Kisalföld, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-02 / 180. szám
Hasznosítani ami megtermett Járjuk a határt és a meszsziről gomolygó füstfelhők jelzik, merre égetik a tarlót. Megállunk hol az egyik, hol a másik tábla mellett. Többnyire betartják a tűzvédelmi utasításokat és látszólag semmi gond. Már a módszer sem új, csaknem mindenki megbékélt vele. Minket is csak az zavar kissé, hogy számos égő táblán vastagon van a szalma. Tévedés ne essék, nem renden, vagy kupacban égetik, hisz az tilos, csak az válik füstté, ami a szalmalehúzás, bálázás után a tarlón marad. Néhol bizony összejönne belőle egy jókora kazal. „Nincs nagy jelentősége” — mondogatják a téesz-szakemberek — „hiszen melléktermék, és különben is sok van belőle, lényegesen több, mint kéne.” Eszembe jut egy régi történet. Állítólag úgy tíz évvel ezelőtt egy végzős mezőgazdásztól a vizsgán megkérdezték, mit csinál a feleslegesnek tűnő szalmával. Gondolkodás nélkül rávágta: „Nincs vele gond, elégetem.” A hallgatót a vizsgáztatók megbuktatták, mondván, hogy a szalma érték, amelyet a föld megterem, és így kár lenne elkótyavetyélni. Csökkent volna talán az utóbbi években a szalma hasznossága? Aligha. Igaz, kevesen raknak már rozsszalmát , a házuk tetejére, matracok váltották fel a szalmazsákokat, de régebben sem ezek voltak a fő felhasználási területek. Az egyéni paraszt, majd a szövetkezetek szakemberei is arra törekedtek, hogy minél többet beálmoljanak belőle, hisz abból készül az istállótrágya. Ám jöttek a jó és könnyen ható műtrágyák, és az istállótrágya, lévén, hogy a kiszórására is egyre kevesebben vállalkoztak, csak gyűlt-gyűlt halomra. Ezekben az években bizony gyakran lehetett látni lángra lobbantott szalmakazlakat, mígnem ezután az égetést meg is tiltották. Most tehát hivatalosan hasznosítani kell a szalmát. Szerencsére a nagy teljesítményű trágyaszóró kocsik megjelenésével, a robbantások bevezetésével újból felfedeztetett a régi hasznosítási mód, s egyre több termelőszövetkezetben ismét úgy tekintenek az istállótrágyázásra, mint az ésszerű takarékoskodás egyik módjára. Régen a tavaszi gabonafélék szalmáját rendszeresen használták takarmányozásra. Ennek is kialakult a nagyüzemi megfelelője, és megyénkben is már több helyen készítenek belőle jó minőségű pelletet. De még az almozás, a takarmányozás után is marad szalma. Az öttevényi termelőszövetkezet példája azt mutatja, hogy ezt is lehet jól hasznosítani. Immár évek óta a homokos gyenge talajaikat javítják vele, s a hozamok meggyőzően bizonyítják, hogy nem is eredménytelenül. A szalmának ez a felhasználási módja sem volt ismeretlen, hisz a régi mezőgazdasági szakkönyvek gyakran emlegették, hogy a szalma nitrogénnel, illetve műtrágyával keverve eredményesen alkalmazható a homokos területek talajjavítására. Nem ismeretlen a szakemberek előtt a szalmatrágya készítése sem. Hazánkban nagy jelentősége van a szalmából előállított cellulóznak; természetesen itt a feldolgozó üzemekhez közel eső gazdaságok, szövetkezetek szolgáltatják az alapanyag jelentős részét. Az említett hasznosítási módok ellenére sincs elég becsülete a szalmának. És ezt nem csupán a tarlón maradt, elégetett szalma jelzi. Bizonyára sokan emlékeznek még a régi hivalkodós nótára, melyben így énekelnek: „Vagyok olyan legény, mint te, rakok olyan kazlat, mint te.” Elnézve a mai szalmakupacokat, mintha feledésbe ment volna ez a régi tudomány. Igen, a kupacokat, mert nem egyszer még csak nem is formázzák a kazlakat. És sajnos, ebből van a legtöbb kár is. A keszekuszán összedobált, kellően nem tömörített kazlak beáznak, belsejük megrothad, össze van gyűjtve ugyan a szalma, ám mégis veszendőbe megy. A kupacok nem fölfelé magasodnak, hanem elterülnek, egyre