Kisalföld, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-01 / 77. szám
■ A soproni József Attila Postaforgalmi Szakközépiskola tanulói az érettségi vizsgával egyidejűleg postai szakmai képesítést kapnak. A legkiválóbb tanulók a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán folytathatják tanulmányaikat. Képünk a gyakorló postateremben készült. Pannonhalma történetéből Piros karika a térképen Amikor III. Béla király egykori névtelen jegyzője megírta krónikáját a „honszerzők viselt dolgairól”, valószínű, maga is végigjárta és megismerte azokat a tájakat, amelyeken Árpád vezért és vitézeit gondolatban végigvezette. Pannonhalmáról szólva feljegyezte: „Árpád és vitézei sátrat vertek Szent Márton hegye alatt Mind maguk, mind pedig állataik ittak Sabaria forrásából, fölmentek a hegyre, s látva, Pannónia földjének szépségét, nagyon örvendeztek.” Pannonhalma szépsége és értékei a történelem folyamán sokszor veszélyben forogtak. A legnagyobb veszély a teljes pusztulás, a második világháború utolsó hónapjaiban fenyegette. 1944 októberében a németek kelet-magyarországi frontja összeomlott, ezért Nyugat-Magyarországon igyekeztek új védelmi állásokat teremteni. Mint védelmi központot, Pannonhalmát is meg akarták erősíteni. Ez a szándék a teljes pusztulást jelentette volna. Kelemen Krizosztom akkori főapát Wesenmayer német követhez fordult, áld nem is válaszolt. Ezután a budapesti belga nagykövetség útján igyekezett a Nemzetközi Vöröskereszttel kapcsolatot teremteni — sikertelenül. A Pannonhalmán megforduló, egyre több kül- és belföldi turistában ma is felmerül a gondolat, az említettek ellenére hogyan menekült meg a pusztulástól az ősi vár? Talán a véletlennek, talán egy ember szemfülességének, vagy kiváló összeköttetéseinek köszönhető? Nagy Vencel, akkori jószágkormányzó (gazdaságvezető), álo 82 évesen ma is Pannonhalmán él, megtudta, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt a Fejér megyei Csajkvárt védelme alá vette, a Svéd Vöröskereszt pedig Zircet. Azt pedig közölték vele, hogy Pannonhalma legféltettebb kincseit (könyvtár, levéltár) akkor már csak lovasszekereken Csákvárra vihetik. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy a németek Csákvárt kiürítették és porig rombolták. Feltehetően akkor legféltettebb nemzeti kincseink is elpusztultak volna.) A Svájci Vöröskereszt akkori magyarországi megbízottja Born Frigyes volt, aki egyben a budapesti svájci nagykövetség kereskedelmi attaséja. Ő több ízben járt Nagy Vencel vendégeként vadászni a ravazdi erdőkben. Tudott Pannonhalmáról és annak kincseiről. Miután a németek októberben már ágyúkkal vették körül Pannonhalmát, egyre jobban növekedett annak veszélye, hogy bombatámadás éri a várat. A védelem egyre égetőbbé vált, amit még csak sürgetett, hogy az üldözöttek ezrei kaptak menedéket a pincétől a padlásig az ősi monostorban. Nagy Vencel jó barátságban volt a svájci állampolgárságú Haggenmacher Tamással, a budapesti Hungária Szálloda igazgatójával, aki tőlük gyakran vásárolt a szálloda részére bort. A jószágkormányzó október 9-én megkereste az igazgatót, és kérte, járjon közben Born Frigyesnél és eszközölje ki a védelmet. Haggenmacher és Nagy együtt ebédeltek aznap a Hungária sörözőjében. Ebéd közben Nagy elmondta az igazgatónál, hogy a németek már megkezdték Pannonhalma védelmének kiépítését. Haggenmacher azonnal telefonált a svájci kereskedelmi attasénak, másnap együtt reggeliztek? hármasban Born Frigyes rózsadombi lakásán. Közben mi történt? Azt ma már senki nem tudja megállapítani. Az viszont tény, hogy október 14-én Born