Kisalföld, 1970. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
TOTÓ, június 30., kedd Felelősséggel az emberért A szakszervezet feladatai mezőgazdasági üzemekben Aki nálunk azt állítja, hogy a szakszervezeti bizottságok nem állnak mindenütt a hivatásuk magaslatán, annak igen gyakran igaza van. Nem egy üzemben, intézményben csak akkor látják a szakszervezeti bizalmit, amikor a tagdíjakat gyűjti be, vagy ha az üdültetés kerül szóba. Ami a segélyeket illeti, abban sem sok öröme van a kérelmezőnek, hiszen annyit gyalogolhat az üzemben a 4—5 aláírásért, hogy a végén már szívesebben megkeresné valahogy azt a 2—300 forintot. Igazságtalanok lennénk azonban, ha a rossz példákból általánosítanánk, mert szép száma van azoknak a szervezeteknek is, amelyek kellő lelkiismeretességgel végzik a munkát. Sokáig emlékezetes marad számunkra az a gyűlés, amelyet a MEDOSZ rendezett a minap a megye állami mezőgazdasági üzemeiben működő szakszervezeti vezetők részvételével. A tanácskozáson a megye mezőgazdasági üzemeinek szociális, kommunális és üzemegészségügyi helyzetéről, gondjairól volt szó. A legsürgősebben megoldásra váró feladatok közé sorolták a hozzászólók a dolgozók lakás- és munkakörülményeinek javítását. Az állami gazdaságokban még mindig a volt uradalmi cselédházakban él a dolgozók egy része. Igen kevés lakásban és állandó munkahelyen van meg a vezetékes ivóvízellátás. A csatornázás és a szennyvíz-elvezetés jelenlegi állapota is tarthatatlan. A régi, elavult, korszerűtlen lakások és egyéb létesítmények felújítására fordított összegek lényegében csak az állagmegóvást szolgálják, a dolgozók élet- és munkakörülményein jóformán semmit sem változtatnak. Ezekután nem véletlen a dolgozóknak az a panasza, hogy az általuk gondozott állatok néhol még mindig kulturáltabban laknak, mint ők maguk. A munkahely kötelessége lenne a kislakás-építések hatékonyabb támogatása. A gazdaságok többsége még a meglevő lehetőségeket sem használta ki maximálisan. Elsődleges volt a termelő jellegű beruházások megvalósítása,és igen kis hányad jutott a szociális, kommunális és egészségügyi célokra. Ez nemcsak a vállalatvezetők hibája, legalább akkora felelősség terheli az üzemi szakszervezeteket is. A megye állami gazdaságainak tavalyi fejlesztési alapja 99 208 000 forint volt. Ebből szociális és kommunális célokra 9 millió forintot fordítottak, ami az összes beruházásnak 9—10 százaléka csupán. Az idén meghatározott összeg erre a célra már 18 millió forint. Gyakori gond a gazdaságokban az időszaki munkaerő hiánya. A szakszervezetek feladata kiharcolni a bölcsődék, óvodák, napközi otthonok építését — esetleg több vállalattal közösen, hogy a családanyák foglalkoztatására is lehetőség legyen csúcsmunka idején. Vendégmunkásokra a jövőben nem lehetszámítani. Munkásszállás helyett célszerűbb a kislakások építését támogatni. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az egészségügyi ellátottság helyenként rendkívül kedvezőtlen. A zaj, a magas páratartalmú levegő, a megengedettnél kisebb légtér kedvezőtlenül hat a dolgozók egészségére. Jelenleg igen korlátozott a szakszervezet egészségügyet szolgáló, megelőző tevékenysége. Ennek egyik oka, hogy egyetlen mezőgazdasági üzemben sincs főfoglalkozású üzemorvos a megyében. Az orvos tevékenysége a napi 1—2 órában csupán a betegség megállapítására, a recept írására korlátozódik. Ahol lehetőség lett volna főfoglalkozású üzemorvos alkalmazására, ott a vezetőség mereven elzárkózott előle. Ez igen nagy felelőtlenség akkor, amikor a mérgek, növényvédőszerek, mezőgazdasági használata rendkívül elterjedt. Kevés a megfelelő raktár, a növényvédelmi szakember. Az állati betegségek fertőzik a dolgozót és családtagjait is. Az állattartó telepek többségében nincs fekete-fehér öltöző, fürdő. Veszélyeztet a tbc. Mindez azonnali intézkedést követel a dolgozók védelméért, s erre a szakszervezet a leghivatottabb. * * * A MEDOSZ megyei bizottsága javaslatában hangsúlyozta: a hiányosságok megszüntetésére a megyebizottság az üzemi szervezetekkel közösen vizsgálja meg a szociális és kommunális célokra tervezett összeget, az milyen százalékos arányt képvisel a vállalat fejlesztési alapjában. A szakszervezet ösztönözte a vállalat vezetőit, hogy fontossági sorrendben, a szükségesség és az anyagi erők figyelembevételével pótolják a hiányosságokat. Felelősséggel a megkezdett úton. a. t. Kezdők százötvenen (Folytatás az 1. oldalról.) A tábor első lakói már a megérkezés napján, vasárnap délután birtokukba vették a két asztalitenisz-felszerelést és az asztali focikat. A legnépesebb azonban a tábor melletti labdarúgópálya volt. Nagy Tamás rákoskeresztúri gimnazistát éppen egy sikeres csel után állítottam meg. — Mit vársz a tábortól, Tamás? — Én elsősorban azért jelentkeztem ide, mert amint látni tetszik rajtam, erősödnöm kell... Persze, ezután sem akarok birkózó lenni. A munkán kívül nekem a foci a mindenem. Közben Gömbös Lali, a Rákoskeresztúri Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulója is hozzánk pártol. — Azt már látom, hogy jó! kezeled a labdát. Mi az, ami neked itt megragadta a figyelmedet? — Még sokat nem tudok mondani, de a környék igen szép itt: patak, jó levegő, tisztaság ... Valaki azt mondta, hogy viperák tanyáznak erre. Azt hiszem, az egy kicsit túlzás ... sokat olvastam a viperákról. ★ A környék valóban ideális a táborozásra, vipera-ügyben sem kell félniük a fiúknak. A jó kosztról pedig Máté Endre, közismerten Bandi bácsi gondoskodik. Idén már 11. éve ő a hansági táborok szeretett konyhavezetője, az aranykoszorús KISZ-jelvény tulajdonosa. Konyhaművészetének hírnevét az sem csorbíthatja, amin jót derültek a vendégek és a táborlakók. Az történt ugyanis, hogy a megnyitó ünnepség után az Üzemi Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettese is segített a vacsora felszolgálásban. A nagy sietségben a tálakkal púpozott tálcáról egy adag natúrszelet a körítéssel együtt a fűbe lendült. Magasra hágott a hangulat, amikor a közelben lebzselő foxi hosszas unszolásra sem nyúlt az ételhez. A vendégeknek és a táborlakóknak annál jobban ízlett Bandi bácsi főztje. (Dömötör) RTSAfe PUB» Sarródi málna Kisebb mennyiségben már három évvel ezelőtt is adott el málna-szaporítóanyagot a sarródi tsz az Ültetvénytervező Vállalatnak. Tavaly milliókat hozott ez az üzlet, s az idén is elkészült a szerződés. A múlt évben mindössze 36 holdról adott el a szövetkezet szaporítóanyagot, négymillió forint bevételre tett szert. Az idei év szerződése három és fél millió forintról szól. Most már a termő málnás 65 hold lesz, s ennyiről árulják a szaporítóanyagot is. A gyümölcsből sokat kap a Hűtőház és a fertődi konzervüzem. Még 37 hold a nem termő málnása a szövetkezetnek, van közte ősszel telepített is. A málnából 700 000 forintot vár a tsz, fekete ribiszkéből (tíz hold van) 140 000 forintot. Igaz, hogy számottevő a ráfordítási költség — az őszszel a szaporítóanyag-kitermelésért félmillió forint munkabért fizetett ki a gazdaság —, de ezen a környéken is nagyon megéri vesződni a bogyós gyümölcsökkel. , így készült a terv Alapvető cél: a népgazdaság hatékonyabb működése 1971. január elsejével indul a IV. ötéves terv. A tervjavaslat, amely a következő öt esztendőre felvázolja a népgazdaság fejlődését, a termelőerők, a lakosság életszínvonalának, életkörülményeinek, egészségügyi és kulturális ellátásának fejlesztését — a napokban elkészült. A javaslat rövidesen a párt Központi Bizottsága, majd a kormány elé kerül, s az őszszel az országgyűlés elé, hogy ha részleteiben és egészében mindannyiunk számára megfelelőnek ítéli a tervezetet, megalkotja majd a IV. ötéves tervtörvényt. Napjainkban a tervezés nem állhat a részletes javaslatok puszta összesítéséből, összehangolásából, majd a terv lebontásából gazdasági egységekre. Ma a tervezés fő módszere a kialakuló gazdasági folyamatok értékelése, elemzése. A feltárt jelenségek, tendenciák