Kisalföld, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-26 / 254. szám

í ífegh* «30 elhatároztam, hogy megkérdezek néhány embert: mit ám meg, ha újságíró volna? Nemcsak a kíváncsiság fűtött, hogy vajon mit szólhat egy ember a hirtelen nekiszegezett kérdésre, hanem az is: mi foglalkoztatja napjainkban az embereket ,té hogyan gondolkodnak? (Tudom, szinte lehetetlenre vállalkoztam, hiszen az élet napjai, a folyamatosság sejtjei, tengernyi módon foglalkoztatják és gondolkodtatják az embereket. Az élet abroszán elköltött napokból nekem csak morzsák jutnak. Nem baj, ez is jó, én ezt is szeretettel megbecsülöm. Összeszedtem és most e hasábokon idetartom.) A kőműves . Én megírnám azt, hogy néha némelyik orvos lelkiismeretességgel, emberséggel bánhatna a dolgozó emberrel. Nekem július 29- én kivették a vakbelemet a Honvédkórházban. Augusztus 11-án szabadultam a kórházból. Győrszemerén lakom, ott jelentkeztem az egyik főorvosnál, a nevét — ne haragudjon —, nem mondom meg. Kiírt két hét betegszabadságra. Amikor letelt, ismét jelentkeztem, de gyenge voltam, nézzen rám, láthatja, hogy nem tartozom a fogd-meg emberek közé. A főorvos munkába küldött. Az építkezésen lépcsőket kellett volna raknom, de tudtam, éreztem, hogyha belekezdek ebbe a nehéz munkába, a sebem felszakad, és összeesek a gyengeségtől. Mit csináltam? Kivettem fizetéses szabadságot, hogy rendbe jöjjek. Szóval én azt mondom, hogy mi emberek nem vagyunk egyformák Néha a szabály nem stimmel. Ne tételezzen fel rólam semmi roszszat, hiszen tudom, hol az eszem, én amióta csak dolgozom, mindig ezért a rendszerért harcoltam, évekig a közéletben dolgoztam. (A nevét nem hajlandó megmondani) A segédmunkás Éles Gyula segédmunkás ezt válaszolja: — Fejlődtünk mi annyit 13 év alatt, hogy tudjuk, minden, ami a világban történik, mirajtunk, dolgozókon megy keresztül. Ha háború volt, néhány ember meggazdagodásáért mi mentünk a vágóhídra, mint a barmok. Higgye el, elvtárs, ha én újságot veszek a kezembe, az első, ami érdekel, hogy lesz-e háború vagy sem. Mert idebent az országban, én legalábbis úgy látom, most jól intézik sorsunkat. De az a kutya Dulles, vagy mi az istennek hívják, az nem nyugszik a bőrében, az igen csak próbára teszi idegeinket. Én arról írnék, hogy ne legyen háború, hogy örökre legyen béke. — Otthon a faluban azt látja az ember, hogy napról napra fogy a fiatalság. Mennek a városba. Nem látják jövőjüket a mezőgazdaságban. Én visszaszereztetném a mezőgazdaság tekintélyét a falusi ifjúság előtt. Hogy hogyan? Sok esetben látjuk azzal, hogy termelőszövetkezeteink nem eléggé fejlettek, tisztelet a jónéhány kivételnek. A gyengéket én erősíteném, hogy a kívülállókat ne kelljen folyton annyit agitálni, hogy az emberek önszántukból lépjenek be a téeszcsébe, mert én rendületlenül hiszem, hogy más út nincs a mezőgazdaság felemelésére, tekintélyének megszerzésére. A szövetkezeti faluban az ifjúság is megtalálná számításait, nem kell érte a városba menni. (Az igazsághoz tartozik: Éles Gyula nemrégen még gazdálkodó volt. Néhány hónapja ő is otthagyta a földet, a falut, és beállt a kőművesek mellé segédmunkásnak a városban. Tehát nem olyan egyszerű ez a kérdés, mint ahogy elképzeljük.) A pártmunkás Porth Árpád az MSZMP megyei pártbizottság ágit. prop. osztályának vezetője: — Azon gondolkodom mostanában, hogyan tudnám meggyőzni az embereket arról, hogy a szocialista társadalom erős s, lássák, mennyire fejlődik a szocialista rendszer. Vagyis magyarul: arról írnék, hogy nekünk van igazunk. A lényeg az, hogy a szocialista tábor tántoríthatatlanul szilárdan, töretlenül halad előre a fejlődés útján. Az embereket azonban a jövő érdekli. Különösen: milyen lesz a jövő? Ez létkérdés. Az emberek hisznek a szocialista rendszer bíztató jövőjében, hiszen akkor nem volna a megyében 66 és fél millió forint a bankban. (1955- ben ehhez képest csak 11 és fél millió