Kisalföld, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-13 / 10. szám
Milyen művelődési lehetőséget kínál a balatoni turizmus? Bezárt múzeumok, hiányos tájékoztatás • A balatoni üdülés hazai és külföldi hívei sorában egyaránt fölvetődik a címbeli kérdés, kiváltképp, ha az időjárás fürdőzésre átmenetileg kedvezőtlenné válik. Ilyenkor előkerülnek a balatoni útikönyvek, útmutatók, idegenforgalmi kiadványok, sőt útbaigazításért fölkeressük a tóparti idegenforgalmi kirendeltségeket. Valóságos autókaravánok veszik célba Tihany, Badacsony, Tapolca, Keszthely vagy Hévíz látnivalóit sőt sokan kissé távolabbra is merészkednek a tóparttól, Nagyvázsony vagy Sümeg várát véve úticélul. A tervezhető művelődési lehetőségek sorában kiemelkedő helyet foglalnak el a múzeumok, tárlatok, kiállítások. A Balatontól északra sok hasznos tanulságot, rendkívüli látnivalót kínál a veszprémi Bakonyi Múzeum, a keszthelyi Balaton Múzeum, a Festetics Kastélymúzeum és a Helikon Könyvtár, a tihanyi apátság épületében lévő Tihanyi Múzeum, Badacsonyban az Egry József tárlat és a Szegedy Róza házban létesített Irodalmi Emlékmúzeum, Füreden a Jókai Emlékmúzeum, Nagyvázsonyban a Kinizsi-vár lakótornyában berendezett vártörténeti kiállítás, csupán a legismertebbeket említve. A nevezetes történelmi színhelyek felé vonzódó turista nem restelli megmászni Szigliget vagy Csobánc hevormát a romantikus várromok végett, a síkvidéki turista pedig szívesen megtekinti a Keszthely melletti Fenékpusztán, vagy a Nemesvámos és Veszprémfajsz közötti Baláca-pusztán folyó ásatások nyomán feltárt római kori épületmaradványokat. Ezúttal — tanulság okából — 1982 negatív tapasztalataira kell felhívnunk a figyelmet. A nevezetes keszthelyi Balaton Múzeum belső épületfelújítás miatt az üdülési idény teljes tartama alatt zárva volt (a szentendrei festők időszaki tárlatától eltekintve). Ugyancsak belső karbantartás miatt csak szeptember 7-én nyitotta ki kapuját a Tihanyi Múzeum, és akkor is csupán a pincében elhelyezett római és középkori kőtár volt megtekinthető, évek óta változatlan anyagával. Badacsonyban a Szegedy Róza házban berendezett Irodalmi Emlékmúzeum karbantartás miatt immár hosszú ideje zárva van. Veszprémben a híres-neves Bakonyi Múzeumban 1982 nyarán csupán az agyagművesség régi kiállítási anyaga volt megtekinthető, az összes többi tárlat (a római-kori, a népvándorlás korabeli, a néprajzi, a Bakonytáji, s az 1981 nyarán, még látogatható hadtörténeti kiállításátrendezés miatt el volt zárva a látogatók elől.) Meglepő, hogy Almádiban a Balatontourist Idegenforgalmi Irodában sem tudtak a keszthelyi múzeum zárvatartásáról, mondván, hogy az egy másik megyében van. Szintúgy Keszthelyen az idegenforgalmi kirendeltségen sem tudtak arról, hogy a badacsonyi Szegedy Róza házban az Irodalmi Emlékmúzeum ugyancsak zárva van. E tény arra mutat, hogy a Balatont övező három medye idegenforgalmi hivatalai között nincs megfelelő kapcsolat. A Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal Szolgáltatásaink 1981 című kiadványa (csak ez volt kapható, a Múzeumok című fejezetnél nem jelzi a zárva tartottakat. Sajnálatos, hogy a múzeumok állandó kiállotásairól nem kapható katológgus: csupán a keszthelyi Balaton Múzeum tudott ilyennel — vigasztalásul a zárva tartása t — kártátolni. Nagyvázsonyban a Kinizsivár vártörténeti kiállítása nagy hazai és külföldi idegenforgalmat vonz, hiszen a török hódoltság korabeli végvárak hősi életét jól dokumentálja. A kiállítási anyag új, értékes darabját, az egykori teljes várépület korhű makettjét állandóan nagy embergyűrű veszi körül. Milyen tanulságos lenne ilyen makettet látni az egykori szigligeti