Kis Ujság, 1951. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-28 / 23. szám
Vasárnap, január 28 Néprajzi és várostörténeti kiállítások * a múzeumügy munkatervében Bükk-kiállítás és soproni középkori múzeumház A magyar múzeumügy hatalmas lendületű fejlődésének szemléletes képe bontakozott ki abból a másfélórás beszédből, amelyet Orutmni Gyula, a MMOK elnöke a múzeumvezetők háromnapos értekezletén az eddig végzett múzeumi munkáról, a munkaverseny eredményeiről és a következő negyedév terveiről Pogány Ö. Gábor megnyitója után mondott. A MMOK azzal a céllal rendezte ezt a harmadik múzeumvezetői értekezletét, hogy megvitassák, milyen módszerekkel lehet a munkát eredményesebbé tenni, a magyar múzeumügyet még nagyobb arányokban fejleszteni és a meglévő hibákat megszűnteni. — Sztálin minden fejlődés motorjának nevezte a bírálatot és önbírálatot — mondotta Ortutai Gyula. — Szükséges tehet, hogy az elmúlt év eredményeit, hibáit számba vegyük. A magyar múzeumügy legjelentősebb eredménye az, hogy végre van egységes szervezete és különösen az ország vidéki múzeumai és a volt fővárosi múzeumok tapasztalhatták, hogy az új költségvetés mennyire elősegítete a fejlődést. Van még néhány múzeum, amely egyes minisztériumi szaktárcák alá tartozik és emiatt a fejlesztés és a termelés szempontjából nem érheti el azt a fejlődést, amely a múzeumi központ irányítása és ellenőrzése alá tartozó minden többi múzeum eredményeiben mutatkozik. Remélhető azonban, hogy ebben az esztendőben a központt létrehozó törvény kiegészítése megvalóul és így ezek a fejlődést gátló körülmények megszűnnek. Számbavette ezután a további eredményeket, amelyek közt döntő fontosságú, hogy ideológiai és szakmai téren is megindult az előhaladás, ami fokozatosan megszünteti a felszabadulás után a központ létesítéséig még megmutatkozó szervezetlenséget. Az értekezletek és a politikai tudatosítást szolgáló politikai továbbképző tanfolyamok eredménye, hogy a marxi-lenini ismeretek elsajátítása nyomán a múzeológusok belekapcsolódtak az ország politikai fejlődésébe és a szakmai korszerű tudás elsajátításába. Nagy távlatokra nyit lehetőséget az a körülmény is, hogy a MMOK gondoskodott a múzeumi utánpótlás biztosításáról és az egyetemi hallgatók múzeológiai oktatsáról. Egyelőre azonban még különösen természettudományos téren nagy a hiány megfelelő szakemberekben. Vidéken például mindössze két muzeológus természettudós van státusban és a központban is csak három ilyen tudós dolgozik. Ezért a múzeumvezetők egyik feladata, hogy bevonják munkájukba az önkéntes érdeklődőket, gyűjtőket, gyűjteménytulajdonosokat és ezzel elősegítsék az utánpólásig a vidéki múzeumok jó munkáját. A központ kiállítási brigádjai mindenütt nagy segítségére voltak a vidéki múzeumoknak és a legnehezebb viszonyok között, késő éjszakáig dolgoztak, hogy a korszerű kiállítások idejére megnyílhassanak. Az országos és vidéki múzeumok munkaversenye nagyban segítette elő az említett értékes eredményeket. A legjobb múzeum dicséretét a most zárult munkaversenyben a Balassagyarmati múzeum, az Országos Természettudományi Múzeum, a Debreceni és Soproni múzeum, valamint az Országos Néprajzi Múzeum nyerte el. Ezenkívül tíz múzeum szerepel a múzeológiai munka kitüntetésében. A legjobb múzeumvezető címét Csatkai Endre kapta. Az egységes kiállítás eredményét világítja meg a következő két adat: 1949-ben egy régészeti kiállítás rendezése tíz hónapig tartott hat teremben, két folyosón, 280.000 forint költséggel. 