Kis Ujság, 1927. január (40. évfolyam, 6-24. szám)

1927-01-11 / 7. szám

6 Újabb gyermekvonat Hollandiába és Belgiumba. Ma újabb gyermekvonat indult külföldre és 860 gyer­meket vitt magával Hollandiába és Belgiumba. Körül­belül háromszáznál több talál Belgiumban szerető otthont, félezret pedig Hollandiában várnak a jószívű, gondos nevelőszülők. A keleti pályaudvaron a szokott búcsúztatón ott volt Huszár Gyula, a Liga kormányzó­elnökhelyettese, Neugebauer Vilmos királyi tanácsos, a Liga igazgatója. Ez volt a századik gyermekvonat, amelyet dr. Micsky Gábor főorvos vonatparancsnok vezet. Keglevich grófné följelentést tett barátai ellen. A hatmilliárdos váltóhamisítás főszereplője, gróf Kegle­­vich Pálné született Kohner Alice, újabban nemcsak védekezik, hanem támadásba megy át. Ma a királyi ügyészséghez feljelentést adott be néhány ismerőse ellen azon a címen, hogy k­iuzsorázták. Többek közt feljelen­tette egyik ismerősét, hogy annak idején sokszáz millió értékű ezüstneműjét elzálogosította nála, s az jogtala­nul értékesítette az ezüstöket. Az ügyészség átküldte a feljelentést a rendőrségre, ahol az ügyben legközelebb lesznek kihallgatások. Országos versenyfésülés. A Budapesti Nőifodrász Ipartestület a Mesterek Szövetségének támogatásával január 16-án, vasárnap a Gellértszálló összes termei­ben országos versenyfésülést és divatbemutatót ren­dez. Az értékes díjakkal jutalmazott versenyre legelő­kelőbb női fodrászmestereink és segédeik jelentkeztek. Hatvan alkalmazott óvadékát sikkasztotta el. A fő­kapitányságra egész sereg feljelentés érkezett. Aczél Károly szegedi születésű ismert vendéglős ellen, aki alkalmazottainak óvadékát sikkasztotta el. Vasár­napra a feljelentések száma már­ meghaladta a hatva­­nat és a rendőrségen jónak látták Aczél Károlyt őri­zetbe venni. Aczél 15.000 pengő óvadékot vett fel al­kalmazottaitól és ezt az összeget nagyrészt üzletébe fektette, mely nem jól ment és ezzel az összeggel akarta a vállalatot fellendíteni. Aczél Károlyt az ügyészség fogházába vitték. Vasúti tolvajok garázdálkodnak. Újdombóvár és Pécs között a vonatokon az utóbbi időben több lopást követtek el. Nemrégiben egy úriember pénztárcája tűnt el, a napokban pedig Kesdorf Vilmos egyetemi hallgató bőröndjének veszett nyoma. A pécsi rendőrség bűnügyi osztálya széleskörű nyomozást indított a vas­úti tolvajok kézrekerítésére. Az autó elé ugrott. Kliber Vilmos asztalosmester a Krisztina­ körút 37. számú ház előtt robogó gépkocsi elé vetette magát. Balsó János soffőrnek az utolsó pil­lanatban sikerült a gépkocsit megállítani, azonban Kli­ber súlyos fejsérüléseket szenvedett. A sof­őr a gép­kocsin az Uj Szent János-kórházba szállította. Nyelvtanulás játék közben. A német birodalmi gyermekkertben (V., Sas­ utca 27.) 4—6 éves gyermekek játék közben megtanulhatják a német nyelvet. Jelent­kezni lehet 10—1 és 4—6 között. Ki felelős a kutyaharapásért? Négy évvel ezelőtt Körösy Kornél dr. orvostanár családjával külföldre utazott nyaralni és a Lendvai­ utca 25. szám alatti la­kását a szakácsnő gondjaira bízta. Kőrösy dr. farkas­kutyájára is a szakácsnő felügyelt. A farkaskutya ki­szökött a lakásból és megmarta a háznak egyik lakó­ját. Kőrösy dr. ellen — bár a kutya nem volt veszett és a sebből nem származtak bajok — gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétsége címén megindult az eljárás. A törvényszék Kőrösy dr.