Kis Ujság, 1947. december (1. évfolyam, 133-156. szám)
1947-12-07 / 138. szám
Miért nem akar Amerika nemzetközi rendőrséget Palesztinában ? Nemzetközi haderő helyett „amerikai“ idegenlégió Palesztina kettéosztása óta nem szűnnek meg a zavargások a Közel- Keleten. Az utóbbi napokban egy jelentés arról számolt be, hogy Anglia, látva a zavargások méreteinek kitágulását, arra határozta el magát, hogy az eredeti tervektől eltérően nem 1948 augusztus elsején, hanem már május elsején kivonja csapatait Palesztinából. Ezt a hírt ugyan angol részről megcáfolták, arra való hivatkozással, hogy Anglia a nemzetközi rendőrséggel egyetemben oldja majd meg azokat a feladatokat, amelyek a rend fenntartásával kapcsolatosak, mégis tartja magát az a hír, éppen a miatt az utalás miatt, amely az angol cáfolatban szerepel. A nemzetközi hadsereg A nemzetközi rendőrség, illetőleg a nemzetközi katonaság közbejötté-ének megemlítése érdekes vitát indított el Amerikában. Az Egyesült Államok néhány szenátora az angol cáfolat után szóbahozta, hogy ha Palesztinában az UNO határozatát nem lehet békés úton végrehajtani, akkor esetleg valóban szükség lehet egy nemzetközi katonaság jelenlétére, csakhogy — mondották ezek az amerikai szenátorok — a nemzetközi hadsereg felállítása és jelenléte kötelezővé tenné azt, hogy szovjet katonaság is részt vegyen a rend fenntartásában. Márpedig „Amerika számára fontos annak eldöntése, hogy miképpen lehet a szovjet katonaságot kívál tartani a közelkeleti stratégiai körzetből* Amerikai Idegenlégió Mint ahogy a Magyar Távirati Iroda közölte egy Reuter jelentés alapján, mind a kongresszusi, mind pedig a kormányhivatali körökben igen behatóan tárgyalják ezt a problémát és igen sok hang figyelmeztet arra, hogy a nemztközi katonai, illetőleg rendőri erő részeként szovjet csapatok is bevonulnának Palesztinába, ha a zavargások még nagyobb méreteket öltenének és emiatt a Biztonsági Tanácsnak közbe kellene lépnie. Brewster republikáns szenátor azt ajánlotta, hogy a probléma Amerika számára sikeres megoldása érdekében kezdjék meg egy amerikai önkéntes testület toborzását a palesztinai törvények és a rend megóvásának biztosítására. Ez lényegében nem lenne más, mint amerikai idegenlégió, amelynek megalakítását nem szabad halogatni. Szükséges, hogy készen legyen a palesztinai, illetőleg közelkeleti szolgálatra, mert ebben az esetben „az Egyesült Államoknak nem kell majd hirtelen sorkatonaságot behívni és gyors tempóban elszállítani a Közel- Keletre ...“ Rádió Műsor December 8, hétfő. BUDAPEST I. 7.00: Reggeli zene. — Közben: Naptár. — 8.00: Hírek. Műsorismertetés. — 8.20: Pécsi Sebestyén orsionál. Közvetítés a Szent István Bazilikából. — 9.00: Római katolikus egyházi ének és szentbeszéd közvetítése a belvárosi Ferencesek templomából. — 10.00: Görögkatolikus egyházi ének és szentbeszéd közvetítése a Rózsák-terei templomból. — 11.00: Kamarazene. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. — 12.15: A háziegyüttes játszik. — 13.00: Boldizsár Iván ünnepi krónikája. — 13.15: Magyar operettrészletek. — 14.00: Hírek. — 14.10: Ünnepi hanglemezek. — 15.00: Adventi szél, összeállítójta: Thurzó Gábor. Közreműködik: Tolnay Klára, Gáborjáni Klára. — 15.30: Fred Hartley zenekara játszik. — 15.45: Hangképek a Ferencváros— Norrköping labdarúgómérkőzésről. — 16.00: Nemzeti feladatunk a hároméves terv. Béres Andor előadása. — 16.15: Vig György saxofonozik, zongorán kíséri: Turán László. — 16.40: Petőfi kora. Petőfi és Lamartine. Bóka László előadása. — 17.00: Hírek. — 17.10: A Magyar Hadifogoly Híradó rádióközleményei. — 17.15: A Vöröskereszt közleményei. — 18.00: ifj. Gáspár Lajos cigányzenekara muzsikál. — 18.40: Kutya hűség. Hegedűs Zoltán elbeszélése. — 19.00: Rácz Vali sunszonokat énekel, zongorán kíséri Hajdú István. — 19.30: Falurádió. Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének műsora. — 19.45: Falurádió. Újgazdák műsora. — 20.00: Hírek. Sporthírek. — 20.29: Magyar muzsika- Földesiné Hermann Lula zongorázik. — 21.20: Hangos híradó. — 21.50: Hírek és krónika oroszul. — 22.00: Hírek. Mit hallunk holnap? — 22.25: Tánczene. — 22.55: A Magyar Hadifogoly-Híradó rációközleményei. — 23 00: Kevés szó — sok lemez. — 24.00: Hírek. — 0.10: Hírek és krónika franciául. —■ 0.20: Hírek és krónika angolul. — 0.30: Hírek eszperantó nyelven. BUDAPEST II. 10.80—13.00: Ünnepi muzsika. — 16.00: A Vöröskereszt közleményei. — 17.00: Ötórai tea. Tánczene. — 18.00: Hírek. — 18.05: Toscanini vezényel — 19.00: Bolgár asszonyok. Aranyosi Pálné előadása. — 19.15: Hangszerszólók. — 19.45: Közellátási negyedóra. Elszámoltatás és beszolgáltatás. Dr. Takács Dezső előadása. — 20.00: Állatorvosok Szabad Szakszervezetének műsora. — 20.15: Magyar nóták. — 20.30: A rádió szabadegyeteme. — 21.00: Hírek. — 21.15: Mi történik a világgazdaságban? Dr. Kiss Dezső előadása. — 21.30: Kelényi György jazz-zenekara társaik. -- 22.30: Dalok. December 9. kedd. BUDAPEST I. 6.30: Falurádió — 6.45: Reggeli torna. — 7.00: Hírek. Műsorismertetés. — 7.29: Az Áttelepítési Kormánybiztosság közleményei. — 7.30: Izraelita vallásos félóra a stúdióból. — 8.00: Szórakoztató muzsika. — Közben: Naptár — 8.45: Nádor Vera előadása az öltözködésről. — 9.00: Heti zenés kalendárium. Hanglemezekkel. — 10.00: Hírek. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. — 12.15: Ifj. Barna István jazzegyüttese játszik. 13 00: Belgrád kid túlélete tegnap és ma. Kovács Tibor előadása. — 13.20: Könnyű dallamok. Verbőczyára és Sztáray Márton énekel. — 14.00: Hírek. — 14.10: Könyv és könyvkötészet. Viola Ferenc előadása. — 14.20: Ifjúsági énekkarok. — 14.45: Szövetkezeti negyedóra. — 15.00: Rádióiskola. — 15.55: Műsorismertetés. — 16.00: ..A magas C. Caruso budapesti bukásának hiteles története. Kristóf Károly előadása hanglemezekkel..— 17.00: Hírek. — 17.10: A Magyar Hadifogoly-Híradó rádióközleményei. — 17.15: A Vöröskereszt közleményei. — 18.00: Világhíradó. — 18.15: Bach legnépszerűbb orgonaművei. Gergely Ferenc orgonái. — 19.00: Séta az árak között. Tahi Ervin riportja. Hangfelvétel. — 19.20: Hanglemezek. — 19.40: Közvetítés a Nemzeti Kamaraszínházból. ..Szerelmi házasság.“ Színjáték három felvonásban. írta: G. B. Shaw. — Az I. felv. után, kb. 20.30: Hírek, sporthírek — A II. felv. után, kb 21.50: Hírek oroszul, hírek magyarul. — Előadás után, kb. 23.00: Vita arról, amit hallottunk. Békés István beszél Klamár Gyula és Zelk Zoltán műbírálókkal, a darab főbb szereplőivel és rendezőjével. G. B. Shaw .Szerelmi házasság“ című darabjáról. — 23.25: Magyar nóták. — 24.00: Hírek. - 0.10: Hírek és krónika franciául. — 0.29: Hírek és krónika angolul. BUDAPEST II. 17.00: ötórai tea. Ifj. Molnár Lajos jazzegyüttese játszik. — 18.00: Hírek. — 18.05: Magyar nóták. — 18.30: Találkozás Bán Forrai Zelina elbeszélése. Vámosi Pál versei. Enikő és a nagyok. Fáy Barna párbeszéde. — 19.60. ..Amit a moziban hallottunk.