Félegyházi Hirlap egyesült Félegyházi Hiradó, 1918 (36. évfolyam,1-52. szám)
1918-01-06 / 1. szám
XXXVI.—XXIV. évfolyam Kiskunfélegyháza 1918 január 6. I szám. Megjelenik mintán vasárnap reggel. Hirdetéseket és rak*lamokat a lap részén felvesznek az Ossan hirdetési irodák. A hirdetéseket, elé* fizetéseket, felszólamlásokat a kiadóhivatalba (Vessződ József könyvkereskedésébe) kérjük küldeni. Elfifizetési ár: Egy évre. . 8 kor. Fél évre . 4 . Negyed évre 2 „ Egy szám ára 16 fill. A kéziratok a szerfetszteségbe Viszesi József könyvkereskedésébe küldendők Kéziratokat nem adunk vissza. EGYESÜLT El ne késsünk! Kiskunfélegyháza, 1918. január 5. A fővárosi lapok ez év január elsején a minisztériumok nagyszabású munkaprogrammjáról adtak be tudósítást, felsorolva mindazokat a terveket, melyeken nagy erővel dolgoznak, hogy majdan a háborúból hazatérő munkaerőket a munka révén kenyérhez juttassák. Mondanunk sem kell, hogy ezeknek a terveknek megvalósítása hivatva van arra, hogy helyre billentse azt az egyensúlyt, mely a háború következtében nagyon is megbillent a haladás dolgában. Minden kiadást be kellett szüntetni, minden rendelkezésre álló erőforrásnak már annyi éven át a hadi érdekeket kellett szolgálnia s így a fejlesztés minden oldalon megakadt. E kénytelen stagnálást van hivatva orvosolni a minisztériumok nagyszabású munkaprogrammja. Városunkban is a háború megindítása óta minden előre való törekvés megakadt. A városi hatóságnak elég gondot okozott az, hogy a megfogyatkozott munkaerővel a közigazgatásnak rendkívül megnövekedett munkáját becsülettel, fennakadás nélkül elláthassa. Aki figyelemmel kísérte a városháza ablakait, láthatta, hogy még a késő esti órákban is ki voltak világítva annak jeléül, hogy a tisztviselői kar még a hivatalos órákon felül is késő estig dolgozott, csakhogy a közigazgatásban fennakadás ne történjék. A vezető tisztviselők jóformán naponként gyűléseztek, tanácskoztak, hogy a rendeletek özönében miként találják meg annak módját, hogy minél jobban szolgálják a város lakosságának közérdekeit. Ezen idegizgató és fárasztó munka mellett, alig érhettek reá arra, hogy új dolgokat létesítsenek, hogy városfejlesztési politikát űzhessenek, így kellett élnünk évről-évre. Bele kellett nyugodnunk abba, hogy mindent a háború utánra halasszunk. Egyes intézményeinknek stagnálniuk kellett s még jó volt, ha volt annyi erőnk, hogy megtudtuk akadályozni, hogy legalább vissza ne fejlődjenek nagy mértékben. Senki sem számított arra, hogy a világháború ily hosszúra nyúljék ki, senki sem gondolta, hogy annyi áldozatot fog kívánni egyesektől úgy, mint a város egész egyetemétől. Nyilvánvaló, hogy a háború zajának elülése után az egyes városokban egy egészen uj és pezsgő élet fog bekövetkezni s gazdasági berendezkedésünk egészen uj alapokra fog helyezkedni. Ebben a versenyben pedig nekünk nem szabad elmaradnunk. Nagy áldozatainkkal szemben jogunk van hozzá, hogy annyi szenvedés, annyi megpróbáltatás, annyi könny és vérhullatás után kárpótlást kapjunk. Ma már kopogtatni kell az ajtókon, hogy városunk ki ne maradjon abból a munkaprogrammból, amelyen az egyes minisztériumokban dolgoznak. Jelentkeznünk kell rendőrségünk államosítása érdekében, a városnak újabb kategóriákba csoportosításánál meg kell érdekeinket védenünk, hogy könnyebb mozgási lehetőségek biztosításával közgazdasági, művelődési, népjóléti s általában szociális hivatásunknak több gyakorlati eredménnyel