Kisalföld, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-30 / 100. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1981. ÁPRILIS 30., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1­ 40 FORINT XXXVII ÉVFOLYAM, 100. SZÁM FÓKUSZ A jószomszéd­ság jegyében Magyarországgal nagyon jók a kapcsolataink. Ki­csit ironikusan így is mondhatnám: jobbak, mint történelmünk fo­lyamán bármikor.” Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár fogalmazott így a minap egy magyar újságíróval beszélgetve. Szinte már hagyomány hogy a két ország állam­­férfiainak találkozói al­kalmával is elhangzik ehhez hasonló megálla­pítás. Ausztria és Ma­gyarország viszonyát mindkét oldalon, de nem­zetközileg is példamuta­tónak nevezik — példá­nak olyan államok békés együttélésére, amelyek társadalmi rendszere kü­lönböző. Dr. Willibald Pahr külügyminiszter mostani megbeszélései, amelye­ket L­osonczi Pállal, Lázár Györggyel, Puja Frigyessel és más ma­gyar vezetőkkel folyta­tott, jól tükrözték kap­csolataink jellegét: a barátságot, a jószom­szédságot, a kölcsönös tiszteletet és rugalmassá­got. Az eszmecserék so­rán kifejeződött az a szándék, hogy e kontak­tusok továbbra is szoro­sak legyenek, s tükröző­dött a kölcsönös, hatá­rozott óhaj a továbblé­pésre. Ami a gazdaságot il­leti, mindkét országot hátrányosan érintették a világgazdasági fejlemé­nyek, amelyek a növeke­dés ütemére is mérsék­lően hatottak. Ennek el­lenére kedvezőek a lehe­tőségek az együttműkö­désre. Számunkra örven­detes, hogy az Ausztriába irányuló magyar export az elmúlt évben nagyobb mértékben növekedett az onnan származó impor­tunknál, így csökkent a kereskedelmi mérleg hiá­nya. Változatlanul fontos azonban kivitelünk szer­kezetének javítása. Ezt elősegíthetik a­ jól fej­lődő kooperációs kapcso­latok: jelenleg 103 ilyen szerződés van érvény­ben, s további 90-ről folynak megbeszélések. Mindkét részről nagy fontosságot tulajdoníta­nak az energetika, a bauxitbányászat, az alu­míniumipar és a hír­adástechnika terén foly­tatott tárgyalásoknak. És egyetértettek abban, hogy kedvező, de egyelő­re kevéssé kihasznált le­hetőségek kínálkoznak a harmadik piaci együtt­működésben. Az osztrák külügymi­niszter budapesti sajtó­­értekezletén hangsúlyoz­ta, hogy Magyarország és Ausztria jószomszédi viszonya, a rendszeres látogatások, konzultációk nem csupán a két or­szág érdekét szolgálják hanem fontos hozzájá­rulást jelentenek az európai biztonság meg­szilárdításához. ÜNNEPRE KÉSZÜL A MEGYE Szerte a megyében már lát­hatók a munkásosztály közel­gő nemzetközi ünnepét kö­szöntő plakátok. Az alábbi­akban arról számolunk be, hol és hogyan ünnepel majd megyénk lakossága. Győrött április 30-án 16 és 17 óra kö­zött a megyei tanács székhá­za előtt szovjet katonai fú­vószenekar térzenét ad. Egy órával később a Széchenyi té­ren a városi tanács fúvósze­nekara muzsikál. Délután 18 órától 19 óráig ugyancsak a Széchenyi téren a Rába tánc­­együttes és népi zenekara műsorát láthatja majd a kö­zönség, ezután a Magyar Va­gon- és Gépgyár fúvószene­kara játszik. Este fél nyolc­tól kilenc óráig ugyanott ama­tőr folk-rock előadók lépnek fel. Május 1-én reggel 6 órától zenével ébresztik a megye­­székhely lakosságát. Kilenc órakor fanfárok hangjaira kezdődik az ünnepi felvonu­lás, amely előreláthatóan 11 óráig tart. Tizenegy és 13 óra között a Széchenyi téren a gyermekeket szórakoztatják, majd 15 órától 19 óráig ugyancsak a Széchenyi téren karate-bemutató lesz, és bű­vészek, a Móra Ferenc Álta­lános Iskola néptáncegyütte­se, a Zalka Máté Általános Iskola fúvószenekara szere­pelnek. 