Kisalföld, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-03 / 232. szám
1990. október 3., szerda KIMLFOLD Megőrizni és megújulni Megőrizni és megújulni: ez a Holnap. Az olvasói kíváncsiság is magyarázza, hogy az új irodalmi és társadalmi folyóirat - Miskolcon szerkesztik - első számából a főszerkesztő beköszöntőjére - Napjainktól a Holnapig - figyeljünk. Serfőző Simon a valóságra jobban koncentráló, művelődési folyamatokra, a társművészetekre, a társadalmi élet változásaira figyelő, helyi elkötelezettségű, a határokon is átnyúló érvényű lap profilját hangsúlyozza, a holnap meghódítását egyebek között azzal, hogy egyszerre gondolkodnak korszerűségben és hagyományban. Igyekeznek az olvasó javára a nemzeti kultúrában, valamint a helyi kulturális folyamatokban kiegyensúlyozó mértékké tenni, cselekvően részt venni mindannyiunk önbecsülésének, méltóságának a visszaszerzésében, szembesíteni mindannyiunkat sorsproblémákkal, de legfőképpen: élni segíteni, megmaradni. Nehéz és szép szolgálatra vállalkozott a Holnap. Arra is, hogy visszaadja a vidék méltóságát. Amire igen nagy szükségünk van ezekben a holnapot váró napokban. A névválasztás nem véletlen. Ady-ék nagyváradi antológiájának címe került a folyóirat élére a névelő elhagyásával, valójában a szellemi örökségre, a felelősségre való állandó figyelmeztetésként. Mert a holnap mégiscsak remény, ígéret, bárhol éljen a magyar. Ezért szerepelnek a laptervekben egyenlő súlylyal irodalmi, közírói és kulturális műfajok, ezért a magazin jelleg - elsősorban művészeti és közéleti érdeklődésű olvasói igények kielégítésére, fölébresztésére. A Holnap épít a lapelődök - gondoljunk rögtön a megszűnt Napjainkra - vállalható és folytatható hagyományaira, szerkesztői nem félnek a jövőtől, téglát téglára téve, termést termés mellé rakva akarják ezt a holnapot - hitelesnek, szebbnek, haladással telinek. Verset adott az első számba Bella István, Gál Sándor, Kalász László is, prózát Ferdinandy Györgykönyvéről: Furcsa, idegen szerelem. Mile Legos ír). Medvigy Endre a nyugati magyar irodalom jeles szervezőjét, a Nemzetőr főszerkesztőjét, Tollas Tibort köszönti. A művelődési és közoktatási miniszterrel készült beszélgetés a legmélyebben kiművelt anyanyelv, a hagyomány körül forog. A kárpátaljai magyarság identitás-tudatának természetrajzához Balla D. Károly fűz adalékokat. A sályi napok tapasztalatairól és azok modell értékéről Barsi Ernő jegyez írást. Talpalló Piroska népművelő dolgozatát (A kifordított, nagy, damaszkuszi köpeny) vitaindítónak (is) szánják. Szakemberek és nem szakemberek fogalmazhatják újra a kultúra szerepét, beszélhetnek arról, mi az, amire a népnek ténylegesen szüksége van. Az illusztrációk Schrammel Imre vázlatkönyvéből valók. (Joó) 1 ÉVFOLYAM 1990/1. HOLNAP IRODALMI ÉS TÁRSADALMI FOLYÓIRAT Ferdinandy György novellája Interjú Andrásfalvy Bertalannal Magyarország egykori kisgazdapárti miniszterelnökének, Nagy Ferencnek egyéni sorsa tragikusan egybefonódik nemzetéével. Számkivetésben halt meg, fájdalmasan távol szülőföldjétől, az egyesült államokbeli, virginiai Hemdonban, 1979. június 11-éről 12-ére virradóra. Június 16-án temették... Emlékirata - amely az Európa Könyvkiadó sorozatában a közeljövőben kerül az olvasó elé - krónika és mementó, súlyos történésekről tudósít. Ebből közlünk részleteket. Az ideiglenes kormány Mint már mondottam, a nemzetgyűlésnek azért kellett sürgősen összeülnie, hogy meginduljon a magyar politikai élet, ehhez pedig kormányra is szükség volt. A felszabadított terület lakosságának kijelentették, hogy az új kormányt a nemzetgyűlés fogja megválasztani, és így az a nép akaratából születik meg. A nemzetgyűlés összehívásának ideje alatt már megindultak a tanácskozások a kormány tagjainak kijelölésére. A tanácskozásokon nem vett részt, de természetesen belefolyt a szovjet is, ha jól emlékszem, valami Szuszajkov nevű tábornok, későbbi romániai ellenőrző bizottsági elnök révén. Úgy határoztak, hogy a független kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt kétkét tárcát kap a kormányban, míg a Nemzeti Parasztpártnak meg kell