Kis Ujság, 1929. augusztus (42. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-01 / 172. szám

4 A garamparti erdő titka Titokzatos körülmények között halt meg néhány nappal ezelőtt a Felvidé­ken egy fiatal zólyomradványi ke­reskedő, Laksz Géza. A csendőrség eddigi megállapítása az, hogy a garamparti erdőségben, ahol a szerencsétlen fiatalember osz­lásnak indult holttestét megtalálták, rablógyilkosság, vagy vetélytársak sze­relmi párbaja történt. A kereskedő azzal búcsúzott el özvegy édesanyjá­tól, hogy bejárja a környéki falvakat. Ezer korona készpénzt vett magához és kerékpárján útnak­­ indult. Hosszú ideig nem jelentkezett, mire anyja jelentést tett a rendőrségen. Néhány nappal ezelőtt két vasutas a Garam balpartján, az erdő szélén egy fához támasztott kerékpárt lá­tott. A gazdátlan biciklit Beszterce­bányára hozták, ahol felismerték Laksz Géza tulajdonát. Kiszálltak a helyszínére, átkutatták a terepet és a fák között rábukkantak a kereskedő hullájára. Megállapították a törvény­­széki orvosok, hogy Laksz Gézát sö­rétes fegyverből lőtték le, aztán a tet­­tes fejszével szétzúzta koponyáját. Tárcája hiányzott, de órája és lánca nem tűnt el. A tettest az egész vidéken lázasan keresik, de eddig a nyomozás­nak semmi eredménye. KIS ÚJSÁG 1929 augusztus 1 Kerékpáron indult a környékbeli falvakba a zólyomradványi kereskedő és holtan találtak rá TANÁCSADÓ Megjelenik minden csütörtökön A KIS ÚJSÁG előfizetőt, ha bármilyen ügyben felvilágo­sllásra, tanácsra, továbbá ka­mankásbtetoszlási ügyben (betegség, táppénz, segély, stb.) útbaigazításra van szükségük, forduljanak bizalommal a KIS UJSÁG szerkesztőségéhez. Panaszukat megvizsgáltatjuk, kérdéseikre válaszolunk. A hozzánk érkező levelekre a TANÁCSADÓ rovatban találják meg a választ a levélírók. Névtelen levélre nem válaszolunk. Ingyenes rét- és legelő­­gazdasági tanfolyamok A földmivelési miniszter tanfolya­mot rendez a jászberényi, karcagi, so­­mogyszentimrei, pápai és kehidai föld­­mives iskolákban a legeltetési társulati elnökök, gazdák, pénztárosok és jegy­zők, valamint községi bírók és elöl­­járósági tagok, községi legelőgazdák, a közös legelőkben érdekelt birto­kossági elnökök részére. A tanfolyam október 15 és november 15-ike között lesz. A rétek és legelők okszerű mű­velését, gondozását, javítását, a szántó­földi takarmánytermesztést és állat­­tenyésztést fogják ezeken a tanfolya­mokon tanítani. A tanfolyam ingye­nes, a résztvevők díjtalan szállásban és ellátásban részesülnek, az oda- és visszautazás költségei fejében 10 pen­gőt kapnak. A felvételi kérvények a földművelési minisztérium VI. főosz­tályának címezve (Budapest, V., Kos­suth Lajos­ tér 11.) legkésőbb szep­tember 15-éig küldendők be. A kér­vényen a községi elöljáróságnak iga­zolnia kell, hogy a folyamodó a legel­tetési társulatnál, a községnél, vagy a közös legelésben érdekelt birtokos­ságnál milyen tisztséget visel, illetve milyen alkalmazásban van. P. M. Körmend. .A bizottság döntése titkos, így nem tudhatjuk, hogy keresőt kedvezően, vagy kedvezőtlenül döntöttek-e el. — K. J. Dorozsma. Most már nem lehet semmit sem tenni, az engedély visszavonása csak akkor lehetséges, ha szabálytalanságot követ el. Bármennyire is együttérzünk Önnel, most nem tudunk segíteni. Ha szabálytalanságra rájön, értesítsen bennünket. — Ifj. D. A. Be­­remcnil. Kísérelje meg, a községi elöljáróság útján adjon be kérvényt a népjóléti minisz­terhez, méltányossági alapon talán még fi­gyelembe veszik. — Ifj. B. J. Bemceeborátt. 1.Nem nyírt. 2.­­• Szabadság­, Cleveland,Ohio. U. S. A. — K. S. Miskolc. Az ajándékot a szál­lító cég szokás szerint egy hónapon belül küldi. — I. K. P. Polgár. 