Dolgozók Lapja, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-03 / 285. szám
KÜLFÖLDI KÜLDÖTTEK MEGYÉNKBEN „Bemutatom Önöknek a kapitalizmust...“ Nyugatnémet, angol és dán vendégek Esztergomban Ünnepi esemény színhelye volt tegnap a Labor Műszeripari Művek esztergomi gyáregysége. Max Reimann, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának Paul Thomsen, a Dán elnöke, Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, David Bowman, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagja találkozott az üzem dolgozóival. A testvérpártok küldötteiből álló delegációt elkísérte Egri Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. A vendégeket Tolmácsi Ferenc, az MSZMP Komárom megyei Bizottságának titkára, Bosznai Jenő, a városi pártbizottság titkára, Lövél András, a gyári pártbizottság titkára, Lehhner Károly vezérigazgató és és az üzem mozgalmi és gazdasági vezetői fogadták. A kölcsönös üdvözlések után kialakult baráti eszmecserén a küldöttség megismerkedett a gyár történetével, terveivel, majd kintették a műhelyeket. megteA testvérpártok küldöttei nagy érdeklődéssel szemlélték a munkafolyamatokat és több dolgozóval hosszasabban beszélgettek. Az egy órakor kezdődött nagygyűlésen elhangzott beszédeket a személyes találkozások hangulata tette nagyon közvetlenné és barátivá. Elsőként Egri Gyula elvtárs állt a mikrofon elé. A munkáját folytató kongresszusról szólva megállapította, hogy teljes értékelést adni még nagyon korai lenne. Az eddigi felszólalásokból azonban már világosan látható, hogy a Központi Bizottság beszámolója a legteljesebb egyetértéssel találkozott. Az is kitűnt a küldöttek állásfoglalásaiból, hogy a dolgozó emberek, párttagok és pártonkívüliek egyaránt — az eddiginél is többet hajlandók tenni a célkitűzések megvalósítása érdekében. Eredményeink — mondotta Egri elvtárs — megszilárdították az ország nemzetközi helyzetét. A testvérpártok küldöttei nagy figyelemmel kísérik a kongresszus munkáját. Felszólalásaik a nemzetközi tapasztalatcsere értékeivel gazdagították a kongresszust. Beszéde befejezéseként a kongresszus anyagának, határozatainak tanulmányozására hívta fel a figyelmet Egri Gyula elvtárs. — Be akarom mutatni Önöknek a kapitalizmust — mondotta a gyár kollektívájának üdvözlése után David Bowman elvtárs, az testvérpárt küldötte. — angol Én mozdonyvezető vagyok — folytatta — és mai vasutasok ez év februárjában magasabb bérekért sztrájkoltunk. Wilson miniszterelnök tárgyalt megbízottainkkal és becsület szavával megerősítve szeptemberre 3,5 százalékos béremelést ígért. Júliusban törvénnyel tiltottak meg minden emelést. A lakbérem viszont több más fontos cikk árával egyetemben 5 százalékkal emelkedett. Bowman elvtárs elmondotta, hogy emiatt írt a miniszterelnöknek, akitől „Az anyaggal azonnal foglalkozom” feliratú nyomtatott kártyát kapott. Ennél több azonban nem történt. „Hát ez a kapitalizmus” — mondotta. Befejezésül kijelentette, hogy az angol kommunisták a békéért és a kapitalizmus megdöntéséért harcolnak. Thomsen elvtárs hazájának helyzetét — ahol aránylagos jólét uralkodik — jellemezve elmondotta, hogy Dániában élnek olyan emberek, akiknek sokkal több jut osztályrészül, mint amennyit el tudnának fogyasztani. Sokan élnek olyanok, akiknek viszont élelme nem elegendő étvágyuk csillapítására. Érthető, hogy a munkások sztrájkokkal igyekeztek javítani helyzetükön. Beszélt Thomsen elvtárs a keresetek csökkenéséről, a házbérek növekedéséről. A dán kommunisták is — mondotta — az igazságtalanságok megszüntetéséért, a béke fennmaradásáért harcolnak. A NSZK-ban küzdő munisták küzdelmeiről komReimann elvtárs beszélt. Elmondotta, hogy a párt tíz éve illegalitásba szorult, de — és ezt a bonni belügyminiszter is bevallotta, — nemcsak dolgozik, hanem erősödik. Tüntetéseket szervez, több tízezer új tagot vett fel. S ami nagyon fontos, az ifjúság részaránya az új tagok között mintegy 80 százalék. Majd a fiatalokhoz fordulva Reimann elvtárs kijelentette, hogy az eddiginél is többet kívánnak tenni a háborús gyújtogatók megfékezésért, mert a német kommunisták "a szocialista jövőért, az ifjúségért harcolnak. A viharos tapsokkal gyakran félbeszakított nagygyűlés az Internacionale eléneklésével ért véget és a vendégek visszatértek Budapestre. Két nyugat-európai kommunista párt képviselőjével találkozhattak