Kisalföld, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-27 / 49. szám
HlífiU?OlD W zm Remek bemutatkozás, kiütéses győzelemmel Rába ETO - Diósgyőri VTK 7-3 (3-0) Diósgyőr, 10 000 néző. Vezette: Pádár. Rába: Kovács L. — Csonka, Hlagyvik, Turbék (Szíjártó, 66. p.), Rezi — Hannich, Póczik, Burcsa — Szabó (Szentes, 69. p.), Szepesi, Hajszán. Edző: Verebes József. DVTK: Veréb — Kovács (Kiss, 40. p.), Giron, Teodoru I, Görgei — Kerekes, Csorba, Feledi, Teodoru II — Borostyán, Fekete (Tatár, 72. p.). Edző: dr. Puskás Lajos. A hótól letakarított, de mély, csúszós játéktér okozta körülményeken az első percekben nehezen tudnak úrrá lenni a játékosok, de még így is adódnak lehetőségek a kapuk előtt. A legnagyobbat Teodoru I. hibázza el, amikor tíz méterről meszsze a kapu mellé lő. Feltűnő már a kezdet után az újonc Közi határozottsága, jó ütemű szerelései. A 9. percben Burcsa átadását Szepesi fejjel megtoldja, de mentenek a védők, a másik oldalon Feledi elől Kovács kifutva hárít. A 13. percben Póczik átadásából Hajszán nyolc méterről lő. Veréb nagy bravúrral hárít. A 13. percben Szabó beadására jól érkezik Hajszán, de mielőtt elérné a a labdát, Giron lerántja. A tizenegyesből Hannich laposan a kapu bal oldalába lő. 1—9. Két perccel később Fekete beadását Teodoru II. kapja, de nagy erővel ellövi a léc mellett, a labdát. A 24. percben szabadrúgáshoz jutnak a hazaiak, Görgei huszonnyolc méteres hatalmas bombája a jobb kapufán csattan! Állandósul a vendégek fölénye. Tudatosan játszik, nagy iramot diktál a bajnokcsapat, fölénye megmutatkozik az eredményben is. A 30. percben Burcsa remekül adja Pócziknak a labdát, és a csapatkapitány öt méterről lő a hálóba. 2—0. Egy perc múlva Póczik ívelt átadását Hajszán kapja, két csellel tisztára játssza magát, a tizenhatos sarkáról hatalmas gólt lő a jobb felső sarokba. 1—0. Tovább tart a győri nyomás. Szabó beadását Burcsa fejeli közelről mellé. A 42. percben a Harnich ellen elkövetett szabálytalanságért Póczik rúghat szabadot, a nagy lövést Veréb csak öklözni tudja, majd mentenek a védők. A FORDULÁS UTÁN meglepik a már biztos győztesnek látszó vendégeket a hazaiak. A 46. percben az oldalvonal mellől szabadrúgásból Kiss ad a kapu elé, Giron emelkedik a legmagasabbra, és fejese a léc alá vágódik. 3—1. Nagy lendülettel játszik tovább a diósgyőri gárda. Feledi le fölé, majd az 50. percben Teodoru II átadásából Csorba csökkenti a hátrányt. 3—2. Előbb Borostyán lövése, majd Giron veszélyes fejese foglalkoztatja a győri kapust, Kovács azonban a helyen van. Döntő fordulatot vesz a játék, amikor Szentes a pályára lép. Kovácsnak ugyan még kétszer kell veszélyes helyzetben lábbal hárítania, de azután a Rába percei következnek. A 71. percben Póczik átadását Szentes jó ütemben adja Szepesi elé, aki olyan jól kapja a labdát, hogy felnézni, is van ideje, s utána okos gólt lő. 4—A 75. percben Tatár hagy ki gólszerzési lehetőséget, egy perc múlva viszont Hannich indítja a bal szélre került Szentest, aki éles szögből lő, és labdája a bal kapufa belső lapjáról pattan a hálóba. 5—2. Két perc sem telik el, és újra a hazaiak kapujában a labda: Szepesi lövésébe Görgei kézzel nyúl bele, a tizenegyest ismét Hannich értékesíti. 6—2. Tovább tart a vendégek sziporkázó játéka. A közönség borúlátó része már a kétszámjegyű eredménytől fél! A 31. percben Póczik szép cselekkel tör előre a tizenhatosig, ott mesterien ad Szentes elé, aki a kapus mellett is elhúzza a labdát, majd az üres kapuba gurít. 