Kisalföld, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-04 / 206. szám
Kedd, 2001. szeptember 4, A „boncztantól” a patológiáig Megmagyarázni a halál okát A citológiai, kórszövettani diagnosztikai és a kórboncolási munka ellátása évtizedek óta nehéz feladatok elé állítja a patológusokat. A kórházi diagnosztikus tevékenység 40%-a patológiai természetű, tehát a betegeknek és a klinikai orvosoknak is nélkülözhetetlen gyógyítómunkájukban. A patológia évtizedek óta az első helyet foglalja el az orvosi hiányszakmák sorrendjében. Ez részben anyagi természetű de hangsúlyozni kell, hogy patológus ritkán lesz valakiből, ennek a szakterületnek a műveléséhez külön alkati adottság, speciális érdeklődés szükséges, melyre kényszeríteni senkit nem lehet. A patológusok büszkék arra és nagy felelősséggel viselik annak ódiumát, hogy Magyarországon olyan szakmát művelnek, amihez összesen csak 280 ember ért, és ez a kis orvoscsoport a diagnosztikus munka 40%-ának meghatározója. A patológus ezt a munkát csak akkor tudja eredménnyel végezni, ha együtt tud dolgozni más szakterületek munkatársaival és azok ismereteit, tanácsait is elfogadja. A patológus sem lehet több, mint egy más szakterület orvosa, és nem lehet bírája a beteg orvosának, mert a boncolás eredménye lesz bírája a patológusnak és a klinikus orvosnak egyaránt. A boncolás által a patológus minden esetben legalább akkora kontroll alatt van, mint a klinikus orvos. Egyrészt azért, mert meg kell magyaráznia a klinikai ismeretek birtokában a kórfolyamat kifejlődésének módját, annak lefolyását és a halál okát. Ugyanakkor az élőben vett szövettani és citológiai vzsgálat eredménye is kontroll alá kerül a kórboncolás, majd az azt követő kórszövettani vizsgálat után. A patológus minden esetben véleményt mondhat a boncolás során a klinikus orvos tevékenységéről, de soha nem bírálhatja azt, meg a saját maga által korábban felállított diagnózis miatt saját csapdájába kerülhet. A beteg ellátása bizalmi elvre épül, amiben orvosok, szakdolgozók és az ellátórendszer egészének munkatársai találhatnak örömre és szomorúságra adó okot. A bizalmi elvet szabályzatokkal pótolni nem lehet. A patológiai munka a jövőben továbbra is két pólusra tagozódik. Az egyik a kórboncolások hagyományos folytatása, a bencseletek szakma szabályai szerinti feldolgozása a kórfolyamatok megértése és kiértékelése miatt. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy a kórboncolás diagnosztikus értéke, a diagnózis megközelítése a más diagnosztikus szakmák, így a röntgen, laboratórium, bakteriológia, immunológia, genetika miatt más megközelítést nyer, mert számos betegséget a halál előtt ezekkel a vizsgálatokkal 100%-os biztonsággal diagnosztizálni lehet. Utalok itt pl. a CT-vizsgálatra, amivel az agyi történések pontosan diagnosztizálhatók. Nem szabad azonban elfelejteni és ismételten hangsúlyozni kell, hogy a kórboncolás lényege a klinikus orvos ismereteinek birtokában a betegség lefolyásának elemzése, az alapbetegség és a kísérő betegségek értékelése a teljes kórfolyamat megértéséhez. A patológiai diagnosztikában, a kórszövettani és sejttani vizsgálatokban a molekuláris biológiai vizsgálatok alkalmazásának lehetősége nagyobb teret nyer, különösen az immunológiai és genetikai vizsgáló módszerekkel kiegészítve. A nagyobb tudás fokozott önkontrollra és mértéktartásra is kényszeríti a szakmában jártas gondolkodót. Egy szakterület vagy annak művelője akkor találja meg a helyét, ha elismeri, hogy mindig többet tanulhat a társszakmáktól vagy azok képviselőitől, mint saját magától vagy a saját maga által szerzett tapasztalatokból. A patológus a diagnosztikában - ha az önmaga által felállított diagnózist utólag kritikusan tudja megközelíteni — véleményt mondhat a klinikus orvos észlelésének logikájáról. A patológus minden esetben inkább legyen beírája önmagának, ha erre van kapacitása és szakmai intellektusa. Dr. Bugovics Elemér regionális patológus szakfőorvos A patológia vizsgálómódszereiben is jelentős a fejlődés. Tóth Katalin szakasszisztens metszetsor festését indítja el immunhisztokémiai vizsgálat céljából egy számítógép vezérelte automata berendezésen (immunológiai kórszövettani módszer). KISALFÖLD Küzdelem a kilókkal Az elhízás veszélyei A fejlődő országokban legyőzték a fertőző betegségeket, most egy másik „járvány”, az elhízás (obesitas) fenyeget bennünket. Magyarországon a felnőtt lakosság több mint fele testsúlyfelesleggel rendelkezik, minden ötödik ember elhízott, minden tizedik súlyosan elhízott. Az elhízás okozta betegségekre a fejlett nyugati országokban óvatos becslések szerint is legalább annyit, ha nem többet költenek, mint amennyit az összes rákfajta kezelésére. A túlsúlyhoz kötődő betegségek Magas vérnyomás Az alma típusú, hasra lokalizálódó elhízás igen gyakran vezet magas vérnyomáshoz. A kövéreknél háromszor gyakrabban fordul elő magas vérnyomás. Mérsékelt magas vérnyomás testsúlycsökkentéssel az esetek jó részében visszafejleszthető, a gyógyszeres kezelés elhagyható. Cukorbetegség A felnőttkorban kezdődő, 2. típusú cukorbetegség esetén 80—90 százalékban észlelünk testsúlyfelesleget. Ebben az esetben az elhízás a cukorbetegség tulajdonképpeni oka. Ezeknek a betegeknek van saját inzulintermelésük, sőt, több is, mint kellene. A több inzulin azonban a nagy testzsírtömeg miatt nem hat megfelelően, vagyis inzulinrezisztencia áll fenn, emiatt van vércukor-emelkedés. Ezért is alappillére a 2. típusú cukorbetegség kezelésének a fogyás és a diéta. Zsíranyagcsere-zavarok A túlsúlyosok kb. kétharmadánál észlelhető magasabb koleszterin- vagy trigliceridszint. A zsírnemű anyagok lerakódása az érfalban általános érelmeszesedéshez, az erek szűkületéhez, az ellátott terület vérellátási zavarához vezet. Szívbetegségek A „halálos négyes” tagjai (elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, zsíranyagcsere-zavar) együtt főleg, de külön-külön is igen kifejezetten fokozzák a szívkoszorúér-elmeszesedés kockázatát. Szívkoszorúérgörcs (angina), szívizomelhalás (infarktus) vagy szívelégtelenség is kialakulhat emiatt. A súlyfelesleg nagyobb munkát ró a szívre, a tartós túlterhelés miatt hamarabb kimerül a „motor”. Súlyos elhízáskor jelentkezik a Dickens egyik regényalakjáról elnevezett Pickwick-szindróma, nevezik alvási apnoénak is. Ezek a betegek nappal aluszékonyak, gyakran elbóbiskolnak. Éjszaka erősen horkolnak, közben időnként légzésük néhány másodpercre leáll. Innen kapta az állapot az elnevezését, az apnoe légzésleállást jelent. Mozgásszervi eltérések A tartósan nagyobb súly az ízületeket megviseli, hamarabb „kopnak”. Főleg a gerinc, a csípő- és a térdízületek károsodnak, mivel ezek vannak a legnagyobb terhelésnek kitéve. Elhízottakon sokkal gyakoribb a lábboltozat-süllyedés, a „lúdtalp” is. Egyéb betegségek Az agyi érelmeszesedés és az ennek következtében fellépő „szélütés" (stroke) kockázata megnő. A máj „elzsírosodása” miatt gyakrabban alakul ki epekövesség testsúlyfelesleggel rendelkezőknél. A gyomorbemenet záródási zavara savas felböfögéshez, nyelőcsőgyulladáshoz vezethet. Nem közismert, de statisztikailag egyértelműen bizonyított, hogy bizonyos rákféleségek elhízottaknál nagyobb számban fordulnak elő. Ilyenek pl. férfiakban a vastag-, a végbél- és prosztatarák, nőkben pedig a méh, a petefészek és az emlő rákjai. Az alsó végtagi visszértágulatok és visszerekben a vérrögképződés (trombózis) esélye is nagyobb kövéreknél. Elhízott fiatal nőknél a menstruációs ciklus