Kisalföld, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-12 / 10. szám

Szombat, 2002. január 12. Középváros voltunk mindig Amint arról már beszámoltunk (január­ 9., szerda), Stipkovits Pál polgármester bejelentette: Mosonmagyaróvár kezdeményezni fogja a megyei jogú városi cím elnyerését. Ennek kapcsán szerkesztőségünk felajánlotta a nyilvános eszmecsere lehetőségét. Ezúttal a Hansági Múzeum történésze, Enzsöl Imre járult hozzá adalékokkal a város és a vármegye múltjához.­ ­ Magyaróvár a római idők­től város volt, Ad Flexum né­ven. A magyar államalapítás is­­páni földvára már Moson me­gye központja lett. Az 1271-es cseh dúlás után Magyaróvár erősödött meg, de már az Árpá­dok idejében sem versenyezhe­tett az országosan kiemelkedő Pozsony szabad királyi várossal és a püspöki székhelyű Győrrel. Magyaróvár 1354-ben városi kiváltságlevelet kapott, de nem lett szabad királyi város. Keres­kedelmi szerepében mindig je­lentős, de méretében, céhes ipa­rosai számában, kicsi városunk 1792-ben - a megyeház meg­építésével — lesz véglegesen a megye székvárosa. Moson me­gye az ország kisebb megyéi kö­zé tartozott, II. József egy időre össze is vonta a még kisebb Győr megyével. A polgárosodó korban Magyaróvár jelentősé­gét az itteni megyei intelligencia adta meg, amit a nagy vonzás­körű agrár-felsőoktatás erősí­tett. A régi egyetemi tanári kar sokat tett a városért és például Újhelyi Imre tej­szövetkezeteivel a megyéért is. Magyaróvár nem volt a megye határain túlnyúló regionális központ, mindössze egy piarista kisgimnáziummal rendelkezett. Mosont a mező­gazdaságon kívül a Kühne által felfuttatott világszínvonalú gép­gyár tette híressé, lakossága a századfordulón még meghalad­ta Magyaróvárét. Magyaróvár — most százéves — megyeházáját a rossz nyelvek szerint azért épí­tették, hogy a megye önállósága megmaradjon. 1921-ben a megye területé­nek felét Ausztriához csatolták, s a Moson megyeiek nem tud­tak beletörődni abba, hogy 1924-től a Győr központú ösz­­szevont megye részei legyenek. Állandóan válni akartak, utoljá­ra 1938-ban, a Csallóköz és környéke felszabadulásakor. Az „igazi” városok, mint Sop­ron és Győr, a „szabad királyi város” kategóriába tartoztak. A városegyesítéskor (1939) szóba se került az ilyen előrelépés Mo­­sonmagyaróvárott, s azt követő­en is megmaradt középváros­nak. 1990 után Moson megye csak a nevét nyerte vissza. A „Lex Sopron” pedig az 50 ezer fő fölötti városoknak tette lehe­tővé a megyei jogú várossá vá­lást. Mosonmagyaróvárnak nincs reális esélye arra, hogy megyeközpont legyen, s így sze­rezze meg a címet, a létszámhoz kötés miatt pedig ez a 30 ezres város számára nem elérhető. Püski megemlékezés A doni ütközetben elesett és azt túlélő katonák emlékére tarta­nak szentmisét Püskin ma este 6 órakor. A misét követően a temp­lom előtt gyertyagyújtással és műsorokkal emlékeznek meg a falu hősi halottairól. VELUX A VELUX Magyarország Kft. logisztikai központjába (Fertőd) MŰSZAKI KOORDINÁTOR­t keresünk, akinek fő feladata egy új, számítástechnikára ala­pozott raktári technológia előkészítése, beveze­tése és működtetése lesz, szoros együttműkö­désben dán logisztikai központunkkal. A számunkra ideális pályázó, - felsőfokú műszaki végzettségű, - magas szintű számítástechnikai ismeretekkel és­­ tárgyalóképes angolnyelv-tudással rendelkezik. Ha Ön gyakorlatias és új feladatokra, módsze­rekre nyitott személyiség, pályázatát várjuk az alábbi címre: VELUX Magyarország Kft. 9431 Fertőd, Malom köz I. FELHÍVÁS ELŐZETES JELENTKEZÉSRE A BME