7—2. Kovács egy védésnél megsérül, és az utolsó percekben sántikálva játszik tovább. Ennek következménye, hogy a 90. percben nem tudja hárítani Borostyán lövését. 7—3. Az első negyedóra csúszkálása után magára talált a Rába, és gyors támadásai megoldhatatlan feladat elé állították a hazaiak védelmét. Látszatra már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. Elég volt azonban a szünet mán pár perces megtorpanás, hogy a hazaiak szorossá tegyék az eredményt. Az utolsó félórában azonban — főleg jobb erőnése révén — olyan mértékben kerekedett felül a vendégcsapat, hogy ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. VEREBES JÓZSEF: — Örülök két újonc védőnk sikeres bemutnásának, a kilencven perc bizonyította, hogy remek erőben van a csapat! 3—2 után sem adtunk lehetőséget az ellenfélnek, hogy fordítani tudjon. Sőt. . . N. Magyar Tibor te * * Nem lehetpanasz a csapatokra: a tavaszi nyitány elsőjátéknapján lejátszott hét mérkőzésen huszonkilenc alkalommal került a labda a kapuba. Mérkőzésenként tehát négygólosnál jobb a£ átlag! Három mérkőzésen nyert a hazai együttes és ugyanennyiszer jutott a két pont a vendégcsapatoknak, egy találkozón pedig megosztoztak a pontokon a résztvevők. MTK- VM—Csepel— 1—3, Bp. Honvéd—Nyíregyháza 3—0, V. Dózsa—Pécsi MSC 2—0, Zalaegerszeg—Vasas 2—2, Videoton—Békéscsaba 2—0, Haladás VSE—Ferencváros 0—2. — Ax Tatabánya— Debreceni MVSC mérkőzést ma délután játsszák. Végre siker S. POSTÁS—KÖZGAZDASÁGI EGYETEM 67—60 (26—37). MB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Sopron, 300 néző. Vezette: Varga J., Radics. A vendégek legjobb dobói: Kassay 20, Radócza 12. — S. Postás: Pazs 10, Mikócza 10, Bökönyszegi 13, KUBICSEK ZS. 17, Várkonyi. Cs.: RINGHOFFER, Kubicsek K. 9, Horváth A. 4. Edző: Bakk Judit. Huszonhét percig alacsony színvonalú, eseménytelen mérkőzés volt, a vendég fővárosiak biztos győzelmére engedett következtetni 19 pontos előnyük. Ekkor a Postás letámadásos védekezésre tért át, és Gergely, Radócza, majd Kassay (a mezőny legjobbja) kipontozódása után fordítani és nyerni tudott. Olyan mérkőzésen, amelyen végre taktikai felfogása megfelelt játékosai egyéniségének és képességének! Rajt az NB II-ben is MA DÉLUTÁN két órakor, amikor az NB II-ben is elindul a bajnokság, néző és játékos, vezető és edző, egyaránt abban reménykedik, hogy a bajnokság folytatása mentes lesz azoktól a káros jelenségektől, melyek az elmúlt években jellemezték a magyar bajnokságot. Mit várunk? Elsősorban a színvonal emelkedését, töretlenebb küzdőszellemet és végül, de nem utolsósorban, tiszta mérkőzéseket, ahol a két pont sorsáról az dönt, hogy a zöld gyepen melyik csapat volt a jobb. A Soproni SE felkészülése jól sikerült, kedvező hatást gyakorolt a játékosokra a brennbergi edzőtábor, a kellő sorrendbe állított és mindig a célkitűzéseknek megfelelő edzőmérkőzések. Jelenleg egy friss, labdaéhes társaság várja a Hódmezővásárhelyi MSE elleni rajtot. Azok a szurkolók, akik szerdán az Anger réti pályán látták a Soproni Postás elleni edzőmérkőzést, bizakodva mehetnek ki ma a Bécsi úti pályára. Érdekes módon, az LSE legjobb akcióinak eredményes befejezését vagy a kapufa, vagy Edves kapus a Postásból meggátolta, háromszor azonban így is megzörrént az ellenfél hálója. NÉHÁNY JÁTÉKOS, elsősorban Benkő kitűnő