elégednie egy tárcával. De bevonnak ezenkívül még öt, párton kívüli embert is. A kisgazdapárt részéről tárgyaló Vásáry István debreceni polgármester, Gyöngyösi János és Balogh István hiába hangoztatták, hogy a kisgazdapárt a legnagyobb, tehát több tárcát kell kapnia, mint más pártoknak, a kommunista pártnak és a szovjetnek az volt a taktikája, hogy nem lehet még ismerni a pártok erőviszonyait, tehát csak az egyenlő elosztás lehet igazságos. Megállapodtak a kormányban résztvevők személyére is. Miniszterelnökké Dálnoki Miklós Bélát jelölték, aki elsőnek pártolt át a Vörös Hadsereghez, amikor a Vörös Hadsereg átlépte a határt. Átállásának akkor nagy jelentőséget tulajdonított a szovjet, sokat operált vele a szovjet rádió is, és így eléggé ismertté vált a magyar nép előtt. Sohasem politizált ugyan, és képességei sem a politika irányába fejlődtek ki, de az akkori feladatokra megfelelőnek látszott. A belügyminiszteri tárcára Erdei Ferencet, a parasztpárt tagját ajánlották. Ez az Erdei a felszabadulás hónapjaiban egészen engedelmes eszközévé vált a kommunista politikának, nyugodtan bízhatták tehát rá a kommunisták a rendőrség irányítását. A szociáldemokraták Valentiny Ágonston révén az igazságügyi tárcát kapták, míg Takács Ferencet iparügyi miniszternek jelölték. A kommunisták a földművelési tárcához ragaszkodtak, és Nagy Imre nevű, Moszkvát járt tagjukat jelölték erre az állásra. A földreform előestéjén érthető volt, hogy a kommunisták követelték a földművelési tárcát, mivel így az elkövetkező földosztást egészen a saját radikális elképzeléseik alapján vihették keresztül. Ezenkívül a kereskedelmi tárca lett a kommunistáké, amelynek élére ugyancsak egy moszkvai ágenset, Gábor Józsefet jelölték. Párton kívüli emberként jelölték meg a népjóléti tárca jelöltjét, Molnár Eriket, akiről azonban csakhamar kiderült, hogy régi kommunista, s a kommunisták az ő révén jutottak hozzá egy harmadik tárcához. Az ideiglenes kormányt a nemzetgyűlés választja meg. Valójában azonban az történt, hogy a kormányt Moszkva nevezte ki. A pártok vezetői már a jelöléseknél figyelembe vették a moszkvai politika szempontjait, majd a jelölések után a szovjet megbízottak elé terjesztették a kormány listáját. Csak azután vitték a nemzetgyűlés elé a kormány megválasztásának ügyét, amikor Moszkva már jóváhagyta az eléje terjesztett névsort. Az ideiglenes kormány szerepe meglehetősen korlátozott volt az akkori viszonyok mellett. Ezen alig lehet csodálkozni. A kormány tagjainak a megszálló csapatok parancsnoksága adott szállást, élelmet, sőt még ruházatot is. Az ideiglenes főváros, éppen úgy, mint a felszabadított országrész minden más városa és faluja, tele volt orosz katonákkal. A közigazgatás felbomlott. Közgazdasági élet nem volt. A külpolitika abban merült ki, hogy napról napra tanácskozások folytak a megszálló csapatok parancsnokságával. Komoly és céltudatos munkát csak két miniszter tudott végezni: az egyik a földművelésügyi miniszter volt, aki akkor már a szovjet utasítására lázasan dolgozott a földreformtervezeten, a másik a belügyminiszter, aki a kommunisták utasítására szabad utat engedett a rendőrség szervezkedésének. Megpróbált még tevékenykedni a honvédelmi miniszter is, egy új honvédség megszervezése körül. Mindenki érezte, hogy minél gyorsabban meg kell szerveződni legalább néhány hadosztálynyi új hadseregnek, hogy azok még részt vehessenek Magyarország további részeinek a felszabadításában és a németek végső legyőzésében. Általános volt az a vélemény, hogy ha az ideiglenes kormány hadat üzen Németországnak, akkor a hadüzenetet követni kell katonai akciónak is. Egyrészről Magyarországnak meg kell mutatnia, hogy népe eddig is őszintén kívánta a németek legyőzetését, másrészt meg kell szereznie a jogot ahhoz, hogy a többi legyőzöttekkel egyenlő félként vehessen részt a béketárgyaláson. Érzelmileg is könnyű lett volna a magyar hadsereget harcba vinni a németek ellen, mert hiszen egyetlen ország ellen sem harcolt volna olyan szívesen a magyar katonaság, mint a nemzetiszocialista Németország ellen. Technikailag is egyszerű lett volna