Kisdednevelés, 1898 (27. évfolyam, 1-24. szám)

1898-01-01 / 1. szám

3 napra javul. Mind többen és többen belátjuk, hogy nemcsak a máért, a meszsze holnapért is szorgoskodnunk kell. Még csak a gyümölcsfa magvát sem azért vetjük el, hogy mindjárt kész gyümölcsünk legyen. Aztán ki tudja, vájjon nem hajt-e a sors engem is azok közé, a­kik a kartársak gondoskodá­sára szorulnak ? Mennyivel tisztább lelkiismerettel, milyen fölemelő tudattal fogadom el a mi segélyalapunk filléreit, ha, a­míg tehettem, magam is gazdagítottam az alapot. És ha a jó Ég megkímél a csapásoktól, nem édes-e a tudat, hogy kartársaim gyámolításához én is hozzájárultam s hogy az a fölépített Otthon az én megtakargatott és jóra fordított fillé­remnek is dicsősége és közös jó, mely enyhet ad az üldö­zöttnek és igaz örömöt mindazoknak a szerencséseknek, a kik a szeretet munkájában résztvehettek. S ha van köztünk, a ki évi 3 frtot sem adhat a köznek céljaira, a ki a lapot úgyis kapja s ezért tagnak nem lép be közénk, az mért nem tesz meg legalább annyit, hogy évi 1 —­1 frtot küldene az óvónők segélyalapjára? Ehhez már jóakaraton kívül egyéb nem kell! Buzduljunk és lelkesítsünk az új esztendőben, hogy együtt munkálkodva minél t­öb jót tehessünk hivatásunk terén és mindnyájunk közös érdekeiért. Egyesüljünk, hogy erősek legyünk s mint ilyenek sikerrel küzdhessük meg a harcot mindenért, a mi szép, igaz és jó! Barna Pál:­ ­ Az úttörő. (Wargha István). I — Arcképpel. — I. 1897. október 7-én volt 60 esztendeje, hogy Tolnán az első óvó­képző-intézetet, a­mely első volt egész Európában, megnyitották. Ebből az alkalomból fokozott mértékben fordult figyelmem ez intézet igazgatója, hajdú­böszörményi Wargha István felé. Mielőtt elmondanám, a­mit róla saját műveiből, a Terjesztő­ Egyesület évlapjaiból, P. Szatamáry Károly munkáiból, továbbá Eszenyi Sándor, nagyváradi tanító úrtól és Wargha I. leányától, özv. Asztalos Istvánná szül. Wargha Eszter úrnőtől meg­tudtam, szíves köszönetet mondok Eszeyi kollégámnak és özv. Asztalos Istvánná úrnőnek a becses adatokért, utóbbinak pedig kivált a mi út.

Next