formában várja a rajtot, és mindenkin látszik az elszántság. Az összeállítás csak a hátsó alakzatokban végleges. Horváth György előtt Fehér, Benkő, Vámos és Nagy Lajos alkotja majd a hátvédsort, a középpályás és a csatársor összetételéről még nem döntött a szakvezetés. Az ellenfél már napokkal a mai találkozó előtt megérkezett, és a vendégek helyszíni közvetítést is adnak telefon segítségével a vásárhelyi szurkolóknak. A találkozó esélyese a hazai csapat, amely igyekszik visszavágni a tavalyi 0-1-es vereségért. MOZIMŰSOR Ásványráró: ördögcsapat (sz) f3. Az összekötő •jönni fog (sz) f5. Bősárkány: A Pogány Madonna (m) 6, Csorna: A kincskereső kisködmön (m) lfl. A postás mindig kétszer csenget I—II.* (USA) f6. Farád: Az ifjúság édes madara* (USA) 4. Fertőszentmiklós: Szóljon a rock* (fr) 4. Gönyű: Majmok bolygója (USA) 6, Győr, Rába: A Csendes-óceán kalózai (r) f4, Viadukt (m ) f6, f8, Győr, Vörös Csillag: Noé bárkái (m) 3, 3, n6, Mária Braun házassága* (NSZK) f8. A versenyló elrablása (sz) 10, Győr, Mesemozi: A kis gömböc (m) 3, n6, Győr, Petőfi: Elektromos eszkimó (ang) 10, A karatédé Cobra* (jap) 5, Győr: Kun B. Ltp.: Vadvízország (m) 10, Győrszentiván: Hondalovag (jap) 4, 6, Győrsövényház: Csillagszemű (m) 4, Solo Sunny* (NDK) 6, Hegyeshalom: Kék gallér* (USA) 6, Jánossomorja: A Kobra napja* (o) 4, 6, Kapuvár: Petőfi: Timur és csapata (sz) f4, A vasprefektus* (o) f5, Kimle: Nyerítő nyeremény (cs) 2, Meztelenek és bolondok* (USA) 4, 6, Kóny: Én és Catherina (o) 4, 6, Kópháza: A fekete kutya (jugoszláv) 3, Csatár a pácban* (fr) 5. Mosonmagyaróvár, Dózsa: A vízesés fia (USA) 10. Akit Bull- dózernak hívtak (o) f4, f6, Mosonmagyaróvár, Kossuth: Hegyi emberek* (USA) 4, 6, 8, Mesemozi: Sárga elefánt (sz) 4, Nord: Walt Disney állatbirodalma (USA) 3. öttevény: A bátyám öccse minden pénzt megér (cs) 4, 6, Pannonhalma: Zűrzavar a fellegekben (cs) 10, Konvoj* (USA) 4, 6, Pár: A cigánytábor az égbe megy* (sz) 5. Rajka: A szeleburdi család (m) 10, Egyszerű esett (fr) 5, 7, Sopron, Szabadság: Egy kis indián (USA) 10, Egy zsaru bőréért* (fr) 3, 16, 18, Sopron, Petőfi: Mackó Misi a világűrben (l) 10, Nyom nélkül (m) 3, 5, Tét: Éjszakai lovasok (cs) 4, Zsaru, vagy csirkefogó (fr) 6. HÉTFŐ Ásványráró: A karatézó Cobra* (lap) 6, Bőnyrétalap: Rontás és reménység (m) 6, Bősárkány: Meztelenek és bolondok" (USA) 6, Csorna: Viadukt (m) f6, f8, Fertőszentmiklós: A nők városa I—H.* (o) 6, Gönyű: Kenyér, arany, fegyver (sz) 6, Győr, Rába: Rohanj velem (m) f4, f6, Kék gallér* (USA) f8, Győr, Rába Kamara: Filmklub 5. Tízezer nap (m) 7, Győr, Vörös Csillag: Ezüstnyereg (o) 11, 3. n6, fn, Mesemozi: A kis gömböc: (m) 3. n6, Győr, Petőfi: Egymásra nézve* (m) 6, Vasút Mozi: rövidfilmek változatos programmal du. 17-ig, Győrszentiván: A veréb is madár* (m) 6. Győrsövényház: Solo Sunny* (NDK) 6. Halászi: A Kobra napja* (o) 6. Hegyeshalom: Kísértet Lublón (m) 6. Jánossomorja: A postás mindig kétszer csenget I—IT.* (USA) f3. Kapuvár: Akit Buildózernak hívtak (o) f6, f3, Mosonmagyaróvár, Dózsa: Egy zsaru bőréért11 (f1) f6, 18, Mosonmagyaróvár, Kossuth: A cigánytábor az égbe megy* (sz) 4, .. 8, Mesemozi: Sárga elefánt (sz) 4 KiattyszentJános: Az ifjúság édes madara* (USA) 6, Nyúl: Mária Braun házassága* (NSZK) 6. öttevény: Megközelítések* (svájci) 6, Pannonhalma: Lány tengeri kagylóval* (cs) 6, Rajka: Az öszvér nem megy esküvőre (sz) 7, Rábapatona: Mesés férfiak kurblival (cs) 5, Sopron, Szabadság: Noé bárkái (m) 3, Timur és csapata (sz) n6, Megáll az idő* (m) 18, Sopron, Petőfi: A fekete paripa (USA) 6, Sopron, Deák Mopresszó: Szexis hétvége* (psz) 7, Tét: Éjszakai lovasok (cs) 6. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak! A Moziüzemi vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 1983. február 71. — Vasárnap ÁKOS napja. A Nap kél 6.29. — nyugszik 6.25 órakor. A Hold kél 17.32 — nyugszik 6.56 órakor. HETVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1913. február 27-én született IRWIN SHAW, amerikai regény- és drámaíró. Várható időjárás ma estig: lassanként nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és többfelé várható kisebb csapatjuk. Eleinte havazás, majd egyre inkább eső valószínű. Megélénkül, helyenként megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul. A DUNA vízállása szombaton Dunaremeténél 305 centiméter volt, a RÁBA Győrnél 182 centiméter, mindkettő apad. 1983. február 28. — Hétfő ELEMÉR napja. A Nap két 1.20 — nyugszik 17.26 órakor. A Hold kél 18.51 — nyugszik 7.25 órakor. HÁROMSZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1683. február 28-án született, és 71 éves korában, 1757-ben halt meg RENÉ ANTOINE FERCHAULT DE REAUMUR francia fizikus, természettudós. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ: 0.00—7.23: Előttünk a vasárnap! — 7.23: Baráti körben. — 8.05: Öt kontinens hét napja. — 9.00: Aranylemezek. — 10.01: Űzik már a farsangot. — 11.06: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Kb. 12.00: Díszfunkciók. — Kb. 13.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — Kb. 13.35: Operakettősök. — 13.43: Gondolatjel. — 14.27: Úgy láttam Kodályt. — 17.05: Művészlemezek. — 15.57: A nagy fejedelem. Rádiójáték. — 17.05: Jelenidőben. — 17.35: Szigeti József felvételei. — 18.40: A Diákkönyvtár hangszalagon. — 19.41: Zenemúzeum. — 20.44: Szalay Antal népi zenekara játszik. — 21.05: Bruckner, in. szimfónia. — 22.15: A gerolsteini nagyhercegnő. Részletek. — 23.00: Barokk kamaramuzsika. — 0.10:Vökrös Oszkár cimbalmozik. PETŐFI RADIO: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek! — 7.00: Az unitárius egyház félórája. — 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 8.05: A gólyakalifa. Mesejáték. — 8.48: Amundsen kortársa. — 8.54: Mit hallunk? — 9.30 .—11.00: Szivárvány — a kudarcról. — 11.00: Világvasárnap. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 11.01: Ez mind én vagyok! Mark Twain ., ön vallomásaiból” — 14.00 • Újdonság* tikból — magyar ?'havi üzentei felvételek. — 14.35: IV.-rádió. — 15.33: A. PAN trió ( '. ^dország) és a MIKA kvartett (Belgium) játszik. —16.00—17.37: Útközben hazafelé. — 17.37: Akit az Istenek szeretnek. Rádiójáték. — 18.45: Poptarisznya. — 20.33: Amit az iskolától várnak V. rész. — 21.03: Gramofonsztárok. — 21.43: Lavotta-verbunkosok. Balázs-nóták. — 22.27: Kellemes pihenést! Szórakoztatózene éjfélig. 3. MŰSOR: 7.00: Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 7.30: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 8.11:Komolyzenei zsákbamacska. — 10.00: új zenei újság. — 10.45: öt kontinens hét napja. — 11.06: Vasárnapi koktél. — 12.00: Alfred Brendel két szonátát zongorázik. — 13.05: A Sweet együttes felvételeiből. — 13.35: Király László népzenei feldolgozásaiból. — 13.58: Wagner összes operája. — Közben 17.21: A magyar széppróza századai. 