Kisalföld, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-14 / 217. szám
A rádió mellett A Kossuth Rádió 166 óráia bizony komoly műsor. Különösen, ha olyan a műsorvezetőjé, mint Győrffy Miklós, akinek halk, ám határozott hangja, éles szeme, műveltsége üdítően hat akár rádióban, vagy televízióban vállalkozik műsorvezetésre. Kevés ennyire jól felkészült, mégis háttérbe húzódó, az ügyet, s nem önmagát népszerűsítő műsorvezetővel van dolgunk manapság. Mindezektől függetlenül hatalmasat nevethetett a hallgató a legutóbbi, szombati 168 óra adásán. Egyszerűen a mai napig nem megy ki a fejemből, hogy történhetett meg mindaz, ami megtörtént. Mintha legalább egy, de akár két évszázadot is tévedett volna a naptár, mintha a garabonciások csínytevéseinek idejébe kalauzolt volna bennünket a mikrofon. Pedig manapság jártunk az ország délkeleti csücskében, ahol mint egykoron a szomszéd vármegyék — három város állt haragban egymással. Mindhárom városnak voltak természetesen városatyái, komoly emberek, akik hivatottak a viszály megszüntetésére. Megelégelvén immár az említett áldatlan viszálykodást, összedoboltatták hát a három város vezetőit, hogy ellehessen a béke kora, annál is inkább, mivelhogy a háromból két település nevében is viselte a békét. Aki nem hallotta az adást, most tán arra gondol: mi van ebben nevetséges? A viták bizony úgy oldódnak meg legkönnyebben, ha az emberek leülnek és megvitatják azokat. Csakhogy a szavakban, az érvekben, egymás jóindulatában és jóakaratában úgy tűnik már nem bíztak a városi honatyák. Amiért is úgy gondolták, tudós elmék közvetítésével fogják elérni az egyezséget. A modern szeánsz megrendezésére két pszichológus vállalkozott: összeültek a népes számú városi vezetőségek, a pszichológusok elindították a zenét, majd kiosztottak egynémet hangszereket a résztvevőknek. Az egyik tanácselnök rumbatököt kapott (ez biztos, akkor az újság is megírta), a másik talán csörgődobot, a harmadik tán triangulumot, ki tudja. Mindenesetre a megdöbbent gyülekezetnek az volt a feladata, hogy megpróbáljon aktívan is közreműködni a zenében, s minekutána ily módon a három testület együtt élvezte a közös muzsikálás örömeit, mindjárt egyet is kellett volna érteniük a várospolitikai kérdésekben. Sajnos a kísérlet nem úgy sikerült, ahogy a pszichológusok tervezték. Egyetértés, kölcsönös szeretet nem jött létre Békésben, viszont egy ország nevetett — immár a 168 óra segítségével is — az eseten. A műsorvezető, Győrffy Miklós — meghallgatván a tudós pszichológusokat, a városatyák képviselőjét — roppant finoman és udvariasan vonta le a következtetését. A pszichológusok abban tévedtek, hogy egy kiscsoportos módszert alkalmaztak nagy csoportnál. Tisztelem a jószándékot. A tudomány megbecsülése, új módszerek keresése is dicséretre méltó dolog. Csakhogy szerény véleményem szerint mindennek megvan a maga helye. Városokat irányító embereknek inkább városuk érdekeit, s lehetőségeit, valamint a lehetőségek megvalósítása mellett szóló érveket kellene felkutatniuk, nem pedig külső segedelmet hívni vitájuk megoldásához. S ami talán még fontosabb: meg kellene tanulniuk szót érteni egymással. Hiszen elképzelhetetlen, hogy fajulhat olyan méretűvé ma szomszédos városok egymás közötti versengése, hogy már nem lehet abban bízni, az okos, higgadt eszmecsere, a realitásokkal számoló egyezkedés elég, járható út. Végezetül mennyire ismerhetik