19 órától 21 óráig pe­dig disco lesz. A plakáttól el­térően május 1-én 19 órakor láthatják a győri Kisfaludy Színház művészeinek aján­dékműsorát az érdeklődők a Megyei Művelődési Központ­ban, Goldoni komédiáját, a Nyári kalandozásokat adják elő. Belépés díjtalan. Szintén a munka ünnepén Adyváros­­ban a városi könyvtár és a vásárcsarnok közötti téren sportjáték-bemutató és kul­túrműsor lesz. Közreműköd­nek a Kun Béla zenei, a Ko­­rini úti, és az Ady Endre Ál­talános Iskola tanulói. Május 2-án tíz órakor ze­nés tárlatvezetést tartanak a Borsos-házban. 16 órától 20 óráig amatőr beategyfittesek koncertjére kerül sor a Szé­chenyi téren. Ugyancsak má­­s folytatás a 2 oldalon.) Kongresszusi zászló a Graboplastnak Az alkotó kezdeményezés elismerése Kettős kitüntetés alkalmából rendeztek ünnepi munkásgyű­lést tegnap délután a Graboplast Győri Pamutszövő- és Mű­bőrgyárban. A nagyvállalat közössége a kongresszusi és fel­­szabadulási munkaversenyben elért eredményei alapján el­nyerte az MSZMP Központi Bizottságának Kongresszusi zász­laját, ugyanakkor az V. ötéves tervidőszakban végzett átlagon felüli munkájáért Kiváló Vállalat kitüntetésben részesült. A munkásgyűlésen részt vett Marjai József, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, miniszterelnök-he­lyettes; Háry Béla, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának első titkára; Szabó Imre ipari miniszter­­helyettes; Martos Istvánné, a Textilipari Dolgozók Szak­­szervezetének főtitkára és Győr város­politikai, állami­társadalmi szervezet vezető képviselője. A rangos vendégeket és a munkásgyűlés résztvevőit Szemenyei János, a vállalati pártbizottság titkára köszön­tötte, majd Marjai József kért szót. — Meghatódottsággal, mély érzésekkel jöttem önökhöz, hogy átadjam a Graboplast, közösségének a Kongresszu­si zászlót és a Kiváló Válla­lat kitüntetésről szóló okle­velet — mondta egyebek kö­zött. — E kollektíva munká­jának is része van abban, hogy gondjaink ellenére ha­zánkban megfelelőek az élet­­körülmények. Az utóbbi években elért egyik legna­gyobb eredményünk, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben élünk, dolgozunk. A külkereskedelmi mérleghi­ányt 1978-hoz képest jelen­tősen csökkentettük, emögött igen komoly teljesítmények vannak. Hogy nem értünk el még jobb eredményeket, az munkánk hiányosságait, to­vábbi teendőinket jelzi, neve­zetesen azt, hogy nem min­dig és nem mindenütt hasz­náltuk ki a lehetőségeinket. A továbbiakban a minisz­terelnök-helyettes szólt arról, hogy a nagyobb követelmé­nyekből, a szigorúbb szabá­lyozókból a jövőben sem en­gedhetünk, mert csak így le­hetünk úrrá a kedvezőtlen gazdasági hatásokon, így őrizhetjük meg az elért élet­színvonalat.­­ Természetesen nemcsak a követelmények fokozása a dolgunk, hanem az is, hogy a tényleges teljesítményeket jobban megbecsüljük. A töb­bet nyújtó embereknek, kö­zösségeknek juttassunk na­gyobb anyagi, erkölcsi elis­merést. Fontos, hogy az átla­(Folytatás a 2. oldalon.) Marja­ József a Központi Bizottság és a kormány elismerését tolmácsolta. Kádár János látogatása Angyalföldön Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán — a közelgő május 1. alkalmából — An­gyalföldre látogatott, hogy tájékozódjon a nagymúltú munkáskerület hétköznapjai­ról, lakosságának életkörül­ményeiről, gyárainak, üze­meinek termelési sikereiről, Angyalföld dolgozóinak ün­nepi készülődéséről. A program délelőtt a XIII. kerületi pártbizottságon kez­dődött, ahol Kádár János ta­lálkozott a párt végrehajtó bizottság tagjaival, valamint a kerület