Kis Ujság, 1927. szeptember (40. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-01 / 197. szám
2 Megkezdődik a politikai élet 11—iiiiim iinh ! —————■ Bethlen miniszterelnököt Budapestre várják Ámbár a képviselőház csak október derekán ül össze, a jelek arra vallanak, hogy a politikai élet rövidesen megindul. Az egyes miniszterek még leginkább a vidéket járják, ahol azonban erősen foglalkoznak az időszerű kérdésekkel. A legtöbbjük a napokban újra elfoglalja hivatalát, hogy a nyári pihenő után munkához lásson. A szabadságon lévő képviselők közül is sokan felutaztak már a fővárosba és a pártkörök lassan kint benépesednek. Az érdeklődés természetesen a Rothermere-mozgalom felé irányul. Nagyon valószínű, hogy azok a támadások, amik a szomszédos kisántant államok részéről Magyarország ellen elhangzanak, a képviselőházban nem maradnak majd válasz nélkül. Politikai körökben egyébként nagy megelégedéssel beszélnek arról a sikerről, amit Berzeviczy Albert magyar kiküldött aratott a képviselők párisi nemzetközi tanácskozásán. Az egységes párt nevében Almásy László sürgönyileg üdvözölte Berzeviczyt, kijelentve, hogy a magyar csoport működése a nemzet elismerésére méltó és érdemes. Gróf Bethlen István miniszterelnök a jövő héten néhány napra megszakítja nyári pihenőjét és szeptember elején Inkéről rövid tartózkodásra Budapestre jön. A miniszterelnök nem veszi át hivatala vezetését, csupán fontosabb, sürgős ügyekben hallgatja meg a tájékoztató jelentéseket. Pár napi budapesti tartózkodás után újból visszatér Inkére, ahonnan végérvényesen október elején tér vissza a fővárosba. A kormány tagjai egyébként nyári szabadságuk befejeztével sorra foglalják el hivatalukat. Hermann Miksa kereskedelmi miniszter e hét végén veszi át minisztériumában az ügyek vezetését. Scitovszky Béla belügyminiszter is hazajött és holnap, szeptember elsején foglalja el ismét hivatalát. Bod János pénzügyminiszter már tegnap és ma hivatalában tartózkodott. A pénzügyminiszter e héten még Balatonalmádiba utazik vissza, de a jövő héten szabadságát befejezi és átveszi hivatalát. Vass József helyettes miniszterelnök szerda reggel Veszprémbe utazott. A helyettes miniszterelnök egy érdekes összejövetelen vesz részt Veszprémben, amely Rott Nándor püspöknél zajlik le. Az összejövetelen Rómában végzett egyházférfiak vesznek részt. Ezeket az összejöveteleket évről-évre mindig másutt szokták megrendezni. A múlt évben a megboldogult Prohászka Ottokárnál Székesfehérvárott rendezték meg. Vass József Veszprémből Balatonfüredre megy át, ahol édesanyjánál tesz látogatást. Sopronból jelentik: Mayer János földmívelésügyi miniszter Eszterházára érkezett, ahol az állomáson Esterházy Pál herceg és Ghiczy Ödön főszolgabíró fogadta. A földmívelésügyi miniszter megtekintette az eszterházai vetőmagnemesítő telepet, az uradalmi tőzeggyárat, valamint a Hanságnak ama részeit, amelyeket termőterületté alakítottak át, továbbá a Fertő-csatornát. Délben a herceg ebéden látta vendégül a minisztert. Ebéd után a miniszter és kísérete Fertőendrére hajtatott, ahol a hercegi új tehenészetet, a sajtgyárat, a yorkshiri sertéstenyészetet tekintette meg. Innen Csermajorra mentek, ahol megnézték a kisgazdaképző intézetet, majd az öntésmajorban lévő szeszgyárat. Hét órakor Kapuvárra érkezett a miniszter, ahol a hercegi húsárúgyár üzemét mutatták meg neki. A miniszter az esti vonattal utazott el Kapuvárról. AKIK ÚJRA KEZDTÉK AZ ÉLETET A KIS ÚJSÁG REGÉNYE (8) Nagy csend ült közéjük. Odakünn az erdő mélyén küzködött a fák sötét ágai között a hontalan lélek ... A jegyző úr megismételte: Igik »Mit ér minden, ha nem volt jó anyja az em'"Kinek ...» ebben benne van minden . .. Icuka Józsival beszélt halkan, s — Mit hallott még róluk és kik azok, akikhez tanítani jár? Hol laknak azok? És kit tanítottan?