nagyobb területeket vonva ki a termelés alól. És még csak arra sem lehet hivatkozni, hogy kevés a kézi munkaerő, hogy aratáskor minden embernek másutt akad dolga, hiszen az aratás és a szalmabetakarítás, a kazlazás gépesítettsége állandóan javul. A szalma nem milliárdos érték, melléktermék. De fogadjuk el a régi vizsgabizottság véleményét: ami megtermett, azt nem szabad veszni hagyni. Németh Országos pályázat Díjnyertes fotók kiállítása A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központban tegnap délután nyitották meg azt a fotókiállítást, amely a „Sopron 1277—1977” című pályázatra érkezett díjnyertes, továbbá a közönség figyelmére érdemesített műveket mutatja be. Az országos pályázatot Győr-Sopron megye Tanácsa, Sopron város Tanácsa, a TIT Győr-Sopron megyei szervezete, a győri fotóklub hirdette meg azzal a céllal, hogy a régi és az új Sopront a fényképészek mint ipari és idegenforgalmi várost mutassák be a fotóművészet sajátos eszközeivel. Kiállítási megnyitójában Lehelvári Vilmos városi főtanácsos, művelődésügyi osztályvezető-helyettes elmondotta, a pályázati felhívás a megyén kívül is nagy visszhangra talált: 43 pályázó 352 képet küldött elbírálásra. A beérkezett gazdag anyagból a Népművelési Intézet vizuális művészeti osztályának dolgozóiból és a soproni 700. évforduló intézőbizottságából alakult zsűri 27 pályázó 21 képét találta alkalmasnak arra, hogy a kiállításon reprezentálja a magyar fotóművészetet. A zsűri döntése alapján a következő fotósok, illetve művek nyerték a különböző szervek, intézmények és vállalatok által felajánlott díjakat: Csík Ferenc (Sopron): Fertőrákosi kőfejtő (a Fotó című folyóirat tiszteletdíját); Kovács Károly (Sopron): Hóesésben (a Népművelési Intézet plakettje); idős Rácz Endre (Győr): A Soproni kémények című sorozatáért és a kiállításon szereplő képekért (az Országos Idegenforgalmi Tanács díja); Tóth Tamás (Budapest): Vedlés közben (a váci Forte-gyár díja); Lobenwein Tamás: Napsütésben (az Ofotért Vállalat díja); Görbe Ferenc (Baja): Udvarsarok (a győri fotóklub és a Lokomotív GySEV Utazási Iroda díja); Eifert János (Budapest): Erdészeti- és faipari egyetem új könyvtára (Sopron városi Tanács díja); Volcz Ferenc (Sopron): Emlék Sopronnak (Győr-Sopron megyei Tanács díja); Tóth István (Székesfehérvár) : Könyörgés (a TIT Sopron városi szervezetének díja). A kiállítás augusztus 1-től 15-ig tekinthető meg. F. I. 1977. augusztus 2., kedd Együttműködés a Dunán A Duna az európai kontinens legfontosabb víziútja. Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1950-től 1972-ig a dunai teherforgalom 5,7-szeresére nőtt. Ma a folyón mintegy 25 ország hajói közlekednek. A 24 nagy dunai kikötőben évente több mint százmillió tonna terhet raknak át. Hatvanhat híd ível át a folyón, összekapcsolva partokat és népeket. A csaknem háromezer kilométeres víziúton a legkülönfélébb árut továbbítják, így például krivojrogi vasércet a magyar kohókhoz és szovjet berendezéseket a bulgáriai építkezésekhez. A folyón szállítják az osztrák, a csehszlovák, a magyar, a jugoszláv, a román, a bolgár exportcikkek jelentős részét is. A dunai hajózás nemzetközi szabályozásának alapja az 1948-ban Belgrádban aláírt megállapodás. Ennek betartásáért a Duna Bizottság a felelős. A bizottság működésének több mint negyedszázada alatt fontos szerepet játszott és játszik ma is az össz-európai gazdasági együttműködés fejlesztésében. A KGST öt Duna menti országa (Bulgária, Magyarország, Románia, Csehszlovákia és a Szovjetunió) természetesen nagy figyelmet fordít a Dunával kapcsolatos problémákra. A KGST szervezetei javaslatokat dolgoznak ki a külkereskedelmi jellegű áruk dunai szállításának növelésére, illetve a szállítások lebonyolításában