Kisalföld, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-07 / 286. (287.) szám
S Brentano szövetségi külügyminiszter csütörtökön Londonban, a német-brit tárgyalások befejeződése alkalmából rendezett sajtóértekezleten kijelentette: »Irreálisnak« tartja George Kennen professzor rádióelőadásait. Különösen negyedik előadásában Kennen ismét követelte a nagyhatalmak fegyveres erőinek kivonását Európából és milícia rendszerű kötelékek szervezését a belső biztonság fenntartása céljából. Egyúttal Kennan ellenezte, hogy Európában taktikai fegyvereket tartsanak. Brentano hangsúlyozta, hogy véleménye nem jelenti, hogy a szövetségi kormány nem tanulmányozza alaposan Kennan kezdeményezését. Brentano megerősítette, hogy a szövetségi kormány nem vár, nem kér Moszkva és Washington közötti kétoldalú tárgyalásokat, amelyek esetleg nem törődnek a szövetségi kormány és más NATO tagállamok érdekeivel és nem örülne ilyen tárgyalásoknak. Ez nem jelenti azonban, hogy a szövetségi kormány a Szovjetunióval való érintkezést elutasítja. Minden érintkezés elősegítheti az enyhülést és a szövetségi kormány sohasem, fog semmit sem megakadályozni,'' vagy megnehezíteni, ami erre a célra vezethet. Brentano a továbbiakban kijelentette, hogy a szövetségi kormány továbbra is tartja azt az ígéretét, hogy nem gyárt atom-, biológiai, vagy vegyi fegyvereket. A nyugat-német külügyminiszter sajtóértekezlete Londonban A Pravda az ENSZ politikai bizottságának algériai vitájáról Moszkva (TASZSZ) A Pravda New York-i tudósítója az ENSZ politikai bizottságának algériai vitájáról megállapítja, hogy ez arról tanúskodik: a francia kormány képviselői elutasítják az algériai kérdés igazságos megoldását. Franciaország e politikájában a NATO más országaitól is támogatást kap, mert ezek egyik céljukul tűzték ki, hogy továbbra is szolgaságban tartsák a Kelet népeit. A tudósító a továbbiakban rámutatott, hogy az algériai háború folytatása gyengíti Franciaországot és megkönnyíti az amerikai monopóliumok észak-afrikai behatolását. Sebes István külügymniszterhelyettes rádióbeszéde a finn nemzeti ünnep alkalmából Finnország nemzeti ünnepe, függetlensége kikiáltásának 40. évfordulója alkalmából Sebes István külügyminiszterhelyettes a Magyar Rádió finn nyelvű adásában meleghangú beszédben üdvözölte a testvéri finn népet és vezetőit. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyarokat finn rokonaikkal szoros, — mély hagyományokon nyugvó — barátság fűzi össze és ez a barátság a két nép közös érdekében, a béke védelmét erősíti. „ Szüntessék meg a pánikrendszabályt”4 — követelik angol munkáspárti képviselők — London (MTI. Munkáspárti képviselők egy csoportja a következő határozati javaslatot nyújtotta be az alsóházban: — Mondja ki a ház azt a meggyőződését, hogy az Egyesült Államok hidrogén bombákkal ellátott repülőgépeinek járőrszolgálata az angol szigetek fölött olyan szükségállapotszerű helyzetet teremt, amelyet a nemzetközi helyzet tényei semmiképpen sem indokolnak. Jelentse ki a ház, hogy sokkal jobban biztosítaná az angol nép biztonságát és jólétét, valamint a világbékét a pánikrendszabály azonnali megszüntetése. A javaslatot V. F. Ütes munkáspárti képviselő kezdeményezte és eddig tíz munkáspárti képviselő írta alá. KISALFÖLD LELEPLEZIK AMERIKA IRIGJÍT 1. A DISSZIDENSEK HÁZAIAT LEVELEI 2. AZ ÓCEÁNONTÚLI ÚJSÁGOK Különös megemlékezés hangzott el minap a washingtoni rádióban. A megemlékezés a hálaadás napjáról szólt, arról az ünnepről, melyen az Egyesült Államok népe évről-évre megemlékezik az első pionírokról, akik megvetették a mai Amerika alapjait. A történelem megőrizte a pionírok emlékezetét , és természetesen senki sem láthat semmi különöset abban, ha az