Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1873

I. Némely alapnézetek az „ismeretek eredete“ körül. (Noeticai tanulmány.) Sokáig vajúdott az emberi szellem, míg egy alapjában egészséges, az idő által megtermékenyít­­hető eszmét producálhatott. Mi, kik e szellemet je­lenleg az anyag felett uralkodó hatalomnak ismer­jük, kétkedve állunk meg e magában sajátszerű je­lenetnél, s tűnődve kérdjük : hol van ennek isme­retlennek látszó, de nem megismerhetlen oka? De a­ki az érzék-szellemi ember kettős organismusával tisztában van, könnyen legombolyíthatja a csomót, kivált ha ez organismust a fejlődés minden tünetein keresztül elfogulatlanul kíséri. A psych­ologok állítása szerint az ember lé­nyege a positív és negatív elv (lélek és test) egysé­gében határozódik. Nekünk nincs okunk ez állítás­sal szemben külön állást elfoglalni, csak az a kér­dés, hogy a két elv egysége, harmóniája eredeti-e, vagy pedig a fejlődés különböző fokain keresztül lett bevégzett egységgé? Véleményünk szerint az egységet alkotó két elv súlyegyenének megszilárdítása s így egysége időt (századokat, talán évezredeket) kívánt; e meg­szilárdulást a két elv folytonos hullámzásának, egymással szemben az absolut létért való küzde­lemnek, a legmerevebb antagonismusnak kellett megelőzni. Ez volt a két elv (princípium) majd­nem élet-halál harczának, a jövőre kiható termékek előállításában meddő, terméketlen korszaka, me­lyet a positív elv ideig való elnyomása s a negativ uralomra vergődésének kezdőpontja zár be. Uj tan, mely a hagyományos felfogástól — az ér­zék-szellemi ember őskoráról— merőben eltérő. De e subjectiv vélet­ép oly jogosult az emberiségnek bölcsészet előtti koráról, mint annyi, újabb időben „Die Annäherung ist es einzig und allein, worauf die eigentliche Tendenz des menschlichen Geistes gerichtet ist. Diese Annäherung zum Ziele doch nicht unmöglich, wenn auch die Erreichung desselben unmöglich sein sollte.“ Krug. felkapott lelketlen theorianak ritkán indokolt, min­dig főre állítása a történelem előtti korról. A negatív elv túluralma rabjává tette a kor­mányra jogosultabbat, a positivot, midőn ez csak az előbbiért, az előbbinek szolgálatában látszék mozogni. E kor a negatív elvnek, vagy köznyel­ven szólva, az állatembernek kora, melynek erőt­len alakítmányait csak gyanítani, bebizonyítani alig lehet. E két kor ragikk­us éje után vajmi későre lát­juk a szellembert (a positív elvet) alkotó munkás­ságának alanyául föllépni a létalakok megszámlál­­hatlan sokasága között, hogy missióját betölthesse. Itt kezdődik az ébredés kora, melyet csakhamar a lázas tevékenység, a sokoldalú munkásság kora vált föl, melyben a szellemember összes erőit moz­gósítva iparkodott előre törni azon magas, lénye­géhez egyedül méltó czélpont felé, mely missiójá­nak határköve, melyet megközelíthet ugyan, de — végességénél fogva — elérni nem fog. Mintha kárpótolni akarta volna magát a szel­lem azon rabságért, melyet a negatív elv békéiban szenvedett................. S minő sajátos jelenségekkel találkozik itt a figyelmes vizsgáló? Mint a gyermek, ki a vegetatív élet nyűgei kö­zül kibontakozván, kis világának minden megköze­líthető alakját a kezdő buzgalmával vágyik megis­merni a­nélkül, hogy először magát, saját metaphy­­sicai én­jét tudná vagy akarná ismerni, ép úgy a szellemember ébredésének első phasisaiban csak azt vizsgálja, mi körüle van, csak annak törekszik ab­solut létokát kutatni, mit érzékel, mi mint tárgy. 1*

Next