényen állít­hat­ó. A kormány a Landau-ügyet kö­zönséges bűncselekménynek tekinti. Eredeti programjához híven, a jogrendnek mindig érvényt akar és tud szerezni. A kormány el van ha­tározva, hogy ilyen jelenségek u­okó­cskráit is megsemmisíti. Az adott esetben is a legszigorúbb­­ megtorlással fog a bűnösökre le­­­sújtani. szüntetése és a szabadlábrahelyezés elrendelése iránt. Landau Gézát je­lenleg a bántalmazásokra, nézve a legnagyobb részletességgel kihall­­g­atjál, mert részben az ő ténybe­­mondásai alapján in­dri­ meg az el­járást a kérdéses visszaéléses nyomo­zás vétkesei ellen. Kihallgatta­tása után fog a polgári hatóságnak át­adatni a megfelelő közigazgatási eljárás végett. Ezek következt­ében elrendel­tem : a) A 6. osztályban alkalmazott összes polgári nyomozók máris fel­­ügylet alatt tartatnak a kelenföldi laktanyában; b) só körletparancsnoknak meg­­­hagytam­, hogy Ruppe­rt képviselőt kérje föl, hogy mindazon bizonyí­tékokat, melyekre beszédét alapí­totta, közölje a körlet­parancsnok Ügyészével; c) miután Ruppert nemzet­gyű­lési képviselő beszédében Demszky főhadnagyot súlyos vádakkal il­lette, Dánszky ellen a katonai bűn­padi perrendtartás szerinti előzetes megállapításokat elrendelt­ettem : rt) távirati rendeletemre az or­szág egész területén al körlet pa­rancsnokok azonnal megteszik a kezdeményező lépéseket vegyes bi­zottságok alakítása iránt (ügyész és rendőrkapitány), melyek az összes katonai fogdákat átvizsgálják. Ezek megállapítják, hogy mely polgári m egyének és miért vannak letartóz­tatva, hogy egyrészt az esetleges ár­tatlanok szabadlábra helyeztessenek, másrészt pedig, hogy a­ többiek, ki­véve a kbtk. 30(V—327­/V/ terjedő pa­ragrafusokban foglalt katonai bűn­tettekkel vádoltak, illetékes bírósá­gaiknak átadassanak. Hangsúlyozni kívánom még, hogy­­ez a ténykedés a hadsereg hivatásán kívül esik és ezért a had­sereg már rég várja azt a pillanat­ot, amikor ezt az ügykört a polgári hatóságoknak megnyugvássa­­ át­adhatja és az ő természetes munka­köréhez visszatérhet. A miniszterelnöl­­e nyilatko­zata a Landau-ügyben. A miniszterelnök a Landau-ügy­­ben a következő nyilatkozatot tette a sajtó képviselői előtt: — A Landau-ügyre vonatkozó­lag nem akarok érdembeli kijelen­téseket tenni, mert a­ honvédelmi miniszter úr mindent elmondott. Nem vagyok barátja az agyon­­hallgatásnak, mert a külföld úgyis megtud mindent, mégis, anélkül, hogy Ruppert képviselő úr eljárását helyteleníteni akarnám, ki kell je­lentenem, hogy a Landini-ügy nem volt a nemzetgyűlés elé való. Ez nem politikai ügy, hanem egy gonosz­tevő banda tette. Politikai része csak annyiban van a dolognak, hogy sajnos, még mindig előfor­dulnak hasonló dolgok a­z ország­ban. De nézzük csak meg a kül­földet, ott is követnek el hasonló gaztetteket. Gonosztevők minde­nütt vannak. A Landau-ügy fejleményei. A Ruppert Rezső képviselő ált­al nyilvánosságra hozott Labda­­­­ügyben a rendőrség már hetek óta nyomozást folytatott és alaposan ismeri a szövevényes bűnügy min­den részletét. Ennek a nyomozás­nak a során Dobó Nándort le is tar­tóztatta és átszállította az ügyész­ség fogházába. Hasonlóképen el­járás indult meg Ruzics Ferenc ügyvéd ellen, aki már a rendőrsé­gen van. A rendőrség azonban nem ter­jeszkedhetett ki minden részletre, mert hatásköri nehézségei voltak. A rendőrség napokkal ezelőtt elvé­gezte a maga­ feladatát és az iratokat áttette az ügyészséghez. Értesülésünk szerint a­ mai na­pon az eddiginél nagyobb eréllyel indultakeg a­ nyomozás a katonai A „Kis Újság „tudósítójától. E hó 20-án érdekes kiállítást nyit meg az Iparművészeti Múzeum­ban József kir. herceg. Az Amateur fényképészek orsz. szövetsége bemu­tatja a magyar fotóművészet fejlő­dését az