és csobánci végvárakról is! (Mellesleg: a győri Xantus János Múzeumban is nagy örömmel látnánk a győri vár római-kori, török-kori és Napóleon-kori kicsinyített mását!) A nagyvázsonyi váron kívül jól halad Veszprém megyében a cseszneki és a sümegi várak korhű rekonstrukciója is; sajnos a szigligeti és a csobánci várról nem mondható el ugyanez. Igaz, mindenki tudja, hogy köz ónkori váraink korhű helyreállítása hallatlanul nagy összegbe kerülne, s emellett még elvonná az erőt a mindennél fontosabb lakás- és családi ház építéstől. Ámde, aki külföld járó hazai turistáink közül megfordult például az ún. „Szász Svájcban” (NDK) Könisstein várában, vagy megtekinthette a cseh—morvaországi vagy ausztriai várakat, netán a németországi Rajna-völgy, vagy a franciaországi Loirevölgyi várkastélyokat, annak mélán fáj a szíve a Rákóczi szabadságharc leverése után a Habsburg császári ház bosszújából felrobbantott magyar várakért. (Folytatjuk) Dr. Bodrossy Leó SZERKESZTŐKÉNT, az utóbbi időben egyre-másra próbálom helyettesíteni kollégáim írásaiban valami mással „a jelenlegi ismert nehéz gazdasági helyzetben”-féle formulákat. Ez és társai annyira elszaporodtak, hogy szinte nem is tudunk mással cikket, gondolatot, mondatot kezdeni. S mert valóban úgyszólván mindenki tudja, érzi, ismeri gazdasági helyzetünk nehézségeit, e fenti mondatkezdő panel helyett elegendő most már ez is: manapság. Mindenki tudja, miről van szó. Szóval kezdjük mondandónkat. Manapság már nem lepődik meg az ember a könyvelt árain. Tudjuk, értjük, sőt megértjük, hogy az általános gazdasági hatások a könyvgyártás folyamatába is begyűrűznek. A húsz-harminc forintos árak helyett lassan hozzászokunk a hetven-nyolcvan forintosihoz, legfeljebb kevesebb könyvet veszünk. Nagy többségünk valóban megérti — s mit tehet most — elfogadja a drágább könyvkínálatot. Én magam is így vagyok ezzel. De van, amit nem tudok és nem is akarok elfogadni, s nagyon rossz lenne, ha elfogadnánk. Mégpedig azt, hogy az árak növekedésével egyidőben és együtt romlik a könyvek minősége. Ismert példákra itt most csak hivatkozom. Az Új Magyar Lexikon tartalmi gyengeségeit nem említve, utalok a széthulló, egykét év alatt darabokra eső kötetekre. Ugyanígy jártam egy másik kézikönyvvel, az Idegen szavak szótárával. Nem állunk jobban az úgynevezett tömegkönyvekkel sem. Nyomdai rekonstrukció ide, országos beruházási program oda, a mai napig nem tudunk tisztességes papírkötésű könyvet gyártani. Ha Győrben elkezdek olvasni egy Ra- Re könyvet, csak akkor tart ki a Déliig, ha nem ráz nagyon a vonat. Ellenkező esetben már Bicskénél szétmegy. E jelenség fordítottja, amikor úgy nyakon öntik ragasztóval, hogy öreg szipózó csövesek nyála csurog utánuk, én viszont soha nem tudom meg, mi van a sorok végén, elején. Kriminél még csak hagyján, stílszerű is lehet találgatni, de egyéb műveknélkifejezetten bosszantó. A Magyar Remekírók tiszteletreméltó vállalkozása is igencsak megkérdőjeleződik a rossz könyvtervezés miatt. Olyan vékony és átlátszó papírra nyomják, hogy szinte olvashatatlan, de mindenképpen élvezhetetlen. Egyéb sorozatoknál az egymást esetleg éveken át követő kötetek mérete még csak véletlenül sem egyezik meg. Igaz, így viszont változatosabb a könyvesnél cink. Fiammal, lányommal veszekedve tűnt fel egy újabb könyves probléma. A rendszeresen nyitva hagyott és hasra fektetett Winnetou és Mosa Masa kitöredezett gerince juttatta eszembe a könyvjelző hiányát: illatos, aranyozott gerincű Krúdy-kötetek fényes, lila selyemszalagjai lebegnek emlékezetemben. Bibliák feketéi, verskötetek hófehérjéi. Elmeséltem gyermekeimnek, hogy valamikor a könyvekbe ilyen könyvjelzőket