1950-ben 60 teremben, három folyosón, kilenc hónap alatt 335.000 forint költséggel készültek el — az ország összes kiállításai! A felszabadulás előtt álmodni sem lehetett a múzeumok megújhodásáról, a múzeológusok ily nagy megbecsüléséről. A vidéki múzeumok sohasem részesültek ekkora támogatásban, mint amióta a népi demokrácia egységesítette a múzeumok irányítását. A magyar múzeumok megújhodását, nagyarányú eredményeit nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia ismerte el, hanem a lengyel és román múzeológia ittjárt egy-egy vezetője is. A legnagyobb elismerés azonban Kiszeljov profeszszornak, a Sztálin-díjas nagy szovjet régésznek a kijelentése, aki, megjelölve a múzeumügyünk még meglévő hibáit, azt mondotta, hogy az általa látott megújhodott magyar múzeumokat még így is olyan értékeseknek tartja, hogy szovjet múzeumoknak is elfogadná! A múzeumok dolgozói új módszereket dolgoztak ki. Ezek közül kiemelkedik: Barna László freskómentési eljárása, Pogány Ö. Gábor ideológiai és szakmai működésének új módszere, a könyvtármentés és az Iparművészeti Múzeum anyagának megmentése, ami mond az új dolgozómagatartás megnyilatkozása. Beszélt a hibákról is, amelyek főleg szervezési és adminisztrációs téren mutatkoznak, de a legnagyobb hiba az, hogy a bírálat és önbírálat még nem alakult ki a múzeológusok körében. Az idei tervév az állandó korszerű kiállítások és múzeumi átrendezések megvalósítását tűzte ki célul. Köztük elsőnek szerepel a kiskunfélegyházi néprajzi- és a várostörténeti kiállítás. Szegeden, Szekszárdon, Hajdúböszöryényben, Kaposvárott, Nyíregyházán, Bajén és még más városokban rendeznek várostörténeti, illetve néprajzi kiállításokat, Miskolcon pedig az úgynevezett Bükk-kiállítást. Pécsett és Debrecenben természettudományi kiállítás lesz. A műemléki munkákkal kapcsolatos érdekes terv egy soproni középkori ház helyreállítása és múzeummá alakítása. Idetartoznak a Vár és Visegrád ásatásainak további munkái, a Soproni Múzeum újjárendezése és a Történeti Múzeum, valamint a Szépművészeti Múzeum kiállítási problémáinak megoldása. Felszámolják évtizedek bűnös mulasztását a raktárrendezés terén és központi restauráló műhelyeket létesítenek a budapesti országos múzeumokban. A költségvetésben szerepel Szegedy Róza badacsonyi házának múzeummá alakítása, amelyet azelőtt senki sem látogathatott. A múzeumok, nagy korszerű átalakulásuk után, valóban a magyar dolgozók, felvilágosításának és művelésének nagy feladatát töltik be. Lavinák pusztítanak Tirolban, Svájcban és Észak-Olaszországban Az Alpok fehér halála százával szedi áldozatait Auszriában és Svájcban, így nevezik a hegylakók a lavinákat, amelyek a magasból lezúdulva egész majorságokat söpörnek el. Az idei lavinapusztítás veszteséglistáján egyedül Ausztriában már eddig is száznál több balott szerepel. Az anyagi kár sokmillió schillingre rúg. A lavina-katasztrófák egyik középpontja Hingenblut és a Grossglockner vidéke. Emberek tucatjai tűntek el a leszakadt porhólavinák alatt. A világtól elvágott margaritzai munkahelyen még két napra való élelmiszer van. Az egyik építővállalat telepén a Pasterzer Alpen 100 munkás várja 2200 méter magasságban a segítséget. Számukra repülőgépeken akarnak síléceket ledobni, hogy azok segítségével