Kisalföld, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-23 / 69. szám

2002. március KISALFÖLD EXTRA Az élet értelme: Szimbiózis három macskával Néha már magamon is nevetek... A vidám műfajok kedvelőinek legnagyobb örömére már-már önálló intézményként működik a rendhagyó „hírműsorok" koronázatlan királya, a tízéves Maksa-híradó. A műsor névadója, szellemi atyja, bemondója és ötletgyárosa, Maksa Zoltán első komolyabb sikerét húsz évvel ezelőtt, a humorfesztivál különdíjának elnyerésével aratta. Az idén februárban negyvenéves humorista azonban már gyerekkorában megmutatta poénokba mártott oroszlánkörmeit osztálytársai legnagyobb örömére. — A szüleid mit szóltak a pá­lyaválasztásodhoz? Van humoris­ta ős a családban?­­ Azt kell mondjam, mindkét ágon nagyon jó humorú emberek vannak. Mikor összejön a rokon­ság, megállás nélkül megy a hülyü­­lés. Anyám eleinte nem nézte jó szemmel a működésem, azt mondta, inkább tanuljak, ne irkál­­jak összevissza. Később, mikor már komoly humoristának számítot­tam és kezdtem aktívan fellépni, beiratkoztam egy angoltanfolyam­ra, mert a nyelv mindig nagyon ér­dekelt. Szóval, amikor írtam az an­golleckémet, anyám rám pirított, hogy az angolozás helyett inkább a hülyeségeimet írjam. Úgyhogy ennyi volt a metamorfózis, de a családom azóta is a legnagyobb drukkerem. — Egy vérbeli humorista szük­ségképpen az osztály mókameste­reként kezdi a pályáját? - Igen, ezt nyugodtan mond­hatjuk, legalábbis én és a környe­zetemben található, később is íro­gató emberek biztosan így kezd­ték. Mellőlem már az általánosban is mindenkit kiküldtek a teremből. Az akkori osztályfőnökömnek rá­adásul az volt a vesszőparipája, hogy nevelésem érdekében állan­dóan mellém ültette a jó magavi­seletű gyerekeket, akik aztán egy hónap elmúltával annak rendje és módja szerint hármas magaviselet­tel kerestek más padtársat. Tehát, mondhatni, nagyon élénk és mókás gyerek voltam, ugyanakkor hamar „kijött” az írói vénám is. Már harmadik ál­talánosban írtam egy cikket a Holdról az iskolai újságban. Imádtam ugyanis a csillagokat, a mai napig érdekelnek az égites­tek. Persze ebben a művemben még nem volt semmi vicces, ez volt az első és egyben utolsó ko­moly írásom. Később, ötödiktől kezdve már képtelen voltam ko­molyat írni, és ez azóta sem vál­tozott: ha az APEH-nek fogal­mazok egy levelet, vért izzadok, hogy ne legyen benne poén. Is­kolai szórakoztató munkásságom további fontos állomása volt a nyolcadikban általam vezetett is­kolarádió, illetve két saját jelenet, amiket a lányoknak adtunk elő nőnapon. — Szépen alakuló szórakoztató­ipari pályád ellenére vegyésznek tanultál tovább. Hogyan lettél mégis humorista? — Egyszerű a történet. Nagyon érdekelt a sejtélettan, a biokémia, ezért jelentkeztem a vegyipari szakközépbe. Mivel említett élénk­ségem ellenére nagyon jó tanuló voltam, minden gond nélkül fel­vettek. Ott aztán hamar kiderült, hogy nem is annyira a biokémia a téma, hanem a kén- és sósavgyár­tás, illetve egyéb nyalánkságok. Ezért kissé csalódottan, de elkezd­tem átnyergelni a kulturális vonal­ra. Számomra mindig is nagyon fontos volt a zene, ezért tanultam dobolni és játszottam is egy rock­zenekarban Erzsébeten, ami beara­nyozta a tinikoromat. Mellette egy hasonszőrű „félőrült” barátommal humoros műsorokat írtunk, ami­ket előadtunk az osztálynak. — Korán jött az első komoly el­ismerés. Alig voltál húszéves, mi­kor elnyerted a humorfesztivál különdíját. — Igen, teljesen váratlanul ért az elismerés. A suli elvégzése után a Kőbányai Gyógyszergyárban he­lyezkedtem el mint laboráns, de azért itt is rendszeresen jelentkez­tem az üzemi lapban és felléptem a gyári klubban. Az ottani főnököm, akit szintén hülyítettem az írása­immal, mondta, hogy ezt a hu­morfesztivált nekem találták ki, próbáljam ki magam. Jelentkez­tem, és hála istennek, sikerült is vé­gigcsinálni. A nyereményem akko­riban tízezer forint és egy álandó rádiós belépő volt, így lettem 1982 és 1987 között, majd 1990-től mind a mai napig a Rádiókabaré rendszeres szerzője, illetve az utób­bi időben előadója is. — Ezzel egy csapásra megválto­zott az életed? — Nem igazán. Voltak nagy hát­ba veregetések, de semmi más nem változott. Akkoriban Nagy Bandó és Markos­ Nádas voltak a sztárok, mellettük nem rúghattam labdába, így aztán még jó egy évig marad­tam laboráns, aztán mikor Nagy Bandó felfedezett magának és elvitt a fellépésekre, egy bátor húzással át­mentem a Geodéziai és Térképé­szeti Vállalathoz létfenntartónak. Ez egy nagyon jó munka volt, napi három-négy órát dolgoztunk és jó alapot jelentett ahhoz, hogy a biztos havi jövedelem mellett lehessen mással is foglalkozni. — Mégsem sikerült jó darabig berobbannod az élvonalba... — Egyrészt voltak az ügyeletes sztárok, másrészt én sem tudtam hozni a humorfesztiválos formám. A fesztivál után úgy éreztem ma­gam, mint a magasugró, aki min­den felkészülés nélkül átvitte a lé­cet elsőre, és utána áll neki edzeni, hogy megint sikerüljön. Ezért az­tán 1982 után öt éven keresztül 2-3 írásom ment csak le a Rádió­kabaréban. Mellette mentek az underground fellépések, nagyon olcsón elmentem szinte bárhová, hogy edződjem és tanuljak, meg persze keressek is. így aztán szép lassan elterjedtem a föld alatt, de a rádiónak még nem volt szüksége rám, mert akkoriban egy nagyon erős, ütőképes generáció dolgozott a szakmában. Folytatás a 12. oldalon.­­ Azt kell mondjam, mindkét ágon nagyon jó humorú emberek vannak. Mikor összejön a rokonság, megállás nélkül megy a hülyülés. Anyám eleinte nem nézte jó szemmel a működésem, azt mondta, inkább tanuljak, ne irkáljak összevissza. www.kisalfold.hu 11 AZ ÁRAKAT FEHÉRVÁRI ÚT 10330,- 7990 MÁRCIUS 24-30-IG ! NE HAGYJA KI! • Professzionális kozmetikai tanácsadás • Gyereksmink • Vidám húsvéti meglepetés Győr, Interspar TÖBB MINT DIVAT és MÁRKA 5430,- 3990,­­ VT MI KIM .

Next