Kisalföld, 1971. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-03 / 129. szám

Az ÉN és mi ÜL EGY KIVÁGOTT FÁN az elefánt és az egér — mesélte a viccet a nagyobbik fiam, figyelmeztetve, hogy favicc lesz. Nos, arra megy a zsiráf, kérdezi, ki döntötte ki ezt a hatalmas fát? Hát én! — vágja rá a kisegér. A zsiráf elcsodálkozik. Egészen egyedül? !­i­ igen — dadog most már megszeppenve a kisegér —, csak egy kicsit segített az elefánt is. Ez az inkább tanmese, mint vicc (Aesopus mintájára) jutott eszembe a minap is, amikor nyilatkozni hallottam egy gazda­sági vezetőt: „Felhoztam közepes szintre a szövetkezetét.” Ismerve a körülményeket, vitathatatlan, hogy az új vezető irá­nyításával van eredményjavulás, ismerve az embert is, inkább volt ez tőle egy rosszízű kiszólás, mint a közösség szorgalmá­nak valóságos lebecsülése. Csakhogy nem először hallani manapság, még jó szándékkal is, megalapozott dölyf nélkül is, ilyen rosszízű kiszólást. Például milliós nagyságrendű gazdasági eredmények említé­sekor: „sikerült elérnem”, vagy „sokat veszekedtem, kínlódtam, de megvettem a gépet”, és még sorolhatnánk mindazokat, amelyeknek tudója, ismerője, sőt általában közvetve intézője is a gazdasági vezető, mert végső soron nem is lehetne más­ként. A jó vezető valóban szíve-lelke az­ üzemnek, minden lényeges ténykedés mozgatója, akkor is, ha a gyakorlatban a végrehajtó a negyed- vagy ötödszámú beosztott. De próbáljon meg eredményességről beszélni, ha az őt segítő vezetőgár­dából bármelyik is nem hajtja végre pontosan, lelkiismerete­sen a feladatát. Próbáljon évről évre csak előbbre lépni, ha lanyhul a munkásgárda kitartása, ha az értékes munkára szánt időt fegyelmezetlenségek intézésével kell tölteni. Próbálja meg kiharcolni a gépet, ha távollétében a helyettes és még sokan mások nem végzik el lelkiismeretesen a tennivalókat. Szó sincs arról, hogy az üzemi, szövetkezeti vezetők valójá­ban nem ismerői, tudói az imént említett törvényszerűségeknek, a kölcsönös egymásrautaltság fontosságának. Sőt, igen kevés kivétellel, ügyelnek az üzemi demokrácia megtartására, a mun­kások megbecsülésére, mert érzik, hogy ha sarkalatos változást hoz is irányításuk, akkor sem helyénvaló saját személyük, az ÉN túlhangsúlyozása. A jó eredmények okozta örömben — elő­fordul — megeshet némi szerénytelenség. Csak ha elmarad a felismerés, ha figyelmeztetés nélkül egyre többször mondo­gatja, hangsúlyozza a vezető saját rosszul értelmezett fontos­ságát, végül valóban kezd megfeledkezni beosztottainak érté­kéről, mint nélkülözhetetlen támaszról, a munkásokról, mint minden nagyszerű eredmény végső szülőiről. ÉS ÚGY JÁR, mint a kisegér: meggyőződéssel hiszi, hogy azt a nagy fát elefánt nélkül is képes kidönteni. De magára dönt­heti ... GSZM N­yugodt k­észülődés Alig egy hónap választ el bennünket az aratástól. A gazda szeme naponta figyeli, őrködi a vetést, miként duzzad a kalász, lesz-e elegendő kenyérnek való. A na­pokban hullott csapadék enyhítette a gazda gondját, fris­sítette, gazdagítja a határt. Hogyan készülnek a termés betakarítására, az aratásra a közös gazdaságok, ezt néztük meg néhány termelőszövetkezetben. GYŐRSÖVÉNYHÁZ, Búza­kalász Termelőszövetkezet. A szerelőműhely udvarán kom­bájnok, bálázógépek. Köze­lebb a műhelyhez, mint ed­dig. Ez a közelség jelzi: ké­szítik a gépeket az aratásra. Két kombájn már