Együttműködés, 1987 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
Egy új üzemrész alapozói Gyermekkorom emlékei között titokzatos világként maradt meg bennem a kovácsműhely lebilincselő látványa, a fújtató kohó, a kalapács és az üllő játéka az izzó vassal. Sokszor eszembe jut ez az élmény, amikor erről a szép szakmáról esik szó. Kiskunfélegyházán, közel a gyárkerítéshez, a portaépülettől pedig az egyik legtávolabbi munkahely a kovácsok „szentélye”. Itt dolgozik a Holló László szocialista brigád. Tizenhat évvel ezelőtt alakult meg ez a munkacsapat, akkor még Május 1. néven. Miután azóta több ilyen nevű brigád jött létre, újabb névadót kerestek 1976-ban. A választás a kiváló festőre Holló Lászlóra esett. A kiskunfélegyházi születésű művészt a brigád tagjai példaképüknek választották élete, munkássága alapján. S, hogy méltók a példaképhez, bizonyíték rá az azóta elért ötszörös „arany”-brigád cím. Sőt 1983-ban elnyerték a Gyár Kiváló Brigádja címet is. Tizenhat év alatt a brigád életében nyugdíjazás, munkahelyváltozás miatt miatt többször következtek be személyi változások. Jelenleg 9 tagú a csapat: Kiss Imre brigádvezető, Berczeli János, Horváth István, Pólyák István, Csenki Imre, Fekete Balázs, Kátai László, Rácz László, Takács János. A gyári feladatok fizikai munkájában oroszlánrészt vállalnak. Ugyanakkor a munkakörülményeik nem egészen problémamentesek. Melegüzemben dolgoznak, a gépek nagy része elavult, kevesen vannak a sok munkához. Ennek ellenére teljesítményük megalakulásuk óta mindig 100 százalékon felüli volt. A munka megkönnyítésére az évek során több újítást vezettek be. Dolgoznak funkciós gépen, hidraulikus gépen, a sajtolást hidegen, melegen egyaránt végzik, légkalapáccsal pedig melegmunkákat. A sajtolásnál maradva, az idén beindított új üzemben az edényfenéksajtolóban is munkálkodnak. Így a brigád tagjai két helyen is szorgoskodnak. A sajtolóüzem beállításából, szereléséből ők vették ki a legjobban részüket, a gyárban, délutánjaikat és hétvégeiket áldozva rá. A takarékossági mozgalomban mindig elől jártak, olaj megtakarításuk például éves szinten a 10 tonnát is elérte A munkahelyi fegyelem, az összetartozás erejét bizonyítja náluk, hogy az elmúlt másfél évtized alatt alig történt baleset ezen a balesetveszélyes munkaterületen. Társadalmi munkájukat fémjelzi: a Városi Kórház rekonstrukciójában való részvételük, városunk legújabb iskolájában a futófolyosó vasvázhajlítása, a fedett kerékpártároló tervezése, kivitelezése. Segítettek az iskola bútorainak a falak közé telepítésében. A város szinte minden közintézményében otthagyták valamilyen formában két kezük munkáját. Emellett a brigádtagok egymásnak is segítenek építkezésnél, költözködésnél és egyéb nehéz házkörüli munkában Részt vesznek a városi és megyei sportversenyeken is és helyezés nélkül nem is igen jönnek el. Nincs Május 1-i majális a Holló László brigád nélkül, ahol már a családok is barátkoznak egymással sör és virsli mellett. Nemrég pedig egyikük családi házának udvarán egy birka nyomait tüntették el közösen a bográcsból. Ünnepélyesen búcsúztatják el a nyugdíjba menő brigádtagot, de végleg az sem szakad el tőlük, tiszteletbeli brigádtag marad. Az évek során a gyári vetélkedők mindegyikére beneveztek és többször kerültek az első hat helyezett közé. Volt olyan vetélkedő, amelynek a városi fordulójára is eljutottak. A szabadidőből egyre kevesebb időt tudnak a kultúrára áldozni a sok túlóra és gikizás miatt. A Kiskun Múzeum igazgatója azonban mégis tudja, hogy mindig megjelennek az időszakos kiállításokon. A vele való ismerettségük nem véletlen, hiszen itt található a múzeumban Holló László állandó kiállítása. A brigád jelenleg a szervezeti megújulás útját járja. Az edényfenéksajtoló üzem beállításával — mivel két munkahelyre szakadtak a munkatársak — egy új brigád megalakítását tervezik, így ugyanis a csapatot könnyebb lenne összekovácsolni. Ezeknek az újabb feladatoknak a megoldásához az eddigiekhez hasonló sikereket kívánunk a Holló László szocialista brigádnak. Beleczné Juhász Mária ...halló! ...