amerikai rádió megemlékezik a hálaadás napjáról. Ámde a megemlékezés, mely az idei ünnepen elhangzott az Amerika Hangja rádióállomás Magyarország felé sugárzott programjában, enyhén szólva méltatlan volt az ünnephez — az új világ nagyszerű úttörőinek emlékéhez. Mert az Amerika Hangja szerkesztő urai úgy látszik a hálaadás napjában sem láttak semmi mást, mint újabb ürügyet, alkalmat arra, hogy áldozatot mutassanak be a hazugság oltárán. Mert hogyan is festett az ünnepi megemlékezés? A kommentátor, miután pillanatok alatt megmagyarázta, hogy mi is az a hálaadás napja, váratlan fordulattal kijelentette: akik most, az idei hálaadás napján a legbuzgóbban hálálkodnak Amerikában, azok nem mások, mint a disszidens magyarok, kiket a nagyszerű Új Világ meleg szívvel befogadott. Kenetteljes mondatok „Amikor a magyar menekültek átlépték az osztrák határt, éppen olyan félelem töltötte el őket — az ismeretlennel szemben érzett félelem — mint azokat, akik 336 évvel ezelőtt azt sem tudták, hogy mi vár rájuk, amikor Massachusetts sziklás földjére léptek...” — mondotta Amerika Hangja, majd kifejtette, hogy a magyar disszidenseknek mennyivel könnyebb volt a dolguk, mint a 336 évvel előbbi pioníroknak. Íme: „Az új zarándokokat a szabad világ segítő keze fogadta és nemcsak befogadta őket, hanem arról is gondoskodott, hogy otthonuk, munkájuk legyen. Azok a magyar menekültek, akik ma az Egyesült Államokban a hálaadás ünnepi asztalánál helyet foglalnak, már megbecsült munkásai az amerikai közösségnek, mind elhelyezkedtek és dicsőséget hoztak a magyar névnek...” így mondotta Amerika Hangja. S ha ez így van, akkor érthető az ünnepi kommentár következő, legünnepibb része: „Ezek a magyar menekültek Amerika polgáraival együtt könnyes szemmel rebegik a hálaadás napján a fohászt. Köszönjük istenünk, hogy ebben az évben is biztosítottad mindennapi kenyerünket, hogy egészségben megtartottál bennünket, hogy szabadon élhetünk, gondolkozhatunk, beszélhetünk, hogy tiszteletben tartják hajlékunk szentségét, hogy félelem nélkül oktathatjuk gyermekeinket a te tiszteletedre és szeretetedre és élvezhetjük mindazokat a szabadságjogokat, amelyeket az ember természetes és elidegeníthetetlen jogaiként rendeltél .. Elismerjük: könnyfakasztó, áhitatos, sőt, lélekbemarkoló szavak volnának ezek. Volnának , ha igazak lennének. De ezek a kenetteljes mondatok arcunkba kergetik a vért, mert ahány szó, annyi hazugság. Ugyan mit gondolnak a derék urak ott Washingtonban, az Amerika Hangja szerkesztőségében: mi itthon semmit sem tudunk? Nem jár a posta, nem jönnek a levelek, nem kapjuk az óceánontúli újságokat? Mi az igazság ? „Amikor a magyar menekültek átlépték az osztrák határt, azt sem tudták, mi vár rájuk” — mondotta a kommentátor. — S ebben igaza volt. Csak kissé más értelemben... Sokkal inkább abban az értelemben, ahogyan ez a gondolat szinte szóról-szóra ugyanezekkel a szavakkal a Los Angelesben megjelenő „A tény” című magyar nyelvű lapban nyomdafestéket látott: „Az igazság, hogy a disszidensek nem tudták, mi vár rájuk. Az amerikai életet sokkal jobbnak képzelték, mint amiben valaha is részük volt. Nagy többségük csalódott. Az újonnan érkezetteknek most saját bőrükön kell tapasztalniuk az amerikai életmódot!” S hogy mi rejlik e sorok mögött? Seregével érkeznek a levelek az amerikai paradicsomból a Magyar Rádió „Szülőföldünk” című adásának szerkesztőségébe. Súlyosak ezek a levelek a könnytől, a keserűségtől. „Hazavágyom!” -t Ezzel a jeligével érkezett például egy megrendítő levél — egy a sok közül — s benne olvassuk ezeket a sorokat: „Nekünk, akiket félrevezettek, becsaptak, akkor is rossz itt, ha dolgozunk. Hiszen elsősorban tányérmosást, árokásást, vagy olcsó