lebocsátkozhassanak a völgybe. Mallnitz községben számos parasztházat öntettek el a lavinák. A halottak kétméteres hó alatt fekszenek. Tirol fővárosában, Innsbruckban a lavinák elpusztították a vízműveket. A lakosság sorbaáll ivóvízért a Bécsből és Linzből érkezett ivóvizes tartálykocsik előtt. A tiroli falvakban betiltották a templomi harangszót, hogy a hanghullámok ne indítsanak el a hegycsúcsokról újabb lavinákat. A kelettiroli Pregartenben egy kálváriakápolnát a benne levő hívőkkel együtt elsodort a lezúduló hótömeg. A tiroli tartományi kormányzat egész sor község azonnali kiürítését rendelte el és az országos gyászra tekintettel január végéig betiltott minden táncmulatságot és társas összejövetelt. Vasúti pályamunkások hősi küzdelmének köszönhető, hogy az Arlberg-vonalon többnapi szünetelés után újra megindult a vasúti forgalom. Svájcban eddig 80 halálos áldozatról tudnak, igen nagy az eltűntek száma- Zermatt és Davos el van vágva a külvilágtól. Észak-Olaszországból 30 halottat jelentenek. A Brenner-hágó vidékéről 18 halottról és 30 sebesültről érkezik hír. Egy szélhámos Franciaországban 100 milliárd frankot akart összegyűjteni azon a címen, hogy palát építtet az Unesco számára. Tervei között szerepelt egy 25.000 személyre méretezett központi épület, egy félmillió négyzetkométeres tó és külön repüőtér is. A szélhámos — miután sok embert sikerült becsapnia — megszökött és — mint a francia lapok írják — a rendőrség bottal üli a nyomát. kis Újság* Néhány esztendeje néhány baráttal az eszterházai Esterházy-kastély udvarán álltam. Előttünk csodálatos mívű barokk vaskapu, körülöttünk szegletesre nyírt tuják, mögöttünk a kastély, melynek zárt ablakai mögött egy herceg élt, akinek kezében e házából 223 ezer hod föld volt. Egy barát idézte fel a múltat: — A régi Magyarországon 1 millió 184 ezer ,szegényparaszt kezén mindössze 1 millió 631 ezer hold volt; a lakosság két ezreléke pedig az ország földjének negyvenhárom százalékát bitokolta. Kölcsey Parainesiséből jutott eszünkbe egy sor: „Erős rendűlét viszi véghez nem egyszer, mit hosszú idők békésen nem hajtottak végre ...“ Ez az „erős rendűlét“ a földosztás volt. Az, amelyről Rákosi Mátyás többi közt ezt írta a Szabad Nép első számának vezércikkében 1945 március 25-én: „... mire ez az első szám elér a vidékre, Sövényházán Pallavicini őrgróf hitbizományának jó 50 ezer holdját már birtokukba vették a jobbágyivadékok . Eszterházán, Kismartonban, Kapuváron, széles, szép Dunántúlon felosztották az Esterházy-herceg kétszázhuszonháromezer holdját is. Keszthelyen és környékén a Svájcba menekült hatesztendős Festetich-herceg birodalmának hatvankilencezer holdját — ezt például közel tízezer magyar paraszt kapta. Magyarország hárommillió nincstelen koldus hazájából földtulajdonos kisparasztok hazája lett. Ugyanakkor hatalmasat nőtt egy paraszti réteg — a középparasztság, mert a földosztás nagyszámú szegényparasztból a juttatott földekkel középparasztot formált. A kongresszus küszöbén ezt a nagyszámú, fontos réteget szeretnénk szemügyre venni. logván közeledett a középparasztság az MDP felé? Mit tett a középparasztságért a munkásosztály élcsapata? Hogyan indult meg a középparasztság a szövetkezeti gazdálkodás gondolata felé? Hogyan népszerűsítette az MDP jó példaadással a tszcs-ket? Hogyan fordult a középparasztság az MDP vezette békegondolat felé? E kérdésekre