szabálytalanabb. Mérsékelt túlsúly csak mérsékelt pluszkockázattal jár. A súlyos elhízásban szenvedők (BMI-40) halálozási kockázata azonban akár a tízszeres értéket is elérheti. Az elhízáshoz társuló betegségek kialakulásának esélyét a testsúly csökkentésével minimalizálhatjuk, hogy ezt milyen módszerekkel érhetjük el, az már egy másik történet. Dr. Strénger Ferenc belgyógyász, kardiológus főorvos Magyarországon minden tizedik ember súlyosan elhízott. Gombaételreceptek Leves gyapjas tintagombából Hozzávalók: 50 dkg fiatal tintagomba, 2 evőkanál zsír vagy olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, 1/2 citrom leve vagy 2 deciliter tejföl, 1 csomag petrezselyemzöld, só. A zsír vagy olaj felében az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk, a felszeletelt gombát hozzáadjuk és sózás után fedő alatt 8-10 percig főzzük. Egy másik edényben a zsiradék másik részét felolvasztjuk, ha olaj van, akkor természetesen csak megmelegítjük, beleszórjuk a lisztet, egy kicsit hagyjuk pirulni, megbámulni, ezután hozzáadjuk a gombát és egy liter vizet, majd öt percig kis lángon főni hagyjuk. Végezetül hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és a citrom levével vagy a tejföllel savanyítjuk. Gombával rakott kifli Hozzávalók: 40 dekagramm gomba, 10 darab kifli, 4 tojás, 10 dekagramm füstölt nyelv, 10 dekagramm gépsonka, 2 deciliter tejföl, olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 csomag petrezselyem, bors, só, vaj. A megfelelően előkészített és megmosott gombákat apróra vágjuk és olajban az apróra vágott vöröshagymával, petrezselyemmel és kevés borssal, sóval addig pároljuk, amíg a leve teljesen elfő. A kifliket karikákra vágjuk, tejben megforgatjuk. Vajjal kikent tűzálló edény aljára egy sor tejbe áztatott kiflit, egy sor főtt tojást, majd egy sor gombát, füstölt nyelvet és egy sor gépsonkát helyezünk. Ezt a sorrendet addig ismételjük, amíg a nyersanyagok tartanak. A tetejére kifliszeleteket rakunk, ezt tejföllel meglocsoljuk és előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük. www.kisalfold.hu Gyógyír 11 Gombászsarok: Vigyázat, mérges gomba! Párducpereszke Augusztustól októberig fenyőerdőkben és bükkösökben terem. Hazánkban egyes savanyú talajú helyeken eléggé gyakori, csoportosan megjelenő mérgező gomba. Vaskos kalapjának átmérője 5-15 centiméter. Fiatalon domborúan kúpos, később ellaposodik, de a közepén gyakran egy kis púp marad. Pereme kezdetben erősen begöngyölt és viszonylag sokáig aláhajló marad, majd többnyire hullámos lesz. Színe szürke, szürkésbarna, felületét finom szálakból álló, széles, tetőcserépszerű, sötétebb pikkelyek díszítik. Széles, kissé vastag lemezei közepesen sűrűn állók, a tönkre foggal ránőnek. Fehéresek, zöldes, később sárgás tónussal. Gyakran vízcseppeket választanak ki. Zömök tönkje 5-10 centiméter hosszú és 1,5—3,5 centiméter vastag. Alakja felfelé keskenyedő és lehet kissé hasas vagy bunkós. Felül fehér, fehéres, lefelé okkeres, felülete finoman szálas. Csúcsán gyakran vízcseppek láthatók. Húsa fehéres, a kalapbőr alatt szürkésre színeződött, a tönkben többnyire rozsdasárgás. Szaga erősen lisztszerű. Íze kellemes, de ez ne tévesszen meg bennünket, hisz fogyasztása súlyos mérgezést okoz. Elsősorban ehető pereszkefajokkal téveszthető. Ezért nagyon körültekintőnek kell lenni a fenyőpereszke, szürke pereszke, sárguló pereszke, bükki pereszke és rózsás pereszke gyűjtésénél. Ha az utóbbiakból álló gyűjteményünkben erősen lisztszagú vagy vízcseppeket kiválasztó példányokat észlelünk, dobjuk ki azokat, mert nagy valószínűséggel felszedtük a párducpereszkét is. Dr. Sey Lászlóné biológus Tricholoma pardinum Gombagyűjteményét a felhasználása előtt minden esetben mutassa meg gombaszakértőnek!