sorban áll, jelezve: miattuk már holnap is kezdődhetne az aratás. Az eső esik, műhelybe kényszerítette a szerelőket. A műhelyvezető, Varga László mondja: — Az idén hat kombájnnal aratunk. Négy még javítás alatt van, de néhány nap múlva azok is készen lesz­nek. Jönnek a szerelők is, meg Eőri József gépcsoportvezető. Mondják, hogy egy SZK—3- ast selejteztek, öreg masina volt már, alkatrészeit felhasz­nálják a többiek javításakor. — Nem lehet kapni új al­katrészt? — kérdezem. — A kombájnokhoz van al­katrész — majdnem egyszer­re mondják. — Az AGROKER jól berendezkedett az idén. A bálázógépekkel van baj. Az NDK-beli bálázókhoz nincs kardántengely, s a szovjet bálázóhoz nincs tö­mörítő hajtókar. Úgy segítet­tek magukon, hogy a törött (Folytatás a 2. oldalon.) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAK­ÁCS LAPJA GYŐR, 1971. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK ★ XXVII. ÉVFOLYAM 129. SZÁM Fél h­egy JÖN A ÚJ POLLPACK Mit eredményez a megszo­kás, egy új termék megisme­rése? Nem is olyan régen, amikor a Győr-Sopron me­gyei Tejipari Vállalat megje­lent az üzletekben a műanyag tasakos, az úgynevezett poli­­packos tejjel, a fogyasztók ugyancsak idegenkedtek tőle. A gyártók egy ideig ered­ménytelenül bizonygatták, hogy a műanyag tasakban forgalomba hozott tej higié­­nikusabb mint a kannából árusított, könnyebben szállít­ható és tárolható. Amikor megjelent a ta­sakos tej, a háziasszonyok at­tól féltek, hogy majd eltűnik az üzletekből a hagyományos kannás tej. Nos, most fordí­tott a helyzet. Éppen azt ki­fogásolják a vásárlók, hogy nem lehet kapni elegendő félliteres tasakos tejet. Nem lehet kétséges, a háziasszo­nyok meggyőződtek róla, hogy csakugyan a kényelmü­ket szolgálja az új termék, már ragaszkodnak hozzá. De valójában miért nincs elegendő félliteres tasakos tej? A Győr-Sopron megyei Tejipari Vállalattól megtud­tuk, hogy időközben megsok­szorozódott a polipackos tej forgalma. Ma naponta mint­egy 55—60 000 liter tasakos tejet szállít a vállalat a győri és Győr környéki fogyasztók­nak. Csupán ennyi gyártására van mód, a vásárlók viszont ennél többet vennének. A műanyag tasakos tejet töltő gép óránként 3000 zacskó te­jet tud megtölteni a literes, és ugyanannyit a félliteres zacskókból is. A Tejipari Vállalat felaján­lotta az élelmiszerüzleteknek, hogy forgalomba hoz 2,5 de­ciliteres műanyag flakonok­ban is tejet. Egyelőre így pó­tolja a félliteres tasakos tejet. (Várható, hogy a gyári dolgo­zók ugyanúgy megkedvelik majd a negyedliteres flako­nokat, mint a félliteres, mű­anyag tasakos tejet.) A Győr-Sopron megyei Tejipari Vállalat megrendelt az NDK-ból egy új poli­packos gépet. Várhatóan a III. negyedévben megérkezik az új berendezés, és a válla­lat gyarapítani tudja a félli­teres, műanyag tasakos tej termelését. F. J. Florasca, Vegasca Táppal keverik a földet A régi Egyiptomban nagy becsülete volt a humusznak, a görög és római palotákat, a fáraók sivatagi sírhelyének környékét ritkaszép dísznö­vények díszítették. A földkeverékek összeté­telének titka apáról fiúra szállt, s a középkorban na­gyon vigyáztak arra, hogy a konkurrencia meg ne tudja. Később még inkább elterjedt a dísznövény-kultusz, majd 150 éve megkezdődött az üveg alatti zöldségkertészkedés. A mesterséges földkeverékek iránt az igény fokozatosan megnövekedett. Hazánkban az első mester­séges, egységes