-t 1.300.000 korona pénzbüntetésre ítélte. A tábla most megsemmisítette az első bíróság ítéletét és Kőrösy Kornél dr.-t felmen­tette a vád alól. Tűz egy budai vendéglőben. Ma este a Szilasi­ út 16. szám alatti »Disznófő» vendéglő egyik melléképü­lete kigyulladt. A tüzet az I. és II. kerületi tűzőrség kétórai megfeszített munka árán sikeresen eloltotta. A kár ismeretlen. A tűz valószínűen a kályhából kipat­tanó szikrától keletkezhetett. New­ Yorkban 110 emeletes felhőkarcolót építenek. A newyorki hatóságok előtt, fekvő terv szerint a 42. Street és 8. Avenue sarkán 110 emeletes felhőkarcolót akarnak építeni. Az épület magassága 1200 láb lesz. A költségeket 22 millió dollárral irányozták elő. A felhő­karcolóban, amelyet építtetője után Barken Towernek fognak nevezni, egymillió négyzetláb hasznos terület lesz és 60 felvonó fog működni. Az építkezést 1927 januárjában kezdik meg és 1928 őszén fogják bevé­gezni. Ez a hír azért nagyon érdekes, mert ha a terv megvalósul, ez az épület lesz a legnagyobb ház az egész földkerekségen. A Tanítói Bank bűnügye. Három évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett a Tanítói Bank bukása. Ez a bu­kás a kisemberek egész tömegét rántotta magával, akik összekuporgatott fillérjeiket helyezték el a bankban. Másfélmilliárd volt az az összeg, amelyet a Tanítói Bank ügyfelei elvesztettek. A bank bukásával kapcso­latban a bűnvádi feljelentések egész özöne érkezett a vezetőség ellen, amelyet letartóztattak. Az évek óta húzódó vizsgálatot most már véglegesen befejezte a vizsgálóbíró és az iratokat áttette a királyi ügyész­ségre, ahol nemsokára elkészülnek a Tanítói Bank ve­zetői ellen kiadandó vádirattal. Tizennyolc üveg bor­t a szemétládában. Különös felfedezést tett a napokban a debreceni Rózsa­ utcában egy utcaseprő. Mikor a szemetesládába rakta a szeme­tet, összekötözött zsákot talált abban, a zsákban pedig 18 üveg teljesen sértetlen palack bort. A megindult nyomozás során nem akadt a különös leletnek gazdája. A rendőrség azt hiszi, hogy a tolvaj ideiglenesen rej­tette el zsákmányát, amelynek továbbvitelében meg­zavarhatták. KIS ÚJSÁG FŐVÁROS "-TE? ^«3]— Nincs spanyoljárvány Budapesten. A közigazgatási bizottság mai ülésén Csordás Elemér tiszti főorvos kijelentette, hogy spanyolnáthás megbetegedés ez­­ideig Budapesten még nem volt. A járvány elhárí­tására, illetve fellépése esetén elfojtására megtörtént minden elővigyázatos intézkedés. Négymillió pengő útépítésre. Az út- és csatorna­­építési ügyosztály költségvetési tervezetei már el­készültek. A tervezet szerint a főváros az 1927. év­ben 4.295.320 pengőt fordít utak építésére. Első­sorban a makadámos utakat fogják a város egész területén rendbe hozni és megépítik az új kislakásos telepekhez vezető új útvonalakat is. A tatarozási adókedvezmények. Az építkezés fel­lendítésére a kormány nagy adókedvezményeket biz­tosít azoknak a háztulajdonosoknak, akik a háború alatt elhanyagolt bérházaikat rendbe hozzák. Ez a törvény lejárt. Most azt halljuk, hogy a kormány to­vábbi