Kisalföld, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-01 / 101. szám
1959. május 3. f péntek. Ki^AL |Oi L» „Mi lesz az apámmal ?“ — Mi lesz az öregekkel? — Ez a kérdés napjainkban a mezőgazdaság szocialista átalakulásának befejeződésével sokakat foglalkoztató kérdés. Hiszen szép számmal vannak falvainkban olyan parasztemberek, akik magas koruk miatt már csak a földjüket vihették a közösbe, de munkaerejüket nem. Termelőszövetkezeti tagokká lettek, de a közös javak gyarapításában kezük munkájával egyáltalán, vagy csak alig vehetnek részt Számukra sovány vigasz, hogy most még munkaképes fiatal tsz-tagok majdani gondtalan öregséget érnek, nyugdíjat élvezhetnek. — Mi legyen a mai öregekkel? Hogyan, mi módon biztosíthatunk részükre tisztes megélhetést, nyugodt életet öreg napjaikra? Ez a kérdés sokat foglalkoztatja a párt- és állami szervek vezetőit, a szövetkezés útjára lépett parasztságot, s mindenkit, akit kapcsolat fűz a paraszti élethez. S anélkül, hogy erre külön rendeletet várnának, a legtöbb termelőszövetkezeti községben ennek a néhány, egészen vagy részben munkaképtelen öregnek háztáji földet mértek, megszántották, elvetették a tsz fogataival, s a fiatalok vállalták, hogy a vetésüket gondozzák, terményeiket betakarítják, s így gondoskodnak egy-egy öreg házaspár, vagy magányos ember legfőbb háztartási szükségleteiről. A földdel belépettek holdjaik arányában földjáradékot is kapnak. Számos helyen hízónak valót is juttattak az öregeknek. A zárszámadáskor pedig a tsz szociális alapjából kenyérgabona-fejadagot biztosítanak részükre. Számos termelőszövetkezetben felkutatták azokat a munkalehetőségeket, amelyeken a még munkaképes öregek eldolgozgatnak. Szociális brigádok járják a falvakat, amelyek felülvizsgálják az öregek helyzetét A munkaképteleneket és egyedülállókat közköltségen orvosi és gyógyszerellátásban részesítik. Az egészen magatehetetlen és egyedülálló, gondozásra szorulókat pedig kívánságukra állami gondozásba veszik. Egyes emberek, termelőszövetkezetek kollektívái, s állami szervek dolgozói összefogva munkálkodnak azon, hogy az öregek szükséget ne szenvedjenek. S így van ez rendjén. A szocializmus ügyéhez nagyon is méltatlan dolog lenne, ha azért, mert ők néhány évtizeddel előbb születtek, egész életüket egyéni küszködésben töltötték, ennélfogva öregségi nyugdíjban már nem mindannyian részesülhetnek, utolsó éveiket nyomorúság keserítené meg. Ennélfogva természetesek és magától értetődőek azok az erőfeszítések, amelyeket a közösség tesz az érdekükben. Nem természetes, cseppet sem magától értetődő, sőt egyenesen visszataszító ellenben, ha ebből a közös kötelességteljesítésből éppen az arra leginkább kötelezettek igyekeznek magukat kivonni, és a maguk részét is a községre, az államra akarják ráhárítani. Az idős tsz-tagok gyermekeiről van szó. Szórványosan bár, de az is előfordul, hogy egészen jómódú sorban lévő felnőttek, gyermekek azt követelik, hogy elaggott szüleiket az állam tartsa el S az ilyen, még szórványosan is előforduló jelenségek ellen is tiltakozni kell. Az emberi becsület nevében. — Ki tartja el az apósomat? — állított oda nemrégen a falusi párttitkár elé Szilben egy asszony. A család szép házát a faluba érkező idegen megcsodálja, pedig manapság falun már ner a ritkaság a villának is beillő parasztház. Az erős, munkabíró házaspárnak iskolásgyermekei vannak, s ha a nyolcvan év felé ballagó nagypapa csak azokra ügyel, hogy míg a szüleik dolgoznak, ne csavarogjanak el, ha dob valamit a jószágnak, krumplit főz, darát forráz a disznóknak, tesz-vesz a ház körül, akkor sem „tartják” el gyermekei haszontalanul. És egyáltalán, érző ember, s főként asszony, aki maga is anya, hogy tekinthet az öreg, munkában megtört apára úgy, mint egy hasznot hajtó gépre, vagy állatra? Bizony, önmagáról állít ki igen rossz erkölcsi bizonyítványt az ilyen gyermek, aki elfelejti, hogy addig, amíg saját lábára állhatott, mennyit áldoztak rá a szülei! S ezért hálából a legkevesebb az, hogy öreg napjaikra visszakapjanak ebből egy kis töredéket. Ezek a hálátlan és lelketlen gyermekek talán buzgón oktatgatják saját gyermekeiket a szülők iránti hálára és szeretetre. De vajon számíthatnak-e ilyesmire, ha a gyermekek azt