Kisalföld, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-19 / 141. szám
1999. június 19, szombat Kozmikus üzlet Sötétség délben E cikksorozattal bemutatjuk a címben előlegezett, a sajtó ismételt, előzetes tájékoztatása alapján erősen várt augusztus 11-i teljes napfogyatkozást (2.) Adódhat olyan elképzelésünk, hogy az iskolában minden fontosat megtanítottak nekünk a Naprendszerről. Igaz lehet ez? A valóság majdnem az előbbi fordítottja: hagyományos iskolai keretben csak néhány sémát lehet elsajátítani - minden sokkal bonyolultabb, mint amilyennek képzeljük. Newton arra a kérdésre, hogy mi a világmindenség, így válaszolt: „Rendszerek rendszerének a rendszere, és ha tetszik, bármeddig folytathatod...” A bonyodalom egyik forrása tehát az erős egymásba ágyazottság, a másik pedig az ebből adódó szövevényes kölcsönhatás. A felismert kapcsolatokat a természettudomány törvény formájában kezeli, a törvényeket matematikai köntösbe öltözteti, számításra alkalmassá teszi. Ma már nincs veszélyes következménye annak, ha kijelentjük, hogy a szűkebb kozmikus környezetünkben a Nap centrális helyet foglal el, körülötte keringenek a bolygók, ezek között a Föld is. A bolygók pályája ellipszis (többé-kevésbé lapult kör). Ezt az egyszerűnek látszó állítást azonban 1513 előtt senki nem mondta ki, már csak azért sem, mert ideológiai értelemben veszélyt hordozott. Az ókori előképek körhöz kapcsolódnak, Kopernikusz is körre gondolt. Valóban bonyolult a Nap-Föld rendszer? Úgy tűnik, igen. Ez az együttes részrendszer, kölcsönhatásban a többi bolygóval, holddal és anyagtörmelékkel. Az egyszerűsítés kényszere miatt most csak a Napot, a Földet és a Holdat vegyük figyelembe! Ennek a hármas csoportnak igen egyszerű lenne a tárgyalása, ha a Föld pályája a Nap körül, továbbá a Hold pályája a Föld körül kör alakú lenne, valamint a három égitest forgástengelye merőleges lenne a földpálya síkjára. A felsoroltak egyike sem teljesül. Mindkét említett pálya ellipszis alakú, a Nap forgástengelye 7,25 fokos szögben hajlik a földpálya merőlegeséhez, a Hold tengelye 6 fokkal hajlik a saját pályája normálisához, a két pálya (tehát az ekliptika és a holdpálya) síkja napjainkban kerekítetten 5 fokot alkot egymással. Azt az iskolában is tanítják, hogy a Föld tengelye ferde, kb. 23,5 fokot zár be az ekliptika merőlegesével. Ez utóbbi az évszakváltozások egyik oka. Vegyük hozzá mindehhez, hogy a felsorolt égitestek forognak a saját tengelyük körül, a keringés pedig kölcsönös, mert a közös tömegközéppont körül történik. A Nap izzó gáztömeg, ezért a forgása differenciált (zónásan eltér a szögsebesség). A Nap és a Hold tengelyforgási ideje megközelítőleg 27 nap, ennyi a Hold keringési ideje is. A csillagok szerinti, Nap szerinti és holdfázis szerinti periódusidőket itt nem különböztetjük meg. A Föld tengelyforgási ideje kerekítetten 24 óra. Az égitestek a tengelyforgás miatt az egyenlítőjüknél kidudorodnak, egymáson ár apály jelenséget idéznek elő, fellép az ún. pörgettyűhatás is. A másodlagos jelenségek kismértékben deformálják a számított mozgásokat (perturbáció), a kicsi változások pedig hosszú idők során halmozódnak. Ezért változik például évszázadok alatt a Sarkcsillag helye is. Mindezek nyomására a „ravasz” csillagászok egyszerűsítő feltétellel élnek: a Nap-Föld- Hold rendszerben átmenetileg nem a Napot tekintik a hármas csoport középpontjának, hanem a Földet. Körülötte látszatkeringést végez a Nap, ennek az égre vetített körvonala az ekliptika (látszó nappálya), ezzel a körrel a már ismert 5 