„Április"! Mindössze fél négyzetméternyi asztalka a birodalmuk. Rajta 84 jelzőlámpa-kapcsoló. Húsz fővonal, kétszáz mellékállomás. Budafoki út 70. Telefonközpont. Déli harangszót bimbamoz valahonnan egy rádió. Ilyenkor kevesebb a hívás — kaptam korábban eligazításul —, ez a legideálisabb idő a beszélgetésre. Ellinger Mária és Kovácsné Horváth Mária várja kérdésem. Ők ketten e szoba gazdái — több mint három évtizede. 1950, illetve 1953 óta fogadják itt a telefonhívásokat, s kapcsolják újra és újra a kívánt számot. (A szomszédos gépterem monoton kattogása megfelelő háttérzene a riportkészítéshez.) A két Mária. „Csak” így hívják, ismerik őket, ... vagyis hangjukat. Már hozzátartoznak egy pár „világához”, természetesnek veszszük a megszokott hangot: ... „április”! ... igen, ... kapcsolom ...! kis türelmét kérem!, ... foglalt a szám, . . . tessék beszélni!, stb. Észre sem vesszük, ha olykor fáradtabb, érdesebb a hang, éppen megfázott gazdája, esetleg valami kellemetlenség érte magánéletében. „ ... Tessék, április!” — csengnek fülembe az ismerős szavak. Soha nem szűnő készség, türelem — summázhatom röviden a „róluk” begyűjtött véleményeket. — Ne írjon rólunk, mi olyan névtelen közkatonák vagyunk! — szabódik Ellinger Mária. — Mi láthatatlanok vagyunk — mondja már mosolyogva. Közben a villanyszemek — követelődzően — öt-hat helyről villognak, kacsingatnak megállíthatatlanul, Kovácsné megszokott mozdulattal nyúl a kapcsológombokhoz . .. — Itt nem szabad elfáradni, nincs megállás, ez a dolgunk, ez a munkánk — veszi át a szót a másik Mária. — Ha álomból ébresztenének bennünket, akkor is tudnánk, hogy milyen melléken található a MEO, a Kazánműhely, vagy éppen a bérelszámolás. — A leányvállalatok megalakulása, a sok átszervezés bizony átírta a belénk rögződött számokat, új neveket, személyeket, hangokat kellett gyorsan „megtanulnunk”. — Kérem, mondják meg milyenek is vagyunk, mi telefonálok! — Egyre türelmetlenebbek! — vágja rá a választ Mária. — .Az emberek sietnek, rohannak. Ha kettőt csenget valaki, már úgy érzi, félóra is eltelt, mióta tárcsázik. De így vegyünk, ha nem jön azonnal a villamos, ha a közértben — a pultnál — sorba kell állnunk ... — Mi jelent mégis örömet munkájukban, mi oldja fel a jelentkező fásultságot, a megszokott mozdulatok monotóniáját? Mint a vizsgázó, aki könnyű mentőkérdést kap, úgy kapaszkodnak-lelkesednek a lehetőségnek. Majd egymás szavába vágnak, arcuk kipirul, éveket fiatalodnak. — Megszerettük ezt a munkát! Ez egy szolgálat, szolgáltatás! Tudjuk, szükség van a munkánkra, szükség van ránk — ez jó érzés. Hallgatom őket. — Nincs olyan karácsony, húsvét, nagyobb ünnep, névnap — születésnap, hogy ne köszöntenének a régi munkatársak bennünket! — néznek egyetértően össze. Aztán történeteket mesélnek, egy-egy epizódot életükből, az itt „leszolgált” 35—38 esztendőről. Emlékek, amelyek valamilyen módon kötődnek a gyárhoz, hivatásukhoz, mintegy példát adva munkaszeretetről, gyárhűségről — Kedves Máriák! Karácsony van, az új esztendő már ott ácsorog az ajtó mögött. Tessék! Önöké a lehetőség, a három kívánság. Játszanak a gondolattal, összebújnak, majd megszületnek a kérések. — Jó egészségben, a gyár megelégedésére szeretnénk még éveket dolgozni! — fogalmaznak óvatosan. — Több türelemmel, megértéssel nézzenek egymásra az emberek! — kapom a második kérést. Csend száll közénk, majd felnevet Ellinger Mária. — Tartalékoljuk csak azt a harmadik kívánságot, amikor még nagyobb szükség lesz rá! Jót derülünk a bölcs válaszon. Érzem, most kell elköszönnöm. Jókedvük, életörömük még sokáig elkísér. Módos István Aktuális várospolitikai kérdésekről Nagykanizsa Városi Tanácsának titkára tartott aktuális várospolitikai kérdésekről