Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1923 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-07 / 1. szám
Petőfi-ünnepély. Szilveszter éjszakáján volt 100 éves évfordulója annak, hogy Petőfi Sándor nemcsak a magyar irodalom, hanem a világirodalom egyik büszkesége megszületett. Innen Kiskőrösre vitték keresztelni, mert a szülők luteránus vallásuak voltak s a legközelebbi luteránus eklézsia a kiskőrösi volt. Ott matrikulálták s ennek a révén aztán a születési helyéül is Kiskőröst tették meg legalább ideiglenesen a hivatalos körök is. Pedig hát Petőfi Sándor nem ott, hanem itt Félegyházán született s maga írja 25 éves korában, tehát nem gyermek fejjel, hanem amint ő írja, mint meglett ember, hogy ez a város születése helye, itt született ő ezen a tájon. Egy másik költeményében pedig a Kiskunság címűben megint azt mondja, hogy hova szive-lelke mindenünnen visszavágyott, újra látja születése földjét, a szép Kiskunságot. Mi köze Kiskőrösnek a Kiskunsághoz? Nem is a Kiskunságban van, népe tót s még most, Petőfi születése után 100 évvel is a lakosság tótul beszél. Igen is ez a város az ő születésének helye s mig ő ezt büszkén mondja és kiskunságinak tartja magát, mi még büszkébben tartjuk őt fiunknak. Nagy fiának születését igazi bensőséggel ünnepelte meg a városnak az a része, mely a Petőfi kultuszt s a Petőfi nevet az igaz hazafiság, hazaszeretet kiapadhatatlan forrásának tartja s most, midőn a hazaszeretet forrása igen sok embernél annyira zavaros, ide, ehhez a forráshoz akar mindenkit terelni, hogy az önzetlen hazaszeretet forrásából igyék, abból a hazaszeretet forrásából, amely a maga fiatal, 26 éves életét hozta áldozatul e nemzetért, a hazáért, a szabadságért. Távol volt ezen ünnepélytől minden hivalkodás, minden erőltetett hivatalos színezet, nem előzte meg nagy beharangozás s mégis annyira megkapó, annyira benső s annyira fölemelő volt, hogy akik részt vettek benne, sohasem fogják azt elfeledni. * Tizenkettőt ütött épen éjfélkor az öreg templom toronyórája. Hirtelen elsötétült egyszerre az egész város. A villanykörték kialudtak, csak a felhők között bujkáló hold halvány fénye szűrődött át a felhőkön s világította meg a Petőfi-szobor körül hullámzó ezrekre menő közönséget. Amint a 12 ik kongás elhangzott, egyszerre kigyultak a villanykörték, a Petőfi szobor villanyfényben úszott s a főútvonalakon a nagyon régen látott hatalmas ívlámpák is kigyultak, a toronyban megszólaltak az összes harangok; a Petőfi szobor előtt meg felhangzott a Petőfi Daloskor tagjainak ajkán az „Isten áldd meg a magyart.“ És szállott a szent ima hangja föl a magasba, egyesült az öreg harang bus hangjával s a szélcsendes éjszaka szárnyaira vette az akkordokat s messzi kilométerekre vitte szét a tanyavilág apró kunyhóiba, hirdetve, hogy ünnepet ül a város. E percek hatását alig lehet leírni. Az éjféli idő, a harangoknak zúgása, a villanykörték fénye, a kigyurt arcok és a szemekben a meghatottság csillogó könnyei, a szokatlanságnak rendkívüli erejével hatottak a szivekre. Amint elhangzottak a Himnusz hangjai, Kalmár Gyula jogszigorló a Petőfi Daloskor tagja lépett a szobor talapzatára s elszavalta Petőfi: Szülőföldem című költeményét. Midőn odaért, hogy . . . megkondult az estéli harangszó hangja, majd elcsuklott hangja, hisz most is az a nagyharang szólott a toronyban, melyet a templom mellett lakó és Petőfi oly sokszor hallott ! A szavalat után dr. Porst Kálmán főgimnáziumi igazgató, a Petőfi Daloskor elnöke tartott lelkes beszédet s fölhívta a széthúzó várost, hogy egyesüljön Petőfi szellemében, vessen véget a széthúzásnak, mert csak igy lehet újra e szobrot régi helyére, a segesvári síkra visszavinni. A lelkes beszéd mély hatással volt a közönségre s midőn a beszéd végén elérzékenyülve ígéretet tett, hogy addig nem nyugszik, mig 24 csengős ökörtől vont szekéren újra vissza nem visszük a költő szobrát a segesvári síkra; soknak szemében az elszánt lelkes elhatározás könnyei csillogtak. Majd a Petőfi Daloskor koszorúját tette le, melyen ez állott: A legnagyobb magyar dalnoknak — a Petőfi Daloskor. Ezután egy kedves és