Frigyes, mint a Svájci Vöröskereszt megbízottja hivatalosan közölte, hogy Pannonhalma védelem alatt áll és a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalosan is szállást foglalt a pannonhalmi főmonostorban több száz menekült részére. Az is tény, hogy a szövetséges légierők térképén Pannonhalma piros tintával bekereteztetett, mint védett objektum, és ennek nyomán hét kilométeres körzetben egyetlen bomba sem hullott a környékre. A nyilasok mindezek ellenére akciót terveztek az üldözöttek (zsidók, politikai menekültek) miatt Pannonhalma ellen. Március 27-én azonban megérkeztek a felszabadító szovjet csapatok , akik természetesen tudtak a védettségről, Malinovszkij marsall is őrséget állíttatott a monostor főbejárata elé. Ez Pannonhalma megmenekülésének rövid története Imre Béla 4 - kék NHd A SZATÍR — mint utóbb kiderült — mindig sárga pulóvert viselt. Gyorsan elterjedt a titokzatos személy ténykedésének a híre. Hamarosan tudtak már mindenről Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Szombathelyen, mi több, a Somogyszobhoz tartozó Kaszópusztán is beszéltek róla Teklafaluban tudni vélték, hogy külföldi állampolgár az illető. Az emberek kisebb-nagyobb csoportokba verődve tárgyaltál az eseményeket, sugdolóztak. Néhányan tettetett közömbösséggel vonogatták a vállukat, bár féltek végigmenni este tíz óra után az utcán, leálltak vitatkozni azokkal, akiket megtámadott az ismeretlen személy, és akiknek a nyakán még mindig látszottak azol a pirosas nyomok. Bolond helyzet annyi bizonyos! Meglehetősen feszült volt városszerte a hangulat, de a titokzatos egyén mit sem törődött ezzel, tán éppen ezt akarta. Miért teszi? — sokan kérdezték, ugyanakkor a dolog teljesen tisztázatlan volt előttük. Szorongató titkokkal érkezett el minden este, hihetetlen lett minden történet, amit egy-egy esettel kapcsolatban a meglódult fantáziával rendelkezők kitaláltak. Lassan túl volt minden a józanul felfogható határon És akkor újabb eset történt. M. így emlékezik: — Kiáltani nem tudtam, hasztalanul kapálóztam, az ujjak a torkomra fonódtak, szorítani kezdtek ... A város lakói természetesen minden apró részletet szerettek volna megtudni, hallani valamit az előzményekről, egy kicsit, legalább annyit. Feszülten várták a fejleményeket. Kitalálták közben, hogy a tettes milyen magas, hogy pöszén beszél, piros a szája, fülbevalót hord, a tenyere illatos. A sértettek csak a sárga pulóverre emlékeztek ami nem sokat segített a nyomozás kezdetén. A mai estén M. a szokottnál későbben indult hazafelé. Egy darabig — a H. utcáig — a munkatársával ment, ott elköszöntek egymástól, egyik jobbra tért, másik balra. M közel lakott az_ autó- A &st?//#* buszállomáshoz, mindig a parkon ment keresztül. Amikor átballagott az utcán, a vállán keresztül még visszakiáltott ne, ki a társa. — Akkor holnap! — Jó éjszakát — mondta mégegyszer M„ és nem mehetett többet ötven-hetven méternél, amikor furcsa neszre figyelt föl. A hold fényesen sütött, a bokrok sötét ágai fölött kirajzolódtak az épületek, egy lélek se volt a parkban. Ekkor hallotta meg M. egy cipő zaját, amint koppant a betonon. M. ránézett az órájára, tíz múlt tíz perccel. Megállt hallgatózott. Mintha valaki követné Vagy csak képzelődik? Mindenesetre kimerültebbnek érezte magát, a hátán végigfutott a hideg, aztán forróság lepte el, a keze izzadt. Csak nem a szatír? Már egészen közelről hallotta a cipők kopogását. Megrezzent, kényszerítette magát, hogy nagyokat lépjen. Nem, most már nem képzelődik! Hátrafordult, meglátta a sárga pulóvert, futni kezdett, de a sárga pulóvert viselő a