személyes élmények alapján szeretnénk válaszolni. Mikula bácsi Bodrogkeresztúrról 1048 ősze, Bodrogkeresztúr, Suszterics Jánossal állunk a bodrogkeresztúri főutcán. Suszterics szegényparaszt, a helyi Dózsa termelőcsoport vezetője. __ Ki lépett be legutóbb a csoportba? Lépett be középparaszt? Suszterics az útra mutat. Ősz volt már, a levegőben párák úsztak s a tar ágak közt futkározott a zempléni szél. Az útra néztem, inas, szikkadt zempléni paraszt közeledett felénk. — Adjon isten — mondja. Csupafelt ruha, száraz arc, apró, kicsi szemek. — Mennyivel ment be Mikula bácsi a csoportba? — kérdem. — Nézzük csak — mondja s jobbkezével balkeze ujjain számolja. — Négyszáz négyszögöl szőlő, szántó, meg gyümölcsös, meg egy pár ló. Ennyi. — Önként lépett be? — Nem abajgatott ugyan engem senki. S hozzáteszi: — Elmondtam, mim volt. Nem tudtam megélni belőle. Kínlódtunk, gyötrődtünk. Öt családom van, meg az asszony. Még külön dolgozni jártam a fehér kőbányába. Éjjelenként még töprenkedtem: mi lesz veletek? Be kéne lépni a csoportba. A kulákfélék ijeszgettek: vigyázz, Mikula, nem marad semmid. Mégis beléptem. Azóta úgy néznek rám, mint a gyujtogatóra. Álltunk a tokaji izeket kergető szép zempléni szélben s ránkborult 1948 őszének kéklő, remegő alkonyata. Mikula bácsi még rongyos, de már van jövője. „Munka van rogyásig, mondja, de a gond egyre kevesebb.“ Mikula bácsi már nem fél az élettől s éjszakánként alig „töprenkedik“. Nagy erő védi — a közösség. Többen követtek a meglett úton — beléptek Witmann István, özv. Vasita Gyuláné, Kis Dániel, Szendi József középparaszok. Kérdést köszörülök. — S ki segített a középparasztoknak? ! Ki vezette ki őket a sok törődéssel, gonddal, sok reménytelenséggel és kiúttalansággal járó egyéni gazdálkodásból? Ki segített kivonni őket a kutak befolyása alól? Ki vezette őket a mélyszántás, a trágyázás, a belterjes gazdálkodás, a tervgazdálkodás, a magasabb termelési formák, a biztos jövendő felé? Susztericsra nézek. Vékony, harmincéves szegényparaszt. Ő segített. S ő mögötte a munkásosztály, a Párt. Nagy János Szabadegyházáról Szabadegyháza Dunántúlon fekszik. De nem mindig hívták így-Mikor a föld itt báró Horváth Renéé volt, aki egy jávai holland orvos feleségeként minden esztendőben megkapta a bért Magyarországról egy birtok után, amelyet évtizedekig nem látott. Szolgaegyháza volt a község neve. Múlt esztendőben jártam itt, a Petőfi termelőcsoportnál. Samottéglából épült, sárral betapasztott kemence mellett ültünk az irodában, a padkán. Már alkonyodott. Sötét volt a szobában, csak a pipák tüze vereszett meg a szemek bogara fényzett. Egy volt nagybirtokon, ötvenöt taggal indult a Petőfi-tszcs, így mondta el ezt ifjabb Takács István a padkán: — Kezdtünk élni. Megvasaltuk a sertésólakat, beszereztük a tetőcserepet, vettünk 38 kiló szeget, négy darab kútgyűrűt, a jászolhoz süvegfát és süvegkarikát, zablát, istrángot, megjavítottuk a sertésistállónál a kutricát, kijavítottuk a göbölyistálló tetejét, a trágyát saroglya helyett már kisvasúton szeretnénk szállítani a göbölyistállóhoz, most talpfa után nézünk. A szomszédból, Halompusztáról néha átjött közéjük néhány egyéni paraszt. Nem is közéjük, inkább csak melléjük. Méregették a csoport házait, vetését: „Vetnek, vetnek — mondogatták —, de nem ők aratnak.