Kisalföld, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-04 / 206. szám

Kedd, 2001. szeptember 4, A „boncztantól” a patológiáig Megmagyarázni a halál okát A citológiai, kórszövettani di­agnosztikai és a kórboncolási munka ellátása évtizedek óta ne­héz feladatok elé állítja a patoló­­gusokat. A kórházi diagnoszti­kus tevékenység 40%-a patoló­giai természetű, tehát a betegek­nek és a klinikai orvosoknak is nélkülözhetetlen gyógyítómun­kájukban. A patológia évtizedek óta az első helyet foglalja el az orvosi hiányszakmák sorrend­jében. Ez részben anyagi termé­szetű de hangsúlyozni kell, hogy patológus ritkán lesz valakiből, ennek a szakterületnek a műve­léséhez külön alkati adottság, speciális érdeklődés szükséges, melyre kényszeríteni senkit nem lehet. A patológusok büszkék ar­ra és nagy felelősséggel viselik annak ódiumát, hogy Magyar­­országon olyan szakmát művel­nek, amihez összesen csak 280 ember ért, és ez a kis orvoscso­port a diagnosztikus munka 40%-ának meghatározója. A pa­tológus ezt a munkát csak akkor tudja eredménnyel végezni, ha együtt tud dolgozni más szakte­rületek munkatársaival és azok ismereteit, tanácsait is elfogadja. A patológus sem lehet több, mint egy más szakterület orvosa, és nem lehet bírája a beteg orvo­sának, mert a boncolás eredmé­nye lesz bírája a patológusnak és a klinikus orvosnak egyaránt. A boncolás által a patológus minden esetben legalább akkora kontroll alatt van, mint a klinikus orvos. Egyrészt azért, mert meg kell magyaráznia a klinikai ismere­tek birtokában a kórfolyamat ki­fejlődésének módját, annak lefo­lyását és a halál okát. Ugyanakkor az élőben vett szövettani és citológiai vzsgálat eredménye is kontroll alá kerül a kórboncolás, majd az azt kö­vető kórszövettani vizsgálat után. A patológus minden esetben véle­ményt mondhat a boncolás során a klinikus orvos tevékenységéről, de soha nem bírálhatja azt, meg a saját maga által korábban felállított diagnózis miatt saját csapdájába kerülhet. A beteg ellátása bizalmi elv­re épül, amiben orvosok, szak­dolgozók és az ellátórendszer egészének munkatársai találhat­nak örömre és szomorúságra adó okot. A bizalmi elvet szabályzatok­kal pótolni nem lehet. A patológiai munka a jövő­ben továbbra is két pólusra ta­gozódik. Az egyik a kórbonco­lások hagyományos folytatá­sa, a bencseletek szakma szabá­lyai szerinti feldolgozása a kór­folyamatok megértése és kiérté­kelése miatt. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy a kórboncolás diagnosztikus érté­ke, a diagnózis megközelítése a más diagnosztikus szakmák, így a röntgen, laboratórium, bakte­riológia, immunológia, geneti­ka miatt más megközelítést nyer, mert számos betegséget a halál előtt ezekkel a vizsgálatok­kal 100%-os biztonsággal diag­nosztizálni lehet. Utalok itt pl. a CT-vizsgálatra, amivel az agyi történések pontosan diagnoszti­zálhatók. Nem szabad azonban elfelejteni és ismételten hangsú­lyozni kell, hogy a kórboncolás lényege a klinikus orvos ismere­teinek birtokában a betegség le­folyásának elemzése, az alapbe­tegség és a kísérő betegségek ér­tékelése a teljes kórfolyamat megértéséhez. A patológiai diagnosztiká­ban, a kórszövettani és sejttani vizsgálatokban a molekuláris biológiai vizsgálatok alkalma­zásának lehetősége nagyobb te­ret nyer, különösen az immuno­lógiai és genetikai vizsgáló mód­szerekkel kiegészítve. A nagyobb tudás fokozott önkontrollra és mértéktartásra is kényszeríti a szakmában jártas gondolkodót. Egy szakterület vagy annak művelője akkor találja meg a helyét, ha elismeri, hogy min­dig többet tanulhat a társszak­máktól vagy azok képviselőitől, mint saját magától vagy a saját maga által szerzett tapasztala­tokból. A patológus a diagnosz­tikában - ha az önmaga által felállított diagnózist utólag kri­tikusan