GTK Műszaki Pedagógiai Tanszék Közoktatásvezetői Szakirányú továbbképzés SOPRONI KONZULTÁCIÓS KÖZPONTJA (NYME FMK TI Műszaki és Környezetpedagó­­giai Tanszék, Sopron) a 2001/2002 tanévben keresztféléves kép­zésben PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA KÖTELEZŐ KÉPZÉSI TERÜLETRE felvételt hirdet. • A képzésre olyan pedagógusok nyerhetnek felvételt, akik rendelkeznek a 41/1999 (X.13) OM. rendelet 2. sz. mellékletében felsorolt szakirányú továbbképzési szakok valamelyikén szerzett oklevéllel. További információ olvasható a Magyar Nemzet janu­ár 8-i (kedd) számában. • A képzés 2 féléves és távoktatás rendszerű. • A pedagógus szakvizsga teljesítésével magasabb fizetési osztályba kell sorolni a pedagógust. ___________A jelentkezés helye:___________ Nyugat-Magyarországi Egyetem, Műszaki és Környezetpedagógiai Tanszéke, 9400 Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4- A épület II. emelete Kabinet 1. _______Egy hallgató képzési költsége______ egy szemeszterre (egy félév): 65.000 Ft ___________A beiratkozás dátuma:__________ 2002. január 25. (péntek) 10-14 óra Érdeklődni és felvételi lapot lehet kérni: NYME FMK Dékáni Hivatalban Gosztola Anitánál Tel.: (99) 518-264 www.kisalfold.hu Kisrégiók 7 MODOMM tö­röd­yéke Kábeltelevízió: Miért szükséges a drasztikus áremelés? Kiszolgáltatott kiszolgáltak Erőteljes értetlenséget és felzúdulást keltett Mosonmagyaróváron a helyi kábeltelevíziós szolgáltató nemrégiben életbe léptetett új programcsomagja és díjváltoztatása. A Lajta-partiak nem értik, hogy miért volt szükség ilyen drasztikus áremelésre, hiszen az nincs arányban a többletszolgáltatással. Ám a magas díjakon túl az új programkiosztás is számos problémát vetett fel. Jócskán túl az infláción A mosonmagyaróvári kábel­­televízió hálózatára az elmúlt évek során szinte az egész város rácsatlakozott, így mostanra már majdnem teljes a lefedett­ség. A több ezer kiszolgált néző azonban januártól inkább ki­szolgáltatottnak érzi magát a díjemelés miatt. A három prog­ramcsomag közül az első szintű árnövekedése még a realitás ha­tárain belül van a maga 33 szá­zalékos növekményével és két plusz csatornájával, ám a máso­diké már jócskán meghaladja azt. Ugyanis a tavalyi hétszáz helyett idén már ezernyolcszáz forintot kell kifizetni érte ha­vonta. A legmagasabb szintű csomagért pedig pontosan öt­ven százalékkal többet. Ezek az arányok jelentősen túllépik az infláció mértékét, noha a szer­ződésben azt fektették le, hogy a díjak csak annak mértékében emelkednek majd. Igaz, a prog­ramkínálat is bővült, így mos­tantól „végre” Mosonmagyar­óváron foghatóak már olyan nagy érdeklődésre számot tartó idegen nyelvű csatornák is, mint ZDF, TV 5, RAI DUE, 3 SAT vagy akár a Szlovák 2. A kínálatbővítés persze önmagá­ban jó, ám az előfizetők azt sé­relmezik, hogy a szolgáltató el­felejtette megkérdezni, van-e igény ezekre a csatornákra. Átalakítás saját költségen Gondot okoz továbbá szá­mos háztartásban, hogy az új sávkiosztásban az öt évnél idő­sebb televíziókészülékekkel nem lehet fogni a csatornák egy részét, így hiába fizetik a meg­emelt díjat, kevesebb adót néz­hetnek, mint az újítás előtt. Ez­zel a felvetéssel többen megke­resték a szolgáltatótársaságot, ahol megoldásként azt ajánlot­ták, hogy vásároljanak új készü­léket, vagy szereltessenek be a régi tévébe egy olyan szerkeze­tet, ami alkalmassá teszi azt az összes adó fogadására. Mindezt persze saját költségen. A mo­sonmagyaróváriak sérelmezik továbbá azt is, hogy a program­szerkezet módosítása után hiába kértek segítséget a kábeltelevízi­ós társaságtól a készülékek át­hangolásához, minden esetben elutasító választ kaptak. Válaszok majd fórumon E felvetésekre lapunk meg­próbált választ kapni a győri székhelyű kábeltelevízió-szolgál­tató kft.