(Mennyit kérdez egyszerre ez a leány* — gondolta Józsi — némelyik leánnyal igazán beszélni nem lehet. Edith néni hirtelen kell a helyéről. — Most már menni kell. Ez a szélvész nem csillapodik. Ha tovább maradunk, még leszed a lábunkról. Ödön bácsi a nagy lelkesedés után ernyedten támaszkodott az asztalhoz. Félig lehunyt pillái mögött ő is a mélységbe merült. Oda, ahonnan a viharok kerekedtek a földekre, népekre és ahonnan a legszörnyűségesebb igazságok szakadnak ki. Az olyan igazságok, aminek az akasztófa árnyékában kristályosodnak lebírhatatlan valósággá. Edith néni rátette csontos kezét Ödön bácsi vállára. — Keljen föl, Ödön, indítunk — és kesernyésen tette hozzá. — Ez az Ödön átalussza az életét. És az ajtónál még egy utolsót csípett a férfinembe. — Ámbár a legtöbb férfi akkor is alszik, amikor ébren van . .. A férfiak nem feleltek, csak befelé gondolták, amit ilyenkor gondolni szoktak. Mikor kiléptek a házból, Edith néni mégis csak belekapaszkodott az ébren is alvó férfinem karjába : — Jézus, micsoda idő ... A keskeny úton ijesztően táncolt a fák árnyéka. A hosszú ágak, mint rémítő karok, mélyen nyúltak lefelé a fákról. Az ég alján száraz villámok villództak. Icuka Józsi mellett tipisgélt. Az összébb húzta vékony kabátját és arra gondolt, hogy talán esni is fog, mire visszafordul a villamos megállótól, pedig neki lyukas a cipője talpa. Icuka vékony alakjával összehúzódott a kő, sötét gallér alatt. Maga sem tudta miért, de a sírás fojtogatta és nevetni is tudott volna. »Mi lenne, ha most belekarolna Józsiba? ... Hiszen sötét van és a szél taszigálja őket,hátulról, mintha csak lapáton tologatnák mindet láthatatlan kemencébe. Mi gondolna akkor Józsi róla?* Szegény kis Icuka. Jobban hánytorgatták a habok szívecskéjét, mint a vihar az ágról szakadt levelet a lábuk előtt az út porában. Edith néni minden percben visított egyet. Megijedt az árnyéktól, bokortól, faágtól, mérföldkőtől ... — Sohase lesz vége ennek az útnak, — nyögdécselte. »Bárcsak ne is lenne vége soha !» — gondolta rá Icuka. — Maga nem fél, Józsi? — kérdezte halkan, mert nem bírta tovább a hallgatást. — Még talán fagyni is fog reggelre, — dörmögött Ödön bácsi, pedig inkább nyár lehetne már . .. — Mitől félnék? — felelte Józsi. — Az ember nem tudja, mitől fél, csak fél, — fűzte a szót Icuka ... — Azt sohase tudja az ember, honnan jönnek az érzések, csak érzi, hogy vannak ... — Rettenetes idő, — nyögött Edith néni. — Még az idő is megváltozott. Az is kegyetlenebb. A jegyző úr a foga közül sziszegte: — Nem jó sokat beszélni ilyen szélben, mert kihűl a tüdő. Edith néni élesen felelt: — A saját tüdejét féltse jegyzőcském, ne a másét. — A maga karja reszket Icuka, annyira fázik? — Ó, én egy cseppet sem fázom, inkább melegem van. — Akkor miért reszket, Icuka? — Nem tudom, Józsi. A szél dudált, vinnyogott, fütyült körülöttük kísértetiesen. A száraz ágak recsegve zuhantak a sűrűben. Nem beszéltek, jobban siettek. A kanyarodónál azután meglátták a völgyben rohanó villamost. .Felhangzott hozzájuk a csilingelés. — Végre, — sóhajtott Edith néni. Icuka ösztönösen ragadta meg a Józsi karját. • — Egyedül fog visszamenni, Józsi. — Nem baj az ... — Gondolni fogok magára, hogy ne érje baj... A fiú szíve megremegett az érintésre, de nyom nem maradt az érintés után. Icuka nem kapott választ. . . Éppen egy lámpa mellett haladtak el. Józsi oldalt nézett a topogó, keskeny alakra. A fakon szőke hajkorona egy másikat juttatott eszébe. A koromfekete, gyűrűs, tömött, fénylő, akaratos fürtök. Márványfehér sima homlok és nagy leírhatatlan szemek . .. Egyszer zöld, mint a tó sima tükre, ha indulatos, feneketlen fekete szem . .. A tengerszemű hölgy, — mondta ki a fiú aka-rata ellenére. Icuka fölnézett. —• Milyen tengerszemű hölgy? Ki az? Józsi zavartan. — Nem olvasta? Jókai írta. — Még nem. Szép? — A legis legszebb. Olyan nincs több a világon. — Kárpáthy Zoltán bizonyosan szebb. Tudja, milyennek képzelem én Kárpáthy Zoltánt? — Milyennek? — Találja