Együttműködés, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
kii rt / I- # / - N n 7 00^5 Minoseg = minosegellenorzesr r Olvasott ember számára túlságosan könnyű megoldás mentegetőzéssel kezdeni bármely eszmefuttatást. Ennek tudatában mégis ildomosnak tartom bevallani, hogy zavarba jöttem, amikor eleget kívántam tenni a megtisztelő felkérésnek, hogy — mint szakmabeli — vessem papírra gondolataimat a minőségről és a minőség ellenőrzéséről. A zavar tehát elsősorban nem a téma ismeretének hiánya, hanem annak sláger jellege, már-már túllihegése jelentette számomra. Válságba jutott gazdasági életünk bárminemű boncolgatása alkalmával, mint az „Ezeregy éjszaka” mesében a bűvös „szezám” szó, hangzik el a minden kaput kinyitó, minden utat megnyitó minőség, magas minőségi színvonal kifejezés. TÁRSADALMI IGÉNY Kötetnyi irodalmunk van már az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások alacsony minőségi színvonaláról, s e helyzet tragikus következményeiről. Az sem hat persze senkire az újdonság varázsával, ha a minőségellenőrzés erkölcsi és anyagi megbecsülésének hiányáról hall. Felesleges felfedezni Kolumbusz tojásaként azt is, mekkora a szakadék e témában a szavak és a tettek között. Nem kívánván belebonyolódni a napi problémák dzsungelébe, a jelenlegi sajnálatos helyzet gyökeréről, annak kialakulási okáról mondom el véleményemet. Először is a minőséget, mint fogalmi elhatárolást két részre bontanám. Az egyik a korszerűség, mint a szellemi munka minősége, a másik pedig ennek függvényében a kivitelezés, mint a manuális munka minősége. Mindkét oldal inspiratív rugója, mozgató ereje a társadalmi igény, és ennek szerves része a társadalmi méretű igényesség. Alapvetően meghatározónak tartom az igényességgel társult társadalmi igényt. Ennek megléte, vagy hiánya szabja meg egy adott kor, adott körülmény minőségi színvonalát. Álljon itt bizonyításul: hiába fedezte fel Héron a gőz hasznos tulajdonságait, a társadalmi igény hiánya miatt évszázadokig kellett várni az első gőzgépek megjelenésére. nem hiúsági kérdés Ha a minőséggel kapcsolatos problémát fenti okfejtés alapján közelítjük meg, a minőségi színvonallal most sem a belső igényesség, hanem a külső szorító kényszer miatt foglalkozunk. Megítélésem szerint ez képezi az egész kérdés-komplexum achiles sarkát. Az eredendő okot keresve úgy látom, hogy más szerencsésebb helyzetű országokkal ellentétben, ahol a kisipar aránylag lassú, de egyenletes fejlődéséből nőtt ki a nagyipar, nálunk a háborút követően egy erőltetett mértékű nagyipari fejlesztés zajlott le. Ennek törvényszerű következménye, hogy az igényesség ki sem fejlődvén megfelelő szintre, mint szükségszerűség elsikkadt. A kisipar tudniillik az a terület, ahol az igényességnek a gyökerei megtalálhatók. Ott egy név, majd a belőle kifejlődő vállalat esetében a cég renoméja nem engedi a minőséget másodrendűvé degradálni. Persze ez nemcsak hiúsági kérdés, hanem nagyon is jól felfogott piaci érdek. E gondolat megvilágítására hadd mondjak egy példát. Egy kisiparos parkettázó — persze megfelelő társadalmi miliőben — az általa végzett munka minőségéért minden vonatkozásban felelős, és e felelősség alól semmiféle külső körülmény nem mentheti fel. Ezzel szemben áll a nálunk kialakult helyzet, amikor is egy parkettázó cég satnya munkájának elfogadására indokként magától értetődő természetességgel elfogadtatja, hogy vizes volt a faanyag, rossz volt a szög, tehát ilyen körülmények között a munka megfelelő úgy, sőt kifogástalan, úgy ahogy ezt produkálta. De miért vizes a faanyag? Miért görbe a szög? Azért, mert valaki rossz minőségben legyártotta a fát, a szöget, és valaki azt átvette, felhasználta, nem törődve azzal, hogy a végterméke már elkészülte előtt hitványnak ítéltetett. A hibás áru is jobb a semminél hamis demagógiát hangoztatva követünk el gazdasági öngyilkosságot. A gazdasági élet egészét átfogó alapvető változásra — mely minőségcentrikus gondolkodást eredményez — nem igen lehet számítani. Mindaddig nem, míg társadalmi méretekben ki nem alakul az az igényesség, mely egyforma mértékben támasztott követelményt mind a más, mind a saját munkával kapcsolatban. Sietve megjegyzem, hogy ennek az igényességnek semmi köze nincs az elmúlt években sokat emlegetett, de hatásában