park közepetáján utolérte. Ráugrott. A lendülettől a fűre estek. M. sikoltani se tudott a rémülettől. A négy fiatalember — moziból mentek hazafelé — ekkor rohant oda a virágágyakon keresztül. — Hát ezt nem hittem volna — szörnyülködött Z., amikor harmadnap az újságban olvasta a hírt. — Tudtam egyet-mást S. magánéletéről, éppen elég indoka volt arra, hogy ilyesmit csináljon. De az indoka között a gyönyör is játszott egy kis szerepet, nem igaz? Legalábbis bizonyos értelemben. Azt mondják, követte a kiszemeltet, alkalmas helyen pedig hátulról elkapta. Nem volt nehéz elrontani a többit. A nagyobb meglepetés az elfogást követően adódott A szatír ugyanis nő volt a javából: húszesztendős, karcsú, hoszszúlábú fekete hajú, piros szájú, illatos tenyerű. Fülbevalót viselt. Amikor elkapták, cigarettát kért, rágyújtott, mohón szívta le a füstöt, és azt mondta, örömet akart szerezni a nyugdíjas férfiaknak. Ha meglátott egyet, hirtelen erős vágyat érzett hogy megcsókolja az arcát. Azt gondolta, senki az égvilágon nem gyanúsíthatja őt. Legelőször N. bácsival kezdett ki, aki hagyta magát, sőt, a részéről a dolgot dicséretes teljesítménynek tartotta, amit aztán később a felesége kért tőle számon így történt-A világ halad tovább a maga útján, ma is már új hónapot kezdünk úgy bizony, kedves olvasó, április elseje van megint, április elseje, Hugó napja. J. J. Ha révbe jutunk Véneki gondok vízen és szárazon A szoba, ahol Pados József nyugdíjas pedagógussal beszélgetünk, egykor a véneki általános iskola osztályterme volt Ma szabadpolcos könyvtár és olvasóterem. Nem sokat , mindössze másfélezer kötetet lehet megszámolni itt. Tavaly a faluban nyolcvannégy beiratkozott olvasó volt — most még az év elején tartunk, de a statisztika ehhez közelítő számot mutat Tiszteletre méltó eredmény, ha összevetjük a település lélekszámával: kétszázegynéhány ember él itt — Rendszeresen vannak előadások is — mondja Pados József. — Tizennyolchúsz ember eljön, ha például a környezetvédelemről, a Szigetköz néprajzáról, aktuális külpolitikai kérdésekről vagy éppen a kisállattenyésztésről van szó. Pados József 1931-ben végezte el a tanítóképzőt, 1933 óta él Véneken. Sok víz lefolyt azóta a Dunán. Egykor nyolcvannégy iskolás gyerek is volt a faluban — az 1974- es körzetesítéskor csak tizenegynéhány. Ahol ülünk, ott az ezerkilencszázötvennégyes árvízkor nyolcvannégy centiméter víz volt, mondja a hetvenhárom éves tanító. Éppen egy úttörőtábort vezetett akkor, onnét jött haza menteni. Alig néhány szót tudunk váltani, amikor félbe kell szakítani a beszélgetést: csöngetnek — egy ember jön a faluból, hogy inszeminátor kellene, jegyezze már fel a tanító úr. Aztán megint szól a csengő — Gábriel Géza véneki révész és a győrszentiváni határban üzemelő Állati Fehérjefeldolgozó Vállalat három dolgozója állít be. Pados Józsefet keresik, a községi tanács tagját? a népfrontelnököt? Tán mindkettőt — vagyis azt az embert, akinek a falun kívül is van tekintélye, akinek hallgatnak a szavára. — Felkért a falu, hogy vállaljama révészséget — mondja Gábriel Géza. — A tanács kötelezett, hogy levizsgázzak most meg felszólítottak, hagyjam abba a munkát. Pedig itt az igazolványom. Most mit tegyek? Az „igazolvány’’ az 1913- ban született Gábriel Gézát feljogosítja evezős révcsónak vezetésére a Mosoni-Duna véneki átkelőjénél. Az engedélyt a KPM Hajózási Felügyelete adta ki — január 13-án. A révész csak márciusban kapta meg ... — A véneki révvel már 1909-ben is probléma volt — mondja Pados József. — A parasztok akkor Apor apátra panaszkodtak. Most meg letiltották a