látják, hogy nagyapjuk, nagyanyjuk megtűrt személyek a háznál, hogy panaszos az a falat, amit a szájukhoz vesznek, rideg, szeretetlen az a szó, amit nekik saját gyermekeik odavetnek. Mikor azt tapasztalják, hogy idegen embereknek, falubelieknek és még a falun kívülieknek is nagyobb szívügye az öregekről való gondoskodás, mint a hozzájuk legközelebb állóknak, saját gyermekeiknek A gyermek lelke fogékony, s könnyen megtörténhet, hogy a lelketlenséget, amelytől nagyszülei szenvednek, szüleiknek fizetik vissza. S ennek nem is az anyagi része lenne borzalmas a gyermeki háláról megfeledkezett szülőknek. Hisz ők már addigra intézményes állami gondoskodást, nyugdíjat élveznek. Azonban az öregeknek nemcsak ételre, italra, ruhára és egyebekre van szüksége, hanem ennél is jobban támaszra, segítő kézre, megértő szeretetre. Ez az, amit a legkielégítőbb állami gondoskodás sem pótolhat, s nem helyettesít Azért, amikor valaki idegenektől azt kérdezi: mi lesz az apámmal, kicsit arra is gondoljon: „Mi lesz énvelem?” S akkor minden bizonnyal tudni fogja a kötelességét is. Jakus Lajosné. A Tejipari Vállalat dolgozói helyreállították a nagy lossi tsz istállót A volt báró Solymossy-féle majorban hét nagy istállója is van a nagylozsi Búzakalász Termelőszövetkezetnek. Ezt a két istállót azonban 14 éven át sokan használták, de tatarozására senki nem fordított gondot. A közös állatállomány összehordása előtt tehát ki kellett javítani, rendbe kellett tenni az istállókat. Tárgyalást kezdtek a Tatarozó Vállalattal: 63 ezer forintot kért a nagyobbik istálló helyreállításáért. De nem tudta volna elkészíteni arra az időre, amire a tsz-nek szüksége volt rá. Ekkor ajánlotta fel a segítséget a Győr-Sopron megyei Tejipari Vállalat, és vállalta a nagyobbik, 52 férőhelyes istálló tatarozását. A vállalat kommunistái közül tízen ajánlkoztak, hogy szabad idejükben, napi tíz órai munkával elvégzik a szükséges javítást az épületen. Az elmúlt héten mindennap már korán reggel kiérkeztek a Tejipari Vállalat dolgozói Nagylozsra és a tsz-tagokkal közösen munkához láttak. Május elsejére teljesen elkészült a romos istálló, ezzel a nagylaki termelőszövetkezet 50 ezer forintot takarított meg, és lehetővé vált, hogy az ünnep után ebbe az istállóba összegyűjtsék a tsz állatállományának egy részét. 8 A MAJOR NEVENAPJA Az árokparti tócsában habfehér libák gömbölyödnek. Megreped a szürke felhő, és aranysárga fényben fürdik a határ, a libáik, a zöld falú ház. — Mondja csak, itt van a Május 1 major? — kérdezzük egy békésen dolgozó öregtől. — Itt van — mondotta.. — Pont ide érkeztek. Valaki mesélt nekem egyszer, már régen, a Csemez-tanyáról, Csemez állatorvos birtokáról Sok földje, egy-két istállója és pár rogyadozó cselédháza volt a birtokos úrnak. Most a major sok lakóházból, hat nagy istállóból, iskolából szépen művelt nagy földtáblákból áll. Először azt sem tudtuk, hol kezdjük a néznivalót. Megzavarjuk-e a családi otthonok csendjét, nyissunk-e be egy munkásszállásra, vagy a gazdaságot szemléljük-e meg? 500 SZÉP JÓSZÁG Először mégis az istállóba mentünk. Az ország legnagyobb marhahízlaló gazdasága ez. Nyugatnémet, olasz exportra hizlalnak bébi bikáikat, ötszáz jó kondíciójú állat van itt. Tervük: hatszázra gyarapítani az állatállományt. Tiszta istálló, az ajtóban mosdótál, törülközővel, fertőtlenítő láda. Aligha győztük feljegyezni mindazt, amit annyi lelkesedéssel mondottak el az állatgondozók. A legnagyobb büszkeséggel azt bizonygatták, hogy egy állat napi súlygyarapodása 1 kiló 40 deka. A takarmánytárolóban kellemes savanyú silószag terjengett, finoman őrölt darát is eszik a jószág. Készülődtek az etetésre. A göndör szőrű kisborjúk fejlettsége, súlya nagyon meghazudtolja korukat. HOGYAN ÉLNEK? A munkásszállásokon tágas szobák. Rendesek, tiszták. Az ágyak felett színes képeslapok, fényképek. Egy otthon hagyott menyaszszony, nagybajuszú papa a mamával, feleség két pufók lurkóval ezt mutatják a képek, öblös befőttesüvegekben hatalmas csokor orgonák. Tele van idatatokal a szoba langyos levegője. Minden szobában néprádió. Újságok, képeslapok az asztalon. Az egyik széken félig kész fehér terítő, mellette a horgolótű. Már dicsértük volna az ügyes kislány kezét, de nevetve elmondta