254. rész. — 19.03: Szimfonikus táncok. — 19.35: Luigi Alva ária- és dalestje. — Kb. 20.00: Hi-Fi Varieté. — Kb. 22.30: Schumann: Esz-dúr zongoranégyes. — Kb. 23.00: Operaáriák. GYŐRI RADIO: 8.30: Hírek, információk, időjárás.Jelentés. Jó utat! — 8.50: Mikrofonséta a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. — 9.35: Szlovén műsor. — 9.30: Német műsor. BUDAPESTI TV I.: 8.05: Mindenki iskolája. — 9.05: Óvodásokfilmműsora. — 9.25: Ford Maxi kalandjai. — 9.45: A holt írások titka. — 10.20: Hírek. 10.25: Lecsap a két Paganini. (ism.) — 11.20: Cimbora. — 12.10: Sakk, Kempelen úr! Tv-játék. 3. rész. — 14.05: Tizenötmillió francia Budapesten. — 15.05: Valahol Európában. Film. — 16.45: Műsorajánlat. — 17.15: Elmebajnokság. — 18.00: Delta. — 13.35: Közönségszolgálat. — 18.45: Esti mese. —• 19.00: A HÉT. — 20.00: Ilírekwr —. . 2'.05: Végzetes lom. Amerikai»*' film. — 21.50: ..Tüzet viszek.” Dokumentumfilm. — 22.30: Hírek. 2. MŰSOR: 20.00: Hírek. — 20.05: Az impresszionizmus. 7. rész: Degas. Toulouse-Lautrec — avagy a látás tisztasága. — 20.55: Telesport. — Sporthírek. — Országos Fedettpályás Atlétikai Bajnokság. — 22.20: Képújság. SZLOVÁK TV I.: 8.25: Hírek. — 8.30: Gyermekműsor-összeállítás. — 10.50: A Sportka számainak húzása. — 11.00: Egy járás északon. Tv-filmsorozat. 2. rész. — 12.00: Visszapillantás az elmúlt hét eseményeire. — 12.30: A brnoi rendőrzenekar hangversenye a februári győzelem 33. évfordulója alkalmából. — 13.10: Híradó. — 13.25: Robinson kisasszony. Ifjúsági tv-játék. — 14.43: Groteszkfilm. — 15.00: A labdarúgás és a szurkolók — összeállítás. — 15.55: Ejtőernyősök Losonc felett. Dok. film. — 16.25: Jihlava 1932: Fiatal énekesek versenyének döntője. — 17.05: Filmmúzeum. Angyal a hegyekben. Cseh filmvígjáték. — 13.30: Zenés szórakoztató műsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vasárnapi vers. — 20.10: Pontos idő. Tv-játék. — 21.45: Gólok, pontok, másodpercek. — 22.00: A mágai Nemzeti Színház híres művészei. Portréfilm. — 22.53: Hírek. Kisfaludy Színház JÁNOS VITÉZ 10.30, ÚRI MURI 19.00 óra Uray-b. II.: 14.15: Híradó. — 14.10: Fiatalok Tv-klubjának vétóik - devnűsora. — 15.10: Fekete tu.i, pan. Francia kalandfilm. — 17.00: Téli Universiade. — 18.30: Moszkva egy nagy ország szíve. UU- film. — 10.31: Pedagógiai magazin. — M.00: Slavia Bratisla a —Rh Prahonoi röplabda ligamérkőzés. — 31.05: Kultúra 1903. Magazin. — 21.30: Híradó. — 21.11: Becsületes ember. Spanyol tvfilm. — 22.30: Téli Universiade. OSZTRÁK TV I.: 12.30: Mindig ez a televízió . . . (4.) — 13.03: Sárga tengeralattjáró. Angol rajzfilm. — 16.30: Egy, kettő, három. Fejtörő műsor. — 17.15: Idősek klubja. — 18.30: Taálkozás állatokkal és emberekkel. — 19.00: Vasárnapi osztrák képek. — 19.33: Tv-híradó. — 19.50: Sporthírek.. — 20.13: Az élet csodálatos. Tv, fám. — 21.35: Sporthírek. — 22.15: Hírek. IL: 15.30: Sportdélután.«■ 18.31 ■ Okay, ifjúsági magazin. — 19.50: Tv-híradó. — 19.58: Heti körívén — 20.13: Gyakran gondolok Piroskám. Film. — 21.50: Liang Shan Po lázadói. Filmsorozat. — 22.35: Schubertiade. — 0.05: Hírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8*5: Chrrubini operáiból. — 0.00: A hét zeneműve: Hacsaturjan : Hegedűverseny. — O.áGh Aggodalom. Versek. — 9.39: Ki kopog? 