mezőgazdasági munkát kap az is, aki munkát kap. De akik hónapok óta nem dolgoznak — azoknak a sorsa meg egészen kétségbeejtő. Én — sajnos — az utóbbiak közé tartozom. Otthon nyomdász voltam — itt meg senkise vagyok!” És ez a magyar nyomdász, aki egész életében magyar gondolatokat, magyar szavakat öntött ólomba, levelében egy verset is küldött. Nem költői remekmű — de megrendítő élmény ez a vers. Amerika — Nyomorba Mennék már, ha tudnék — haza. Jó itt, de csak gazdagoknak Munkászsíron hízottaknak. Édeshazám, Magyarország. Miért is lettem hűtlen hozzád? Ha még egyszer megláthatlak, Soha többé el nem hagylak! Azt mondotta Amerika Hangja negédes kommentátora: a magyar menekültek Amerika polgáraival együtt könnyes szemmel rebegik el a hálaadás napján a fohászt. Nos, úgy véljük, talán az imént idézett nyolc verssor is felér egy fohásszal. Igaz, ez a fohász a hazához szól; sorait egy magyar nyomdász keze vetette papírra, s nem Amerika Hangjának dollárzsoldos embere agyalta ki. „Azok a magyar menekültek, akik ma az Egyesült Államokban a hálaadás ünnepi asztalánál helyet foglalnak, már megbecsült munkásai az amerikai közösségnek, mind elhelyezkedtek és dicsőséget hoztak a magyar névnek” — mondotta az ünnepi kommentár. Állj be zsoldosnak ! Úgy látszik, a „Hazavágyom” jeligéjű levél írója nem foglalt helyet a hálaadás ünnepi asztalánál. Nem foglalt helyet sokezernyi honfitársunkkal egyetemben. Minden bizonnyal nem ültek könnyes szemmel az ünnepi asztalnál azok a magyar fiúk sem, akik előtt az a hirdetés nyitott valami kis reménységet, mely a Detroiti Újság című, ugyancsak magyar nyelvű lapban jelent meg: „Felhívjuk szabadságharcos és menekült testvéreink figyelmét, hogy mindazok, akik 6 hónapnál hosszabb ideje tartózkodnak városunkban, 18—26 éves korig, jelentkezzenek a sorozóbizottságnál ...” Nos, magyar fiatal, ki ott kóborolsz kivert kutyaként a detroiti utcán, Ford híres autóvárosának utcáján, kinek szájában már megkeseredett az alamizsna-konyha levese, de munkát nem találsz — eredj, jelentkezz, vár a sorozóbizottság. Állj be katonának az Egyesült Államok hadseregébe, állj be zsoldosnak, hisz ezerszer olcsóbb vagy, mint amerikai kortársad! Lehetsz tengerészgyalogos, ha megfelelsz, elvisznek akár Fort Jacksonba is, diverzáns iskolára... Igaz, mindennapi gondjaid, megszűnnek. De a sorozóbizottságtól messze van a hálaadás asztala! S úgy véljük, a hálaadás asztalánál nem ülnek azok a szerencsétlen magyarok sem, akiknek sorsáról a Confidential című folyóirat számolt be. A Confidential amerikai botránylap. Csak szenzációkat közöl. És csak olyasmit, amit ezerszeresen bizonyítani tud. Amiért nem lehet elítélni. Ugyan miért nem beszél Amerika Hangja azokról a magyarokról, akiknek sorsát Béla von Block, a Camp Kilmer-i átmenőtábor volt tolmácsa írta meg? Csak néhány sort idézünk a Confidential cikkéből. Emberpiacon a magyar „áru“ „Camp Kilmer: közönséges emberpiac volt. Ezer és ezer magyarból lehetett választani ezen a virágzó emberpiacon. Egy sokszorosított lap aljára odafirkantott aláírás elegendő volt ahhoz, hogy egy tagbaszakadt munkást, vagy egy csinos, fiatal, egyedülálló nőt bárkinek szállítsanak, aki kívánta. 