kötöttek, s ezek helyettesítették a gyufaszálat, hajcsatot, körömollót, golyóstollat. Ezekkel jelöltük meg este félálomban, hogy hol hagytuk abba az olvasást. Kezemben tartom Szerb Antal Gondolatok a könyvtárban című tanulmánykötetének legújabb, harmadik kiadását. Csaknem nyolcszáz oldal, persze a könyvjelzőt ebből is kispórolták. Magvető és Athenaeum vállalkozás, nyolcvanhat forintért. A könyvjelző hiánya talán már csak azért tűnik fel, mert most éppen eszemben volt. De a nanír gyengesége mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Cserépfalvi Imre írja most közreadott emlékezéseiben, hogy kiadói munkája során milyen nagy fontosságot tulajdonított a könyvek anyagának. A kötésnek, borítónak, még a papír színének is. Nos, manapság már nem divat az impresszumban megjelölni a papírfajtát, nem is lehet némelyikkel dicsekedni. A Szerb Antal kötet lapjai két-három éven belül töredezett, megsárgult levelek lesznek, a bennük levő fától. S nemcsak ez a könyv ilyen. A Szépirodalminál jelent meg a napokban hatvan forintért Takáts Sándor rendkívül szellemes, színes kézikönyve, a Régi magyar nagyasszonyok. Ennek még rosszabb a papírja, ráadásul egves ívek eltérő minőségűek, gyártmányúak, így a Pécsi Szikra Nyomda nagyobb dicsőségévé oldalról olyan csíkos a kötet, mint eszű vadmalac háta. De legalább rmodén ív benne van. És a helyem van benne. Gyűjteményembben olyan kötet is található, amelyikben minden második ív fejjel lefelé olvasható, s volt olyan könyvem, amelyben 128 üres lap volt. Már nincs meg, elajándékoztam egy gyűjtőnek. NEM FOLYTATOM a felsorolást. A példák választéka még bővíthető, s ki-ki hozzáteheti saját kellemetlen tapasztalatait. Következzék a téma lezárása, az erkölcsi mondanivaló, ha úgy tetszik, a tanulság. Illetve minek következzék, minek, kinek és főleg ki helyett fogalmazzuk meg? Ez nem a mi dolgunk. Mindenkinek saját magának a kötelessége, aki gyenge minőségű könyveket készít drágán, aki hanyag és rossz munkát végez ebben a jelenlegi, ismert nehéz gazdasági helyzetben. Pardon- manapság. Dusza András Manapság a minőség 1983. január 13., csütörtök Szovjet könyv Petőfiről A becsület vitéze címmel új könyv jelent meg Moszkvában Petőfi Sándorról. Jeremej Parnov a könyv szerzője átfogó tanulmánnyal szolgál a szovjet olvasóknak a magyar költő életéről, egyéniségéről, munkásságáról és forradalmán tetteiről. A moszkvai Politizdat könyvkiadó „Lánglelkű forradalmárok” című sorozatában kiadott mű szerzője jelentős mennyiségű dokumentumanyagból dolgozott, különösen Petőfi szellemi örökségét és a magyar költőről eddig megjelent szakirodalmat tanulmányozta gondosan. VIADUKT Bizonyos koron túl, bizonyos emlékezés és értelmi szint felett a térkép Magyarországnak nevezett foltján a „viadukt” szóhoz egy borzalmas tragédia képzete társul, a biatorbágyi vasúti merényleté. Illetve a behatárolást tovább pontatlanítva lehetne pontosítani, mert az érdeklődés és az érdekeltség az ország határain túl is érvényes és ebben vitathatatlanul szerepet játszott az esetnek az akkori idők (gazdasági világválság, 1931) rendkívüli eseményeit, tragédiáit felülmúló rendkívülisége. Erről egyébként ma, ötvenkét esztendővel később is meg lehet győződni. Néhány forintért váltson az ember vasúti jegyet és haladjon át a szerelvénnyel a viadukton. Ha kinéz a vonatablakból a mélybe, képzeletében óhatatlanul is lejátszódik, megismét lődik a tragédia. Több mint fél évszázad telt el a biatorbágyi merénylet óta, a terrorizmus a legvadabb ötletekkel döbbenti meg a világot nap mint nap, a gépeltérítések, a túszul ejtések, a fegyveres banditizmus megannyi változata azonban szinte rutincselekedetnek