Kisdednevelés, 1903 (32. évfolyam, 1-24. szám)

1903-01-01 / 1. szám

3 meg mindent, a mi erejüktől és hivatások szeretetétől telik. Ez ideig óráig tartó sikertelenség ne szegje kedvüket, sőt inkább fokozottabb munkára serkentse. Egy ily lelkes, kitartó és hű sereggel — ha kicsiny is — Egyesületünk vezérei győzni fognak. Stepanko Albert: Ünnepi beszéd. A Fővárosi Szegény Gyermekkert- Egyesület 1902. év deczember hó 7-én tartott felruházási ünnepélyén elmondta: Herczeg Ferenc. Engedjék meg, hogy azt a néhány szót, melyet a Szegény Gyermek­kert-Egyesület mai ünnepe alkalmából elmondani akarok, egy személyes természetű­ visszaemlékezéssel vezessem be. Mint író ember, a­ki hivatásból is érdeklődik az emberi lélek problémái iránt, évekkel ezelőtt végighallgattam egy gyilkossági bűnper főtárgyalását. — A tárgyalási terem főhelyén ül az elnök, előtte a feszület, a feje fölött a király arcképe, mellette a szavazó­bírák. A te­remben jobbról a közvádló, balról a hivatalból kirendelt védő. A terem mélységét betölti a kiváncsi és érdeklődő hallgatóság. A középen van a vádlottak padja, két fegyveres porkolás között a vádlott. A­milyen kegyetlenséggel követte el a bűntettet, olyan furfangos cinizmussal iparkodik szabadulni a vád következményei alól. Bár bizo­nyos, hogy ő a gyilkos, mégis tagad, hazudik , felesel a bírósággal és a tanukkal. Mi, a­kik ott ültünk a hallgatóság padjain, már első napon meghoztuk magunkban az ítéletet: ez az ember csak külsőleg ember, a lelke — ha van neki lelke — vadállaté. A veszedelmes dúvadat el kell pusztítani, tehát halált a gyilkos fejére. A tárgyalás második napján különös epizód történt. Egy vén anyóka lépett a terembe, a­kit a védő idéztetett meg, hogy felvilágosítást adjon a vádlott előéletéről. Az asszony szomszédja volt a vádlott szüleinek, mi­kor a vádlott még gyermek volt. Elmondta, hogy korán árvaságra jutott. Mesterségre adták, onnan megszökött — állítólag azért, mert éheztették és verték. Az öregasszony ilyenféle szavakkal fejezte be a vallomását. A vádlott mint kis­fiú olykor megfordult a mi házunkban is, de csak elvétve, mert nálunk is sok volt a gyerek és szegények voltunk. Néha egy szelet kenyeret adtam neki, mert mindig éhes volt szegény, néha pedig megsimogattam a fejét, mert akkor szép fiúcska volt és nem volt senkije. S ekkor megszólalt a vádlott. Azt mondta: Maga jó volt hozzám Zsuzsi néni, áldja meg az Isten! *

Next