utolsó tíz év folyamán. A magyar fotográfia nemcsak mint ipar, hanem mint művészet is hatalmasat fejlődött az utóbbi évek folyaa­mán. Ne­héz és tövises út vezet a fotóipar idejétől a­ művé­szetté fejlődés napjaiig, de ma már ott tartunk, hogy fotográfusainkat mindenfelé a világon ismer­ik és ■— eltekintve att­ól a néhány kivételtől, aki megmaradt átlagm­esteretzber­nek, legtöbb fotográfusunk nem iparos, hanem mű­vészs­zámba megy és méltán. A kiállítás alkalmából érdekes­nek tartottuk egy kis visszatekin­tést vetni a magyar fotóművészet és ezzel szoros összeköttet­ésben a virágzó fotóipar kialakulására. Ezernyo leszázki­len­cven­­nyolctól — máig. A magyar fotóművészet megala­pítója és első lelkes apostola Ester­házy Mihály gróf volt, aki ISUS-ban kis, de lelkes gárdát gyűjt maga köré, akik, mint mondja, kevesen vannak ugyan,­­de lelkesedésükkel és invenciójukkal mégis megindít­ják a fotóművészetek a fejlődés útján. Az eredmény már egy év múlva jelentkezik. 1899-ben a Mubarát­ok Köre kiállításán gyönyörködhet először a­ közönség a magyar művé­szet legújabb ágának termékeiben. 1903-ban újabb kiállítás nyílik r­eg, ezen már a külföld is képvi­selteti magát és a magyarok feltű­nést keltenek. 1907-ben­­ megint kiállítást rendeznek a magyar fotó­művészek tisztán magyar vonat­kozású képekből, amelyen József kir. herceg. Auguszta k­ir. herceg­­asszony és Izabella kir. hercegasz­­szony is rés­zt vesznek. Ez a kiállí­tás már eklatáns példája, mit ké­pes produkálni a magyar őstehet­­ség és akarat. 1910-ben nemzetközi kiállítást rendez az amat­őr fotográ­fusok orsz. Szövetsége, melyen az eeresz világ képviselve van, sőt még Kelet-Szibériából és Japánból is ka­punk képeket. A magyarok ekkor oly fejlődési fokot érnek el, hogy még a külföldi képek között is feltűnést keltenek a magyar munkák. Az olasz nemzetközi kiállí­­tás aranyérme. A legnagyobb sikert azonban a római nemzetközi kiállításon érik el a magyarok, ahol a­ magyar cso­port — Péchy József, Balogh Ru­dolf, Rankovszky Ervin, Szakáll Géza és Nagser I. Lipót — nyeri el az olasz külügyminisztérium nagy aranyérmét és ezzel a harmadik helyet biztosítja Amerika és Angiiel után Magyarországnak. Azóta több kiállítás volt a vi­déken is. Pécsett, Eperjesen, Ko­lozsváron. Az utolsó kiállít­ás óta t­íz év telt Az amatőrök szövetsége most­ újra kiállítást rendez. Habár a kul­­tuszkorm­ány semmiben sem tá­mogat­ja, a szövetség mégis lázasan dolgozik,, hogy munkájával bebizo­nyítsa ezen a t­éren is, hogy Magyar­­ország milyen kultúrfölényben van­ az őt körülvevő új államalakulatok­­kal szemben. Kérdést intézt­ünk a magyar fotó­művészet további sorsára vonat­ko­zólag Rankovszky Ervinhez, az AnnaL­ur Fényképészek Orsz. Szö­vetsége alelnökéhez, aki a követke­zőket mondotta : —Természetesen tovább akarjuk fejleszteni a magyar fotóművésze­­tet és ipart az elérhető legma­gasabb fokig. Tanfolyamokat tartunk fenn, melye­k nemcsak a­ művészetben, de a technikában is fejleszteni fogják fotográfusa­inkat. Tanfolya­main­kon módot nyújtunk arra, hogy azok, akiknek—mint menekültek­nek új életpálya, után kell nézniük — egy szép és művészi iparban nyújtsunk kereseti lehetőséget.