a hadsereg megszervezése, mert a katonaság jó része ott volt akkor még az ország területén, nagy fogolytáborokban, ahol egyszerű lett volna őket felszerelni és az arcvonalba vinni. A szovjet nem utasította el nyíltan Magyarország háborús beavatkozásának a gondolatát, de később megismert módszereivel céltudatosan eltaktikázta. Későn jöttünk csak rá, hogy a szovjet részéről ez egyáltalán nem hanyagság volt, hanem tervszerű eljárás. Egyrészről már akkor arra gondolt, hogy Magyarországot hátrányos helyzetbe kell hozni a béketárgyalásokra, másrészt pedig nem akarta, hogy a Vörös Hadsereget szabad rablásában a magyar honvédség jelenléte akadályozza, mint ahogy akadályozta a román hadsereg Romániában és a bolgár hadsereg Bulgáriában. Természetesen a nemzetgyűlés egyhangúlag „megválasztotta” a kormányt, minthogy abban az időben tájékozatlansága és összetétele miatt nem is tehetett egyebet. Ezután elosztották még az államtitkári és a főispáni pozíciókat a pártok. Ekkor lett Kovács Béla belügyi államtitkár. Az államtitkári állásoknak a kommunista párt kezében volt komoly jelentősége. Más pártállású, gyenge miniszterek mellé odatettek központi utasításra dolgozó, céltudatos kommunista államtitkárokat, akik a gyenge minisztereket irányítani tudták, és a kommunista párt akaratát azoknál a tárcáknál is érvényesítették, amelyek látszólag nem voltak a kommunisták kezén. (Következik: Drága vendég az ellenőrző bizottság.) Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött 5 Emlékkendők, szárnyasoltárok Szélben forgó múlt Látogatás Giczy János festőművésznél A neves soproni alkotóval telefonon beszéljük meg a találkozót, beszélgetésünk apropóját az adja, hogy a hét végén nyíló Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját és a vele járó Tornyai-plakettet nyerte el. Csöngetek a műterem ajtajánál. Megtermett, ősz szakállú férfi fogad, hatalmas vállain feszül a farmerzeke. Ószövetségi prófétára emlékeztet, súlyos tekintetű, lassú szavú. A galériás szoba tetején ablakok, körben néhány festmény. Munkaasztalok, állványok. Ecsetek minden méretben és mennyiségben. A falépcsőnél zöld cserépkályha, mellette könyvespolc, tele albumokkal, szakkönyvekkel. A mennyezeten lámpa, kék izzóval. Alatta az asztalon művészeti képeskönyv: Az első birodalmak. Az asztalnál bambuszfonatú karosszék, a túlsó oldalon festett csornai pad. Eltelik néhány perc, amíg megkeressük rajta az évszámot: 1900. Giczy János iskolaéveit Sopronban töltötte, tanult a Képzőművészeti Főiskolán, majd Egerben szerzett tanári diplomát. Két évet tanított Fertőszentmiklóson, utána visszatért városába. Harminc éve az Óvóképző Intézet tanára. Első kiállítását 1966-ban rendezték. - Dehát ezeket mindenki tudja, ezerszer elmondtam már így a művész, aki arra kíváncsi, láttam-e már a képeit. Mulasztásomat pótlandó, előveszünk néhány festményt, kiemelünk a fal mellől két triptichont. A háromszárnyú oltár behajtható oldalai mögött újabb festmények, a hátlapon is, összesen hét. Először nem értem. A képeken lobogó drapériák, mind fehér. Lehetne kendő, lepedő, mint megtudom, zsák is. A középső piktúra alatt is keretben az eredeti vászon. Százéves búzászsákból való. Végül az egyik cím segít a motívum felfestésében: Veronika kendője, zárójelben. Maga a kép: Édesanyáink. A lobogó vásznakon a múlt emlékei kelnek életre. Félig elmosódott arcok, falusi tájak, aratók. A címek önmagukért beszélnek: Régi asszonyok. Örökség, Apám búzakalásszal, Aratók emlékére, Emlékmű, Évszakok, Otthoni emlék... A szülőfalu, Alszopor visszatérő, nem múló hangulatai. Mindez fájdalmas, kopott tónusban: fakó sárga-zöld-kék kompozíciók, még a meleg színek is szürkés árnyalatban. Igaz, a technika, az olaj tempera talán nem is engedné a túlzott élénkséget. Beszélgetünk, próbálom megfejteni a titkot, a képiek és az ember különbség nélküli auráját. Ismét a próféták jutnak eszembe: a pusztába kiáltó szó. Akik pontosan tudták, mit veszít napról napra a világ, és ugyanolyan jól azt is: semmit nem tehetnek, a veszteség megállíthatatlanul nő. Ezért lobognak az idő szelében Veronika kendői. Burkus Zoltán