három évre meg akarja adni az adóelengedést azoknak a háztulajdonosoknak, akik az építkezések sürgős megindítása érdekében három éven belül tata­­roztatják házaikat. Ez az intézkedés lényegesen segí­tene az építőipari munkásokon és azért örömmel üdvö­zöljük. Tovább is szigorúan behajtják az adókat. A fő­város azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy engedje meg az adó­árverések beszüntetését. A miniszter nem teljesítette a kérést, mert ez szerinte teljesen aláásná a helyzetet akkor, amikor az adófizetési készség úgyis csökkent. Különleges seprőgép. A köztisztasági hivatal most arra tett előterjesztést, hogy a főváros sze­rezzen be új szerkezetű különleges utcaseprőgépet, amely nemcsak összesöpri, hanem nyomban fel is szedi a szemetet, azt elhelyezi a gépkocsikon levő tartályba és összegyűjtve el is fuvarozza. Ez az angol gyártmányú seprőgép 36.810 pengőbe kerülne. A szakbizottság és a tanács legközelebb döntenek, S beszerezheti-e a főváros ezt az új rendszerű öcsit. 1927 január 11 Falatozott a saját halotti torán Buzsák somogy megyei község határában a napokban Mutó László, odavaló földmívest meg­­­­fagyva találták testvérei. Jobb alkalmatosság híján targoncára rakták a halottat, hazaszállították és elhívták a halottkémet, aki megállapította, hogy Mutó hideg testéből kiröppent a lélek és elszállt a januári csillagos ég felé. A testvérek illően föl­ravatalozták a jó testvért és azután ősi szokás szerint halotti tort ültek. A koporsóban ott feküdt a halott. Beszélgettek. A halottakról mindig csak jót illik mondani, Mutó felől is tudott mindenki valami jót mesélni. A halott is hallgatta egy ideig a róla folyó részvétnyilatkozatokat. Azért mondjuk, hogy egy ideig, mert egyszerre csak felült a szoba közepén elhelyezett koporsóban és meg­dörzsölve szemeit, meg­pillantotta a terített asztalt és megszólalt a jelenlévők óriási rémületére: — Adjatok enni, olyan éhes vagyok. Az első megdöbbenés után eszméltek csak fel az emberek és mertek szembenézni a »halottal», aki a másvilágból jött vissza, hogy részt vegyen a saját halotti torán. Még egy-két ember azt hitte, hogy valami kísértet űz velük hamis játékot, de amikor a föltámadt ember egyre türelmetlenebbül kért ennivalót, észbekaptak és a terített asztalról adtak neki egy jó nagy tál ételt, amit az ott ültében elfogyasztott. Arra nézve, hogy mint történt föl­­támadása, nem tudott nyilatkozni, mert azt mondta, semmire sem emlékezik. Csak az jutott eszébe, hogy mér két napja nem evett egy falatot sem és hogy nagyon éhes. Az egésznek az a magyarázata, hogy a meg­­fagyott emberből még nem szállt ki a lélek, csak a nagy hidegtől olyan állapotba került, ami meg­­tévesztette a halottkémet. Tagjai egészen meg­­merevedtek, de amikor már huzamosabb ideig bent volt a meleg szobában, ahol a halotti tor estéjén különösképen meleg volt, lassanként föl­melegedett és természetszerűen a rendes vér­keringés megindult az elalélt testben. A különös esetnek az lett a vége, hogy miután a »halott» kiszállt koporsójából, a koporsót ki­­vitték a fészerbe, a föltámadt ember pedig a gyá­szolók közé vegyült és vígan lakmároztak tovább a Számára készített halotti torból. Öreg­asszonyok hosszú életet