fokos szöget zárja be a valóságos holdpálya. Ez az együttes könnyen elképzelhető, a pályasugarak eltérő volta, a vetítés miatt érdektelen. Mindkét pálya középpontja a Föld, ezért a két kör átmérőben metszi egymást. A metszési átmérőt csomóvonalnak, a metszéspontokat csomópontoknak nevezzük. Ahol a holdpálya emelkedőben metszi a nappályát, az a felszálló csomópont, az átellenes pedig a leszálló csomópont. A most definiált két pont lesz a fogyatkozások főszereplője. Hazai jelöléssel: Cs1 és Cs2. Az ókorban egyes nagykultúrák a Napot, a Földet, a Holdat és néha a két csomópontot is istenként tisztelték. Elképzelhető, hogy a Nap és a két csomópont égi együttese a Szentháromság egyik előképe. Az ókori világméretű napkultusz külön cikket érdemel. Évezredek során mérési feljegyzések tengernyi adata alapján az ókori csillagászok felismerték azt a tényt, hogy a csomópontok az óramutató járásával egyező értelemben elmozdulnak az ekliptika mentén, vagyis a földi megfigyelő számára látszólag elfordul a holdpálya síkja. A földtengely iránya ilyen rövid idő alatt változatlan, tehát a Hold pályasíkjához mérten folyamatosan változik a földtengely dőlésszöge. Ez okozza azt a periodikus ingadozást, hogy a Hold kelésének és nyugvásának havi ismétlődése áll elő. A két csomópont 18,61 év alatt tesz meg egy kört az ekliptika mentén. Ha ebben az egyszerű geocentrikus modellben a Hold kerül a Föld és a Nap közé, akkor napfogyatkozás, ha pedig a Föld „lép” a másik kettő közé, akkor holdfogyatkozás következik. Egy év során legfeljebb 5 napfogyatkozás és 3 holdfogyatkozás adódhat. A Föld átmérője 4,25-szorosa a Holdénak, ezért a holdfogyatkozás gyakran teljes. Ezzel szemben a „kicsi” Hold árnyéka csak mintegy 200 kilométer széles a talajon, így egy adott földrajzi környezetben a teljes napfogyatkozás igen rangos, elenyésző ritkaság. Az esemény kortársa különleges örömet érezhet, hogy ez az ő életében történik Kallós Károly ■ Fáraótrónus napdíszekkel. SZABADIDŐ ___ LOMBOS FERENC HORGÁSZROVATA___ A harcsák paradicsoma (1.) A hírek eleinte csak szájhagyomány útján terjedtek, később már szaklapok is foglalkoztak vele: az olaszországi Pó folyó deltája valósággal hemzseg a harcsáktól. A halak nem fogytak el, a helybeliek ugyanis nem horgásszák őket. Öt megyei sporthorgász egy hónapja ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy felkeresse a harcsák paradicsomát. Élményeiket a többiek nevében is a győri Boros Zoltán mesélte el e rovat olvasóinak: „A Pó deltája otthonunktól 800 kilométerre található. Az utazáshoz komoly szervezőmunkára volt szükség, hiszen helyismeret nélkül indultunk el a folyó meghódítására. Pontos információkkal rendelkeztünk arról, hogy a vízparti szállásunkról és a horgászathoz elengedhetetlenül szükséges hajóról itthon kell gondoskodnunk, mivel a kinti bérleti díjak a hazai jövedelmekhez képest aránytalanul magasak. A bérelt lakóautó és vontatmánya, egy zárt karütos hajó jó választásnak bizonyult. A lakóautó alkalmas volt a kényelmes pihenésre és a hajó is megfelelt az eredményes harcsázás követelményeinek. A folyó az olasz csizma szárát kelet-nyugati irányban szeli át. Összegyűjti az Alpok hóolvadásából és az esőzésekből származó vizeket, több kilométeres széles deltája Velence alatt van. Horgászatunk úti célja a torkolattól mintegy 40 kilométerre található. A folyó itt a Tiszához és a Rábához hasonló színű, gyors folyású, a Dunánál talán szélesebb. Nem találtunk egyszerűen oda, csak az ott táborozó magyarok rádiótelefonjainak irányításával érkeztünk