állami és tömeg­szervezeti vezetőivel. A látogatás a 38-as számú választókerületben folytató­dott. A Központi Bizottság első titkára, aki itt ország­­gyűlési képviselő is, felkeres­te a Gyöngyösi úti lakótele­pet, ahol két évvel ezelőtt is járt. Az idei tanévre nyitott ka­put a lakótelep új általános iskolája, amelyet az odaérke­ző vendégnek Szülek Sándor igazgató mutatott be. A Gyöngyösi sétányon sokan köszöntötték szíves szóval Kádár Jánost, közülük töb­ben is kezet is szorítva ked­ves vendégükkel. Ezt követően Kádár János fölkereste a Forgácsoló Szer­számipari Vállalatot. A Központi Bizottság első titkára délután részt vett és felszólalt a Medicor Műveik kitüntetési ünnepségén a Jó­zsef Attila Színházban. A kerület egyik legnagyobb üzemének számító vállalat hosszú ideje tartó, eredmé­nyes munkájával kiérdemelte a Munka Vörös Zászló Ér­demrendet és a kongresszu­si munkaversenyben elért kiemelkedő sikereivel a Köz­ponti Bizottság Kongresz­­szusi zászlaját. A két kitünte­tést Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter nyújtotta et Martos Istvánnak, a vállalat vezérigazgatójának és Szarka Gyulának, a Medicor Művek pártbizottsága titkárának. Kádár János felszólalásá­ban átadta a Központi Bi­zottság üdvözletét és elisme­rő szavakkal méltatta a Me­dicor Művek dolgozóinak eredményes munkáját. Az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára a késő délutáni órákban részt vett a Medicor Művek köz­pontjában a szocialista bri­gádok képviselői, az élenjáró dolgozók tiszteletére adott fogadásom. ■Kádár János az MSZMI- KB első titkára szerdán Angyal­földre látogatott. Képünkön: a Forgácsoló-szerszámipari Vál­lalatnál. Kiosztották az idei SZOT-díjakat Szerdán, a SZOT székhá­zában ünnepélyesen kiosz­tották az 1981. évi SZOT-dí­­jakat. Az ünnepségen részt vettek Aczél György, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT fő­titkára, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, a Politikai Bizottság tagjai. A kitüntetetteket üdvözöl­ve Vinizlay Gyula, a SZOT titkára rámutatott, hogy a szakszervezetek legnemesebb hagyományai közé tartozik a dolgozó emberek művelődésé­nek, szellemi gyarapodásá­nak segítése. Fokozott meg­becsülésben kívánja részesí­teni a szocialista kultúra élenjáróit, mert a mai köve­telményeknek megfelelő színvonalon dolgozni és nap­jaink sorskérdéseiben eliga­zodni csak korszerű művelt­séggel rendelkező emberek képesek. Az irodalmi, művé­szeti útkeresések változatos­sága akkor értékes, ha a va­lóság teljesebb kifejezésének szándéka­ vezérli. Ezért a szakszervezetek támogatják azokat, akik a máról érthe­tően beszélnek. Akik őszintén szembenéznek életünk bo­nyolultságával, azokkal a ne­hézségekkel is, amelyek visz­­szaszorításáért napjainkban társadalmunk küzd — mon­dotta. Végül további sikere­ket kívánt a kitüntetettek­nek. A kitüntetéseket Gáspár Sándor adta át. Az 1981. évi SZOT-díjasok: Bán János riporter, Bodor Tibor színművész, Bretus Mária—Hetényi János tánc­művészek, Dajka Margit színművész, Dárday István— Szalai Györgyi író-rendező­páros. Bodrai István karnagy. Fabók G­yula festőművész. Gábor Móric festőművész Kállai Ilona színművész. Lu­kács Ervin karmester. Maro­sán György író. Maróti Lajos író. Pallos Béla karnagy. Papp István vezérigazgató (Videoton). Pintér István tu­dományos főmunkatárs (Párttörténeti Intézet), Rap­­csányi László riporter, Sas Elemér fizikus, Somogyi Jó­zsef szobrászművész és Szö­rényi Levente—Bródy János könnyűzene-szerzők. m Éljen a marxismus-Zem­itizmus! (A Központi Bizottság május 1-i jelszavaiból)

Next