előrevetítése és azok befolyásolására a lehetőségek megteremtése. Ez az utóbbfeladat a tervezésnek rendkívül felelősségteljes szakasza: itt kell a központi, állami döntéseket — amelyek valamennyiünk érdekeit szolgálják — összehangolni a gazdasági szabályzókkal, amelyek a vállalati gazdasági környezetet befolyásolják. A III. ötéves terv eredményei különben bizonyítják, hogy ez a bizonyos gazdasági környezet fő vonalaiban megfelelő a IV. ötéves terv céljainak valóraváltásához is. Egy-két finomításra azért, természetszerűen, mégis szükség lesz. Ilyen kívánatos finomítás pl. — s ezen napjainkban még dolgoznak —, hogy a bérezés, de általában a jövedelem az eddiginél jobban igazodjék a munka tényleges hatékonyságához, mivel a IV. ötéves terv egyik lényeges és általános programja is éppen a hatékonyság, és ezen belül a termelékenység javítása. A tervjavaslat így fogalmaz: a nemzeti jövedelem évenkénti gyarapodását a teljes foglalkoztatottság fenntartása mellett 85—90 százalékban a termelékenység emeléséből kell fedezni.Ezt különösen azzal is segítjük, hogy a tervjavaslat a magasabb termelékenységű ágaknak az átlagosnál gyorsabb ütemű fejlesztést biztosít majd. Hogyan jutottak el azonban a tervezők, pl. ehhez a javaslathoz: a nemzeti jövedelem 1971 és 75 között évenként 5,5—6 százalékkal gyarapodjék? Miért pont ennyivel? Nos, az egész tervjavaslat elkészítésénél lényegében két fő módszer ötvöződött szüntelenül: a közgazdasági elemző munka és a gépi programozás. így történt ez a nemzeti jövedelem számításánál is. A gyakorlott közgazdász számára világos, hogy a nemzeti jövedelem alakulására két tucat alternatívát felesleges kidolgozni. Vagyis a tartomány — egyszerű becsléssel is — behatárolható: 4-től kb. 8 százalékig. Ez az a sáv, amelyben a nemzeti jövedelem évenkénti növekedését gazdaságunk színvonalán — de a nemzetközi tapasztalatok alapján is — reálisan elképzelhetjük. Ezek után programozni már csak azt kellett, hogy végül is mennyi legyen a megadott határok között. Kiderült például, hogy 4—4,5 százalék között kár lenne tervezni, ez visszafogná a fejlődésünk dinamikáját, ennél lényegesen jobbak kondícióink. A 7—7,5 százaléknál viszont tüstént kiugrott, hogy ilyen ütemű növekedés tervezése lehetőségeink túlbecsülése lenne, feszültségek keletkezhetnének a végrehajtás során, mert — egy ellen pontban legalábbis — már egyensúlyi zavarokat hozna magával. Nevezetesen: nemzeti jövedelmünknek évenkénti ilyen mértékű gyarapodását külkereskedelmünk, a világpiaci körülmények várható alakulása, termékeink műszaki színvonala miatt képtelen lenne realizálni — már a ráeső részt természetesen. Az évenkénti 5—5,6 százalékos növekedést ugyanakkor valamennyi összefüggés adatsora visszaigazolta. Ez került tehát a tervjavaslatba.A túlteljesítés a hatékonyság és a műszaki fejlődés meggyorsításával természetesen lehetséges, mint ahogy az most a III. ötéves tervben is bekövetkezett: öt esztendőre öszszesen a nemzeti jövedelem 20—25 százalékos növekedését terveztük — előreláthatóan 40 százalékos gyarapodást könyvelhetünk el. Ebben természetesen már szerepe van a harmadik éve funkcionáló új gazdaságirányítási rendszernek.) Az egészséges arányok keresése — s persze nemcsak a nemzeti jövedelemnél — már az induláskor alapvető cél volt: kiindulópont. A IV. ötéves terv összeállítása mintegy két és fél évvel ezelőtt kezdődött, természetesen a koncepció meghatározásával. Ebben meghatározták, hogy a fő törekvés, a III. ötéves tervidőszakban kialakuló gazdasági egyensúly kiterjesztése, stabilizálása, s ez lesz a gazdaság fejlesztésének meghatározója. Az egyensúly megszilárdítása, illetve megteremtése a lakossági piacon, a fizetési mérlegben, a beruházási piacon s általában az egészséges arány kialakítása a felhalmozás és a fogyasztás között. Az egyensúly a lakossági piacon megteremtődött, már a III. ötéves terv második felében — a mennyiségek szempontjából. A választék, a minőség még kívánni valót hagy