“ Mondták nekik, hogy a tszcs 4 tenyészkanéit, huszonegy tenyészkocát, tizennégy tenyészmarhát kap. „Ígérgetnek, ígérgetnek“, hümmögték. Az állatok megjöttek. Az egyéniek nézegették, most már csendesebben. Jött az első terméseredmény. Jobb volt, mint az övék. Akkor már olykor be-benéztek a házuk tájára is. Egyszer azután ideküldött az MDP egy oktatót, Nagy Jánost Kondorosról. Nagy János a Ringwald-féle kastélyban kezdte tanítani a parasztokat, így kell vetni, meg így kell trágyázni, meg így kell csávázni... — Gyűljenek maguk is, eszén maguk is dolgozó emberek — mondta a középparasztoknak. Először jött egy. Máskor már három. Egy hét múlva Paksi János Halompusztáról bekopogtatott a tszcs irodájába. Levette süvegét, forgatta kezében, a szava kissé akadozott: — Na, János bácsi, mondja már, mi járatban lenne? A földre nézett, úgy mondta: „Belépnék, ha tehet.“ Utána belépett Bartos József meg még huszonketten. Ki segített a huszonkettőnek, meg Paksi Jánosnak, meg Bartos Józsefnek megtenni a vívódó utat a régiből az út felé? Ki segítette legyőzni a töprengéseket, a gyötrődéseket? A régi szokást? Az „apám is így csinálta, jó lesz nekem is“ elveit? A szegényparasztok példája. A jó terméseredmény. S ezek mögött Nagy János, akit a Párt küldött s mögötte a Párt. Kovács Náci bácsi Kiskunlacházáról A napokban jártam nála. A tanácsban azt mondták róla: — Derék kunmagyar az. Sokast tesz a békéért. Erre akartam választ kapni: hogyan értette meg egy pártonkívüli középparaszt az MDP politikáját, a békeharcot? Szép szál fekete ember nyitott ajtót a Bocskay-út 23. szám alatt. — Énhozzám-e? — kérdezte, mikor betoppantunk s megráztuk a kemény markolású, szántásban, behordásban, kukoricafosztásban, kapaforgatásban, kaszasuhintásban megvastagodott kezet. — Igen ... — mondjuk s már invitál is beljebb a nagy szobába, ahol fa gerendás mennyezet alatt szekrény, két faragott faágy, lóca s három fénykép áll. — Üljenek le — mondja, helyet mutat, nap hevében, nehéz dologidőben pirosra cserzett fejéről leveszi fekete báránybőr süvegét, nyakánál kigombol egy gombot úgy, hogy kivilan szürke lajbija. Két keze, a két feketés, barázdált, bütykös kéz, mint a nehéz munka fénylő jelképe, az asztalon nyugszik. Fénylőszemü, szép asszonya a spör mellett szorgoskodik, tizenhatesztendős Ignác fia sámlit kap maga alá, lekuporodik s édesapja csöndes szavát lesi. — Nyóc évemet vitt el az urak háborúja — kezdi. Ennyit mond, mint zárt ítéletet. Egyike a nyolcszázmilliónak, aki aláírta a stockholmi békefelhívást. — Náci bácsinak, mondjuk, nem volt jó a háború. — Mit gondol Náci bácsi, kinek volt jó? — Aki itthon ült és tollasodon, míg más ember vérzett. Mert a szegényembert csak sodorta a szél. Obrazcov pesti beszédéből idézünk. — Hallott erről a beszédről, Náci bácsi? — Tudok róla. Nagyon igaz beszéd volt. Nagyon igaz! — mert azok, akik Amerikában bombát gyártanak, háborúra uszítanak, pénzt számolnak, azt akarják, hogy Kovács Ignác Kiskunlacházáról haljon meg. Hogy a Bocskai úti takaros paraszti porta omoljék össze. Hogy Náci bácsi kicsike kilenc hold fekete földjén ne búza nőjön, hanem bombatölcsér. — S mit tett Náci bácsi azok ellen, akik háborút akarnak? Mit tett Náci bácsi a békéért? — Másfél holdon — mondja — huszonhárom mázsa búzám termett. Öt zsák rozsvetésemből, két és fél holdon, harminc mázsa rozs. Hozzáveszem ehhez a két mázsa szerződéses gabonát, kitesz ötvenöt mázsa őszi gabonát. — S mennyit szolgáltatott be Náci