felejthetetlen jelenet következett. Az egyesített zenekarok Petőfi dalokat játszottak, a közönség pedig énekkel kísérte! Nem kellett se karmester, se taktus s mégis oly szép, oly összhangzó volt ez az ének: Te vagy, te vagy barna kislány, Árvalányhaj a süvegem bokrétája, Juhász legény, szegény juhász legény, Ej van, csendes éj, nyugalomnak éje,— szebbnél-szebb Petőfi dalok melódiái töltötték be a nagy tért s midőn Náci rákezdett a Befordultam a konyhára kezdetűre, a fiatalságnak a talpa alatt mintha a föld is megmozdult volna! Utolsó számnak a Petőfi Daloskor éneke következett a magyar Hiszekegy. Amint az utolsó akkordok elhangzottak, a közönség felejthetetlen benyomásokkal távozott a szobortól, mely még egy óra hosszáig is fényárban úszott. Másnap folytatódott az ünnepély. A Petőfi-szoborbizottság jelent meg a szobornál délelőtt 11 órakor dr. Szerelemhegyi Károly elnök vezetése mellett. Hozzájuk csatlakozott a Kaszinó és az Egységes párt küldöttsége. A Petőfi Daloskor elénekelte a Himnuszt, utána dr. Szerelemhegyi elnök gyönyörű szép lelkes beszédben tette le a bizottság koszorúját, melyen ezen fölírás van: Legnagyobb fia születése 100 éves évfordulójának emlékére — Szülővárosa. Ezután a Daloskor a magyar Hiszekegyet énekelte el. Ezzel véget ért a közvetlen, de bensőséges ünnepség, mely azonban csak kezdete annak az országos nagy ünnepségnek, mely nem egy párt hevenyészett és erőltetett ünnepsége, hanem az egész ország ünnepsége lesz, mely a kormányzó úr őfőméltósága, az összes minisztérium, a külföld, a Petőfi Társaság, az összes irodalmi és tudományos körök, az összes törvényhatóságok képviselőinek jelenlétében ezen év március 15-én lesz városunkban. Az erre vonatkozó előmunkálatok már megkezdődtek s a végleges programmot rövidesen a szoborbizottság a nagyközönséggel közölni fogja. Az ünneprendező-bizottság hivatalos helyisége a Kneffel ház. Bejárat a Damjanich utca felől, a második ajtó. A püspöki stóla-rendelet. Megyés Püspökünk régóta hangzó kivánalmaknak tett eleget, midőn 4718/1922. sz. rendeletével az eddigi stóla-összeviszszaság helyébe, egész egyházmegyéjére egységes stóla-szabályzatot léptetett életbe; másrészt szentmiséinket és temetéseinket megtisztította az idők folyamán reájuk tapadt csömörletes kiéneklésektől és búcsúztatásoktól, melyek legszentebb vallási szertartásainkat ízléstelen és szégyenletes fizetett vásári publikációkká alacsonyították. Ezek helyébe visszaállította gyönyörű, régi magyar templomi és temetési énekeinket. A szóla-díjszabást és a szertartási rendeleteket úgy az összes érdekelteknek, mint december 31-én híveinknek is kihirdettük, a városi kegyuraságnak bejelentettük, január 1-ével foganatba vettük. Közöljük azt e lapokban is. Megengedem, hogy e rendeletek egykét érdekelt jogosulatlan bevételeit megkeveshíük. A vallás szertartásai azonban nem a mértéktelen taksák kedvéért vannak. Megértem, ha az érdekeltek első keserűsége úgy színezi az ügyet, mintha ez üdvös rendelkezések által nem a visszaélések, hanem a hívek és a kegyuraságok szenvedtek volna sérelmet. Ez tévedés, ez nem áll. A hívek teljes megnyugvással és örömmel fogadják szerte a megyében a rendeleteket, hiszen már maguk is torkig voltak a kiéneklések és taksák elfajulásaival. A kegyuraságot képviselő városi tanács pedig, a megfelelő jogi ismeretek birtokában, világosan látja, hogy a Megyés Püspök Úr teljesen a maga főpásztori jogai és kötelessége szerint járt el, midőn ezeket az üdvös és már égetően szükséges rendeleteket kibocsátotta. Hogy szentmiséink és egyházi szertartásaink komoly fenségének és vallásos tisztaságának megőrzése a Főpásztor joga és kötelessége, ez annyira világos és kézzel fogható, hogy erre szót nem is vesztek. Kié volna? A szóladijak megállapításának jogát pedig az alábbiakban leszek bátor megvilágítani. A kánonjog, az Egyház tér- Egyszám uralókorona XII—XXIX. évfolyam. Kiskunfélegyháza, 1923. január 7. I. szám. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ Felelős szerkesztő: Pntifikai hofdun Lapunk előfizetési ára: Dr. SALLAY JÁNOS. * UllllKdl Ildlltp. Egy évre 500 K Fél évre 250 k