tőzegalap­­anyagú föld- és tápanyagke­verékek gyártását a Győr- Sopron megyei Talajerőgaz­dálkodási Vállalat kezdte meg a Budapesti Kertészeti Egyetem tudományos munka­társainak, kutatóinak irányí­tásával. Azóta az egész or­szágban elterjedtek a vállalat Florasca nevű ömlesztett és csomagolt földkeverék készít­ményei a kertészetekben, és a városi lakások balkon­lá­dáiban, virágcserepeiben, a Vegasca pedig a zöldségter­mesztésben. Szépítsu­k életünket Kedden délután Budapes­ten a kertészeti egyetemen a föld- és tápanyagkeverékek kertészeti alkalmazásáról ta­nácskoztak az egyetem, és a Győr-Sopron megyei vállalat szakemberei, mintegy félszáz érdekelt vendég részvételé­vel. (Folytatás a 2. oldalon) Ünnepi könyvhét Ismerős a gép, a gyári munka Földeák János Csornán Kétszeresen emlékeztes marad június elseje a Soproni Ruhagyár csornai telepének életében. Délelőtt alakult meg — Szabó Mária vezetésével, egyelőre 200 kötettel — a szak­­szervezeti letéti könyvtár, délután pedig Földeák János író találkozott ott 25—30 dolgozó lánnyal, asszonnyal. Ez volt az első író-olvasó találkozó a gyáregységben. — Úgy érzem magam, mintha hazajöttem volna — kezdte a beszélgetést a ven­dég —, hisz a felszabadulá­sig magam is gyárban dol­goztam, ismerős a gép, a gyá­ri munka. Negyvenöt után pedig pár évig — talán fur­csán hangzik— vezérigazga­tó voltam a Papír-nagykeres­kedelmi Vállalatnál. Az én korosztályombéliek még em­lékeznek: akkoriban sok olyan munkát vállaltunk el, amit előzőleg nem tanultunk. De a segíteni akarás, a cél ismerete akkor megsúgta, mit hogyan kell tenni. — Apám segédmunkás volt, csak négy polgárit vé­gezhettem. Nyomdász akar­tam lenni, de akkor éppen zárolták az utánképzést, így a könyvkötészetet választot­tam. Mert arra megtanított a nagybátyám, hogy csak szer­vezett munkások közé men­jek. Egy illegális irodalmi es­ten hallottam Gellért Lajos színész tolmácsolásában két Ady-verset: az Álmodik a nyomor és A proletárfiú ver­se címűt. Ez a két vers értette meg velem, hogy a költészet nemcsak romantika, szere­lem, líra. Úgy kezdtem hát verset írni, hogy osztályom törekvéseit, vágyait fogal­mazzam meg. 1934-ben jelent meg az első versem — Illyés Gyula jóvoltából — a Nép­szavában, mely később rend­szeresen közölte novelláimat is. Nehéz esztendők voltak már mögöttem: a gazdasági válság, munkanélküliség, nyomor. írni azért kezdtem, s egész életemben mindent azért vállaltam, és igyekez­tem jól, becsületesen elvé­gezni, hogy azok a szörnyű körülmények ne térhessenek vissza soha.­­ A felszabadulás után nem is az volt az első gon­dom, hogy mit írjak, hanem, hogy mit tegyek. Voltam szb-titkár (akkoriban ez sok­kal nehezebb volt, mint ma), iparigazgatási főelőadó, lap­­szerkesztő, s mint mondtam, vezérigazgató és az Irodalmi Alap igazgatója. Korom sze­rint nyugdíjas vagyok már, de íróként nem. Az írást nem hagyja abba az ember addig, míg le tud írni két ép mon­datot egymás után. — Tizenhat kötetem jelent meg, fele vers, hét regény és egy elbeszéléskötet. Világ­életemben egy dolog érde­kelt: a dolgozó ember, a tár­sadalomnak az a része, mely igazabb, szabadabb jövőért dolgozik. Elkötelezettje va­gyok a szocializmusnak, kö­telességemnek érzem meg­győzni az eszme igazáról azo­kat, akik még vonakodnak tőle. Három fő téma foglal­koztat: a nők élete (nem va­gyok elégedett az eddig