valaki: ezt egy tizenkilenc éves férfi horgolgatja. Útközben találkozunk a kézimunkázóval, a sörtehajú legénnyel. Erős munkáskezei vannak. Alig tudtuk elképzelni ezeket a villanyelet szorongató ujjakat a horgolatűn. A lányok szobái? Nem szebbek azok sem. Talán több bennük a színes kép, a virág. Utoljára árulták el, hogy versenyeznek, melyik csoporté lesz a „legszebb szoba“? Május 1-én bírálják el. Tovább mentünk. Az üzemi konyha orrcsiklandozó szagot árasztott. A főszakács óriási disznót hasított. Mellette parázs, lett a tűz. A sertés hatalmas példány volt. Az ünnepekre vágták Gyakran vágnak. Hol borjúhúst, hol disznóhúst, ebédre, vacsorára Nem engedtek tovább, amíg meg nem néztük a konyhát. Villanytűzhely rotyogtatta benne a teli lábasokat. A jégszekrényben alig fért el a kolbász, a szalonna, szép rózsaszín tojások sorakoztak a ládákban. Az ebédlőn öröm vak nézni a tiszta termet. Benne négyszemélyes asztalok, rajtuk ízléses térítők. A falon rádió, a sarokban fogas, újságtartó. Mindennap ide hozza a gazdaság teherautója a földekről dolgozókat. Itt ebédelnek télen melegben, nyáron kellemes hűvösben, dupla tányérból a rádió mellett. A teherautó ki is viszi őket a földekre. Bekopogtattunk a családi ház ajtaján. Az egyik lakásban mosogatáshoz készült az asszonyka. Vízcsapból eresztette a kristálytiszta vizét. A másikban két parányi kutyakölyök hempergett esetlenül, s örömmel vinnyogtak a velük játszó, csöppségnek. — A legjobb játszótársak — mondotta a mama, megsimítva kislánya kócos fejét. A harmadik házban a szobát takarították. Ragyogott az új bútor. S virág mindenütt. Az ablak előtti kiskertben, s a szobák színes üvegvázáiban is. Rég nem éreztünk ennyi májusi virágillatot Egy örömhír: Nemsokára televíziót kapnak a munkások. Igazán modernül szórakozhatnak. Elmesélték az ünnepre való készülődésüket. ÍGY ÜNNEPELNEK A parkban már dugják elő fejecskéjüket az ültetett orgonabokrok. Az irodákban kis zászlók. A házak ragyogó fehér falai visszaverik a kora reggeli napfényt. Piros zászlók a virágos ablakokban. Nagybetűs jelmondatok az iskola falán. Egymás után nyílnak a kapuk. Az ünneplőbe bújtak gyülekeznek. Az istállóknál pántlikázott lovak. Elindulnak az emberek. Felvonulnak. Névnapot, szép gazdaságuk neve napját, a tavaszt, a munkásélet újabb tavaszát ünnepük. G. Szabó Mária. Kialakul a közös állatállomány a megye falvaiban Vasárnap térképpel illusztrálva hírül adtuk, hogy a megye 17 helységében minden közös állatot összehordtak. Azóta négy nap telt el. Ez a négy nap igen szép eredményeket hozott. Mint térképünk is mutatja, tegnap estig 41 községben és több nagyobb pusztán fejezték be a szövetkezetek állatainak összehordását. Négy nap alatt tehát két és félszer annyi jószág gyűlt össze, mint a megelőző hetekben összesen. Az üzem előreláthatólag ezután is gyorsulni fog. A térkép csak azokat a helységeket tünteti fel, amelyekben minden közös állat együtt áll. Nem számol be azokról a falvakról, amelyekben egyik vagy másik tsz már végzett az összehordással, de nem minden állatot hordtak egybe. Tehát sok olyan helység vam, amelyben már félig elvégezték a munkát. Ezeket később közöljük, a munka teljes befejeztével Több községben — köztük Jóbaházán — a május másodiki ünnepnapon vezetik a szövetkezetbe az állatokat. A munka legelőrehaladottabb a csornai járásban. Mint a térképen is látható, ebben a járásban 18 községben végeztek az állatok összehordásával: ez a térképen látható helységek több mint egyharmada. A győri járás következik utána nyolc községgel, majd a mosonmagyaróvári héttel. A soproni és a kapuvári együtt nyolc községet és néhány nagyobb pusztát mutat. A következő napokban ezekben a járásokban is több község végez a munkával: egyikbenmásikban már összehordták a jószág felét Három új bélyeget ad ki a posta A posta májusban három új bélyeget hoz forgalomba. Mint ismeretes, május 1-én jelenik meg a vörös rózsát ábrázoló két értékből álló emléksorozat. Szelvényes bélyeget adnak ki a FIB, a nemzetközi bélyegszövetség hamburgi értekezlete alkalmából. Igen érdekesnek ígérkezik a nyolc értékből álló közlekedési múzeum bélyegsorozata is, amelynek egyes értékei a közlekedés fejlődését, a közlekedés régi eszközeit mutatják be.