a mai magyar valóságot azok a pszichológusok, akik rombatököt adnak a tanácselnök kezébe, s mint óvódás gyermekeket kezelik a testületek tagjait? S mivel a fenti kérdések megválaszolatlanok maradtak, s bizony érthetetlenek a történtek, jó hogy a 168 óra is foglalkozott velük. S mivel, mint bevezetőben említettük, a 168 óra komoly műsor, a benne elhangzottakat is illik komolyan venni. S ha úgy vesszük, hát az első nevetési ingert legyőzve akár szomorkodhatunk is, hogy ilyesmi előfordulhat. S hogy többé ne forduljon elő, ahhoz az szükséges, hogy jobban átgondolják felelősségüket mindazok, akik testületeket vezetnek, avagy a tudományt szolgálják. Pió M. Folytatódik a felújítás Sopron tulajdonába kerül a Storno-gyűjtemény Egyszer már felröppent a hír, maga az élet azonban még csak most „követte”: Sopron város tanácsának képviselői a múlt héten megvásárolták a külföldön élő örökösöktől az eddig is a város egyik nevezetességének számított Stornó-gyűjteményt. Mint az közismert, a legendás gyűjtemény utolsó tulajdonosa a várostorony melletti házában (igazság szerint csak bérlőként, nem pedig a ház tulajdonosaként) élt Storno Gábor volt. Néhány éve történt halála után azonban a gyűjteményt — végrendelet híján — Ausztriában és Svájcban élő rokonai örökölték. Mivel az örökösök az értékes tárgyakat törvényeink értelmében az országból ki nem vihették, azok sorsa végső soron soha nem volt kétséges. Az adás-vételi szerződés megkötését mégis majdnem egyéves előzetes egyezkedés előzte meg. A múlt héten az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövetségén mindkét fél által elfogadott megállapodás lényege a következő: a tulajdonképpeni gyűjtemény (egy-két egészen értéktelen darab kivételével) két év alatt fokozatosan a város tulajdonába kerül. A gyűjteményért az örökösök összesen mintegy tízmillió forintot kapnak (az összeget a forint-schilling árfolyam két év alatti módosulása befolyásolhatja). A vételár 60 százalékát a Művelődési Minisztérium fogja a közeljövőben kifizetni, a fennmaradó részt pedig a megyei és városi tanács állja két éven belüli törlesztéssel. Amint a magyar fél a befizetés első, nagyobbik felét márteljesítette, a gyűjtemény a megállapodás alapján már bemutatható. Tehát már akár a jövő év elejétől. Ez azonban, természetesen, még csak elvi lehetőség: a bemutatáshoz megfelelő helyiségre is szükség van. A Reypál-ház, amely a tárgyaknak most ideiglenes otthonnal szolgál, erre méretei miatt is alkalmatlan. Markó József, a városi tanács elnöke, aki a gyűjtemény megszerzéséért is sokat tett, ebben is gyors intézkedést ígér: megvizsgálják, hogy lehetne a gyűjteménynek legalább bizonyos részét már a jövő évtől megnyitni a város lakói és az idegenek előtt. Ha lehet, valamilyen megoldással a Reypel-házban, ha nem, valahol másutt. A végleges megoldás természetesen az lesz, hogy a tárgyak visszakerülnek eredeti helyükre, a pillanatnyi felújítás alatt álló Stornóházba. Az épület bár kívülről már többé-kevésbé késznek tűnik, rendkívül sok és igen nehéz munkát ad még az építőknek: igazán nem rajtuk múlik, ha végleges átadását csak 1985 végére ígérhetik. Addigra azonban belsejét is méltóvá teszik ahhoz a már ma is láható külső állapothoz, amelyről a gyűjteményt öröklött Stornó-leszármazottak éppen a múlt héten mondták a város tanácselnökének: „olyan szép lesz, amilyen ez a ház még soha nem volt”. 