bácsi? Tartózkodó szóval felel. — Nem dicsérem magam. Ahhoz képest, amennyi vetésem volt, Lacházán többet nem adott be senki. Nem ő felel, hanem egyik kísérőnk mondja, hogy Kovács Ignác lacházai pártonkívüli középparaszt a beszolgáltatást 613 százalékban teljesítette. Náci bácsi csak ezzel toldja meg: — Örömest adtuk, mert lehetett. Örömest, mert a békét védi ez a 613 százalék is, ugye? Mert a több gabona több kenyér, a több kenyér több ételem, a több ételem jobb munka s a jó munka építi erősre ezt a hazát. Náci bécsi bólint: ott voltam december 21-én, mikor fáklyákkal a béke mellett tüntettünk! Ott volt a beszolgáltatásnál, ott volt, mikor áldozatot kell hozni, ott van a munkánál, ott van az élet kemény oldalainál. — Minek készülsz? — kérdjük a legény fiát. — Mérnök leszek — mondja. Mérnök és nem fekete halott egy csatatéren. Erre gondolunk mind. Azután meg arra: ki mozgósította a középparasztokat a béke gondolata mellé? Ki tudatosította, mi a háború és mit jelent a béke? Ki győzte meg Náci bácsit, hogy vigye ő is a fáklyát december 21-én? Ki gyújtotta fel benne a gondolatot, hogy a békét csak úgy lehet megvédeni, ha keményen dolgozunk, ha sokat szolgáltatunk be, ha erősre építjük a hazát? Alacsony, fekete férfi ül szótlanul a sarokban. Gomblyukában MDP jelvény. Népnevelő. Ő hozta el ide, e csöndes paraszti portára a Párt szavát, a Párt kéréseit. Két új Tabon, Somogyországban jártam vasárnap. Néhány középparasztnak Rákosi Mátyás egyik beszédét idéztem. Ezt a beszédet a magyar nép szeretett vezetője 1949 március 5-én tartotta a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége előtt. Az állt ebben a beszédben, hogy 1948 januárjától novemberig Hajdúban 692 föld adás-vétel volt, ebből 598 esetben kulák volt a vásárló. Baranyában 283 esetből 231 esetben volt kulák a vásárló. Szatmáriján 290 esetből 260. Ez volt a középparasztság egyik útja — az elszegényedés, a föld elvesztése. Ezt az utat elrekesztette az MDP és a kormány, mikor 1948 őszén megtiltotta a föld adás-vételét. A másik út a középparasztság előtt — a szövetkezeti gazdálkodás. Erről mondta Vidus Kálmán, a tahi Dózsa termelőcsoport elnöke: — Mi őszi árpából 15 mázsa 60 kilós termést értünk el, az egyéniek 7 mázsa 60 kilót. Rozsból 12 mázsa 34 kilót, az egyéniek 6 mázsa 40 kilót. A középparasztok Somogyban is gondolkodni kezdtek. Az egyetlen helyes út, a jó példamutatás, indította el bennük ezt a folyamatot. Azután meg azt látták, hogy a tszcs gyűléseire őket is meghívják Azután látták, hogy a tanácsban is helyt kap a pártonkívüli, a középparaszt. Cservenka Pál középparaszt már belépett a tszcs-be. Ifj. Kadlicskó Sándor is. * ... Kölcsey idézettel kezdtem ezt a rövid riportot. Körcseyvel szeretném befejezni is: „Vigyázz, nehogy valaha szentségtelen kezekkel a történelem forgó kerekeihez nyúlj!“ A történelem a falun, a mi magyar falvainkban a társasgazdálkodás felé halad. A történelmet még soha nem lehetett visszafordítani. Még ágyúkkal sem. Egyik nagy tanítónk mondta volt, hogy a társadalmi erők ereje nagyobb, mint az ágyúk ereje. Ezek a gondolatok érlelődnek a magyar középparasztokban Somogyországban, fenti Zemplénben, a Hanságon, Békésben, 1951 telén, a kongresszus előtt. Huffy Péter A Kongresszus előtt A középparasztság és a Magyar Dolgozók Pártja Előfizetési ügyben felvilágosítás, reklamáció ▲ VI. Eötvös utca 19. Telefon: *+20760 Y