ki. De mielőtt kitalálhatta volna , Edith néni visítozva ugrott hátra. — Jézus Mária, mi volt az? Ödön bácsi csitította: — Valami kóbor kutya ugrott ki a bokorból... A lépcsőhöz értek és odalenn türelmetlen figyelmeztetéssel csöngetett a vezető. (Pénteken foloytatjuk.) KIS ÚJSÁG , 1927 szeptember 1 Mohács népe a Csele-pataknál A magyar tragédia 401-ik évfordulója Megható és szívhez szóló keretekben ünnepelte meg Mohács városa ez évben a mohácsi vész 401. évfordulóját. Már a város külső képén is meglátszott, hogy a város ünnepel. Lobogódíszben a házak, a boltok zárva, a mezőkön is szünetelt a munka. Kora hajnalban pedig megszólaltak a csatakápolna kicsiny harangjai és zengve hirdették, hogy ma a város azokról emlékezik, akik négy évszázaddal ezelőtt a mohácsi mezőkön életüket áldozták a magyar nagyságért és dicsőségért. Reggel 7 órakor már megindult a népvándorlás a temető felé. A hivatalos nagy misea Széchenyi-téren volt 10 órakor. A fogadalmi templom alapkövénél oltár állott. Előtte szószék. Az oltárra lombsátor borult, a város és az ország címereivel, lobogóival díszítve. Nagy tömeg gyülekezett össze. Az összes helyi hatóságok a vidéki, környékbeli papság, rengeteg nép. 10 órakor megkondultak a város összes harangjai és megkezdődött a mise, amelyet fényes segédlettel dr. Frey János apátplébános celebrált. A szentbeszédet utána Rausz Alajos babarci esperes mondotta. Magas szárnyalással vont hasonlatot az ország jelenlegi és a vészt megelőző állapota között s hatalmas beszéde nyomán nem maradt szem szárazon. Ugyanekkor a református templomban is volt istentisztelet, amelyen Mányoki Sándor református lelkész mondott áhítatot s utána hatalmas beszédet. Délután Mohács városa hivatalosan megkoszorúzta a II. Lajos emlékművét. Délután 4 órakor a város hajóin az ünneplő közönség felment a Csele-patakhoz s annak mentén felzarándokolt az eszék-budai országút mellett álló emlékműhöz. Az ünnepség a Hiszekegy eléneklésével kezdődött, amely után Pap Ferenc városi díjnok elszavalta Lamperth Géza gyönyörű költeményét: Az örök Mohácsot. Titána vitéz dr. Horváth Kázmér, Mohács város aljegyzője, a mohácsi csata emlékbizottságának titkára mondott emlékbeszédet. Köszöntötte azokat, akik elzarándokoltak az emlékoszlophoz, hogy lerójják kegyeletük adóját a király és 20 ezer vitéznek emléke előtt. — Nincs emlékmű, — mondotta azután, — amely hatalmasabb és megrázóbb eseményt örökítene meg, mint az az emlékoszlop, amely előtt most Mohács népe áll, mert nincs emlékoszlop, nincs emlékmű az országban, amelyhez a nemzet történelmének hatalmasabb jelentőségű és tragikusabb történelmi mozzanata fűződik. Könny és vér, halál és pusztulás, amit jelent nekünk ez az emlékmű, 20 ezer magyar vitéz katakombáját és ezrek, százezrek, milliók rabigába hurcolását. Történelmünk legsötétebb emlékei szentelik meg ezt a helyet s ha ezek a hegyek itt körülöttünk beszélni tudnának, ha ez a dombocska, amelyen állunk, megszólalhatna, ha a Csele-patak kiáltana, a borzalmak énekét hallanék s az rázná meg lelkünket. Mert ez a hely tanúbizonyságot tudna tenni róluk, akik innen délre elestek, mert itt ezen az országúton mentek, hogy nemzetüket a végpusztulástól és a török rabságtól megmentsék. Éppen ezért nincs szentebb hely ennél a mai napon ebben az országban s méltóbb arra, hogy sarainkat levetve közelítsünk feléje. Ezért zarándokol ma ide Mohács város népe és fog zarándokolni minden évben, hogy a hősöknek, akik ő érte is életüket áldozták, a nemzet kegyeletét lerójja. Utána dr. Margitay Lajos polgármester helyezte el a város koszorúját, a szobor talapzatán, majd Puppi Ignác százados a helyi fegyveres alakulatok nevében, Wolf Zsigmondné az Szr. Nőegylet és Lehmann Lajosné a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének mohácsi fiókja nevében helyezte el koszorúját. A lélekemelő ünnepség a Himnusz hangjaival végződött.