1983. szeptember 14., szerda" Tanácskozás az ifjúságpolitikáról „Az ifjúságpolitika tudományos megalapozását szolgáló kutatások’’ elnevezésű kutatási program titkársága — a KISZ Központi Bizottságával és a Központi Statisztikai Hivatal ifjúsági szakmai munkaközösségével — vitaülést rendez Budapesten, az ifjúság társadalmi helyzetével kapcsolatos kérdésekről. A szeptember végén rendezendő tanácskozáson a kutatók s az ifjúságpolitikával foglalkozó szakemberek értékelik a kiemelt kutatási program során született tudományos munkákat, eredményeket, az alkalomra készített ifjúsági témájú elemző tanulmányokat. A tanácskozáson elsősorban az ifjúság helyzetét meghatározó főbb társadalmi folyamatok alakulását elemzik, s ennek kapcsán szó lesz az ifjúság anyagiegzisztenciális helyzetéről. Előadásokban foglalkoznak az ifjúság lakáshelyzetével, kereseti lehetőségeivel, a családi életkörülményekkel, értékelik, hogy a fiatalok milyen szolgáltatásokat, s mekkora mértékben vesznek igénybe, s hogy alakult az elmúlt években a turizmus. Beszámolnak azokról a vizsgálatokról is, amelyek a fiatal értelmiségiek és a segédmunkás fiatalok helyzetét mérték fel. Foglalkoznak az ifjúság önálló élet és pályakezdésének főbb jellemzőivel, konfliktusaival. Római szarkofágot találtak Pécsett Pécs római kori elődje — Sopianae város — emlékei kerültek napvilágra a Geisler Eta utcában. A legjelentősebb lelet egy római szarkofág, amelyben kétszer temettek: a római uralom korai időszakában, majd a késői római korban újra felhasználták koporsónak. ■ Roisz Vilmos Budapesten élő, soproni születésű festőművész az elmúlt hónapban a gyári városi könyvtárnak tizenhárom festményt adományozott, amely állandó kiállításon a könyvtár olvasótermét díszíti. Képünkön gyár kompozíció látható. Nagyvárad után Győr Harmincadik évad a színház szolgálatában Mint oly sok, valamilyen ügyben konokul hívő, alkotó embernek, úgy Szabó Józsefnek is a szemén tükröződik a szíve. Mintha szüntelenül égne ott belül. Ezek a szemek szinte akkor is tüzesen komolyak, szigorúak maradnak, amikor az arcra mosoly derül. Cinkos társuk még a száj, keskeny kérlelhetetlen ívével árulkodik a belső akaratról, tulajdonosának egyéniségéről. Pedig hangos szó nem hagyja el, az indulattal hevített mondatok is halkan szólnak, s valamiféle mesélős hangsúlyt kapnak. Ezek a mondatok pedig leginkább akkor hagyják el az ajkakat, mikor Madáchról, Tamási Áronról, a színházról, a rendező dolgairól beszélünk. Amikor a székelyek sorsa a téma. Csodálkozva, szomorúan álltak fel a nagyváradi színház nézőterén Csurka Deficitjének bemutatója után, mondván: lám villájuk van, kocsijuk, ennivalójuk is elég, hát miért elégedetlenek? Viszont ha Madáchot, Tamásit említettük Szabó Józseffel, Csurkát is említenünk kell, mint olyan szerzőt, akiben feltétlenül hisz, akit sokra tart. Messziről jött, s bár ismerte Debrecent, hívták is oda — meg Békéscsabára, Szegedre — mégis Győrt választotta. Miért? Nem csak azért, mert ha már eljött otthonról, hát minél messzebbre kerüljön az emlékektől. Azért, mert úgy hallotta, ezen a vidéken könnyen befogadják az embert, mert hallott Markó Ivánról, társulatáról, lelkesedésükről, s nem gondolta, jó, ha ilyen emberekkel van körülvéve. „Messziről jöttem Győr városába, az ország keleti határán is túl. Szent László, Ady Endre városából, Nagyváradról. Nagyváradon annak a szép neobarokk színháznak voltam a főrendezője, amelynek első