forint volt a takarékpénztárakban.) De nekünk az a kötelességünk, hogy a hitet tovább erősítsük éppen most, a választási előkészületek során. A színész Pethő Endre, a Kisfaludy Színház művésze mondja: — Arról írnék, hogy miért szerepel rosszul az ETO. Ha ez így megy tovább, kedvenc csapatom kiesik az NB 1-ből. Szerintem bátrabban kellene a tehetséges fiatalokat csatasorba állítani, persze minden helyen tapasztalt játékosokkal együtt. A fodrász Németh Géza fodrász így felel a kérdésemre: — Én többet írnék a múltról, hogy okuljon belőle az ifjúság. Hogy tudják meg a fiatalok, mi a nélkülözés, mert ők ma csak a jót látják. Az ifjúság részére erről a témáról rövid filmet is készíttetnék, és sokféleképpen írnék a múlt emberérők sanyarú életéről a ma fiatalemberének. Az egyetemi tanár Dr. Haracsi Lajos, a soproni egyetem tanára így nyilatkozik: — írnék arról, hogy az emberek is élőlényről a biológia és az evolúció természettörvényei tehát rájuk és a társadalomra is vonatkoznak. A fejlődés természetes folyamata lassú, ezt a biológia alaptörvényének ismeretében lehet segíteni és kissé gyorsítani. Például a sztyep és a erdő örök harcban állnak egymással, az erdő magasabbrendű növénytársulása fokozatosan tért hódít a mezőség rovására. Ezt az ember segítheti, országunk homokterületeit gyorsabban beerdősítheti és a társadalom javára hasznosíthatja. Írnék arról, hogy a természet azért rendezkedett be arra, hogy hosszú életű élőlények (például az ember) is legyenek, akik sok ismeretet és tapasztalatot szereznek, hogy a fiataloknak, utódaiknak gyorsan és eredményesebben adhassák át Ez is az élet egyik alaptörvénye és az is, hogy ezért a fiataloknak becsülniök kell az időseket. Sok fiatal ugyanis azt hiszi, hogy ő többet tud az időseknél. Kivétel is van, de ez ritkán fordul elő. A méhek államában is az idősebb dolgozók mondják meg a fiataloknak, hogy mit hogyan csináljanak, ők szervezik meg a munkamegosztást, tehát parancsolnak is, de életüket is áldozzák a fiatalokért. Megírnám azt is, hogy az emberi együttélés egyik fontos tényezője a példamutatás. Ismertetném még az újságban a történelem igazságos nagy embereinek életét, és ugyanezt tenném a ma élő kiváló emberekkel is. A szakszervezeti vezető Keszei Károly, az SZMT elnöke ezt válaszolja: —■ Mindig rendkívül nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatom a rádió vasárnap déli néhány perces „emberek között" című rovatát. Ha lehetőségem s időm engedi, igen sokat elgondolkozom ezeken a különböző témájú, de tartalmában mindig az emberi embert megmutató kis fejtegetéseken. Szilárd meggyőződésem, hogy annak, aki korunk nagy átalakulási harcát a toll fegyverével is szolgálni akarja, aki valóban a létek mérnöke akar lenni, ilyen formában is el kell jutni az emberek közé. Én többet foglalkoznék az egyszerű emberekkel- Többet mutatnék meg az emberi jóságból, mint amennyit ma íróink megmutatnak. A közelmúltban egy rövid dokumentumfilmet láttam, azok életéről szólt — a jövő embereiről —, akik otthonra találtak a fóti gyermekvárosban. Nemcsak azokról írnék, akik létrehoztak ezen intézményt, hanem azokról is, akik sírtak e rövid film alatt. írnék arról, amit a soproni egyetem 150 éves évfordulóján az egyik gyémánt diplomával kitüntetett erdőmérnök mondott „Ezért a megtiszteltetésért is érdemes volt élni.” Többet foglalkoznék a fiatalokkal és nem is mindig csak tlmarasztalóan, rá nem utolsó sorban a mindenki számára íratlan erkölcsi törvényről, a tiszteletadásról. Nem megvalósíthatatlan dolgok ezek, de talán ezzel is hozzá lehetne járulni ahhoz, hogy a jövőbe vetett bizakodó hittel úgy ábrázoljam rohanó korunk egyszerű emberét, hogy belőlük egyre több és több lesz: derűsek, bizakodók, egymásért felelősséget érzők, akik a nagy társadalmi harcban átformálódnak és igazi emberekké tudnak válni. * Hét emberrel beszéltem. Hétféleképpen nyilatkoztak. Hét javaslatot