minősül Matuska Szilveszter rettenetes művéhez képest. Szövevényes politikai hátterének, a merénylő rejtélyes személyének és ugyancsak rejtélyes eltűnésének a tudatában különösen alkalmas arra, hogy izgalmas filmi köntösben időszerű filozofikus tartalom hordozója legyen. Mi lesz, ha a világ őrültek kezébe kerül ha robbanószer és ideológia keresztezéséből előáll a pokoli detonáció? Biatorbágyot 1959-ben filmesítette meg Várkonyi Zoltán, szigorúan csak a merényletre összpontosítva. A film címe is Merénylet volt. Most magyar—amerikai— NSZK koprodukcióban került a filmvászonra Simó Sándor rendezésében. Mi sem jellemzőbb a magyar filmes beidegződésre, hogy a Viaduktot a politikai krimi műfaj kategóriába utalták, jelezvén, hogy amin nem lehet elaludni, azt e tájon már kriminek nevezik... A krimi honi csökkentértékűségének figyelembevételével nem illik a Viaduktra a megjelölés. A politikumot viszont bátran felvállalhatja, mert a történet fantázia ■ szülte elemekkel való kiegészítése, a merénylő emberi arcát kutató pszichologizáló részletei, az izgalmas szituációk teljes mértékű és mesteri kidomborítást sem homályosították el; hol, mikor, kivel és kikkel történt, ki állt a háttérben, kinek az érdekét szolgálhatta és voltaképpen mire akarták felhasználni az ország urai. Egyszóval mindaz benne volt, amit ismerhetünk az eseményt feldolgozó történelmi dokumentumokból. Horthyék a merényletet a preventív statárium kihirdetésére akarták felhasználni, amely viszont a kommunisták megfélemlítésére lehetett ürügy. A helyszínen ugyanis kommunista merénylőre utaló „bűnjelet” találtak. Ezt a koholmányt nyilvánvalóan az akkori politika szelleme diktálta. A Viadukt valós történetet feldolgozó játékfilm kategóriába sorolható, amely játékfilmben egyáltalán nem sikkad el a politikum. Egyetlen költött alakja, dr. Epstein, bécsi nyomozó, neki a magyar hatóságokhoz fűződő viszonya, az ügyben tanúsított állásfoglalása, majd láb alól való eltétele a politikumot csak aláhúzza. Más kérdés, hogy mindez nem szólamszerűen van jelen. Ez a „fogyatékosság” azonban mindig is megkülönböztette a művészileg hiteles és hatásos filmet a napilapok vezércikkeitől, amelyek viszont — hangsúlyozzuk — hivatásuknál, műfaji sajátosságaiknál, lehetőségüknél fogva sem kerülhetik meg alkalmanként a szólamot. Koprodukció esetében mindig felvetődik a részvétel aránya a nézőben. „Viaduktra fordítva” a tételt, érdemes eljátszani a gondolattal, mi benne a magyar, az amerikai és az NSZK. A tökéletes és kínai nagy fallal részeire oszthatatlan együttműködést feltételezve is megállapítható, hogy Simó Sándor személyében magyar a rendező, a színészgárda egy része, néhányan kulcsszerepek alakítói, NSZK-ból jött az ötlet, valamint a dr. Epsteint, Matuskánét és Matuska szeretőjét alakító színész, amerikai a producer, és az amerikai sikeres forgalmazás reményében szinte elkerülhetetlenül a Matuskát alakító színész, Michael Sarrazin. Sarrazint A lovakat lelövik, ugye? című filmből ismerheti a néző. Kiválasztása telitalálat volt. Úgy látszik, amerikai színészben ritkán lehet csalódni, ha nem klasszikus szerepről van szó. A külföldön egyébként méltán elismert magyar filmnek is van tanulni valója. Erre ragyogó lehetőség a koprodukció, különösen ha a színhely Magyarország. A siker összetevőjeként kell megemlíteni a kiváló operatőri munkát, a remek vágást. Hogy az amerikai és a nyugatnémet filmművészet ázsióját Amerikában, az NSZK- ban, valamint a nagyvilágban növeli-e a Viadukt, azt innen nehéz megmondani. Azt viszont meg lehet jósolni, hogy a magyar filmnek — messze nem alantas eszközökkel — újabb híveket szerezhet. Pákovics Miklós His Allet D —5