Kisalföld, 1970. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-10 / 160. szám

t TILTAKOZUNK! A Hazafias Népfront távirata A Hazafias Népfront és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság a Görög Királyság kor­mányához címzett távirat­ban emelte fel tiltakozó sza­vát a katonai junta szabad­ságjogokat tipró újabb gaz­tettei ellen. A távirat egye­bek között hangsúlyozza: „A magyar nép mély felháborodással és megdöbbenéssel értesült, hogy az athéni hadbíróság — koholt vádak alap­ján — három görög hazafit életfogytiglani, hetet pedig sú­lyos börtönbüntetésre ítélt. Megszegték az Európa Tanács előtt tett azt az ígéretet, hogy helyreállítják a polgári bírás­kodást. A bíróságok történetében példátlan és egyedülálló eset leleplezi a hadbíróság jogtipró módszereit. Konsztanti­­nidu asszonyt, a védőügyvédet a tárgyalás közben egyévi börtönre ítélték, nyomban letartóztatták, csupán azért, mert felkérte a bírákat hogy esküjükhöz híven tárgyilagosan tel­jesítsék kötelességüket.­­ A világ haladó közvéleményével együtt tiltakozunk a tör­vénytelen hadbírósági eljárás, a törvénytelen ítélet ellen. Követeljük Nikolasz J­aludisz, Zénón Zorzovilisz, Janisz Jannarisz és hét társuk, valamint Konsztantinidu asszony szabadon bocsátását!”­ár Hasonló tiltakozó táviratot intézett a görög kormányhoz a magyar ENSZ-társaság is. (MTI) SIMAI JOER Kádár János látogatása a Magyar Írók Szövetségében Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Ilku Pál, a Politikai Bizottság póttagja, művelő­désügyi miniszter, Aczél György, az MSZMP KB titkára és Bakos Zsi­rm­ond, a VI. kerületi pártbizottság első titkára kíséretében — csütörtökön ellátogatott a Magyar Írók Szövetségébe, és részt vett a szövetség új választmányának a közgyű­lés utáni első ülésén. Darvas Józsefnek, az író­­szövetség elnökének vitain­dítója után széles körű esz­mecsere bontakozott ki a közgyűlés utáni feladatokról. A vitában felszólalt Keresz­túri­ Dezső, Illés Endre, Si­mon István, Fekete Gyula, Mocsár Gábor, Kamondi László, Szabó B. István, Ga­rai Gábor, Hubay Miklós, Bárány Tamás, Földes Péter. A vita során felszólalt Ká­dár János elvtárs is. A választmányi ülés Dar­vas József elnök zárszavával ért véget. (MTI) Befejeződött a finn - magyar és a magyar-finn barátsági hét HELSINKI Helsinkiben csütörtökön délután — a magyar nagykö­vetség épületében — sajtó­­konferenciát szervezett a filn—magyar társaság és a baráti hét előkészítő bizott­sága. Kállai Gyula, a barátsági hét finnországi eseményein részt vett politikai delegáció vezetője, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Ma­gyar Országgyűlés elnöke, a finn sajtó, rádió és televízió képviselőinek, valamint ma­gyar újságíróknak a jelenlé­tében beszámolt a finnorszá­gi látogatás tapasztalatairól, azokról a hasznos és kelle­mes élményekről, amelyeket a hét finn városban lebonyo­lított barátsági találkozókon szereztek a magyar vendé­gek. Kérdésekre válaszolva részletesen ismertette a szo­cialista országoknak az euró­pai biztonsági konferenciával kapcsolatos állásfoglalását, azt, hogy e tekintetben mi­lyen kezdeményezéseket tet­tek a szocialista országok külügyminisztereinek — a közeli múltban tartott — bu­dapesti értekezletén, és ki­fejtette: az előzetes tárgya­lások, konzultációk megerő­sítették az