jósolnak a föl­támadott Mutó Lászlónak, akivel másnap már kezet mertek fogni az emberek. Két hónapra ítélték Molnár osztálytanácsost. Ma tárgyalta az V. kerületi rendőrkapitányság Molnár Árpád dr. nyugalmazott földmívelésügyi minisztériumi osztálytanácsos ügyét. Molnár a „Munkás” című kom­munista röpiratot postacsomagokban is cipőfelsőrészte jel­zéssel Bajára és más vidéki városokba szállíttatta, mint a Vági-féle kommunista párt titkára. A rendőrbíróság több tanút hallgatott ki s a tárgyalás befejeztével Mol­nár Árpádot engedély nélküli röpirat terjesztésért két hónapi fogházbüntetésre ítélte. Felakasztotta magát. Ma este a Lehel­ utca 32. számú házban lévő lakásán öngyilkossági szándékból felakasztotta magát Kulcsár Gyula 42 éves bérkocsis. Mire a házbeliek észrevették, meghalt. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. Tréfás históriák & BIZTOS SZÁMVETÉS. Bejön a városba a reggeli vonattal a tanyás ma­gyar, hogy körülcsudálkozzék kicsinység a városban, na meg, hogy eligazítsa a dolgát az adóba. Azonban az első a dohánybevásárlás, mert hát nagyon igen kifogyott belőle. A trafik előtt már sokan várakoznak, odaáll utol­­sónak, minek tülekedni? — Egy pakli nyócast kérek, — mondja be. Odaad 5000 koronát. Visszakap 2200-at. — Isten áldja, — köszön elfele, hanem hamar visz­­szafordul . — Ejnye no, gyufát is aggyon má. Kap gyufát is 500 koronáért, marad a kezében 1700 korona. De még kettőt se lép, újra csak ott van. — Né, a buta fejemet ! Most meg a papírt akarom elfelejteni. Megkapja a papírját is, fizet ezret, marad hétszáz­­koronája. Mindezt akkora kényelemérzettel műveli, hogy az utána következőkön enyhe eperágás vesz erőt, mert­ hiszen mindenkinek sietős volna a dolga. A trafikos, hogy némileg kiengesztelje a többieket, rászól korho­lóan a tanyaira : — Mért nem szedi össze előre a gondolatait, bácsi, kám? Nem látja, mennyien várnak maga mögött? A bácsika a szentek egyszerűségével feleli: — Látom én, jóember, de én ma csak így egyen­ként csin­álom, legalább nem csalhatom meg maga­mat a számolásba. Mer­tuggya meg, engem nem járat­tak ám oskolába.* A TÖBBESSZÁM. A tanító ezt kérdi az iskolában: Juliska, mi a gyermeknek a többesszáma? — Ikrek — feleli gyorsan Juliska. * A SZERELEM ESETLEG MINDENT LEGYŐZ. — Imádom magát, Bözsike ! Képes lennék önért negyven napig nem enni és negyven éjjel nem aludni. — Haha, negyven napig? Most a szaván fogom. Lefogadjuk. — Tartom. — De Jancsi, gondolja meg, ennyit még a koplaló­­művészek se bírnak ki ! — Én ki fogom bírni, ha egyszer magáról­ van szó. Lefogadták. Egy hét múlva találkoztak. — Nos, megtartja a fogadalmat? — kérdezte a lány. — Hogyne, szívvel-lélekkel. — Pedig meg se látszik magán. — Hja, az én szívós szervezetem ... — Na és nem éhes? — Egy kukkot se. Végre elérkezett a negyvenedik nap. A fiú a leg­egészségesebb hangulatban kereste föl a lányt, aki illően meghatódott ekkora áldozat láttára. — Most már igazán elhiszem, Jancsi, hogy szeret. Erre a kunsztra, azt hiszem, kevés mai férfi lett volna képes. De mondja csak, hogyan csinálta? — O, Bözsike, nagyon egyszerű volt. Mindössze a negyven nap alatt annyiban változott a helyzet, hogy­­ nappal aludtam és éjjel ettem.

Next