tudja megközelíteni — véleményt mondhat a klinikus orvos észlelésének logikájáról. A patológus minden esetben inkább legyen beírája önmagá­nak, ha erre van kapacitása és szakmai intellektusa. Dr. Bugovics Elemér regionális patológus szakfőorvos A patológia vizsgálómódszereiben is jelentős a fejlődés. Tóth Ka­talin szakasszisztens metszetsor festését indítja el immunhisztoké­miai vizsgálat céljából egy számítógép vezérelte automata beren­dezésen (immunológiai kórszövettani módszer). KISALFÖLD Küzdelem a kilókkal Az elhízás veszélyei A fejlődő országokban legyőzték a fertőző betegségeket, most egy másik „járvány”, az elhízás (obesitas) fenyeget bennünket. Ma­gyarországon a felnőtt lakosság több mint fele testsúlyfelesleggel rendelkezik, minden ötödik ember elhízott, minden tizedik súlyo­san elhízott. Az elhízás okozta betegségekre a fejlett nyugati orszá­gokban óvatos becslések szerint is legalább annyit, ha nem többet költenek, mint amennyit az összes rákfajta kezelésére. A túlsúlyhoz kötődő betegségek Magas vérnyomás Az alma típusú, hasra lokalizálódó elhízás igen gyakran vezet magas vérnyomáshoz. A kövéreknél háromszor gyakrabban for­dul elő magas vérnyomás. Mérsékelt magas vérnyo­más testsúlycsökkentéssel az esetek jó részében visszafejleszthető, a gyógyszeres kezelés el­hagyható. Cukorbetegség A felnőttkorban kezdődő, 2. típusú cukorbetegség esetén 80—90 szá­zalékban észle­lünk testsúlyfe­­lesleget. Ebben az esetben az elhízás a cu­korbetegség tulajdonkép­peni oka. Ezeknek a betegeknek van sa­ját inzulintermelésük, sőt, több is, mint kellene. A több inzulin azonban a nagy testzsírtömeg miatt nem hat megfelelően, vagyis inzulinrezisztencia áll fenn, emi­att van vércukor-emelkedés. Ezért is alappillére a 2. típusú cukor­­betegség kezelésének a fogyás és a diéta. Zsíranyagcsere-zavarok A túlsúlyosok kb. kétharmadánál észlelhető magasabb koleszte­rin- vagy trigliceridszint. A zsírnemű anyagok lerakódása az érfal­ban általános érelmeszesedéshez, az erek szűkületéhez, az ellátott terület vérellátási zavarához vezet. Szívbetegségek A „halálos négyes” tagjai (elhízás, magas vérnyomás, cukorbe­tegség, zsíranyagcsere-zavar) együtt főleg, de külön-külön is igen kifejezetten fokozzák a szívkoszorúér-elmeszesedés kockázatát. Szívkoszorúérgörcs (angina), szívizomelhalás (infarktus) vagy szív­elégtelenség is kialakulhat emiatt. A súlyfelesleg nagyobb munkát ró a szívre, a tartós túlterhelés miatt hamarabb kimerül a „motor”. Súlyos elhízáskor jelentkezik a Dickens egyik regényalakjáról el­nevezett Pickwick-szindróma, nevezik alvási apnoénak is. Ezek a betegek nappal aluszékonyak, gyakran elbóbiskolnak. Éjszaka erő­sen horkolnak, közben időnként légzésük néhány másodpercre le­áll. Innen kapta az állapot az elnevezését, az apnoe légzésleállást jelent. Mozgásszervi eltérések A tartósan nagyobb súly az ízületeket megviseli, hamarabb „kopnak”. Főleg a gerinc, a csípő- és a térdízületek károsodnak, mivel ezek vannak a legnagyobb terhelésnek kitéve. Elhízottakon sokkal gyakoribb a lábboltozat-süllyedés, a „lúdtalp” is. Egyéb betegségek Az agyi érelmeszesedés és az ennek kö­vetkeztében fellépő „szélütés" (stroke) kockázata megnő. A máj „elzsí­­rosodása” miatt gyakrabban alakul ki epekövesség testsúlyfelesleggel rendelkezők­nél. A gyo­morbemenet záródási zava­ra savas felbö­­fögéshez, nyelő­csőgyulladás­hoz vezethet. Nem közismert, de statisztikai­lag egyértelműen bizonyított, hogy bizonyos rákféleségek elhízottaknál nagyobb számban for­dulnak elő. Ilyenek pl. férfiakban a vastag-, a végbél- és proszta­tarák, nőkben pedig a méh, a petefészek és az emlő rákjai. Az alsó végtagi visszértágulatok és visszerekben a vérrögképződés (trom­bózis) esélye is nagyobb kövéreknél. Elhízott fiatal nőknél