európai biztonsá­gi konferencia mielőbbi ösz­­szehívásána­k szükségességét. BUDAPEST A magyar—finn barátsági hét alkalmából hazánkban tartózkodó finnországi ven­dégek csütörtökön délelőtt megtekintették a Parlamen­tet. Ezzel egyidőben a Haza­fias Népfront Belgrád rak­parti székházában a barátsá­gi hétre érkezett politikai de­legáció — élén Jaakko Num­minen oktatásügyi miniszter­rel — találkozott a magyar sajtó, a rádió, a televízió képviselőivel. A miniszter egyebek között közölte, hogy a különféle finn ifjúsági szervezetek — saját kezdeményezésük alap­ján — augusztusban megren­dezik az európai fiatalok biz­tonsági konferenciáját. Az eddigi jelek arra mutatnak, hogy a tanácskozás iránt máris nagy az érdeklődés. Az európai biztonság kérdésé­nek témájához kapcsolódva Jaakko Numminen elmon­dotta még: a finn kormány az európai biztonsági konfe­rencia összehívására vonat­kozó javaslatára az érdekelt államoktól nagyon pozitív válaszokat kapott. Finnor­szág kormánya derűlátóan ítéli meg a biztonsági konfe­rencia összehívásának lehe­tőségeit. (MTI) Politika—pongyolában SHERLOCK—WILSON— HOLMES Miután Harold Wilsonnak el kellett hagynia a Downing street-i miniszterelnöki laká­sát, amely a hagyományok szerint a mindenkori kor­mányfőt — jelenleg a kon­zervatív Heath-t — illeti, a volt miniszterelnök a londo­ni Vincent téren bérelt la­kást. Az új otthonnak több előnye van. Először is néhány perc távolságra fekszik a Munkáspárt központjától — a Downing street nem bizo­nyult ilyen közelinek —, má­sodszor Wilson innen sétálva elérhet a parlamentbe is, és végül a személyes biztonsága sem okozhat gondot; a ház egyik oldalán a Sherlock-, a másik oldalán a Holmes-csa­­lád lakik. AZ „ELÉGSÉGES” TRÓNÖRÖKÖS Károly herceg, angol trón­örökös most végezte el a cambridge-i egyetem 3 éves történelmi tanfolyamát. Az angol sajtó szerint ez az első eset, hogy angol trónörökös diplomás történész lett, jólle­het a neve is bekerül a tör­ténelemkönyvekbe. Ezzel kap­csolatban külön érdeklődést keltett, hogy Károly herceg „elégséges” eredménnyel vég­zett. — Ez azonban — magya­rázta lord Butler volt kon­zervatív kormányfő, a her­ceg professzora — annak kö­szönhető, hogy Károly csak a trónörökösi avatása előtti év­ben tanulhatott zavartalanul Cambridge-ben. A két utóbbi esztendőben már walesi her­cegi kötelezettségeinek is ele­get kellett tennie, ami arra mutat — egészítették ki az újságok a professzort — hogy a történelmi szerepért fizetni kell a történelemvizsgán. AZ AGGLEGÉNY MINISZTERELNÖK Pierre Elliot Trudeau agg­legény — és éppen ezért a hők érdeklődésének közép­pontjában álló, 50 éves kana­dai miniszterelnök legutóbb talpraesettségét is bebizonyí­totta a szép nem képviselői előtt. Honoluluban a vele elsőnek szembe kerülő fiatal mini­szoknyás újságírónő, Janine Wolf kérdését megelőzve szólt hozzá: „Mivel feltételezem, hogy ön mindent tudni akar az én szerelmi életemről, van egy javaslatom. Cseréljük ki a tapasztalatainkat, ön el­mond mindent magáról, és utána én elmondok mindent magamról.”