semmit sem jelentő öntudathoz. Ennél a pontnál kell a minőségellenőrzési tevékenységről, céljáról, és változó értelméről szót ejteni. Bármely produktum esetén a minőséget az előállító igényessége, önkontrollja, valamint az ellenőrzés hatékonysága, s következetes szigora szabja meg. A primátus kérdését a belső és a külső kényszer között az adott kor társadalmának gondolkodása szabja meg. Mint a fentiekből is kitűnik, a belső igényesség színvonala nálunk alacsony szinten áll, és ennek megváltozása csak hosszú úton remélhető, így az ellenőrzésnek van döntő szerepe. AZ ELLENŐRZÉS SZEREPE Az ország jelenlegi gazdasági helyzete sem teszi lehetővé, hogy türelmesen kivárjuk a társadalmi gondolkodás oly mértékű fejlődési fokát, ami a minőség tekintetében felzárkózást eredményezne a fejlett ipari országokhoz és ezzel lehetőséget biztosítana gazdasági bajaink elhárításához. Megítélésem szerint a minőségi szintnek nemzetgazdasági méretekben való emelésének még jó ideig a minőségellenőrzés szakmai hozzáértése, preventív munkavégzése és következetes szigora lesz a legfőbb záloga. Az eddig elhangzottak gondolom választ adnak arra, hogy mennyire igaz a címben szereplő egyenlőségjel, vagy mennyire hamis az ott található kérdőjel. Tisztában vagyok természetesen azzal, hogy sokakat vitára késztetnek megállapításaim. Ám úgy vélem, hogy e témával kapcsolatban ha csak elgondolkodtatásra is késztettem írásommal, hogy mi jelenleg a tennivaló, és mik a távolabbi lehetőségek, már sikerült valami hasznosat tenni. Váczi Péter Két hét a SZOT Mecsekben Verőfényes napsütés 24— 25 fok meleg, úgynevezett „vénasszonyok” nyara. Akik most érkeztek a SZOT- üdülőbe, aligha gondolták, hogy utószezonban ilyen jó időre lehet számítani. A Mecsek legismertebb üdülő intézménye, régebben a Hotel Kikelet néven ismert SZOT-üdülő, napjainkban a régi nevét kapta vissza. Szállás fizetővendégek számára is. Teraszáról elbűvölő kilátás nyílik Pécsre és környékére. A közeli Francia emlékmű, a napóleoni háborúk során sebesülten Pécsre került, s itt meghalt francia katonák emlékét hirdeti. 1908-ban állították fel, és napjainkban varázsolták újjá. A SZOT-üdülőből a beutaltak, különböző turistautakon jutnak el, szebbnél szebb helyekre. Közelebbi célpontok közül egyike a legkedveltebbeknek a Tetytye. Innen másfél órás sétával el lehet jutni a Dömörkapu th. érintésével Missanatetőre. Aki ide feljön, az ne mulassza el a Tv-toronyba való felmenetelt. A felső szinten 75 méter magas a kilátó. Innen a Mecsek különböző tájaiban lehet gyönyörködni. Abaliget—Orfű —Komló—Síkonda és nem utolsó sorban Pécs városára, s a kanyargós Hunyadi Mátyás útra, ami az autós kirándulókat hozza fel erre a gyönyörű kilátóhelyre. Ha a látottakban elfáradtunk, itt fent a toronyban levő presszóban ülve, egy kávé mellett kipihenhetjük magunkat. Visszafelé szintén turistaúton tudunk lejutni a SZOT-üdülőbe. Akik pedig a várost választják, azok megtekinthetik a Zsolnai Múzeumot, Csontvári Múzeumot, a Székesegyházat, az ország legnagyobb méretű törökkori épületét, a Gázi Koszin pasa dzsámiját, a városban levő terráriumot stb. Akik ezeket a nevezetességeket megtekintették, és még mindig van a két hétből idő és lehetőség, azok ellátogathatnak Abaligetre, ahol a Barlang megtekintése nyújt élményt, vagy Orfüre, ahol gyönyörű tórendszerrel ismerkedhetnek meg, és még Harkány fürdőre, Siklósra, Szigetvárra stb. sok szép helyre a környéken. A 14 nap alatt pihentünk, megismertünk egy várost, annak nevezetességeit és a Mecsek szép tájait. A 14. napon ebéd után pedig még egy utolsó búcsúpillantást vetünk a városra, a SZOT Hotel Kikelet teraszáról. Nagy Imre A SZOT Hotel Kikelet terasza Hétfői beszélgetés Víg András, a Kutat Fejlesztő Leányvállalat témavezető főmérnöke most is készséges, udvarias. Nem éri váratlanul látogatásom, hiszen előző héten rögzítettük a hétfő délelőtti időpontot, s nagyjából azt is tudja mit is kérdezek majd tőle. Ami meglep, arcát kialvatlannak, fáradtnak találom, pedig ismétlem hétfő van, éppen csak magunk mögött hagytuk az elmúlt hét pihenőnapjait. — Úgy gondolom, nem kell mentegetőznöm. Valóban kissé nyúzott vagyok, hiszen tegnap tegnapelőtt is dolgoztam. Veszprémben besűrítési kísérleteket végeztünk, s úgy gondoltam, nekem ott kell lennem. A