meg a helyszínre. A Pó-síkság apró falvai után találtuk meg azt a kempinget, ahol helyünket már korábban biztosították. A körülmények kielégítőek voltak. Az olaszok a tábor kialakításánál ügyeltek arra is, hogy a mederből évente kétszer kilépő folyó a kiszolgálólétesítményekben ne tudjon nagy kárt tenni. A megérkezést követően beléptünk a „Pó Gyermekeinek Baráti Köre” nevű szervezetbe. Az éves tagsági díj 100 ezer líra (kb. 13 ezer forint) személyenként. Ennek fejében a horgász a kemping területén sátorozhat, tárolhatja lakó- vagy személygépkocsiját, használhatja a stégeket. Érdekesség, hogy az ártérben tartózkodókat a csendőrök folyamatosan igazoltatják. Kétezer méterre is ellátó infravörös messzelátóikkal éjszaka is figyelik, ki mit csinál. A táborban a német, az osztrák és a magyar horgászok voltak többségben. Valamennyiünket a mázsás harcsa megakasztásának, kifárasztásának álma hozott ide. Harcsára pályázó olasz horgásszal nem találkoztunk. Errefelé nem nagyon kedvelik az édesvízi halak húsát. A partszakaszok tulajdonosai emelőhálóval halászgatnak. Amikor hálójukba 10 kiló körüli nyurgaponty akad - ilyesmi elég sűrűn előfordul -, azt a környéken élő és a gáton árgus szemekkel figyelő kínaiaknak ajándékozzák. Elismerik, hogy a harcsa kiváló sporthal, hiszen naponta látják, hogy a külföldiek órákon át birkóznak vele, de különösebben nem foglalkoznak vele. Szerintük a hó szennyezett, ezért az itt élő halak húsából ők nem kérnek. Erős horgászfelszereléseket vittünk magunkkal. A 2,10 méter hosszúságú, 30-50 lb. terhelhetőségű botokra nagyméretű, több helyen csapágyazott, fémdobozos orsót rögzítettünk. Kizárólag nagy szakítószilárdságú, fonott zsinórokat használtunk. A német és az osztrák horgászok helyben vásárolható 30-50 centiméteres angolnákat tűztek fel csalinak. Mi is vásároltunk ugyan belőlük, de úgy gondoltuk, nem ez az igazi. Elkezdtünk ezüstkárászokat keresni. A környék árterein több régóta nem működő téglagyár található. Kubikgödreiket évente többször friss víz árasztja el, így a 80-120 centiméteres mélységekben ideális körülmények között él a halállomány. Ezekben a gödrökben megtaláltuk az ezüstkárászokat. Óránként 25-30 darabbal ritkították csapataikat, nem voltak közöttük ritkák a 2-3 kilós példányok sem. Az angolnákat a farok felett 10-12 centiméterre akasztottuk a horogra, az ezüstkárászokat a hátuszonyuk alatt vagy a farokhoz közelebb tűztük fel. Gyakorlati tapasztalataink azt mutatták, hogy a harcsák vacsoraideje este hét óra körül kezdődik és kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen napkeltéig is eltart. A legtöbb kapásunk este 7 és 9, illetve éjjel 11 és hajnali 3 óra között volt. Csodálatos volt hallgatni különleges buffanásra emlékeztető hangú rablásaikat.” (Folytatjuk) ■ Magyar horgászok Pó folyóból kifogott zsákmánya. Természetvédelem, tájvédelem Ipett élőlényeink (1.) Az utóbbi időben egyre inkább bővül a törvényes oltalomban részesülő növények és állatok listája. Cikkünkben arra keressük a választ, hogyan lesz „védett” egy élőlény, miért van szükség erre az eljárásra, s hogyan használ ez a természeti értékeink megóvásának. Néhány száz éve az ember kiegyensúlyozott kapcsolatban élt együtt a természettel. Az elmúlt 150 évben azonban megszűnt a „biogazdálkodás”, nőtt a környezetszennyezés, az illegális állat- és növénykereskedelem, elhatalmasodott a gyűjtőszenvedély, az orvvadászat, s a természetes élőhelyek területe a korábbinak töredékére zsugorodott. Ezért vált szükségessé a természeti értékek védelmének törvényi