* Tamássy Zdenkó előadása hanglemezekkel. — 20 30: A rádió szabadegyeteme. — 21.15: A modern zene kedvelőinek. — 22.15: Az Amerikai Légierők tánczenekarét Glenn Miller vezényli. Hanglemezek. Karácsonyra szebbet hiába keresnél, GYERMEKFÉNYKÉP 1 /eresvélA"’*' TELEFON 182-086. 0 Karácsonyra Átíptett* Női kabát- és ruha különlegességek Pongyolák, blúzok Szoknyák nagy választékban. Rákóczi-út 13 V Telefon: 135-110. | NYLON irhabundák kizárólag Szeszfesít&íHéf Bécsi-utca 5. Telefon 185 386. Rádiók univerzális, új típusú zenegépek részletre is Körmendynél Ilrím ■ IV., Váci-utca 27. Uj lulll. Telefon: 387-107 BAZSÓ-ING hozott anyagból is készül BAROSS-UTCA 66-68 raj és HASZNÁLT bőröndök ÚTI KOFFEROK. RF.TIKOLOK Vétel — csere — eladás .................., nepszinhaz-u Kantiér tolg.: 1.19-301 . ^"Ajándékba evőeszközt ^ Vendéglői berendezések kölcsönbe h Népszínház-utca 31 ^ Jó szemüveg Klein Dézsától IV. Kecskeméti-utca 1 Telefon • 380-043 villanytűzhelyre, vitt tűtőszekrényre, villany melegvíztárolóra folírhat?: „Bogierre“ parkepkerére, . . . MOTOROKKA /I U tíifi II- VI, Nagymező utca 31. raktáraiban mindent megtalál Telefon: 128—129 V---------------------------------------------------------------------------——--J Szemüveg FOTO OI’TIKA Nufiff Sáridar dUCI-Cr 41. TELEFON: 158-917 „Jaj de szép hangzik be FERENCZ! JOLÁN népművészeti, régiség és játéküzletébe Művészi karácsonyi ajándékok IV., Gerlóczy-u. 13. T: 189-721.^ Karácsonyi Vásár Bútorgyár, Erzsébet-krt 33^ NENA HÁZTARTÁSI CIKKEK GYÁRA ÉS NAGYKERESKEDÉSE Budapest, ifi, Jókai-utca 38 (Nyugatinál) KÉSZÍTŐNÉL BÚTOR Különleges rekamiék, kombinált szobák, hálók, konyhák, egyes darabok is nagy választékban IRODABUTOR | Golischligrum Tripie-sec Cherry Brandy és még 30-féle különlegesség Seidner likorcyárában VII. Hársfa-utca 28 ^ Tel-: 222-A76 Gyári kimérés J GOMBOS k““72 6 hajlított szék GYÁRI KÉPVISELET TÁRNÁI Bpeet Vili, Kisfaludy-utca 28 a ^Karácsonyra^ RÁDIÓ LEMEZJÁTSZÓ VII.LANYKALYHA HÖStKiAHZÓ VASALÓ FOZO KAVíFOZÖ kavéphrkoirO STB.. STB. Be9§avox-tól rNői és gyermek Vs ^ r y„ Báthory-utca 9. Tel.: 328 -79.. kabátok és ruhák legolcsóbban VÁMOSA V Király-utca 48. -1 V.. Karácsonyra tegye szebbé lakását MODERN és STYL BÚTOROK nagy választékban Urániánál Toghia és Németh Somogyi Béla-út 3/c Telefon 226-631. | Vasárnap, 1947 dewmbtrlm Gyengélkedő hadifoglyok érkezteek Debrecenbe Az alábbi hadifoglyok Fuksániból érkeztek Debrecenbe és mint gyengélkedők a debreceni hadifogolykórházban, egyetemi klinikátn és az Auguszta szanatóriumban fekszenek. Kérik hozzátartozóikat, hogy keressék fel őket Debrecenben:. fülöp László Kőtelek, Kohajda István Nagyhala, Geizinger Imre Méntőcsanak, Nagy Sándor Gutta, Nyinsztin Lajos Ipolyvisk, Tamási Mihály Kisszállás, Tides József iPusztaf’ám, Krausz Zsuzsanna Szabadfi,‘A'kete János Szentistvánfalva, Lowencz Margit Cikó, Krausz Margit Sszabadi, Poppert Éva I.silka, Czibula Ferenc Tardoskedd, Vorolovszky Sándor Gyúró, Marikovec István Kút rákiszi, Kis János Kaba, Bariás Imre Pallós Kántor Ferenc Erk, Domina József Oroszlány, Kovács János Ószentiván, Mendler András lajos, Varga Lajos Endrőd, Fuszenelkel András Hajós, Maza Lajos Mecszektalja, Berneki János Szegvár, Artarko Imre Alsólánc, Hegedűs Lajos Hódmezővásárhely, Sándor József Fülekpilis, Gál