meg­valósult egyenjogúsággal), a fiatalok (nem értek egyet az­zal, hogy a külsőségek — frizura, ruha — meghatáro­zók volnának), s azok típusa, akik elfelejtik, honnan jöt­tek, és nagyon gyorsan „úri allűröket” vesznek fel. — Most egy regényen dol­gozom, címe: Négyszer ko­pogtak az ajtón, hőse egy munkásnő. Az asszonyok nevében Szabó Irén szb-titkár köszön­te meg a tanulságos, érdekes beszélgetést. — mi — ARA: 80 FILLÉR F ffllEIP A Győr-Sopron megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, a dorogi, a soproni, valamint a Veszprém, Fejér, Somogy, Vas és Zala megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatok vezetői létrehoz­ták a Pannonpoop nevű tár­sulást. Elhatározták, hogy tá­jékoztatják egymást árube­szerzési lehetőségeikről, üz­letpolitikai tevékenységükről, és árpolitikájukról. Céljuk, hogy egymást segítve javítsák a lakosság ellátását. A nyolc dunántúli élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalat a fogyasz­tási igények színvonalasabb kielégítése végett — megha­tározott időközben — tapasz­talatcsere-értekezletet tart. Az említett feladatok ellá­tására igazgatótanácsot, ke­reskedelmi és közgazdasági bizottságot létesítettek. Állomás összefogással Mint nemrég megírtuk, Győrött, a Révai utcában, a Vörös Csillag mozi mögött el­bontották a szükséglakások céljára fenntartott barakk­­épületet. A Volán 19-es Vál­lalata ott alakítja majd ki a győri autóbuszok végállomá­sait. A munkát azonban kés­lelteti, hogy a vállalat nem tudja beszerezni az alumí­niumvázas forgalomirányító fülkét. Az állomás kialakí­tásához ugyanis pihenőhe­lyet akar létesíteni, hogy dol­gozóit kihozza a Szabadság téri pincéből. A végállomás kialakításához egyébként köz­­művesítési és csatornázási munkákat is el kell végezni a Révai utcában. A győri vál­lalatok összefogására lesz szükség ahhoz, hogy a Volán 19-es Vállalata mielőbb meg­valósíthassa tervét. Mentsük meg ipari műemlékeinket! Szerda délelőtt folytatták Győrött, a városi tanácsháza dísztermében a műemléki al­bizottságok VI. országos ér­­tekezletét, melyen dr. Cser­­nitzki Gyula, Győr megyei Város Tanácsának elnöke, ké­sőbb pedig Kecskeméthy Ist­ván, a Győr-Sopron megyei Tanács elnökhelyettese elnö­költ. A tartalmas vitában felszó­lalt Czigány Jenő, aki kie­melte, hogy a második világ­háború zivatarában sok ér­ték pusztult el Győrött, mé­gis, ma az ország egyik leg­jelentősebb műemlék­ városa. A győri műemlékvédelem egyidős a magyar műemlék­­védelemmel, hiszen már 1874- ben Győrött tartották a Ma­gyar Orvosok és Természet­vizsgálók vándorgyűlését. Akkor határozták el, hogy a „történelmi és művészeti ér­tékekben gazdag város 20—25 értékes objektumát vörös márványtáblára vésett szö­veggel jelölik meg a jövőbe­ni fokozott védelem érdeké­ben.” Sajnos, a kezdeti fel­buzdulást nem követték tet­tek, s több nagyértékű győri műemlék ment tönkre. Csak a felszabadulás után indult meg értékeink terv­szerű megőrzése. Mi, győriek életet vittünk az eddig ki­használatlan műemlékek fa­lai közé — mondotta — ez­által hatásosan védjük meg azokat a rongálódástól és pusztulástól. A Győr városi (Folytatás a 2. oldalon.) A győri patikamúzeum falképeit és festett stukkóit restau­rálja Marotz László, az Országos Műemlék Felügyelőség munkatársa. A munka körülbelül három hétig tart, utána megnyitják a patikamúzeumot. (Nagy Éva felv.)

Next