1957 januárjától aki egy darab papírt aláírt, „hazavihetett egy magyart”. Agglegények és fiatal fickók, kalandokat kereső nős férfiak és kerítő ügynökök válogattak a barakkokban lakó magyarok közül és ilyen ajánlatokat tettek nekik: „Munkát kapsz nálam és kiviszlek erről a helyről”. A segélyszerv irodájában a sietős tisztviselő csak egy kérdést tett fel a magyaroknak: „Akar ezzel az emberrel elmenni?” — „Akkor itt írja alá .. A pénztelen, az amerikai törvényeket és szokásokat egyáltalán nem ismerő magyarokat becsapták és rászedték. A kismeri tábor irodáit elárasztották a telefonhívások és a sürgönyök; nőket kerestek, vagy jóval az amerikai bérek alatt szerződő munkásokat. A helyzet a kismeri táborban förtelmes mocsokká nőtt...” A Nyugat beismerései Szakadatlan drágulás a kapitalista országokban AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN már 1957. májusában a létfenntartási költségek 20 százalékkal magasabbak voltak az 1947— 49. évi átlagos színvonalnál. Az „United States News and World Report“ című burzsoá amerikai újság nemrégen a következőket írta: .Országunkban minden család érzi a következő események hatását: lassan, hónapról-hónapra mind magasabbra szöknek a létfenntartási költségek, amelyek vasmarokkal szorítják a családi költségvetést.“ Az amerikai burzsoá közgazdászat számítása szerint egy négy tagból álló család legszerényebb létfenntartásához évente 5600 dollár szükséges. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy az amerikai családok 56 százalékának évi jövedelme nem éri el az 5 ezer dollárt. Idén júniusban az amerikai szakszervezetek egyik vezetője kijelentette, hogy az amerikai családok egyharmada évi 3 ezer dollárt meg nem haladó jövedelemből tengeti életét. Az amerikai földművelésügyi minisztérium tavalyi jelentésében kimutatta, hogy 25 millió amerikai még az élelmiszerminimumhoz sem jut hozzá. FRANCIAORSZÁGBAN 1956. januárjától 1957. májusáig a létfenntartási költségek 12 százalékkal növekedtek. Mindennap újabb és újabb hírek érkeznek a drágulásról. A háztartási szén például júliusban 8 százalékkal drágult meg. Július 26-án a francia lapok közölték a kenyér, a hús és a tej árának emelkedését. A „Vic Ouvriere“ című francia szakszervezeti hetilap kiszámította, hogy egy munkáscsalád ugyanazt a legszerényebb ebédet idén 34 százalékkal drágábban szerezhette be, mint tavaly. Angliában a szén és a vasúti költségek eddigi emelkedésén felül újabb áremelkedések várhatók. Az angol konzervatív „Daily Mail“ megjegyezte: „Nagyon jól tudjuk, hogy mindez csak a kezdet. Csaknem valamennyi áru ára emelkedni fog.“ NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN 1957. első felében tovább emelkedett a textiláruk és a kenyér ára. Emelkedtek a közszolgáltatási költségek és a lakbérek is. A „Vorwärts“ című nyugatnémet szociáldemokrata lap közölte, hogy Nyugat-Németországban 1950-hez viszonyítva a kenyér 54 százalékkal, a tojás 14 százalékkal, a burgonya 90 százalékkal, a tej 71 százalékkal, az olaj 27 százalékkal, a hús pedig 43 százalékkal drágult meg. TÖRÖKORSZÁGBAN júliusban a kenyér ára 23 százalékkal növekedett. Az „Ulus“ című lap megjegyezte, hogy az utóbbi években most már harmadszor emelték a kenyér árát. A LATIN AMERIKAI ORSZÁGOKBAN is drágul az élet. Az uruguai „El Debate“ című újság arról írt, hogy a létfenntartási költségek az országban 1950-hez viszonyítva átlag 95 százalékkal emelkedtek. Ez idő alatt az élelmiszerárak emelkedése 101 százalék volt, a lakbérek pedig csaknem megháromszorozódtak. A létfenntartási költségek 1957-ben 1953-hoz viszonyítva Mexikóban 28, Argentínában 31, Brazíliában 60, Paraguayban 74 százalékkal, Chilében 4,5-szörösére, Bolíviában pedig hétszeresére növekedtek. 1957. december 7. szombat. Átlátszó volt a hazugság A kismeri tábor rácsos kapuja fölött magyar nyelven is ott állt: „Isten hozott...” S ez a két szó gúnyt űzött az emberi méltóságból. Amerika Hangja pedig gúnyt űzött a hálaadás napjából, Amerika népének ünnepéből. Csak az a baj, hogy ügyetlenül tette — a vérlázító hazugság nagyon átlátszó volt. Nem tévedünk, ha azt mondjuk: ha az Amerikába vetődött magyarok könnyeztek a hálaadás napján, a könnyeket nem a hála, hanem a honvágy csalta szemükbe ... Gimes György