révet, mondván, hogy egy csónakost nem lehet három műszakban foglalkoztatni. Merthogy a fehérjefeldolgozóban három műszakban dolgoznak — tizenhattizennyolc véneki embert kell átszállítani a vizen ... Valamikor azért kértük, hogy a falut kapcsolják be az autóbuszközlekedésbe, hogy ne kelljen a Dunán átjárniuk Győrbe. Csakhogy akkor még nem volt itt a fehérjefeldolgozó! Most meg azzal a feltétellel engedélyeznék a rév üzemeltetését, ha lemondanánk az autóbuszról. A megyei tanács, mondja Pados József, évek óta negyvenezer forintot ad a rév működésére. A fehérjefeldolgozó egyik munkásának van motorcsónakja — ha az az ember sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát tesz, talán „révbe jutna” a véneki rév sorsa. Ám az is csak hónapok múlva következne be- S addig is, amíg tart ez a nem egészen átlátható és megérthető huzavona? Van, aki busszal bemegy Győrbe, onnét ki Gönyüre é® a szentiváni határba. — ez jó harminc kilométer kerülő, s naponta legalább Plusz három órát rabol el a fehérjefeldolgozó véneki munkásainak idejéből. A vakmerőbbek meg talán „feketén” eveznek át a vízen — hisz dolgozni akarnak... A nyolcadik évtizedet taposó emberek között ritka az ilyen „rámenős”, problémaérzékeny, mint a véneki tanító. A révről más témára vált: — Évente háromezer forintot kapok a könyvtár állományának bővítésére. De meg van határozva, hogy milyen időközönként költhetem el A legjobb könyvek viszont csak az év végén kerülnek ki a kiadóktól, akkor meg már alig van pénzem. Ráadásul a kért könyvek nem mindig érkeznek meg. A tavaly novemberi rendelést még most sem szállították le. Az idén már négy alkalommal kértem, de egy darabot, sem küldött a könyvellátó. Nézze meg ezt a rendelőlapot: visszaküldési határidő — február huszonhét. És én csak március harmadikán kaptam meg... Ezernyi megoldandó feladat — önként vállalt valamennyi. Három embernek, még fiatalnak is épp elég lenne. Pados József felvesz egy könyvet az asztalról — Langfelder Magda: Gyermekeink ételei. El kell olvasnom, mondja. Ha tanácsért jön egy kismama, tudjak mit mondani neki. Ha egy nap nem olvasok, már nem vagyok nyugodt, nem érzem jól magam, h. á. Önkiszolgáló étterem épül Adyvárosban Dött az adyvárosi lakók, hogy vajon mi készül a Verseny áruház mögött? A pontos információt az építkezésről Bella Jolántól, a Győr városi Tanács tervosztályának főmunkatársától kaptuk. Az áruház mögött a városi tanács beruházásában a Győri Tervező Vállalat tervezőinek elképzelései alapján a GYÁÉV kivitelezésében vendéglátó kombinát épül Az idei év elején kezdték el a munkát, és előreláthatóan 1983 nyarán adják át a létesítményt. Hogy mivel is gyarapodik a városrész? önkiszolgáló étteremmel, mely kétszáz ember egyidejű étkezéséhez nyújt módot, és amely mozgatható falakkal esténként szolid szórakozóhellyé alakítható át. Ezen kívül ételbár lesz ott, amely nyolcvanöt személyes, valamint söröző, melyet hatvannégy ember befogadására terveztek. Az étteremnek ezeradagos konyhája lesz, és az elképzeléseik szerint az előfizetett ebédet haza is vihetik. (A Győr-Sopron megyei Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe kerülő kombinátban olyan méretűre tervezték a konyhát, hogy abban a szakmunkástanulók részére tankonyhát tarthatnak fenn.) A 28 millió forintért felépülő vendéglátó egységet úgy tervezték, hogy teraszán szép időben kétszázan helyet foglalhatnak. Természetes, hogy szívesebben viseljük el az építkezések zaját késő este, sőt éjjel is, ha tudjuk, hogy mi épül, miért zavarják nyugalmunkat. Az utóbbi időben egyre többen kérdezik Győ 1981. április 1., szerda