direktora, néhai jó Somogyi Károly, annak előtte Győrött volt színházigazgató. A dolgok rendje hozta azt, hogy mint oly sok váradinak a huszadik században, nekem is el kellett jönnöm a Vér városából. El kellett búcsúznom rokonaimtól, barátaimtól és az én szeretett közönségemtől. Huszonkilenc esztendeig szolgáltam a romániai magyar színjátszás ügyét. Rendezői pályám főbb állomásai: Szatmár, Várad és Kolozsvár voltak, de vendégrendezőként otthon éreztem magam Sepsiszentgyörgyön, Temesváron és Marosvásárhelyen, mindenütt, ahol magyar színház működik ma Romániában. Hány előadást rendeztem? Talán már nem is emlékszem. De Az ember tragédiája, a Csongor és Tünde, az Úri muri, a Kegyenc, a Deficit, A mi kis városunk, a Puntilla úr és szolgája Matti, a Svejk, a II. világháborúban, a Pillantás a hídról, az Orfeusz alászáll, a Trójai nők, a Rómeó és Júlia, az Éjjeli menedékhely, a Cseresznyéskert, vagy a magam dramatizálásában színpadra vitt Sánta angyalok utcája és az Anyám könnyű álmot ígér ... mélyen megmaradt az emlékezetemben. Miért? Azért, mert ezekben a darabokban van valami közös, mindeniket költő írta, mindenik az ember és a társadalom égetőnagy kérdéseit feszegeti, mindenik robbantóanyaga a katarzis, mindenik fel akarja szabadítani a gúzsba kötött lelket. Valamennyi az Igazság, a Szépség és a Szeretet hármas csillagzata alatt született... Rendezői szolgálatom 30. esztendejét a győri Kisfaludy Színházban kezdem. Miért éppen Győrött? Erre, remélem a holnap megnyugtató választ fog adni. Hiszek a dolgok rendjében. S bizonyosan az is a dolgok rendje, hogy Nagyváradon az utolsó rendezésem a Deficit volt és Győrött az első az elvígasztalás lesz." Mivel Szabó József nem szeret túlságosan sokat beszélni magáról, hát a fent idézett írást nyomta a kezembe. Címe Bemutatkozásféle. „A műsorfüzet számára írtam ezt, talán jobban benne van minden, mintha most beszélnék magamról” — tette még hozzá. Aztán hosszasan elbeszélgettünk még Tamásiról, az ősvígasztalásról, s az irodalom más csodáiról. Egy idő után úgy éreztem, már szükségtelenek a szavak. Csupán a szeme beszédéből, ragyogó életrekeléséből is érteném, amit mondani akar. Talán egy véletlen döntés, hogy Győrbe jött. Sorsát hogyan befolyásolja majd, nem tudni. De a győri prózai tagozat ügyének bizonyosan nyereség, abban viszont én hiszek. Ilsó Márta A Jelenkor szeptemberi számából A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat szeptemberi számának élén Zelk Zoltán két versét és Illés László Zelk Zoltán költészetét elemző tanulmányát olvashatjuk. A szépirodalmi közlemények sorában emellett Arató Károly, Bisztray Ádám, Galambosi László, Horgas Béla és Takács Imre verseit, Kolozsvári Grandpierre Emil és Tamás Menyhért elbeszélését, valamint Albert Gábor Emelt fővel című szociográfiájának új fejezetét közli a folyóirat. A „Tudósportrék”-sorozatban Csizmadia Andor professzorral beszélget Hallama Erzsébet. A tanulmányok közül figyelmet érdemel Kenyeres Zoltán az „Elysium”-tól a ,,Türkut”-ig című írása Weöres Sándor költészetéről. Újabb összeállítást találunk a számban Weöres Sándornak Takáts Gyulához írott leveleiből. A kritikai rovatban többek között Balassa Péter tanulmánykötetéről, Gáli István utolsó prózakötetéről, Kiss Dénes új verseiről és Kolozsvári Grndpierre Emil önéletrajzi regényéről ír Kis Pintér Imre, Nagy Imre, Varga Lajos Márton és Belohorszky Pál. HIJASPÖID • 5