Sándor Cigánd, Varga József Kispervárpuszta, Szántz Ferenc Nagykér, Bognár Lajos Vásárút, Ritterwald András Diósberény, Zakar Sándor Mezőc.sát. Köbül János Felsőpalánty, Kismérei József Ujszőreg, Drugel Ferenc Wódmezővásárhely, Szabó Lajos ('.stégbe, Scheibner Károly Kocsol.», Feigyvesi Ferenc Tárnok, Winckelmmann ,János Ajkarendek, Spitz Frigyes Nagykovácsi, Csapos György" Jlágocs, Korasz Lajos Andor, bölgájfja, H Kovács Zoltán Kaposvár. Forrai Sándor Miskolc, Rednik "ltibor Tata, Guttmann Sándor Újfehérifa, Pollárt János Hajós, Iván Feritz , Kurd. Ruman Sándor Magyardh- szek, Néd Anna Csikó, Hálni Erzsi? ,Pet Csikó, Csonka János Kutas, Feu ,Orman János Válaj, Szabó Vilmos Lilke, Simon Ferenc ölbő, Németh Ferenc Szeged, Ginál Tóbiás eljós, Fritz Flórián Szigetszentmártin, Stalber ülés Császártöltés, Tokfiji Imre Kapuvár, Horváth Márton Nagykazár, Kovács Endre Mosonmagyaróvár, Staub István Városlőj, Harstein Imre Bánya, Takács Ferenc Pered.rencné Sajószentpéter, Temeszky Ilona Serényfalva, Schnickl FerencnéSajószentpéter, Smidt Viktória Kiszombor, Fritsch Viktória Harla, Kádas Juliánna Tárcái: Kreilbach Anna Szerencs, Krischel Mária Ormóspuszta. Kapzó JózsefenéSerényfalva, Birk Anna Andka Braun Antalné Rátka. Budresz Pálné Rátka, Hedereiezer Jánosné Rátka. Pulfi Ferencné Alsózsolca, Sieger Borbála Alsózsolca, Berger Júlia Alsózsolca. Horváth Istvánné Bánréve. Kaszlár Margit Sajószentkirály. Bódi Ilona Sajó,szentkirály. Bárczeli Erzsébet Abafalva. Wachler Erzsébet Rátka, BraunIléláné Rátka. Birk Anna Rátka, Jalnpert Anna Rátka, Máyer Erzsébet Rátka. Tamás Mária Tarcsal, Tamás Erzsébet Tárcái, Stempák Júliánéa Tárcái, Mülner Mártonné fiámon, Kuczu Lászlóné Görönthöly, Gazda Katalin Lajoos Dentpéter, Péter Árpádné Diósgyőr, Vaekler Ignácné Bátka, Müller Mária Rárka, Dr. Máthé-Tóth Gyula Kalocsa, Szabó László Debrecen, Rökk Ferenc Mezőhegyes, Mizsei Zoltán Jászberény, dr. Rácz Géza Fehérvárcsurgó, Malinics Dezső Eger. Nagy Béla Miskolc, Szekeres József Pécs. Túry Géza Alsódobos, Gaál Béla Tárd. Gál Sándor Kunszentmiklós, Nagy Lajos (Kornádi, Pintér Lajos Kisoroszi, Rényi Ernő ■Dunaliaraszti. Baltás János Dorog, Sipos József Pocsaj. dr. Bíró Sándor Lajosmizse. Szakáll Ferenc adudörög. Bód Andor Karcag, Toók Árpád Sárospatak, Csentes Ferenc Budafok, Tokaji András Békéscsaba, Csemitzky István Tatárszentgyörgy, Szodfried József Szentkeresztpuszta, Fejérpataki László Miskolc, Szabó Lajos Teskánd, Fridrich Kornél Baja, Szabó Gyula Józsa, Fülöp Ferenc Pestújhely, Sándor Károly Balmazújváros, Herceg Antal Kunszentmárton, Schvirbéli Géza Pusztaszántó dr. Hagymássy Andor Zalaegerszeg, dr. Rábolszky Pál Csillaghegy, Hetényi Pál Oroszlány, Petsovits József Nagykanizsa, Heves Ferenc Sopronbánfalva, dr. Pápay István Kisújszállás, Horváth Ferenc Zalaegerszeg, Németh Ernő Zalaegerszeg, Molnár Barna Rákosliget, Balázsik József Balassagyarmat, Ungi József Bátmonostor, Biró Béla Nagykanizsa, Szomolányi József Zalaegerszeg, Bódi Lajos Kiskunfélegyháza, Szabó Zoltán Esztergom, Demjén Gábor Hajduhadház, Rutics Jenő Kaposvár,lilszkovics Pál Csongrád, Plajner Béla Pócspetri, Kálmán Mihály Szeged. Újabban érkezett hadifoglyok m névsora Albert Györgyné Ráka, Emeelei Erzsébet Sajószentpéter, Kancinger Mária Sajószentpéter,Volapick Emma Rudabánya, Blitzter Gizella Ormóspuszta, Blitzer Évet Ormóspuszta, Bóna Mária Sajószentpéter, Ruff Fe