maga után — a most következő tervidőszakra. A fizetési mérleg egyensúlya is kedvezően alakult 1969-ben, sőt ezen belül — s erre régóta nincs példa — tőkés fizetési mérlegünk is aktívummal zárta az évet. Ezt kell tartósítani 1971-től. A beruházási piac egyensúlyának megteremtése az, ami most a legfontosabb feladat lesz a következő években. A másik lényeges momentum, amit a tervezőknek már az induláskor el kellett határozni, hogy az egyensúlyra alapozva — sőt ezt előfeltételként értékelve az életszínvonal emelkedését legjobban szolgáló tervet készítsenek. Ebből a megfontolásból kiindulva határozza meg a tervjavaslat az árak és a jövedelmek alakulását, vagy pl. az építőipar és az építőanyagipar fejlesztését — a lakásprogramnak megfelelően, vagy — ebből indul ki még pl. az a gondolat is, amely szerint az úgynevezett nem termelő ágazatok (lakásépítés, egészségügy, stb.) beruházásai gyorsabban növekedjenek az eddiginél. Még egy döntő körülmény megfogalmazódott az induláskor, mégpedig az, hogy épp az életszínvonal-orientációs a beruházási piac egyensúlya érdekében a beruházások, fejlesztések számát, helyét, arányát a szükségesség határozza meg. A népgazdasági szükségesség, s nem az esetleges helyi igény, amely természetesen lehet jogos, de mert az adott lehetőségek mégis megkövetelik a rangsorolást, a szükséglet helyett a szükségesség legyen a döntő. Ezek az elvi elhatározások — amelyeket 1969 augusztusában a párt Központi Bizottsága is újólag jóváhagyott, kijelölvén most már a tervezési munka konkrét gazdaságpolitikai irányait — képezték azután a most már adatokban is fogalmazó tervezés alapjait. Gerencsér Ferenc (Acikk második részét a következő számunkban közöljük.) ŐK ÉS TÁRSAIK nélkülözhetetlenül fáradoznak a város tisztaságáért, hajnaltól szorgoskodnak, és szenvednek a hőségtől, portól. Ismeretlenül is becsült ismerősök. Olykor a kelleténél hangosabban dobálják a kukás tartályokat. Jó volna, ha nem lennének dühösek azokra, akiknek később kezdődik nem kevésbé fontos és nehéz munkájuk. (Nagy Éva felv.) ( Fontos tudni Még fontosak!) megtartani Mintha csak a Tisza mentén elkövetett vétkét akarná levezekelni a természet, bőséggel áldotta meg a megyénket szénával, takarmánnyal. Most már csak a gazdaságokon múlik, miként becsülik meg az adományt, miként óvják meg az olyan csapástól, amely mindig akkor éri az embert, amikor nem számít rá. A tűzrendészet szervek sokévi tapasztalata már, hogy a takarmány betakarításkor a szénakazlakban az öngyulladás okozza a tűzesetek többségét. Alapvető szabály, hogy nedves takarmányt nem szabad kazlazni. A széna nedvességtartama nem lehet több 16—18 százaléknál. A kazalba rakott takarmány hőmérsékletét 2 hónapon keresztül rendszeresen mérni kell. Ha a mért hőmérséklet 60 fok fölé emelkedik, a melegedés helyét ki kell bontani. A szükséges hőmérőt a Székesfehérvári Gépjavító Vállalat gyártja, ez a gabona hőmérsékletének a mérésére is alkalmas. A szellőztetéses szénaszárítás helye nem lehet a major mellett 60 méteren belül. Általános szabály, hogy a kazal nagyságát a ventillátor teljesítőképessége határozza meg. A leghelyesebb a kazalt magasabb helyen felrakni, úgy, hogy a ventillátor a napos oldalra kerüljön. A szárító berendezéssel csak maximálisan 40—45 százalékos víztartalmú takarmányt szabad szárítani. A szénát egyenletes vastagságban, lazán kell elteríteni, és addig nem szabad újabb réteget felrakni, amíg az előző 20—25 százalékra nem szárad ki. Ha a kazal még nincs készen, le kell ponyvázni, nehogy csapadék érje. Ha a kazal minden óvintézkedés ellenére melegszik és a hőmérséklete meghaladja a 35 fokot, a szellőztető berendezést 1—2 órán át működtetni kell. Ha ezután sem szűnik meg a hőemelkedés, a kazlat meg kell bontani. Hetven fok felett már parázsló gócok keletkezhetnek a kazalban, ekkor szellőztetni már nem szabad, a kazlat át kell rakni. Fontos szabály: a kazal hőmérsékletéről vezetni kell a kazlazási ellenőrnaplót. (S tör)