1. A múlt heti Ta­nácsadóban közöltük a választ. 2. Az 300 gramos Gamma hajszesz ára 8 pengő, a 250 gramos 5 pengő, a 100 gramos 2.50 pengő. Ha 100 gramost rendel és előre beküldi az árát Friedicz­­Antal laboratóriumának (Bu­dapest, VH, Murányi­ utca 15.), akkor bér­mentve küldik. Egyébként utánvéttel, 90 fil­lér jön a fent közölt összeghez. — Példányon­­ként vásárló: Sárvár. A Kis Újságra való hi­vatkozással Írjon Lőrincz Ernő könyvbeszer­­­zési vállalatnak, Budapest, Üllői­ út 18. A kér­dezett könyvek ára 2 pengő és 8 pengő között mozog. — T. F. Nagykanizsa. Ha csak­ a rejt­vény megfejtését közli, akkor lehet. Magát a rejtvényt nem kell beküldenie. — R. S. Akani. Az ajándék naptárban közölt rejtvények nyerteseinek nevét a jövő évi naptárban ta­lálja meg. — T. J. Mezőszentgyörgy. A mi­nisztériumban igen sok ilyen ügy vár elin­tézésre, ez az oka a késedelemnek. Legyen türelemmel, annál is inkább, mert ha elinté­zik, visszamenőleg kapja meg a díjakat. B. t. Mohács. Nem tudunk véleményt mon­dani, mert nem ismerhetjük annak az inté­zetnek a­­szolgálati szabályzatát. Kísérelje meg az intézet igazgatójánál panaszát elő­adni. — Özv. Sz. J.-né, Mogyorós. Forduljon a vármegye székhelyén működő hadigondozó­­kirendeltséghez s ott kérje ügyének megvizs­gálását. — T. M. Karrag. A jutási altisztképző iskolába olyan magyar honos ifjakat vesznek fel, akik élethivatásul választják a katonai pályát és a népiskola 6, vagy a középiskola első osztályát legalább elégséges osztályzattal elvégezték, 15. életévüket betöltötték és 17. életévüket még nem haladták meg. Folyamod­ványt a honvédelmi miniszterhez címezve, a Veszprém-jutasi Honvédaltisztképző és Ne­velőintézet Parancsnokságának kell címezni. A benyújtási határidő június 15-ike, tehát a következő tanévre már elkésett. Kísérelje meg azért a kérvény benyújtását, talán még figyelembe veszik. Mellékelnie kell a kérvény­hez a pályázó atyjának községi illetőségi bi­­zonyítv­ányát, honvédorvosi bizonyítványt ar­ról, hogy katonai szolgálatra alkalmas az illető, iskolai, erkölcsi és hatósági bizonyít­ványt a szülők vagyoni viszonyairól. — P. .1. Csanylelek. Ecetkészitésre csak gyenge bort érdemes felhasználnunk. A hordót tisztára mosva, forró ecetet öntünk bele s ezzel öb­lítjük ki, ez lesz az ecetágy. Ekkor a hordót egyharmadáig töltjük borral, tiz nap múl­va pár litert öntünk reá s igy folytatjuk, míg a hordó háromnegyed részben meg nem telt. Két hétig áll igy s készen van az ecet. Ha a hordó fenekén egy kevés ecetet hagyunk ecetágynak 10 naponkint pár liter borral töl­tögetve, az eljárást máskor is megismétel­hetjük. V. I. Felsőszentiván. Nálunk nagy szőlő­­vesszőtelep a Mathias-telep Kecskeméten és az Unghváry László faiskola Cegléden. Leg­­tutányosabban juthat azonban gyökeres sző­­lővesszőhöz — főleg ha több kell —, ha bé­lyeggel felszerelt kérvényt beküld a földmi­velési m. kir. miniszterhez (Budapest, V., Kossuth Lajos­ tér 11.) s abban kér az álla­mi szőlőtelepről kedvezményes kiutalást. Er­ről levélben értesítik. — B. ,1. Székesfehér­vár. A Kis Újságra való hivatkozással írjon a következő bélyegkereskedőknek: Bátori Artúr Emil bélyegkereskedő és bélyegalbum kiadó, Budapest Városház-u. 14., Budapesti Bélyegtőzsde, IV., Kossuth Lajos-u. 4, Já­szai Boriska, IV., Kossuth Lajos-u. 6., Desz­­kár Ferenc, IV., Magyar-u. 8-10. A kérde­zett bélyegmennyiség értékét nem tudhatjuk. — D. 1. Nagykáta. A Vöröskereszt sorsjegyeket darabonként két fillér árban beváltja a Ma­gyar Vöröskereszt Egylet (Budapest, Vill., Baross­ u. 15). — F. F. Kiskunmajsa. A Fa­lusi Kislakásépitő Szövetkezet jelenleg nem folyósit