Kis Ujság, 1933. június (46. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-10 / 130. szám

in miért szeretné a kisántánt a négy­hatalmi szerződést úgy értelmezni, hogy ez kizárja a revíziót? Volt nálunk egy öreg doktor, aki tudós ember volt, sokat dolgozott, kísérletezett és irt. Egyszer valami nagy tudományos munkában volt, amikor kiadta a paran­csot Ter­ka leányzónak aki félnederes lánya volt Mari néninek a szakácsnénak. — Hallod-e Terka, ha keresnek, ne en­gedj be senkit, hanem mondd meg, hogy nyakig szellemi munkával foglalkozom és senki sem zavarhat meg. — Igenis, — mondta a Terka, amikor aztán negyedóra múltán jött valaki és ke­reste a doktort, így szólt a leány : — Nem lehet bemenni a doktor úrhoz, mert nyakig van zavarodva és nem lehet vele foglalkozni. ••®®*®®®®®®®®®e®®®®®® ®«®®®t* SZÍNHÁZ « MOZI« RÁDIÓ Hazudj igazat! Bemutató a Nemzeti Színházban Korcsmáros Nándor a szerzője ennek az igénytelen bohóságnak, amely jól gördült mese keretében, ha nem is végig mulatta­­tóan mondja el az író és felesége közötti sze­relmi csetepaté történetét. A Nemzeti Szín­ház meglehetősen szürke előadással tom­pítja a nagy siker lehetőségét. Táray Ferenc (mint vendég, szereplése következtében valószínűleg szerződtetik a színházhoz), Cs. Aczél Ilona, Füzes Anna, Ághy Erzsi, Gombaszögi Irén, Vízvári Mariska, Abonyi Géza, Mihályfy Béla és Sugár Károly (írói­­lag és színészileg a legjobb alak) vesznek részt az előadásban. Műkedvelők színpada Szerzői est Gyömron Várnay Zoltánnak „A kis ártatlanok» című víg­­játéksikere után szerzői est keretében bemutatásra kerül a gyömrői kultúrházban Várnay Zoltán három másik egyfelvonásos vígjátéka : «Anikó«, «A szórakozottak« és «A megszelídített tengeri medve«. Az egyes szerepeket a gyömrői műkedve­lők legjobbjai fogják alakítani. Sárbogárd műkedvelőinek nagy napjai Sárbogárd műkedvelői kitűnően sikerült elő­adások keretében mutatták be tudásukat. Az előadásokat dr. kenesei Kenessy Gyula fő­szolgabíró fő­védnöksége alatt a sárbogárdi Járási Ipartestületi Műkedvelő Gárda rendezte a hábo­rúban elesett hősök emlékművének alapjára. Színre került Erdélyi Mihály .Feltámadunk a című jele­nete és Farkas Imre «Nótás kapitány­­­a. Az első előadás e hé­t­én volt, a Sárbogárdra érkezett külföldi és magyar űrlovasok tiszteletére. A második pünkösd első napján játszódott le az ekkorra hirdetett hősi emlékünnepen. A közönség a nézőteret zsúfolásig megtöltötte. Bojtár János, Tinódy Gizika, kenesei Kenessey Baba, a főszolga­­bíró 17 éves kisleánya, Plész Irmuska és Tauszig Ilonka tűntek fel ebben az előjátékban rátermett­ségükkel A «Nótás kapitány «-ban a grófkisasszonyt Tinódy Zsóka alakította, partnerei Salamon Aladár és Felkér Béla ugyancsak kitűntek. Pohl Bozsike kantinos leánya és Filep László Pacal Miskája is tömérdek tapsot kapott. Plész Irmuska Bébi gróf­nője, Mészöly Géza Dód­­grófja, Bojtár János ra­gyás őrmestere, Léhner István huszárezredese és Blau Mór Ferdinánd hercege ugyancsak nagy ala­kító erőről tanúskodott. Végül meg kell emlékezni polták Katóka szóló táncáról és Győrffy Zsuzsa, Győrffy Bandi, a főjegyző gyermekeinek ámor­­táncáról. Az előadás fényesen sikerült. A MAI SZÍNHÁZAK Nemzeti Színház: öreg tekintetes (fél 8). — Magyar Színház: Egy csók, más semmi (8). — Pesti Színház: Feleségem nadrágja (8). — Royal Orfeum: Tessék beszállni (fél 9). ­ A RÁDIÓ MŰSORA 6.45: Torna. — Utána Gramofonlemezek. 