szabályozása. Oltalomban nem részesülő faj védetté nyilvánítását zoológus, botanikus szakemberek kezdeményezik a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnál. Ha szakmailag indokolt, megtörténik a lajstromba vétel. A hazánkban előforduló 14 ezer ismert növényfajból 1982-ben 340,1992-ben 415, napjainkban pedig kereken 500 fajt év természetvédelmi törvény. Az 540 gerincesből (halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök) 1974-ben még csak 96, 1999-ben pedig már 457 faj került a védettek listájára. A közel 42 ezer gerinctelen közül 23 puha testű és 373 ízeltlábú faj tartozik ide. A törvény előírja, hogy a faj egyedeit tilos károsítani, elpusztítani, élőhelyét megsemmisíteni. A védelem kiterjed a növények esetében annak minden részére (föld alatti szaporítószervek, szár, levél, virág, mag), állatoknál azok minden fejlődési alakjára (pete, lárva, báb, tojás, fióka, kifejlett egyed). Mivel egy kiránduló általában nem bújja a száraz törvénykönyvek vaskos oldalait, sem a botanikai, zoológiai szakirodalmat, honnan tudhatja, hogy mi védett, mi nem? Nos, manapság sok jól illusztrált és könnyen használható zsebkönyv, népszerű tudományos mű, kis határozó jelent meg, melyekben a nem szakember is eligazodik. Ezek a hátizsákban is elférnek, a terepen is belelapozhatunk. Itt külön jelzik a szerzők a bemutatott faj természetvédelmi vonatkozásait. Az általános szabály pedig legyen a természetet járva a „mindent a szemnek (fényképezőgépnek, távcsőnek), semmit a kéznek” szállóige. Próbáljuk megállni, hogy csak nézünk, látunk, emlékeinkben elraktározzuk, de nem hozzuk haza! A leszedett vadvirágok percek órák alatt elfonnyadnak, mert vízigényük jelentős, nem „letépésre találta ki őket az evolúció”. A kifejezetten erre a célra nemesített vágott virágokat kössük csokorba és tegyük vázába. A rovargyűjtemények öncélú készítése, hazai kétéltűek, hüllők terráriumi tartása, énekesmadarak légpuskás vadászata mellett nem lehet elfogadható indokokat felsorakoztatni. Sokan gondolják azt, hogy „ha néhány növénnyel kevesebb van, senki sem veszi észre!” Pedig mindegyik az anyag egy magasabb szerveződési szintjének, az élő anyagnak a megnyilvánulási formája. Ha eltűnik a bioszférából, többé már nem reprodukálható, végérvényesen szegényebb lesz vele a Föld, s az egész világegyetem. A táplálékláncok és sok más kölcsönhatás révén minden élőlény így vagy úgy egy másiknak a függvénye. Ha egy láncszem elszakad, az egyensúly felborul. Valahol mindenkire szükség van. A természetben nincs káros és hasznos kategória, csak gazdasági értelemben használjuk e fogalmakat. Tudom, nehéz megállni, hogy egy kaszálóréten, vagy egy erdei tisztáson ne szedjük le az ott pompázó virágokat egy ragyogó csokorba. De így is bekerülhet a bokrétába egy vagy több védett virág, ami csak és kizárólag azon az egy helyen él. Bármilyen hihetetlen, de a pilisi len (Linum dolomitiaim) az egész világon mindössze egyetlen helyen, a Budai-hegységben, Pilisszentiván felett él. A magyar kikerics (Colchicum hungaricum) csak a Szársomlyó-hegy déli oldalán virít, ezenkívül csak az Adria feletti kopár mészkőszirteken akadhat rá a szerencsés botanikus. Az erdélyi hérics (Adonis transsylvanicus), a tornai vértő (Onosma tornense) vagy a cifra (medvefül) kankalin (Primula auricula ssp. hungarica) világállománya (tehát az egész világon összesen élő példány) is csak néhány száz tő összesen. Mily könnyen kiirthatók lennének, s milyen nehéz megmenteni őket a kipusztulástól! Zátonyi Szilárd tanár ■ Homoki nőszirom VII.