• A honolului Advertiser bar­na munkatársnője nem jött zavarba: „Ha elmondom a valóságot, akkor önnek fül­védőt kell használnia". Töb­bet nem árult el, és amikor visszautasította Trudeau va­csorameghívását, mondván: „Férjes asszony vagyok”, a miniszterelnök mosolyogva köszönt el: „Miért rejtette hát akkor el a jegygyűrűjét a jegyzetfüzete mögé?” KOMPUTER A PARLAMENTBEN A bonni parlament nyári szünetében a Bundestag ülés­termében új szavazószerkeze­tet szerelnek fel, amely kom­puter segítségével működik. Az új berendezés megkíméli a honatyákat fárasztó sétál­­gatástól az urnákhoz, a jegy­zőket a szavazatok számlál­gatásától és még sok egyéb nehézkes tennivalóktól. Az új készülék legnagyobb előnye a gyorsaság. A szava­zók csak egy gombot nyom­nak meg maguk előtt, majd ugyanezt teszi a házelnök is, és abban a pillanatban meg­jelenik az eredményhirdető táblán a pro és kontra sza­vazatok száma. Nyugati elektronikus szak­értők szerint ilyen korszerű parlamenti szavazógép hasz­nálatához már csak a tör­vényhozó honatyák korszerű­sítésére lenne szükség. (Gombos) 1970. július 10., petite. 11 Varsói Szerződéshez tartozó tagállamok hadseregeinek törzsgyakorlata A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői hadműveleti kiképzési tervé­nek megfelelően 1970. július 1. és 9. közötti időszakban a Magyar Népköztársaság terü­letén szárazföldi, légvédelmi, repülő- és ha­ditengerészeti hadműveleti törzsek együttes gyakorlatot hajtottak végre. A gyakorlat vezetője I. I. Jakubovszkij, a Szovjetunió marsall­ja, a Varsói Szerződés Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke,­ Czinege Lajos ,­­ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter jelenlétében július 8-án fogadta I. I. Jakubovsz- Icijt, a Szovjetunió marsall­­ját, az egyesített fegyveres erők főparancsnokát, a gya­korlat vezetőjét, valamint Sz. M. Szyemenko hadsereg­tábornokot, az egyesített fegyveres erők vezérkari fő­nökét, a főparancsnok első helyettesét, A. Szemerdzsiev vezérezredest, a Bolgár Néphadsereg vezérkari fő­nökét, a nemzetvédelmi mi­niszter első helyettesét és Csémi Károly altábornagyot, a Magyar Néphadsereg ve­zérkari főnökét, a honvédel­mi miniszter első helyette­sét. Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter július 11én vacsorát adott a törzsgyakorlat vezetőinek tiszteletére. A vacsorán részt vettek I­ I. Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja, az egyesített fegyveres erők fő­­parancsnoka, a gyakorlat ve­zető helyettesei, a törzsgya­korlaton részt vevő törzsek vezető beosztású tábornokai, tengernagyai és főtisztjei, valamint a Magyar Néphad­sereg vezetői. A vacsorán Czinege Lajos vezérezredes és I. I. Jaku­bovszkij, a Szovjetunió marsallja pohárköszöntőt mondott. ★ I. I. Jakubovszkij, a Szov­jetunió marsallja, az egye­sített fegyveres erők főpa­rancsnoka július 9-én, a si­keres gyakorlat befejezése alkalmából ebédet adott. Az ebéden részt vettek: Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja, honvédel­mi miniszter, Benkei And­rás belügyminiszter, vala­mint Angel Canep, a Bol­gár Kommunista Párt Poli­tikai Bizottságának póttagja, és Martin Dzur vezérezre­des, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság nemzetvé­delmi minisztere, továbbá a gyakorlatvezető helyettesei és a törzsgyakorlaton részt vett törzsek vezető beosztású tábornokai, tengernagyai, tagállamai egyesített fegyveres erői főpa­rancsnoka volt. Az együttes gyakorlat hozzájárult vala­mennyi haderőnem törzsmunkája összehan­goltságának további fokozásához, a táborno­kok, tengernagyok és tisztek