9.45: Hírek. 10.08: 1. Magyarországi Szent Margit, a skótok királynője. 2. Zoltán Vil­mos: ösztön és érzés a növényvilágban. —­­Közben: Gramofonlemezek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.00: Déli harangszó. 12.05: Perczi Lili és Lipóczky József énekel. 12.30: Hirek. 1.15: Pontos időjelzés. 1.30: Házikvin­­tett. 2.45:­ Élelmiszerárak. 4.00: A Rádióélet meseórája. 4.45: Időjárásjelentés. 5.00: Na­póleon fia és a magyarok... Palóczy Edgár előadása. 5.30: Tóth Lia cimbalmozik. 6.00: Mit üzen a rádió. 6.30:­­A gárda felvonult. Vitéz Berkó István előadása, gramofonillusz­trációkkal. 7.20: Terménytőzsdei árak. 7.30: A Színművészeti Akadémia növendékeinek vizsga előadása. 9.45: Pontos időjelzés, hírek, lóversenyeredmények, Idő,­á­sás jelentés. — Majd Farkas Jenő és cigányzenekara. 11.00: Bac­­­nmann jazz Fekete Pál énekszámaival. KIS ÚJSÁG SPORT A Soroksár kiesett az első ligából Döntött a belügyminiszter • Vasárnap a Somogy játszik osztályozót a Vasasokkal Hetekig húzódó bzonytalanság­ tartotta izgalomban a profibajnokság résztvevőit és a mérkőzések közönségét a Somogy és a Soroksár kiesési harca miatt. Mint emlékezetes, az őszi bajnoki mérkő­zést Soroksár csapata nyerte 4 : 0 arány­ban. A kaposváriak azonban óvást jelen­tettek be a mérkőzés ellen, mert a szabályok által előírt rendőri kirendeltség nem volt jelen a mérkőzés kezdeti időpontjában és így a játék kezdete húsz perccel eltolódott. A labdarúgószövetség különböző bizott­ságai előbb a Soroksárnak, majd a Somogy­nak adtak igazat. A székesfőváros polgár­­mestere mint felügyelő hatóság harmad­fokon ismét a Soroksár javára döntött. Legfelső fokon a belügyminiszter elé került az ügy, aki hosszas tanulmányozás után hozta meg döntését, mely szerint az őszi mérkőzés semmisnek tekintendő és a tavaszi 2 :1 arányú Somogy győzelem ma­rad érvényben. Ilyenformán tehát Soroksár csapata kénytelen búcsút mondani az első ligának és vasárnap a Somogy játszik osz­tályozót a Vasasok együttesével. A magyar tőrvívók kettős győzelmével kezdődött az Európabajnokság A döntőben Olaszország győzött Pénteken délelőtt derűs verőfény és gyö­nyörű látványt nyújtó zászlódísz várta a margitszigeti MAC-pályán a 16 résztvevő nemzet jelenlétében az európai vívóbajnok­­ságok megnyitását. Ez sorrendben a 34-ik Európabajnokság, melyből Magyarország 9, Olaszország 8, Franciaország 7, Hollandia 3, Németország és Belgium 2—2, Dánia és Norvégia 1—1 bajnokságot nyert ezideig. Magyarország nemcsak Európában, de az egész világon vezet a vívásban s a mostani Európabajnokságoktól is csak azt várhat­juk, hogy helyzetünket megszilárdítjuk. Aránylag kisszámú közönség jelenlétében Magyarország—Románia tőrcsapat mérkő­zéssel kezdődött meg a verseny. A magya­rok nagy fölényben aratták egymásután győzelmeiket, Maszlay 