épitkezési segélyt. Bizonytalan, hogy ebben az évben folyósit-e még. — T. J. So­mogy estese. Forduljon a csurgói ipartestü­lethez, vagy a Kőmívesmesterek Országos Szövetségéhez, Budapest, Vil­., Német­ u.22. és részletesen írja meg, mire óhajt választ. Másik kérdésére határozott választ nem ad­hatunk, országos érvényű rendelkezés, tudo­másunk szerint, ebben a kérdésben nincs. Erre a kérdésre a csurgói főszolgabírói hi­vatal tudja megadni a választ. — G. K. Nagykanizsa. Rosszul értelmezte. Köteles el­járni az órákra, csak azokat az elméleti tár­gyakat nem köteles hallgatni, amelyeket már megtanult a polgári iskolában. — M. A. Gyoma. Olvassa el F. F. Kiskunnázysának küldött üzenetünket. — K. J. Kalocsa. L. 2. Nincs felvétel. 3. A Kis Újságra való hivat­kozással Írjon a Sole Kereskedelmi Bank Rt.-nak. VII., Király­ u. 87. 1. A honvédelmi mini­z­ti­ium cime Budapest, I., Szent György* tér 3. 5. Írjon a Kis Újságra való hivatkozás­sal a Földhitelbank Rt.-nak, Budapest, V., Hold-u. 1. I. Zs. Bicske. Az Országos Társadalombizto­sító Intézet törvényszerűen járt el, mert az a tag, aki a segélyigényét kimerhette, ugyan­abból a betegségből kifolyólag csak félévi tagság után részesülhet segélyszolgáltatásban. Szegénységi bizonyítvány alapján azonban fel­vehetik Önt a kórházba, mely esetben a kór­házi ápolási költségeket az Országos Beteg­­ápolási Alap kell, hogy fizesse. — A. P. Győrszentmárton. Bejáró háztartási alkalma­zott azon esetben esik biztosítási kötelezett­ség alá, ha a napi munkaidő nagyobb ré­szét (napi 5 ö 1i órát) a munkaadónál tölti. Ebben a kérdésben leghelyesebb, ha közvet­lenül az illetékes kerületi pénztárhoz fordul döntésért, mert ilyen esetben meg kell, hogy indítsa a nyomozást és a helyszínen meg­állapított tények alapján dönt abban a kér­désben, hogy az ilyen alkalmazott biztosí­tási kötelezettség alá esik-e, vagy sem? —­ A. Zs. Szekszárd. Legutóbbi munkaadójától beszerzendő munkaadói igazolvánnyal, az új­szülött születési anyakönyvi kivonatával és amennyiben felesége nem kórházban szült, a szülésznő orvossal láttamozott nyugtájával jelentkezzék a szekszárdi kerületi pénztárnál. A jelentkezésnél azt is igazolnia kell, hogy a szülést­ megelőző egy éven belül legalább 6 hónapot dolgozott. »C­zenit A 4223/1929. el­. X. M. M. sz. rendelet alapján az összes 1928. I. 1-e előtt történt üzemi balesetekkel összefüggő járadékok felülvizsgáltattak, ami azonban nem járt minden esetben a járadék felemelé­sével. Előadódott számtalan olyan eset is, ahol a rendelet értelmében kevesebb járadék járt volna, mint amennyit a tag eddig ka­pott. Ilyen esetben továbbra is az addig él­vezett járadékot folyósítja az Intézet. Úgy látszik, ilyen eset lehetett az öné is, amire vonatkozólag azonban közelebbit nem tud­hatunk meg, mert nevét nem közölte. A folyó évi július 6-án kapott értesítést 45 napon be­lül megfellebbezhette, amennyiben azt sérel­mesnek találta, de megnyugtatáskép közöl­hetjük, hogy az Intézet a rendeletét minden esetben a legpontosabban hajtotta végre, úgyhogy a fellebbezés véleményünk szerint nem járt volna eredménnyel. — J. I. Szendrő­­láé: Haladéktalanul tegyen eleget a miskolci kerületi pénztár azon felhívásának, melyben felhívja, hogy igazolja, várjon június 6-át megelőző időben volt-e 3 havi tagsága. E.zen igazolás nélkül sem táppénzt, sem útiköltsé­get nem utalványozhat ki az Ön részére a pénztár. — K. L Orosháza. —• F. Zs. Máté­szalka. — T. F. Rácalmás: Panaszos levelei­ket ügyeik megvizsgálása végett áttettük az illetékes kerületi pénztárakhoz. Kisérjék fi­gyelemmel lapunkat, a pénztárak válaszát itt a Tanácsadóban fogjuk önökkel közölni. Cs. G. Budapest.