részt vevő kikötők, folyami flották stb. munkájának javítására. A KGST részvételével folynak a Duna—Odera—Elba víziút tervezési munkái. A KGST és a Duna Bizottság közötti munkakapcsolat 1957-ben jött létre és nemrég lépett életbe a két szervezet közötti együttműködési megállapodás. Ennek értelmében a KGST, vagy a Duna Bizottság ülésein megfigyelőként vesz részt a másik szervezet képviselője. Tájékoztatják egymást saját szervezetük tervezett munkáiról és kijelölik a közös feladatokat. Több cement az építkezőknek Hogyan készülnek megyénk lakosai a télre? Vásároltak-e elegendő tüzelőt? Erről és egyéb kérdésekről beszélgettünk Cseh Istvánnal, az Észak-dunántúli TÜZÉP Vállalat kereskedelmi igazgató-helyettesével. — A tüzelővásárlás mennyiségével nem dicsekedhetünk — válaszolta. — Az árengedményes tüzelőakció befejezése után igencsak megcsappant a tüzelőanyag beszerzése. Nagy hiba, hiszen a lakosság az idén 14 százalékkal több utalványt vásárolt, mint 1976-ban, ugyanakkor az eltelt időszakban 8 százalékkal kevesebb tüzelőanyagot vásárolt, mint a múlt esztendőben a tavaszi és nyári hónapokban. — Milyen az építőanyagellátás? — Két jó hírünk van a családiház-építőknek. Sok év után végre megkezdődött a födémbéléstestek nagyüzemi gyártása és ma már egyáltalán nincs hiány belőle. A másik hír, hogy ezen a héten végre, három hónap után enyhülnek a cementgondok. Az NDK-ból történt szállítás egyenletesebb, gyorsabb lett és így rövid időn belül tudják pótolni az első fél évben elmaradt 32 000 tonnát. A gyártó NDK cég ugyanis ennyivel adós. Ezeket a gondokat enyhítette a terven felüli román szállítás: tizennégyezer tonnát kaptunk, annak ellenére, hogy a tavaszi földrengés miatt Romániában is építkezési gondok vannak. A múlt héten még sorbanyilás volt egész Észak-Dunántúlon cementért. A héten jelentősen enyhül a gond. A Faáruból folyamatos-e az ellátás? Deszkaanyagból van egy kis hiány, pontosabban hat százalékkal nagyobb a kereslet, mint tavaly az azonos időszakban. Ez minden bizonnyal amiatt van, mert nagyon sok hétvégi ház készül fából és újabban a közületek is nálunk vásárolnak. A lakossági ellátás azonban elsődleges. A kerületek csak akkor kapnak, ha a lakossági igényt kielégítettük. — Ajtóból és ablakból van-e elegendő? — Hazai és importáru bőségesen van, zsörtölődés és elégedetlenség azonban még így is akad. Ablakokból és ajtókból ugyanis 164 típust és fajtát tartunk nyilván és mindegyikből mindig nem lehet elegendőt tárolni a telepeken. Az a vásárló, aki az utolsó pillanatra hagyja az ajtó- és ablakvásárlást, nem kapja mindig azt a fajtát és méretűt, amilyen számára kell. — Mi a megoldás? — Anyagbiztosítási szerződést kell kötni az építkezéshez legközelebb eső TÜZÉP- teleppel és a vásárló mindig azt kapja, ami kell, és abban az időben, amikor éppen szükség van rá — fejezte be tájékoztatóját Cseh István igazgatóhelyettes. (Sindulár) ISMÉT TERMEL A KAPUVÁRI HÍÚSGYÁR Segítettek a szocialista brigádok • Elismerés a kivitelezőknek Július 4-én ideiglenesen beszüntették a termelést, leállították a gépeket a Győr- Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat kapuvári gyárában. A számottevő tőkés exportot termelő gyár átfogó korszerűsítések szintere. A beruházást úgy kellett végrehajtani, hogy termeléskiesést, exportcsökkenést ne okozzon, ugyanakkor minden, a fejlesztési tervekben szereplő munkát is el lehessen végezni. Kezdetben úgy látszott, legalább fél évig kell állnia a gyárnak, mígnem olyan megoldást találtak, amely lehetővé tette a terv teljesítését és a rekonstrukció végrehajtását is. A sikeres munka bizonyítéka: tegnap reggel ismét termelni kezdett a jó hírű gyár kollektívája. ♦ ♦ ♦ Az utolsó simításokat, üzemindítás előtti