a menst­ruációs ciklus szabálytalanabb. Mérsékelt túlsúly csak mérsékelt pluszkockázattal jár. A súlyos elhízásban szenvedők (BMI-40) halálozási kockázata azonban akár a tízszeres értéket is elérheti. Az elhízáshoz társuló betegségek kialakulásának esélyét a testsúly csökkentésével minimalizálhat­juk, hogy ezt milyen módszerekkel érhetjük el, az már egy másik történet. Dr. Strénger Ferenc belgyógyász, kardiológus főorvos Magyarországon minden tizedik ember súlyosan elhízott. Gombaétel­receptek Leves gyapjas tintagombából Hozzávalók: 50 dkg fiatal tintagom­ba, 2 evőkanál zsír vagy olaj, 1 fej vö­röshagyma, 1 evőkanál liszt, 1/2 citrom leve vagy 2 deciliter tejföl, 1 csomag petrezselyemzöld, só. A zsír vagy olaj felében az apróra vá­gott hagymát üvegesre pároljuk, a felsze­letelt gombát hozzáadjuk és sózás után fedő alatt 8-10 percig főzzük. Egy má­sik edényben a zsiradék másik részét fel­olvasztjuk, ha olaj van, akkor természe­tesen csak megmelegítjük, beleszórjuk a lisztet, egy kicsit hagyjuk pirulni, meg­bámulni, ezután hozzáadjuk a gombát és egy liter vizet, majd öt percig kis lán­gon főni hagyjuk. Végezetül hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és a cit­rom levével vagy a tejföllel savanyítjuk. Gombával rakott kifli Hozzávalók: 40 dekagramm gomba, 10 darab kifli, 4 tojás, 10 dekagramm füstölt nyelv, 10 dekagramm gépsonka, 2 deciliter tejföl, olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 csomag petrezselyem, bors, só, vaj. A megfelelően előkészített és megmo­sott gombákat apróra vágjuk és olajban az apróra vágott vöröshagymával, petrezse­lyemmel és kevés borssal, sóval addig pá­roljuk, amíg a leve teljesen elfő. A kifliket karikákra vágjuk, tejben megforgatjuk. Vajjal kikent tűzálló edény aljára egy sor tejbe áztatott kiflit, egy sor főtt tojást, majd egy sor gombát, füstölt nyelvet és egy sor gépsonkát helyezünk. Ezt a sor­rendet addig ismételjük, amíg a nyers­anyagok tartanak. A tetejére kifliszeleteket rakunk, ezt tejföllel meglocsoljuk és elő­melegített sütőben 15-20 percig sütjük. www.kisalfold.hu Gyógy­ír 11 Gombászsarok: Vigyázat, mérges gomba! Párducpereszke Augusztustól októberig fenyőerdő­kben és bükkösökben terem. Hazánkban egyes savanyú talajú helyeken eléggé gyakori, csoportosan megjelenő mérgező gomba. Vaskos kalapjának átmérője 5-15 cen­timéter. Fiatalon domborúan kúpos, ké­sőbb ellaposodik, de a közepén gyakran egy kis púp marad. Pereme kezdetben erősen begöngyölt és viszonylag sokáig aláhajló marad, majd többnyire hullámos lesz. Szí­ne szürke, szürkésbarna, felületét finom szálakból álló, széles, tetőcserépszerű, söté­­tebb pikkelyek díszítik. Széles, kissé vastag lemezei közepesen sűrűn állók, a tönkre foggal ránőnek. Fehé­resek, zöldes, később sárgás tónussal. Gyak­ran vízcseppeket választanak ki. Zömök tönkje 5-10 centiméter hosszú és 1,5—3,5 centiméter vastag. Alakja felfelé keskenyedő és lehet kissé hasas vagy bun­­kós. Felül fehér, fehéres, lefelé okkeres, fe­lülete finoman szálas. Csúcsán gyakran víz­­cseppek láthatók. Húsa fehéres, a kalapbőr alatt szürkésre színeződött, a tönkben többnyire rozsda­sárgás. Szaga erősen lisztszerű. Íze kellemes, de ez ne tévesszen meg bennünket, hisz fogyasztása súlyos mér­gezést okoz. Elsősorban ehető pereszkefa­­jokkal téveszthető. Ezért nagyon körülte­kintőnek kell lenni a fenyőpereszke, szürke pereszke, sárguló pereszke, bükki pereszke és rózsás pereszke gyűjtésénél. Ha az utób­biakból álló gyűjteményünkben erősen lisztszagú vagy vízcseppeket kiválasztó pél­dányokat észlelünk, dobjuk ki azokat, mert nagy valószínűséggel felszedtük a párduc­­pereszkét is. Dr. Sey Lászlóné biológus Tricholoma pardinum Gombagyűjteményét a felhasználása előtt minden esetben mutassa meg gombaszakértőnek!

Next