4, Gözsi 4, Hatz József 3, Meszlényi 2 győzelmet szerzett a románok 3 győzelmével szemben s igy végeredményben Magyarország 13 : 3 arány­ban diadalmaskodott keleti szomszédunk felett. Majd Jugoszlávia ellen álltak po­rondra tőrvivóink. Itt még szembetűnőbb volt a magyar fölény s Maszlay és Hátszegi 4— 4, Hatz és Gözsi 3—3 győzelmével 14 : 2-re vertük déli szomszédunkat. Hiába, kulturális és sportbeli fölényünk is élénken rávilágít Trianon igazságtalanságaira ! A további mérkőzések során Olaszország Ausz­triát 12 : 4, Romániát pedig 14 : 2 arány­ban győzte le, így az esti döntő mérkő­zésekre Magyarország és Olaszország 2—2 győzelemmel állottak ki. A döntő mérkőzések eredménye a követ­kező lett: Az 1933. évi tőrcsapat Európa­bajnokság győztese Olaszország csapata 8 ponttal (4 csapat- és 51 egyéni győzelemmel), 2. holtversenyben: Magyarország és Ausztria 5— 5 ponttal (1/2—12 csapatgyőzelemmel, Ma­gyarország 42, Ausztria 37 egyéni győzelem­mel), 4. Románia 2 ponttal (1 csapat-, 20 egyéni győzelemmel), 5. Jugoszlávia 0 pont­tal (0 csapat-, 8 egyéni győzelemmel). Az ünnepélyes eredményhirdetés után az árbócra felvonták az olasz lobogót és a ze­nekar az olasz himnuszt játszotta. SPORTHÍR­EK Kiskunhalas birkózóbajnokságai. Kiskun­halason nagy érdeklődés közben tartották meg a város birkózóbajnokságait. A baj­noki címet Bányász, Széll, Ferencz, Hegedűs, Kollár (Dunakeszi), Palotás és Sásdi nyer­ték el. Céllövő verseny Győrött. A győri MOVE céllövő versenyén a következők győztek: Vucsics István (Magyaróvár), Brázay László dr. (Magyaróvár), Gnaszer Ödön (Győr), Takács József (Veszprém), Kapp Ida (Magyaróvár), Ferenczy Márton (Győr), Cser Gusztáv (Magyaróvár­), Matus Gyula (Esztergom), Poharnik Dezső (Győr), Babos Rudolf (Győr), Simonidesz Imre (Eszter­gom). A Mill győzött a Herendi-vándordíjban. Nagy záporeső közben tartották meg a Mill- KISOK ifjúsági döntő mérkőzést a Herendi vándordíjért. Az eredmény nagy meglepe­tést jelent, amennyiben a Mill kitűnő játék­kal 11 : 6 (5:2) arányban a maga javára döntötte el a mérkőzés sorsát. Új egyesületek alakulnak Dunántúlon. Tíz új csapat jelentkezett nyugaton a baj­nokságra : Celldömölki SE, Szentgotthárdi TK, Móri TE, Hegyeshalmi SC, Kapuvári SE, Keszthelyi Törekvés SE, Balatonboglári SE, Kisbéri SE, Bicskei TC, Győrszabad­­helyi Törekvés SE, Újpest szép győzelme Pilsenben. A leg­­újabb magyar bajnokcsapat, Újpest együt­­­ese tegnap Pilsenben vendégszerepelt ellenfele az ottani kerület válogatott csa­­pata volt, melyet 8:2 (1:1) arányban le­­győzött. Újpest góljainak sorrendje: Déri, Szalai, Jávor, Avar, P. Szabó, Jávor, Jávor, P. Szabó. A Gyulai AC jubileuma. Gyula város ki­űnő sport egyesülete, a GyAC a napokban ünnepelte húsz éves fennállásának­ jubi­leumát. Ünnepi mise, díszközgyűlés és dél­után futballmérkőzés volt, melyen a város előkelősége teljes számban megjelent. Súlyos büntetést kaptak a jegyüzérek. A legutóbbi válogatott labdarúgó mérkőzés­sel kapcsolatban kiderült,, hogy a pályára jogosító belépőjegyekkel visszaélések tör­­éntek. A profiszövetség szigorú vizsgálatot indított ebben