befejező munkákat végezték, amikor a gyár főmérnökével, Csikós Bélával megnéztük a megfiatalított vágóhidat. (Az egyhónapos megállás előtt ideiglenes vágóhidat is építettek, biztosítandó a termelés folyamatosságát; ezt nemsokára végleges berendezésként kapcsolják majd az új rendszerhez.) A munka a vártnál is jobb ütemben haladt és mindvégig az volt a jellemző, hogy beruházók és kivitelezők biztonságosan készülhettek az átalakított üzem indítására. A központi, győri gyár szocalista brigád tagjai is részt vállaltak a sürgős tennivalókból. Legutóbb például huszonhatan dolgoztak egy műszakot Kapuvárott. Az ideiglenes vágóhíd felállítása a főmérnök tájékoztatása szerint mintegy 5 és félmillió, az üzemi berendezések felújítása, korszerűsítése pedig 6 millió forintba került. A korábbinál jobb munkakörülményeket, az importáló amerikai cég előírásainak teljes egészében meglelő egészségügyi követelményeket teljesítő új üzemben naponta ezer sertés levágását és feldolgozását teszi lehetővé a hatékony termelési rendszer és technológia. Nyolcszáz sertésből dollárbevételt hozó, exportra kerülő sonkát készítenek, míg kettőszázat félsertésként értékesítenek, a külföldi piacokon. A gyár 1977. évi exporttervében háromezer tonna dobozolt sonka és lapocka, ezerötszáz tonna szeletelt bacon, félsertés és zsír értékesítése, gyártása szerepel. Ennek a tekintélyes mennyiségi követelménynek — a július 4-től tegnapig tartott leállás miatt — tizenegy hónap alatt kell eleget tennie a gyár dolgozóinak. Az év első felében megtermelték az éves terv időarányos részét, és bár a második félév rövidebb is, nehezebb is lesz, december utolsó napjáig maradéktalanul eleget tesznek az elvárásoknak. Kapuvárott járva örömmel hallottuk, hogy a húsipariak elégedetten és elismeréssel szóltak a kivitelező Győr- Sopron megyei Tanácsi Építőipari Vállalat munkájáról. „Le a kalappal előttük — mondta a főmérnök. „ Átérezték a munka nagyságát, fontosságát, s ennek alapján nagyszerűen szót értettünk, sikerült jól együttműködni”. A rekonstrukció — most már a termeléssel párhuzamosan — a vágóhíd másik részének elkészítésével folytatódik. Új hűtőgépház és újabb kompresszorház építése szerepel a tervekben. Végeredményben a nagy munka a jövő év júliusáig tart. Akkor, a két átalakított, felújított vágóhíd végleges összekapcsolása idején lesz szükség még egyszer rövidebb ideig tartó leállásra, termelési szünetre. A sikeres újraindítás után érdemes emlékeztetni arra, hogy a rekonstrukciónak most végrehajtott része az eredeti elképzelések szerint mintegy nyolc hónapot vett volna igénybe, ennyi időt kértek a kivitelezők. Később hat hónapban egyeztek meg. Ám mert ennyi idő alatt dollárok százezreitől esett volna el a vállalat és a népgazdaság, más megoldást kellett találni. A közös akarat, a kölcsönös jószándék eredményeként végül olyan megoldást találtak — és valósítottak meg igen sikeresen —, amely mindössze harminc napig tartó leállást igényelt. A munka előkészítése mintaszerű volt. Úgynevezett hálós tervet készítettek, s annak részprogramjait mindvégig betartották. Akik részt vettek a munkában, azok kivétel nélkül többet tettek a szűken vett kötelességüknél. Túlóráztak, ha kellett, segítettek falazni, betonozni, ha arra volt szükség. Minden bizonnyal ez volt a legfőbb lendítő erő, ennek eredményeként mondhatták tegnap este, amikor telefonon érdeklődtünk az üzemmenetről, hogy minden rendben, a kapuvári hússvárban zavartalanul kezdődött el és folytatódik a termelés. Magyar Tibor ■ Munkások végezték, műszakiak ellenőrizték a rekonstrukció utolsó mozzanatait a hét végén a kapuvári húsgyárban, ahol egy hónapos termelési szünet után tegnap reggel ismét megindult a termelés. Szűk Ödön felvétele KlIMP DD - 3