hadműveleti ki­képzésének tökéletesítéséhez, valamint a ba­ráti hadseregek közötti fegyverbarátság el­mélyítéséhez. főtisztjei, s a Magyar Nép­hadsereg vezetői. Pohárkö­szöntőt mondott I. I. Jaku­bovszkij, a Szovjetunió mar­­sallja és Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára. A pohárkö­szöntőben méltatták a gya­korlat sikerét és a fegyver­barátság jelentőségét. ★ Az Állami Népi Együttes nagy sikerű műsort adott a gyakorlaton részt vett tá­bornokok, tengernagyok és főtisztek tiszteletére. (MTI) A nap eseményeiről EMBERI Sajtóértekezletet tartott Amilcar Cabral, Portugál- Guinea és a Zöldfoki-szige­­tek Afrikai Függetlenségi Pártjának főtitkára. Elmond­ta, hogy a szocialista orszá­gok segítséget nyújtanak a portugál gyarmatosítók elle­ni függetlenségi harcban, s rámutatott — elítélően —, hogy egyes NATO-országok viszont katonai segítséggel támogatják a lisszaboni gyar­matosítókat. Ugyanezen a napon az ENSZ emberi jogok bi­zottsága újabb adatokat hozott nyilvánosságra a m­ocambique-i és az ango­lai portugál gyarmatosí­tók kegyetlenségéről, a dél-afrikai fehér fajvédők garázdálkodásáról. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a Dél-Afrikai Köztársaság és Portugália is tagja. Tagjai a gyarmatosító, a fajvédelmet a hivatalos ál­lami politika rangjára érvelő és az ezeket az országokat fegyverrel és más módon tá­mogató országok. Nyilván­való tehát, hogy ezeknek az országoknak, ENSZ-tagságuk­­hoz igazodva, az ENSZ em­beri jogok bizottságának ál­láspontjával kellene egyet- JOGOK érteniük. Csakhogy nem ez a helyzet. És nem csupán a fekete földrészen, a még gyar­mati sorban sínylődő or­szágokban tiporják lábbal az emberi jogokat. Az tör­ténik némely „teljesen fehér” európai országban is, például Görögország­ban, ahol immár több, mint három éve gyakorol­ja terroruralmát a fasisz­ta junta. És ugyanezen a napon hoz­tak újabb terrorítéletet Athén egyik katonai bírósá­gán, lábbal tiporva a vádlot­tak emberi jogait. „Con Son­tól Athénig, a „tigrisketrecektől” az ezredesek börtönéig min­denütt az amerikai „glo­bális stratégia” vívmányai láthatók. íme, a „szabad világ” igazi arca!” — írja az athéni terrorpert kommentálva az Humanité csütörtöki vezércikke. A cikk idézett része csakugyan a vi­lágpolitika egyik alapkérdé­sére tapint rá. Mert a neo­­kolonializmus és a görögor­szági neofasizmus egyaránt a mai agresszív imperializ­mus, s annak vezérképvise­lője, az Egyesült Államok ál­talános stratégiájának szer­ves része. (RS) A hírügynökségek jelentik SZEGED Szerdán délután Szegedre látogatott Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, a város országgyűlési képviselője. Ta­lálkozott és megbeszélést folytatott a Csongrád megyei és Szeged városi Pártbizott­ság, a szegedi tanács vezetői­vel. Apró Antalt Győri Imre, a Csongrád megyei Pártbi­zottság első titkára, és Sipos Géza, a szegedi pártbizottság első titkára tájékoztatták a területet ért árvízkárokról, és azokról a tervezett intéz­kedésekről, amelyekkel a védekezéssel kapcsolatban keletkezett termeléskiesést pótolni kívánják. ROMA Az olasz kereszténydemok­rata párt" ma a kormányvál­ság negyedik napján átadta Saragat államfőnek azoknak a politikusoknak a listáját, akiket alkalmasnak vélnek az új kormány vezetésére. Megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy a listán szereplő két legismertebb je­lölt, Stumor volt miniszter­­elnök és Fanfani, a szenátus elnöke (egyelőre) elfogadná a kormányalakítási megbí­zást. A kereszténydemokra­ták által kiszemelt többi mi­niszter­elnökjelölt: Taviani, Moro, Colombo és Andreotti. (MTI) LONDON Az angol kikötőmunkások négy szakszervezete ma el­határozta, hogy a jövő hét keddjére sztrájkot hirdet. A munkabeszüntetés kiterjed valamennyi brit kikötőre. A szakszervezetek egyik szóvi­vője kijelentette: a kikötő­munkások csak azon az ala­pon hajlandók tárgyalni a munkaadókkal, hogy azok teljesítik a 80 százalékos bér­emelésre vonatkozó követe­lést. (UPI) WASHINGTON Laird amerikai hadügymi­niszter ma egy sajtóértekez­leten bejelentette, hogy meg­­gyorsítják az amerikai kato­naság kivonását Dél-Viet­­namból. Azt mondotta, hogy több, mint 50 000 embert von­nak " ki október közepéig s így az ottmaradó létszám még kisebb is lesz annál a 384 000-nél, amelyet Nixon elnök erre az időpontra ígért. (AP) TIT elnökségi ülés Csornán (Folytatás az 1. oldalról.) A komplex előadások sike­rét segítő elnökségi le­iratban szerepelt az is, hogy megoldható-e a kérdések elő­zetes összegyűjtése. A vála­szok 80 százalékban (sajnos) nehézségekre hivatkoztak — fejezte be tájékoztatóját a járási titkár. Kiegészítésként dr. Vizler Ernő arra hívta fel a figyel­met, hogy az igénytervekből hiányzó biológiai, földrajzi ism­eretközlést a komplex elő­adásokon kapcsolni lehet és kell az agrártémákhoz. El­mondotta, hogy a MÉM-től 76 mezőgazdasági szakfilm rendelhető meg, melyek meg­felelő előadástársítással, ha­tékony és élményszerű isme­retterjesztő formaként hasz­nosíthatók. Boros István járási titkár azt hangsúlyozta, hogy minden elismerést megér­demel a járási szervezet lendülete, önálló kezdemé­nyezőkészsége, majd hoz­záfűzte: a felmért igénye­ket az általános politikai, kulturális irányelvek sze­rint célszerű kiegészíteni — elsősorban jogi, politikai, közgazdasági témakörök­ből. A tartalmi komplexitás mel­lett pedig a formák, módsze­rek változatosságára is ha­sonló gondot kell fordítani. Giczi Miklós örömmel üd­vözölte a statisztikai szemlé­lettel végre­ szakító elképze­léseket, de ugyanakkor han­got adott annak az aggályá­nak, hogy az őszi koordináló értekez­leten a különféle szervek által kért központi témák­kal ismét felduzzadnak a most hallott számok. Szólott arról is, hogy szor­galmazni kell a visszajelzést, hogy az előadó tudja, kik fog­ják hallgatni. Pödör Pál világosan leszö­gezte: se a jelzett igényeket, se a központi tervezést nem szabad abszolutizálni, az el­nökség feladata, hogy meg­találja a helyes egyensúlyt. Hangsúlyozta, hogy miután az objektív adottságok ked­vezőbbek Csornán, időszerű lenne helyben is nagyobb sze­rephez juttatni az ismeret­­terjesztést. Felhívta az elnök­ség fgyelmét arra, hogy Csorna egyre inkább iparo­sodik, tehát az üzemi is­meretterjesztés sem hanya­golható el, mint ahogy az értelmiség tudatformálásá­ról sem mondhat le a TIT. Jó néhány ötlet, javaslat hangzott el még az elnökségi ülésen, amelyek az ismerte­tett hozzászólásokkal együtt igazolták és bizonyították, hogy a csornai járási TIT-el­­nökség eddigi eredményes munkájához híven komoly, céltudatos tevékenységre ké­szül a következő ismeretter­jesztő évadban is. (mi)

Next