­­ M­eg akarjuk tartani azt a pozíciót, melyet Magyarországnak szerez­tünk a fotóművészet terén és be fogjuk bizonyítani, hogy ebben is, mint, mindenben, csak mi lehetünk a kultúra, letéteményesei a Kelet né­pei között. Tesszük ezt saját szerény anyagi erőnkből ír elkvő módon, amely a lelkesedésünkkol párosulva, további sikerekkel fogt ■hirdetni a magyar művészet és kulttúra örök dicsőségét, b. s. Egy új magyar iparág fejlődése. A magyar fotóipar és művészet útja — Fotografáló főhercegeit. — E hónapban­ megnyílik a fotóművészeti kidilitás. — Mit mond az Amatari Fotográfusok Or­szágos Szövet­ségje. Megfonu­ttak egy magyar tedfsirtokost. (Egy bécsi kommunista kaszárnyá­ban.) A bécsújhelyi szanatóriumba teg­nap súlyos sérülésekkel vitték be Szörtsey István budapesti földbir­tokost és orvosi kezelés alá vették. Három nap előtt megismerkedett egy emberrel, aki megígérte neki, hogy elvezet­i a bécsi magyar követ­ségre. Ehelyett azonban a Sichen­­bumngasseban levő laktanyába ve­zette, amely az oszt­rák kommunista katonák kaszárnyája. Ott több ka­tona, egy szobába hurcolta és bo­tokkal kegyetlenül megverte. Elvet­ték a nála talált húszezer koronát, felvittük a padlásra. Ott két katona őrizte, de ezeket a nála elrejtett pénzzel megvesztegette, akik futni e­ngedték. Valószínűen testvérével, Szörcsey József bankiga­zgat­óval t­évesztet­t­ék össze. A bécsi rendőrség ebben az ügyben szigorú vizsgálatot rendelt el. Mint értesülünk, a­ rendőrség kíméletlenül fog eljárni azok ellen a magyar kommunisták ellen, akik­­ a vendégjoggal ilyen csúfosan visz­­­­szaélnek. Kis U!sá­­fdGfenszássai. Szerkesztőség s 8—93. KiaMlvatsl. 3— CS. Vld*kl erwall#* i 107-13. Illaváról h­áromszéz fogoly szállt­ meg. — Harc a fegyházban. — Pozsonyból jelentik a Magyar Kurírnak. Az illami fegyházból vér­es események híre érkezik. A raboknak sikerült lebontanduk egy oldalfalat és közülük körülbelül háromszázan megszöktek a fegyház­­ból. Az őrség rögtön riadóintézkedé­­seket­ tett és a szökevények üldö­zése közben ötven rabot, elfogtak, a többi elmenekült a környékbeli helyekbe. Némelyek a Vágót átúszva akar­tak megszökni, ezeket az őrség jó­részt lelőtte. A cseh helyőrséget azonnal ké­szenlétbe helyezték és őrjáratokat küldtek a szökevények után. A megszökött foglyok között politikai okból bebörtönözött em­berek is voltak és a trencséni, csu­pán erre való tekintettel Trencsén­­lin és Klárán, valamint a környék­ben erős őrségeket helyezett ké­szenlétbe, az esetleges Zavargások elnyomásais. Egy vezérigazgató családjának autóbalesete. év:A gépkocsi az árokba esett. Az Agricola Részvénytársaság Vezérigazgatója, Kruder Vince, hétfőn délu­tn a nógrádmegyei Buják község határában családjá­val és barátaival vadászaton vett részt, azután három autón indultak visszafelé a kastélyba. A vezérigaz­gató gépkocsija útközben nekiment egy fának és a­Z autó belefordult az árokba.. A vezérigazgató, aki a sof­­főr mellett ült, agyrázkódást és a mellkasán súlyos sérüléseket, szenve­dett. Az autó többi utasait csak je­lentéktelenebb sérülés érte. Az élet­­veszélyes állapotban lévő vezér­igazgatót beszállították a gróf Pap­­penheim-féle uradalomba, ahová a Budapestre adott telefonértesítés alapján még az éjszaka megérke­zett automobilon Karikás ment­­ő­­orvos és első­segélyt nyújtott a vezérigazgatónak. Kruder Vincét egyelőre nem lehet a fővárosba szállítani. Színház, Művészet * A Vígszínházban már teljes díszlet­ezéssel­ folynak az »Éjjel az erdőn* próbái. Molnár Aranka, Lendvay Lola adják a női, Hegedűs, Szerém­y, Vendrey, Balassa, Lukács Pál, Kertész Dezső a férfi főszere­peket. A zenekart Stephanidesz Károly vezényli. A keddi előadás előtt Szász Károly beszédben em­lékezik meg a szerzőről, Rákosi Jenőről; Zátony Kálmán pedig el­mondja Száray Gyula ünnepi ver­sét, melyet Rákosi Jenő jubileu­mára írt. * A Városi Színházban befejez­ték a »San Toy“ előkészületeit, amelyek heteken át foglalkoztatták az egész személyzetet. A szombati bemutató iránt nagy érdeklődés­ nyilvánul meg. * A színházak mai műsora. Operaház: Nürnbergi baba­, Qsa­­­vargó és királyleány, Bécsi keringő (fél 7). — Nemzeti Színház: Qorano de Bergerac (fél 7). — Vígszínház: Mi ketten (7). — Városi Színház: A sevillai borbély (7).

Next