az ügyben s megállapította, hogy Neuwelt Pál, a Vasas pénztárosa, Solymosi György futballbíró és Sípos Antal, a szövetség egyik altisztje követte el a jegy­gyel való üzérkedést. A szövetség tegnap tartott ülésén Neuweltet, Solymosit és Sípost 4—4 esztendőre tiltotta el a szövetséggel szemben viselendő mindennemű tisztség viselésétől, úgyszintén ugyanerre az időre mindhármukat kitiltotta a szövetség helyi­ségéből és az összes magyarországi futball­­pályákról. Vidéki futballeredmények Bicske : BTC—VI. ker. SC vegyes 3 : 3 (3:1), BTC II—Bicskei vasúti munkások 2:2 (2:1). Bácsalmás : Kispesti AC—BSC 6 :1 (2:0) KAC—BSC 3:3 (2 : 0). Izsák : UTE vegyes—LESC 3:2 (2:1). Kiskőrös: KPTE—Izsáki Előre SC ve­gyes­ 7 : 1 (2 :1). Dévaványa : DSE—Mezőberényi TK ve­gyes 4:2 (3:1), DSE vegyes—Cserkészek 5:3 (3:3). Gödöllő : GIK—Ferencvárosi Törekvés 3:3 (3:2), GIK ifj.—Fer. Törekvés ifj. 7:0 (3:0). Várpalota: V. Unió—Belvárosi TVK 10 : 0 (3:0. Dunaharaszti: DMTK—DAC 3:0 (1 : 0). Kőröstadány : KAC—Mezőberényi TK 4:1 (2 : 0). Celldömölk : Celldömölki leventék—Pápai TSC 3 : 3 (3 : ). Sashalom: BSzKRT forg. telep vál.— SASC 3:1 (1 :1). Örkény : M. Pásztó—DTISC 4:1 (2:0). Baja : Baja válogatott—Kiskunfélegyházi TK 3 : 0 (2 : 0). Budapesti lóversenyek. A Derby-meeting első napjára, szombatra a következő ered­mények várhatók : I. Kapitány — Babrcka II, II. Monopol — Fontos, III. Little Party — Canada, IV. Divisor — Cagliostro, V. Beaurivage — Neptun, VI. Gyöngyház — Cabochon. — A Magyar kanczadíj indulói a következők : Midinette — Csaplár, Little Patty — Gutai, Canada — Esch, Palmyra — Feltschik, Reménység — Balog és Roxane — Szilágyi. | ^fOPTIXA y B&RQ1 * FOTO* || Jó szemüveg P 1,60-tól Díjtalan szemüvegvizsgálat Nagy választék, olcsó árak. M Bárdi (Bienenslok) Optika S3 I n Budapest IV. ker., Károly-körty 20 *?Arn Közpon 11 városháza 1933 június 10 A trianoni határőrvidék Károly román király június 8-án írta alá azt a rendeletet, amellyel életre hívja Erdély­ben az úgynevezett határőr-zászlóaljakat. Régebben is voltak határőrségek Erdély földjén, csakhogy azokban a végvárakban székely fiúk őrizték a határt. De nem erre mifelénk fordított tekintettel. Akkor még nem a trianoni vonalon volt a határőrvidék. Akkor még a bánáti és erdélyi gránitig, az Aldunáig és az erdélyi Kárpátok övezetéig terjedt a magyar királyság. Ezek az új erdélyi határzászlóaljak felénk, a harma­dára szűkített Magyarország felé fordulva fognak állani az úgynevezett román hatá­ron. Azon a határon, amelyiken belül Titu­­lescu a nap minden órájában kijelenti leg­alább egyszer, hogy ők mennyire tisztelik a kisebbségeket. Át üzenget az új határon keresztül, ide Budapest felé, milyen­­ na­gyon szeret bennünket, mennyire akarja azt a gazdasági együttműködést. Közben pedig ujjmozdulás nélkül tűri, hogy feléges­sék a magyar falvakat, éjnek­ évadján fa­dorongokkal törjenek rá a békésen alvó magyarokra, rájuk törjék a kerítést és vérük omlásáig gyötörjék és kínozzák őket. Az új határőr-zászlóaljak ezt a garázdálkodást fogják védeni ezentúl a trianoni határ men­tén. Amíg nézni tudja mindezt