s nagyobb gyorsasággal tehessünk eleget s megoldhassuk a háborús helyzet folytán városunk háztartásában jelentkező nehézségeket. Jelentkeznünk kell, hogy teljesen kidolgozott nagyszabású útépítési, vízépítési és vasútépítési programaiba, ha netán kihagyattunk volna, utólagosan is bekerüljünk, mert ezt egyenesen megkívánja fontos földrajzi helyzetünk a Duna-Tisza között s vízrajzi szerencsés alakulatunk egyenest minket jelöl ki, hogy egy nagy csatorna, Duna-Tisza csatorna alsó gócpontját képezzük. Szóval résen kell lennünk, nehogy élelmesebb városok mindent elharácsoljanak előlünk. E sorainkkal egyelőre csak az a célunk, hogy a város vezetőinek figyelmét még kellő időben reá irányítsuk a minisztériumok munkában levő nagyszabású programmjára, az ő előrelátó bölcseségük szabja meg az irányokat, melyekben teljes erőnkből mozognunk kell. Késlekednünk nem szabad, mert a klasszikus közmondásként „tarde venientibus ossa“, magyarán: későn érkezőknek csak a csont jut már!. . A jövő évi gazdasági munka. Megjelent a kormány rendelete, amely az 1918. év folyamán végzendő minden mezőgazdasági munkára kiterjeszkedik , tehát úgy a vetési, mint a behordási és a tavaszi, őszi dologtevésre is. E szerint minden községben intézőbizottság alakítandó és az ebbe való kinevezést mindenki elfogadni köteles. Ez a szerv gondoskodik arról, hogy a rendelkezésre álló kézi és fogadott erő a mezei munka teljesítésére fordíttassék. Aki igaeretét nem foglalkoztatja, köteles azt mások földjének megmunkálására átengedni, természetesen térítés ellenében. A törvényhatóságok egyébként a munka elvégzésére közerőt is igénybe vehetnek. A munkásbiztosítás új rendje. A hivatalos lap kormányrendeletet közölt a munkásbiztosítási törvény módosításáról. A rendelet intézkedése szerint ezentúl az ipari munkások, segédek, inasok és cselédek, tekintet nélkül munkabérük összegére, betegségi biztosítás alá esnek, a tisztviselők, művezetők és kereskedősegédek ellenben csak azon esetben, ha évi keresetük a 4800, vagy napi díjazásuk a 16 koronát meg nem haladja. A pénztári tagság a munkanélküliség esetén sem szűnik meg, ha a munkás erre való igényét négy héten belül bejelenti és az esedékes járulékot befizeti. A rendelet kilenc napi bérosztályt állít fel az eddigi nyolc helyett és a biztosítási járulékot 4 százalékra emeli fel. A segítséget a megbetegedés napjától kezdve huszonhat hétig és ezentúl is kiutalják, amíg a táppénz jár, amelyet a napi bérösszeg 60 százalékára emeltek fel. Előfizetési felhívás. Lapunk mai számával pályafutásának XXXVI—XXIV. évfolyamát kezdi meg. Akkor, amidőn a vidéki lapok a háború okozta súlyosan nehéz viszonyok következtében egymásután szüntették be működésüket, mi nagy áldozatok árán is arra törekedtünk, hogy rendelkezésére álljunk városunk közérdekeinek. A hosszantartó világháború folytán a terhek és kötelességek a sajtóra nézve is napról-napra fokozódnak, úgy, hogy ma már azokkal alig lehet megküzdeni. Hogy menynyire igazunk van, azt legjobban bizonyítja a fővárosi lapok súlyos helyzete, hogy még a milliós alapokkal rendelkező nagy lapok is kénytelenek voltak terjedelmük összezsugorítása mellett áraikat kétszeresre felemelni. A körülöttünk levő vidéki lapok jó része az újévben csak két oldalon jelenik meg s még igy is kénytelenek az előfizetési dijakat emelni. Mi néma megadással viseltük súlyos terheinket s a lap előállítási költségeit csak úgy bíztuk meg, hogy a szellemi munkát