tájékoztatót a Hidroplasztik Leányvállalatnál. Dr. Balázs Sándor előadásában ismertette a területfejlesztési hozzájárulás felhasználását, illetve azokat a szociális és kommunális beruházásokat, melyekhez ebből a pénzből járulnak hozzá. Elmondta, hogy a VII. ötéves és az idei terv elkészítésénél meszszemenően figyelembe vették a lakosság javaslatait. Emiatt sok esetben tervmódosításokra volt szükség, de megérte, mert a városunkban élő emberek életkörülményeinek javítását szolgálják. Búcsúzunk Marikától Megrázó volt és hihetetlenül hangzott. Tragikus hirtelenséggel meghalt Sárecz Ferencné. November 28-án még részt vett az alapszervezeti taggyűlésen, s ott fel is szólalt. Egyszerű, megfontolt szavaira mindig oda kellett figyelni. Nem volt kenyere a sok beszéd, amit mondott annak értelme, tartalma volt. S lám az élet milyen kegyetlen tud lenni. Egyik percről a másikra, könnyedén lemond jogairól, átadja helyét az elmúlásnak, ami gyászt, szomorúságot, bánatot okoz a rokonok, barátok, munkatársak körében. Az idén lett volna 30 éves törzsgárda tag. Amikor alig 21 évesen dolgozni kezdett a nagykanizsai Finommechanikai Vállalatnál a mindig mosolygós, jókedvű fiatalasszony, már több éves munkaviszony állt mögötte. Szegény munkáscsaládból származott. Az 1950-es évek elején kőműves tanuló, majd mint segéd, dolgozott. Akkor még igen mostoha körülmények uralkodtak a szakmában. A nehéz munkát nem is sokáig tudta végezni. Gyermekét is egyedül nevelte, s kellett a kenyér. Sokáig mint csomagoló dolgozott, azután pedig szerszámkiadó, egészen a haláláig. Gazdasági munkájával vezetői mindig elégedettek voltak. Kedvessége, szerénysége, magatartása Fiatalon lépett a párt soraiba. Szerette a politikai munkát, a mozgalmi életet, a taggyűléseken aktív, kritikus és önkritikus, észrevételeivel segítette a helyi pártmunkát. A tagság 1970-ben a pésztvezetőség soraiba választotta, melynek azután 15 éven át volt a tagja. Sokszor panaszkodott, hogy rendetlenkedik a szíve, de azért jött, dolgozott. Most is készült a hétvégére, a karácsonyra, amit azonban már nem ért meg, november 30-án meghalt. Gyászolta a Hidroplasztik Leányvállalat valamennyi dolgozója. Baráttól, elvtárstól, munkatárstól vettünk búcsút. Ravatalánál elvtársai, munkatársai álltak díszőrséget. Sírjánál a pártvezetőség titkára vett tőle végső búcsút. Marika emlékét leányvállalatunk kollektívája örökre megőrzi. Horváth József hamar kivívta munkatársi tiszteletét. Hidroplasztik krónika A politikai és társadalmi szervek kezdeményezésére a leányvállalat gazdasági vezetése december 2-án munkahelyi fórumot tartott. A téma a dolgozók körében érdeklődésre számot tartó kérdések megbeszélése, megvitatása, a cél pedig a dolgozók informálása, tájékoztatása volt. * December 4-én rendezték meg a Hidroplasztiknál a hagyományos nyugdíjas találkozót, amelyen a leányvállalat 84 volt dolgozóját, Hafner János VSZB titkár köszöntötte. Ezt követően Kristóf József igazgató tájékoztatóját hallgatták meg az 1986-ban végzett munkájáról, eredményekről és gondokról. A találkozó alkalmából valamennyi nyugdíjas segélyben részesült. Végül egy ízletes uzsonna mellett elbeszélgettek a régi munkatársak, s elevenítették fel a gyárban átélt sok-sok élményt. *" A VSZB és KISZ Bizottság rendezésében vidám hangulatú Télapó ünnepséget tartottunk december 5-én. A csaknem négyszáz gyermek nagy örömére a fehérszakállú, piros köpenyes Télapó csomagokat osztott, ezen kívül szép és Vándor Kálmán újságíró, a Népszava sportrovatának vezetője élménybeszámolót tartott a közelmúltban leányvállalatunknál. Dolgozóink számos kérdést tettek fel elsősorban a labdarúgással kapcsolatban. Az újságíró válaszai nyomán a jelenlévők bepillanthattak a sportkulisszák mögé. A beszélgetést követően Vándor Kálmán a „Hol gól, hol nem gól” című könyvét dedikálta. H. J. tanulságos mesékkel örvendeztette meg a kis lurkókat. Együttműködés 3