a magyarok Istene ... «®®®®®®®®®®®®®®®®®©®®®®®@®p KÖZGAZDASÁG MEZŐGAZDASÁG 20 fillérrel drágult a búza Pénteken szilárd irányzat és élénk for­galom mutatkozott a búzapiacon, külö­nösen az üzletidő első felében. Mintegy 40 vágón búza kelt el 10—20 fillérrel drágább árhatárok közt. A rozspiacon 6 pengővel történt kötés. A drágulás 10 fillér. A takarmánypiacon mintegy 10 vagon tengeri kelt el, 7.70—7.75 pengős árala­pon, az árakat 15 fillérrel fölemelték. A zab 10 fillérrel, a korpa ugyancsak 10 fillérrel drágult, az árpa csendes. A lisztárakat a malmok 50 fillérrel megdrágították. A magpiac üzletfélen, a cirokszalmát vidéki állomáson 22 pen­gővel vették. A terménytőzsde hivatalos árfolyamai: Búza, tiszai 77 kg. 13.15—13.55, 80 kg. 13.75-14.30, felsőtiszai és jászsági 77 kg. 12.15-12.30, 80 kg. 12.65—12.80, fejérmegyei, dunántúli, pestv. és bácskai 77 kg. 12.10—12.20, 80 kg. 12.60-12.70, rozs, pestvidéki és egyéb 5.95—6.65, árpa, ta­karmány, elsőrendű 8.60—8.70, másodrendű 8.40—8.60, felvidéki sőrárpa 1. 00—­3.00, egyéb 9.75—11.00, zab elsőrendű 8.00—8.20, má­sodrendű 7.90—8.00, tiszántúli tengeri 7.65—­ 7.75, egyéb 7.65—7.75, korpa 5.15—5.25, 8-as liszt 7.80—8.00, köles, vörös 5.75—6.00 pengő mázsánként á­l határidőpiac. Pénteken az irányzat álta­­lában elgyengült, cs­ak a júniusi búza volt szilárd és 13 filléres árnyereséget ért el. Az októberi búza néhány fillérrel esett. A rozspiacon nincs lényeges változás, az októ­­beri nyolc fillérrel olcsóbb. A tengeri piacon a kínálat növekedést mutatott és az árak 12—14 fillérrel visszaestek. Mennyit érnek ma a külföldi pénzek? Egy angol font 19.75, száz cseh korona 17.65, száz dinár 7.70, száz dollár 468—478, száz kana­dai dollár 418—430, száz francia frank 22.50, száz lei 3.14, száz líra 30.20, száz német márka 136.60, száz osztrák sik­ing 80.50, száz svájci frank 111.40 pengő. P­i­ppír: 1 HÚS. Marhahús, rostélyos, felsál 110—229, leveshúsok 86—200. — Borjaim . Comb 229 —289, vésés 140—200. — Sertéshús. Karas 180—240, tarja, comb, lapocka 148—168, oldalas 120—156, szalonna, zsírnak való 128 —150, hás 140-156, zsír 140-150. BAROMFI. Élő baromfi, darabja: Csirke 90 —220, lúd és ruca 150—200. — Tisztitolt baromfi. Csirke 200—300, lúd és ruca 120 —ISO. FŐZELÉK: Bab 14-48, borsó 40-66, lencse 32-68. ZÖLDSÉG. Fokhagyma 20—60, vöröshagyma, makói 12—20, kelkáposzta, ujd. 30—70, kar­fiol, hazai, ujdonság 100—200, burgonya, rózsa 10—16, oila 7—12, sóska 16—28, pa­raj, tisztított 18—34, savanyúkáposzta 12— 24, petrezselyem és sárgarépa vegyesen 40 -60. GYÜMÖLCS. Alma 32—240, cseresznye 40— 140, eper 50—160, köszméte 20—40. IDÉNYCIKKEK: Zöldborsó, olasz, hüvelyes 18—28, spárga 30—180, fejes saláta, darabja 2—8, uborka 80—120, kalarábé, újdonság, darabja 3—14, tök, főző 80—120. Az árak kilónkint, literenkint fillérben. Hol lesz vásár? Szombaton, június 10-én: Csanádpalota, Be­­senyszög, Elek, Hódmezővásárhely, Inke, Ka­­polcs, Szentlőrinc. Vasárnap, június 11-én: Budapest, Elek, Hódmezővá­­rhely, Füzesgyarmat, Kunhegyes. Kőrösladrány községben a legközelebbi or­szágos vásár június 17-én lesz.

Next