10.Oó: Njdtnikók. — 10.33: U.i- Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Csányi János nótákat énekel. —0.04: Révész László saját feldolgozásaiból vezényel. — 11.19: Számítógép-kalózkodás. — 11.39: Védett férfiak. Rádiójáték. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.20 Lajtha László: Vasmegyei kurucképek. — 15.05: Michael Rabin hegedül, a Hollywoodi szimfonikus zenekar játszik. — 15.78: Az omnibusztól a metróig. ?. rész. — 16.00: Huszka Jenő operettjeiből. — 16.30: Világablak. — 17.10: Kodály kórusművészete. — 19.15: Az ibolya. Rádiójáték. — 20.00: Sebestyén János műsora. — 21.30: Közéleti közelképek. — 22.30: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 23.40: Arthur Endrére operaáriákat énekel. — 0.10: Presser Gábor dalaiból. PETŐFI RADIO: 8.05: Verbunkosok, katonadalok. — 8.35: Figyelmébe ajánlom! — 8.50: Szigetmúzeum. — 10. 00: Zenéd mielőtt. — 12.00: Az ..ifjú Szívek” Magyar Dal- és Táncrműsorából. — VI.40: T-,ru me. - 13.25: Énekli Tijesó«. — is.«.. ." Péter és a farkas. Részletek. 14.10: Kettőtől ötig... — 17.00: Válaszvonal. Riport. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Hang-adó. — 19.25: Reklám. — 19.20: Sport- világ. — 20.00: Múltunk kútja!. 20.35: Senki többet? Harmadszor.. . -- 21.50: Tip-top parádé. — 22.20: Nóták. — 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 9.00: Zenés játékokból. — 9.47: Perényi Eszter (hegedű) és Kiss Gyula (zongora) szonáta-felvételeiből. — 11.05: Chopin: f-moll zongoraverseny. — 11.38: Rossini: Tell Vilmos. Opera. — 15.44: Lukácsi Huba népdalokat énekel. — 16.00: Árpád-házi királyok. III. Béla. — 16.30: a hét zeneműve — 17.00: Emmylou Harris felvételeiből. — 17.30: Barokk kamarazene. — 18.24: Kalmár Magda és Gáti István operaáriákat énekel. — 19.05: Fiataloknak — kortárs zenéről. — 19.35: Granadai vásár. Részletek. — 19.35: Szimfonikus zene. —■ Kb. 22.00: Régi kórusmuzsika. — Kb. 22.30: A Poptarisznya dalaiból. GYŐRI RADIO: 17.00: Hírek. Telefonszám: 12-722. — 17.05: Hétfő este Nyugat-Dunántúlon. Zenés magazin. — 18.00—18.30: Hétfői hírmagazin. SZLOVÁK TV I.: 15.05: A népgazdaság fejlesztéséről. 10. rész. — 15.33: Hírek. — 15.40: Amikor a lazac vándorol. Dok.-film .— 15.55: Iskolatévé. — 16.20: Erről is, arról is. Magazin. — 17. 00: Iránytű. Katonák politikai műsora. — 17.50: Orvosi tanácsok. — 18.00: A szocializmus világa. — 13.25: A rendőrség nyomoz. — 18.30: A haladó tapasztalatok iskolája. 5. rész. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vég nélküli élet. 2. rész. — 21.05: Veszély, amely újra fenyegeti az emberiséget. Dok.film. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: NDK zenés szórakoztató műsor. — 22.55: Hírek. II.: 17.10: Híradó. — 17.25: Folklórműsor. — 17.55: Telesport. — 18.00: Bátor férfiak. 3. rész. — 19.09: Vendégünk Jan Solovic érdemes művész. — 19.30: Francia nyelvlecke. — 20.00: Könnyűzene. — 29.30: Az elmúlt hét sporteseményeinek összefoglalója. — 21.38: Időszerű események. — 22.00: Beszélgetések a fényes hold alatt. Szovjet film. 1. rész. OSZTRÁK TV I.: 9.30: Tvkonyha. — 10.00: Iskolatévé. — 10.30: A Silberwald-i erdész. Osztrák film. — 17.30: Öt barát. Filmsorozat. — 17.55: Esti mese — I8.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Hétfői telesport. — 21.10: A profik. „Harc az idővel”. — 22.00: Esti sportműsor. — 22.30: Hírek. ... 18.30: A szél ellen. Filmsorozat (3.). — 19.30: Tv-híradó — 20.15: A doktor és kedves állatai (5.). — 21.10: Riportműsor. — 31.50: Hírek.