Kisdednevelés, 1903 (32. évfolyam, 1-24. szám)
1903-01-01 / 1. szám
3 meg mindent, a mi erejüktől és hivatások szeretetétől telik. Ez ideig óráig tartó sikertelenség ne szegje kedvüket, sőt inkább fokozottabb munkára serkentse. Egy ily lelkes, kitartó és hű sereggel — ha kicsiny is — Egyesületünk vezérei győzni fognak. Stepanko Albert: Ünnepi beszéd. A Fővárosi Szegény Gyermekkert- Egyesület 1902. év deczember hó 7-én tartott felruházási ünnepélyén elmondta: Herczeg Ferenc. Engedjék meg, hogy azt a néhány szót, melyet a Szegény Gyermekkert-Egyesület mai ünnepe alkalmából elmondani akarok, egy személyes természetű visszaemlékezéssel vezessem be. Mint író ember, aki hivatásból is érdeklődik az emberi lélek problémái iránt, évekkel ezelőtt végighallgattam egy gyilkossági bűnper főtárgyalását. — A tárgyalási terem főhelyén ül az elnök, előtte a feszület, a feje fölött a király arcképe, mellette a szavazóbírák. A teremben jobbról a közvádló, balról a hivatalból kirendelt védő. A terem mélységét betölti a kiváncsi és érdeklődő hallgatóság. A középen van a vádlottak padja, két fegyveres porkolás között a vádlott. Amilyen kegyetlenséggel követte el a bűntettet, olyan furfangos cinizmussal iparkodik szabadulni a vád következményei alól. Bár bizonyos, hogy ő a gyilkos, mégis tagad, hazudik , felesel a bírósággal és a tanukkal. Mi, akik ott ültünk a hallgatóság padjain, már első napon meghoztuk magunkban az ítéletet: ez az ember csak külsőleg ember, a lelke — ha van neki lelke — vadállaté. A veszedelmes dúvadat el kell pusztítani, tehát halált a gyilkos fejére. A tárgyalás második napján különös epizód történt. Egy vén anyóka lépett a terembe, akit a védő idéztetett meg, hogy felvilágosítást adjon a vádlott előéletéről. Az asszony szomszédja volt a vádlott szüleinek, mikor a vádlott még gyermek volt. Elmondta, hogy korán árvaságra jutott. Mesterségre adták, onnan megszökött — állítólag azért, mert éheztették és verték. Az öregasszony ilyenféle szavakkal fejezte be a vallomását. A vádlott mint kisfiú olykor megfordult a mi házunkban is, de csak elvétve, mert nálunk is sok volt a gyerek és szegények voltunk. Néha egy szelet kenyeret adtam neki, mert mindig éhes volt szegény, néha pedig megsimogattam a fejét, mert akkor szép fiúcska volt és nem volt senkije. S ekkor megszólalt a vádlott. Azt mondta: Maga jó volt hozzám Zsuzsi néni, áldja meg az Isten! *