-től. Többszöri megke­resésünkre Bercsényi Péter, a tár­saság ügyvezető igazgatója el­mondta, hogy nincs sok hozzá­fűznivalója a dologhoz. Nem ér­ti a mosonmagyaróváriak felhá­borodását, hiszen az előfizetői le­vélben — amit az összes lakásba eljuttattak — mindent részletesen leírtak előre. A programkínálat bővítésével kapcsolatban meg­tudtuk, arra azért volt szükség, mert az elmúlt évben rengeteg kérés érkezett a társasághoz az ügyben, hogy az említett csator­nák elérhetőek legyenek. Az ügyvezető elmondta, hogy egy fórum keretében válaszolni fog a felvetésekre, illetve az önkor­mányzat gazdasági bizottsága előtt is elmondja álláspontját. Arra a kérdésünkre, miszerint mindezek után várható-e vala­milyen díjváltozás, azt a választ kaptuk, hogy erre nem sok esély van. Méhes Ákos tévé­hírek Új programok január 3* tót! n-ktthtktkmk: Kamatúk.* I m ’■1 '■ * ’ Kur»pr-fiul *x -é V Hl mii béfftl«mm Kf H , ,ikb gyarapodnak: JSat. Satovákl j vt››|a MurrikTv 4 fi|«*i*«t iku-mti fei | gKn*k- Private Gold, me­rt a I" t alkalmazva kerül a »»kurták*»« AKW bet tói»*­' *».«»~ l ISíS*....... KESERVES KERESÉS: Nem sikerült a ráhangolás az áthangolásra. A versenyhivatalhoz fordulnak? Mivel az önkormányzathoz is rengeteg panasz érkezett kábeltévéügyben, a városháza azt fontolgatja, hogy a ver­senyhivatalnál tesz panaszt a kábeltelevízió-szolgáltató kft. ellen, mondván, hogy az visszaél monopolhelyzetével. Tény az is, hogy ugyanezen cég e szolgáltatásért sokkal ke­vesebbet kér Tatán és Győrben, mint a Lajta partján. Kampány: Plakátolás új táblákra Ingyen három helyen A közelgő választásokra és az azt megelőző kampányidőszak­ra felkészülve Mosonmagyar­óvár önkormányzata a hét köze­pén úgy határozott, nem újíttat­­ja fel korábbi henger formájú hirdetőtábláit, hanem újakat gyártat. Az A betűre emlékezte­tő faszerkezetek közel félmilliós költséggel most készülnek. A plakáthordozókat visszaszolgál­tatási kötelezettség terhe mellett ingyenesen bocsátják a pártok rendelkezésére. Dr. Lascsikné dr. Bozi Sarolta jegyző elmondta: 30 darabot gyártanak a hordozókból, me­lyek egyenként kicsivel több mint két négyzetméter használ­ható felületet nyújtanak a jelöl­tek, jelölőszervek számára. A pla­káthordozókat a pártokkal egyez­tetve a város három legforgalma­sabb pontján helyezik majd el. Hogy ki mennyit kap az új fa­szerkezetekből, azt az indulók száma dönti el. A pártok ezenkívül a választási törvény szabályai szerint piaci áron vásárolhatnak egyéb reklám­felületeket is, de ezek ügyintézése már nem tartozik önkormányzati hatáskörbe. Mosonmagyaróváron sem helyezhető plakát például műemlékre, olyan épületre, mely­nek falain belül önkormányzati munka folyik. Tilos hirdetést ra­gasztani a köztéri alkotásokra, vil­lamos berendezésekre s a tulajdo­nosok beleegyezése nélkül privát épületekre. A tiltott helyre kihe­lyezett politikai hirdetésért a köz­terület-felügyelők helyszíni bírsá­got szabhatnak ki. B. E. Tánctanulás felnőtteknek A farsangi időszakban már hasznosítható tánctani alapismere­teket lehet elsajátítani azon a kurzuson, amely február 2-tól indul felnőttek részére a mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Ház­ban. A szombatonként este 6 órakor kezdődő foglalkozásokat Szi­geti Gábor táncpedagógus vezeti.

Next