besűrítő rendszert mi építettük fel két éve. Az elektromos és az irányítástechnikai részét a Nehézvegyipari Kutató Intézet készítette — magas színvonalon. — Álljon meg, kérem! ...ott tartottunk: kísérletek, Veszprém! — Egy magyar szabadalom kidolgozása folyik most. Lehetőséget kaptunk arra, hogy egy új technológiai megoldáson belül sor kerüljön az említett besűrítési kísérletekre. — Ugye belátja, hogy ennyi információból még nem vállalkozhatom — e témában — az egyetemi disszertációm megírására? — Jó, jó folytatom! Vállalkozási munkánk témája: fitomassza feldolgozás. Olyan hibrid kukoricáról van szó, amely nem hoz szemestermést. Azáltal, hogy nem termelődnek szemek, és a kukoricában lévő cukor nem alakul át keményítővé, közvetlenül a zöld tömegből, a fitomaszszából cukorlevet lehet nyerni, amelyben a cukorösszetétel nagyon szerencsésen alakul. Ezt kell megvalósítani, erre megy ki a mi konzorciumunk, nagy „játéka”! Az elmélet most a gyakorlatban vizsgázik. — Ami teljesen világos előttem, hogy Önök nem egyedül óhajtják e jelentős szabadalom győzelemre-vitelét!? — Magyar viszonylatban jó nevű, izmos vállalatok társaságában teljesítjük a magunk feladatát. A préselési kísérletek egy luxemburgi csigapréssel, és a nyugatnémet Bellmer gyártmányú szalagpréssel történtek. Az így nyert levet a Budapesti Vegyipari Gépgyárral tovább vizsgáljuk. Fehérjekicsapatási, elválasztási műveletek következnek, amelyeket a Kecskeméti Borászati Kutató Intézetben végzünk. Ugyanebben a témában besűrítési kísérletek folynak a Richter Gedeon Gyógyszeripari Gyárban is. — Megkockáztatom, itt nem babra megy ki a játék. Megtudhatjuk, mit hozhat Önöknek az említett vállalkozás sikere? — Ha tudjuk ennek a technológiának a jóságát bizonyítani, tehát sikerül a legmegfelelőbb technológiai lépéseket kiválasztani, s az ezt szolgáló speciális berendezéseket meghatározni, akkor a fitomasszafeldolgozó üzem tervezését, az egész beruházás lebonyolítását, vállalkozását megkaphatjuk. — De főmérnök úr! Hol marad a pénz, ... a pénz? — A beruházási összeg 120—150 millió forint nagyságrendű lehet, és ennek arányában a saját árbevételünk sem lesz elhanyagolható. E vállalkozásunkról még annyit: november közepéig egy olyan tanulmánytervet készítünk, amelyben a komplett beruházási javaslat is benne lesz.Most vettem észre, miközben Víg András velem győzködött a fitomassza világáról, és munkájáról, hivatásáról beszélt interjúalanyom teljesen felvillanyozódott, frissebb, lendületesebb lett maga is.) — Szóval dolgoznak, van munkája csapatának. Kérem erősítse meg igazamat! — Hát adjuk azt is hírül, hogy sikerült üzletet kötnünk — nyugatnémet cég patronálásával — Örményországban. Lizin szárító-rendszert szállítunk az örményeknek. Hazai üzlettársunk a HUNGAROTHERM Gépgyártó Leányvállalat, és a CHINOIN Rt. — Eddig csupa jót mondott! — Azért van elég okunk bosszankodásra is. A Székesfehérvári Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat szárító-rendszert rendelt tőlünk. Már gyártani kellett volna a berendezéseket, amikor jött a telex: fuccs az egésznek! — A fizetőképtelenség, az állandó pénzhiány örökös slágere jelen népgazdaságunknak ... — Az én teamem kintlévősége 5—6 millió forint! Ugye elképesztő?! Egyszerűen nincs pénze a vállalatoknak, az elvégzett munkáért nem tudnak fizetni. És punktum. Nincs vagyonunk, tartalékunk is alig, mi is abból élünk amit megdolgoztunk. Van olyan üzlettársunk, amelyik másfél éve adósunk. Az olyan mini cégek, amilyen a miénk is, nehezen bírják el ezt az „állapotot”. Úgy hallottam, a kormány magasabb késedelmi adó kivetését szorgalmazza, ám igazán ez sem megoldás. — Bankhitel felvétele nem jó orvosság? — Ne is ingereljen! 30 százalékos kamattal bankhitelt kezdeményezni kész öngyilkosság! Ma ennyi profitot megtermelni, netán több nyereségre tisztességes úton szert tenni szinte képtelenség! És honnan fiadzik pénz további beruházásokra, az önfenntartartásra? A készletet növelni sem tanácsos! Nem egy-két hónap munkáink átfutási ideje — ki mondja meg, hogy holnap-holnapután mennyit ér majd a forint? Elképzelhetetlen számomra, hogy egy népgazdaságban a bank realizálja a legnagyobb jövedelmet. Ha ezen nem változtatunk, akkor előbb-utóbb alig marad életképes vállalat Magyarországon. Módos István