tettek. Igazuk van. A többi miránk, újságírókra tartozik. Békés Józssef MIT IRNA MEG Ha Ön újságíró volna — Közvélemény kutatás az emberek között — IOSS sész láavszd ünnepély & győri Építőipari Tehnikumkcsn Szombatom délután a Győri Építőipari Technikum KISZ-tagjai és barátaik zászlóavató ünnepélyre gyűltek össze, s egyúttal megünnepelték a Komszomol fennállásának 40. évfordulóját. A feldíszített teremben megjelentek a Szovjetunió komszomolista küldöttei is, s a KISZ-titkár ünnepi beszéde után ők adták át a KISZ-szervezetnek a vörös selyemzászlót. Utána a jubiláló testvéri Komszomol üdvözletét tolmácsolták. Az ünnepség után a megjelentek megvendégelése következett. A baráti hangulatban hamarosan megkezdődött a tánc. A kialakult barátság eredményeként a konaszomolista vendégek vasárnapra meghívták kiszeseinket röplabdamekőzésre, amelynek visszavágója hétfőn zajlott le. A mérkőzéseken a vendégek sokkal jobbnak bizonyultak, de a gólokon testvériesen „megosztoztak’’ a legyőzöttekkel. Ezek a találkozások tovább erősítették a baráti kapcsolatokat, s erőt adnak a KISZ-munka felfen öltéséhez a 40. éves Komszomol példája nyomán. ‘ * VÁMOSSZABADT KÖZSÉGI TANÁCS APAÁLLATGONDOZÓT és BERTÉSÖRZÖT Keres, Jelentkezés a Tanácsnál november 3-ig, 1379 ■ — •- a—------ » | SALPe» LP jegyzetek kiatyt/daM Hja Erenburg: JAPÁNI JEGYZETEK A Modern Könyvtár legújabb köteteként Hja Ernburg japánt Útiélményeit a ejti fel az Európa Könyvkiadó*. Kárandi Korín»* Vilma fordításában. Ez a tanulmány — mert a »jegyzetek« igénytelen megjelölése alatt ez rejtőzik — egyike annak a sorozatnak, amelyet Erenburg már évek óta (pontosan: két esztendeje) publikál a különböző szovjet folyóiratokban. Először India kultúráján mi kaptunk beszámolót, azután nem kevésbé tanulság volt a »Leckék StewUntMfr* című esszé. Új és eddig al-ig taposott ösvényre világított akkor, amikor Marina Cvetajeva költészetét mutatta be. (M. CVetájevá különösen, érdekes alakja a szovjet irodalomnak 1917-ben,katonatiszt férjével emigrált a Szovjetunióból és csak a harmincas évek közepén trt vissza. Versei, amelyeknek többsége máig sem jelent meg kötetbe gyűjtve, ízig-vérig modern, felszított kísérletező kedvű költőről tanúskodnak.) Legutóbb tavaly ősszel a Japánról szóló írást adta közre. Miért érdekes ez a mindössze 75 oldalas könyvecske? Mindenek előtt stílusa teszi azzá. Erenburg esszét ír, a szó legszorosabb értelmében esszét. A szovjet irodalomban ő az első, aki ezt a műfajt új életre igyekszik támasztani. Érdekes, mondhatnánk ,úgy is, érdekfeszítő, szépirodalmi stílusban cseveg, különböző, komolyabbnál komolyabb kérdésekről. Pavel Antokolszkij, a legöregebb moszkvai költő, meg Kornyej Csukovszkij, az Inasztrannaja Lityeratura (Külföldi Irodalom) főszerkesztője — a társai ebben a kísérletben. Mindig személyes élményhez kapcsolódnak, mindig sokoldalúan tájékozottak. Ez minden varázsuknak titka. Erenburg sem közöl lekszikális adatokat, sem statisztikai összehasonlításokat, mondván: ez nem az író feladata. És igaza van, ez tu-dományos, termezettelrjeszte púmikákra tart asík- D aSsábte ceak tudiblémákat vet író a mai japán élet kínzó, és felélésre váró kértdésert. És előre is mutat Nem úgy, hogy bölcsnek tetéző, valójában nagyképű tanácsokat osztogat, hanem hazugságokat cáfol, akaratlanul te hamis tételeket, amelyek különböző élődeitől el párt tartnak Azzal, hogy amj igazságot írja: azzal hogy a japán nép legrejtettebb, legtitkoltabb érzéseit sikerül feltárnia és megörökítenie. Ennyit a könyvről. . . Ám a »Japán jegyzetek« kiadását eseményként kell üdvözölnünk, amelynek remélhetőleg folytatása következik ezután. Röviden: arról van szó, hogy könyvkiadóink gyakorlatában az utóbbi két esztendőben ez volt az első, szovjet író tollából származó irodalmi tanulmány. Ugyanakkor különböző nyugati szerzőktől több kötetre való jelent meg- közöttük nem egy olyan, amelyiknél