­­Este a Tabánban­ című verse jó, de nem nekünk való. Mást kérünk és tiszta fehéret. Egyébként szíveskedjék ve­lünk közölni, miért küldött be verset Németh­ Gyula néven is? — F. Gy. Bolhás. Nem ér­dektelen sorok, de még nem valók a nyilvá­nosság elé. — Nem közölhető: J. T. Békés­­i szentandrás, A nemzet mostoha fia. Egy magyar fiú maga csinálta kerékpáron indult az angliai cserkésztáborozásra Két hónapig tartott, amíg Londonba érkezett Három hónappal ezelőtt Hajdutzky Tibor, egy budapesti szerszámgyár munkása a fizetésével együtt megkapta az elbocsátólevelét is. A fiatalember, aki a ICO. cserkészcsapat öregcserkésze, gondolt merészet és nagyot: neki­indult a nagy világnak 1929 május 18-án, hogy biciklivel érkezzék meg Londonba s onnan a világcserkész­­találkozóra, Birkenheadba. A biciklit maga állította össze és az ócskavaskerékpáron most érkezett meg Londonba. A kérdezősködésekre egyszerűen, minden dicsekvés nélkül mesél élményeiről és az emberekről Budapesttől Birkenheadig: — Május 18-án indultam és az utam majdnem pontosan két hónapig tar­tott Londonig. Eddig kétezer kilo­métert tettem meg és az egész út körülbelül 2500 kilométer összesen. Nem tévedtem el sehol. Sülfeddn­, Cser­kesz vagyok és a térképpel épúgy kell tudni bánnom, mint a sütőnyárssal. Huszonöt kiló poggyászt hoztam ma­gammal és az első három napon min­den órában leestem egyszer a gépről. — Az utak? — Magyarországon sok a gyenge. Ausztriában mérsékelték. Németország­ban nagyszerűek. Volt úgyhogy száz kilométert szaladtam olyan úton, mint az Andrássy-út. Anglia útjai: minden kerékpáros álma. S mégis: itt ért el az egyetlen géphibám. Szerencsém volt, hogy Mainzban találkoztam egy cser­készliszttel, aki megadta angliai címét s pont ennek a helységnek határában volt a baleset. Autóra vett és vitt ma­gával Farnboroughba, ahol a magyar cserkészek régi barátjának, Spencer kenli főtitkárnak voltam a vendége. — És miből élt az utón? — Sohasem­­kéregettem és sohase kértem semmit. De a nemzetközi cser­készigazolvány, amelyet otthon kap­tam, mindenütt átsegített. Néhol alig akartak elengedni, különösen a Rajna mentén és Ausztriában. Ahol voltam, mindig elmentem a fiukkal kirándulni. Doverben már várt az ottani cserkész­­vezető. Napja nagy részét velem töl­tötte, lefényképezett, úgy gondoskodott rólam, mintha a fia lennék. — Kalandok? — Nem volt nekem semmi igazi kalandom. Csak éppen a belgiumi Ant­werpenben akartak elvinni Amerikába. Sétálok a kikötőben. Egyszerre csak jön egy majomképű alak. Akar jönni Amerikába? —, kérdi. Dehogy akarok — mondom. Mindenáron be akart az egyik hajóra csalni, hogy megmutatja. Nem mentem, hanem az egyik rendőr felé kezdtem sétálni. Észrevette. Káromkodott valamit fla­­mandul és otthagyott. Más nem volt... Azaz hogy: Doverben kellemetlen ta­pasztalatom volt az angol illendőségi szabályokkal. Ebédeltem és egy pilla­natra egymás mellé, párhuzamosan le­tettem a késemet-villámat. Abban a percben jött a pincér és mint a vércse lecsapott a félig elfogyasztott ételre. Elvitte. Később tudtam csak meg, hogy az ilyen kés-villa elhelyezés azt­ jelenti: s jóllaktam. Pedig dehogy laktam jól. Hajdutzky Tibor résztvesz a birken­­headi cserkész táboroz­áson s visszafelé már a cserkészcsapattal utazik. De ha otthon nem kap munkát, újra neki­indul Európának. Annyi bizonyos, hogy acélos akarat van benne s hogy nem egykönnyen fog ki rajta akármiféle megpróbáltatás. Vitoránhalm végigc­vacogta a turopi Gerbault híres francia teniszjátékos vitorláshajón öt évet töltött a tengeren, mert szereti a magányt. Ez alatt az öt év alatt majdnem az egész földgömböt végighajózta.

Next