ugyancsak törheti a fejét az olvasó: ezt ugyan miért is kellett kiadni? Félreértés ne essék, igenis szükség van arra, hogy a polgári irodalomtudomány legkiválóbb alkotásait is bemutassuk. Viszont elengedhetetlen, hogy ugyanezt a szovjet irodalommal is megtegyük. Roppant érdekes volna például a már említett Kornyej Csukovszkij most megjelent könyve (ír Voszpominanyij), ahol Msziilkovszkijról, Gorkijról, Leonyid Andrejevről, és másokról kap az olvasó igen érdekes — néhány esetben vitatható — arcképet. Még valamit: Bárándi Komor Vilma fordítása nem megfelelő. Az a magyar szöveg, amit nyújt, elmarad Erenburg orosz szövegének hajlékonysága, szépsége mögött. Ha már a kiadó nem tudott jobb fordításról gondoskodni, sokkalta hasznosabb lett volna elővenni a romániai igaz Szóban megjelent fordítást, amely ennél összehasonlhatatlanul különb Marcel Aymé : A FALJÁHÓ Bajomi Lázár Endre fordításában és előszavával adta ki az Európa Könyvkiadó Marcel Aymé novelláinak gyűjteményét. Furcsa világgal ismerkedik meg az olvasó Aymé novelláit olvasván. Groteszk ötletek nyomán kibontakozó, földöntúli, vagy még a mennyen túli történetek sorakoznak benne. Olvasunk a kistisztviselőről, aki azzal a különös tulajdonsággal bú, hogy úgy hatol át a legvaskosabb falon, mint kés a vajban, »Poktív legenda« címmel egy Anatole France-i sziporkázó kedvvel megüt novellára találunk, amely az utóbbi idők egyik legérdekesebb és legkitűnőbb háborúellenes írása. És folytathatnánk a felsorolást, de nem ez a célunk. i * Az írót kell jelentennünk, ezt a csoaktalosam okos és nagy leleményű irót, akinek bátorsága sem mindennapi. F egy helyütt például így in “Nemsokára tíz esztendeje lesz, hogy franánországot elullak az USA-vak és hogy mi lettünk Amerika Algériája, csakhogy oly Algéria, amely min lázad fel. . .« Aymé bátorsága bath szókimondásában persze igen sok a fenegyerreskedés, a »hökkentsd meg a polgárt« mentalitás — ez igaz. Eszmeiséget, tisztát és egy határozott cél felé törekvőt nehezen találnánk nála. Mégis: nála hasznos ez a magatartás, jó az út, amelyet az író követ, feltétlenül jó. Mert ebből az alapból kicsirázhat — a lehetőség megvan rá — a pozitív irányba is hurcolni tudó akarat. Hogy ez Aymé esetében bakövetkezeki-e, az egyáltalán nem biztos, hiszen az it már csaknem hatvan esztendős. A lényeg mindenesetre az, hogy az alap megvan. Mert ez másoknak, az utána következő nemzedéknek is lehetőséget ad a szocialista irányba való kibontakozásra. . . . Nekünk, az olvasóknak pedig csupán egy dolgot kell sajnálnunk. Nevezetesem azt, hogy Aymé tehetségét ilyen későn ismertük meg. Méltó módom, kiegészítik a kötetet Hegedűs István remek illusztrációs teherral Sopronban megnyílt a „Mai Kína képekben” című kiállítás A fényképkiálltás október 26- án délelőtt 10 órakor nyílt meg Sopronban, a festőteremben. A megnyitón Zetényi Endréné, a Ferenczi János utcai Leánygimnázium igazgatónője, a KISZ városi bizottságának tagja Kína földrajzi helyzetét és történetét ismertette. Elmondta, hogy Kínában 1949. október 1-ig, a Kínai Népköztársaság megalakulásáig elmaradottsasban, nyomorban élt a nép. A felszabadulás után hatalmas fejlődésnek indult az ország gazdasági és kulturális élete. Ezt a fejlődést mutatja be a kínai nagykövetség vándor képanyaga, amelyet a Vadon pedagógusházaspár irányításával a Ferencii János utcai Leánygimnázium és a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói állítottak össze. A Sopronban tanuló kínai aspiránsok nevében Csi-Ming-An bányamérnök vázolta Kína fejlődését, majd Petőfi Sándor „Szabadság, szerelem” című epigrammáját szavalta el anyanyelvén. A kiállított képanyag bemutatja Kína iparát, közlekedését, mezőgazdaságat, kulturális életét. Külön rész foglalkozik a diákélettel, az úttörőkkel. Megismerteti a látogatókat a kínai nép életével, közelebb hozza egymáshoz, megerősíti a kínai és a magyar nép barátságát.