pénteken az Almásfüzitői Timföldgyár dolgozói. Jean Kill elvtárs, a Luxemburgi Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára és Hans Mahle elvtárs, a Nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt elnöksége titkárságának tagja látogatott el az üzembe. A vendégeket Papp Árpád elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja kísérte el a látogatásra. Az üzemben Makri Pál, a megyei pártbizottság titkára, Csordás Mihály, a Komáromi Járási Pártbizottság titkára, Eperjesi István, az üzemi pártbizottság titkára, Orbán Ferenc, a gyár főmérnöke, Együd László, a gyár főkönyvelője, Kerekes László, az üzemi szakszervezeti bizottság titkára és Cseresznyés Antal, a KISZ-bizottság titkára fogadta a vendégeket. Majd Orbán Ferenc főmérnök röviden ismertette velük a gyár történetét, az utóbbi években végbement fejlődést és az üzem további perspektíváit. A tájékoztatás után a vendégek jó néhány kérdést tettek fel. Kill elvtárs először aziránt érdeklődött, mennyi nő dolgozik az üzemben és milyen munkakörben? Érdekelték az üzem szociális létesítményei is. Mahle elvtárs a bérezés alakulásáról tett fel kérdéseket. • • Üzemlátogatás után nagygyűlés — Milyen lehetőségek vannak a munkaidő csökkentésére? — kérdezte ezután luxemburgi párttitkár. Eperajesi elvtárs adta meg a feleletet: — örömmel hallottuk a kongresszusi beszámolóban, hogy sor kerül a 44 órás munkahét bevezetésére. Ezenkívül már korábban megkezdtük a vizsgálatot, milyen lehetőségek vannak arra, hogy a felkináló üzemrészben 40 órás munkaidőt vezessünk be. Néhány helyen, ahol kedvezőtlenebbek a munkakörülmények, már most is csökkentett munkaidőben dolgoznak a munkások. A szóbeli tájékozódást üzemlátogatás követte. Vendégeink megtekintették a haldnáló üzem automatikus vezénylőtermét, az új dorr ülepítő berendezést, s működés közben láthatták a gyári műszakiak újításából született AJKO szűrőberendezést. Délután az üzem zsúfolásig megtelt tanácstermében nagygyűlésen találkoztak a vendégek a timföldgyár dolgozóival. A gyűlésen először Papp Árpád elvtárs mondott rövid beszédet. Hangsúlyozta: pártunk abban a tudatban végzi munkáját, hogy tevékenységéért nemcsak népünknek, hanem az egész nemzetközi kommunista mozgalomnak is felelős. Nagy áldozatok árán tanultuk meg — folytatta —, hogy egyaránt szem előtt kell tartanunk hazánk és a nemzetközi haladás érdekeit. Az Önök fejlődése bizonyítéka a szocialista társadalom fölényének Ezután Jean Kill elvtárs emelkedett szólásra. Meleg szavakkal szólt a szocialista Magyarország eredményeirő. Az Önök fejlődése — jelentette ki — nyilvánvaló bizonyítéka a szocialista társadalom felsőbbrendűségének. Luxemburgi vendégünk ezután arról szólt, hogy hazája népét erősen nyugtalanítja a nyugat-német militarizmus újjászületése. Megérthetik — — mondotta —, hogy mi nemcsak mint kommunisták, hanem mint luxemburgi hazafiak is mennyire örülünk annak, hogy Európa szívében szocialista államok léteznek.’ Luxemburgot Magyarországtól több ezer kilométer választja el, mégis közösek az érdekeink, különösen abban, hogy megfékezzük az amerikai és nyugat-német imperializmust. — Mi önökkel együtt örültünk a magyar nép sikereinek — kezdte beszédét Hans Mahle elvtárs. — Nemcsak azért, mert internacionalisták vagyunk, de azért is, mert ezek az eredmények nagy segítséget jelentenek a mi küzdelmünk sikeréhez. Pártunk azért harcol, hogy Nyugat- Berlin a hidegháború támaszpontjából az európai megértés központja legyen. — Az önök kongresszusa megmutatta, hogy a magyar munkásosztály helyes úton jár. Meggyőződésünk, hogy a kongresszus határozatainak végrehajtása nyomán újabb hatalmas sikereket fognak elérni. S hozzátehetem: mi pedig mindent megteszünk, ami erőnkből telik, hogy megakadályozzuk a nyugatnémet imperializmus terveinek valóra váltását — fejezte be beszédét Mahle elvtárs. A külföldi vendégek nagy tetszéssel fogadott beszédei után a gyár párttitkára megköszönte a látogatást, majd a nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget „Közösek az érdekeink" Nyugat-berlini és luxemburgi pártvezetők Almásfüzitőn Max Reimann: Az új párttagok 80 százaléka fiatal A vendégek üzemlátogatáson (balról-jobbra Tolmácsi Ferenc, Max Reimann és Paul Thomsen) rifttery-tip&Fiardi JELENTIK ^szfffrent A tanítás előtti feszült, csendes várakozást dobpergés szakította hirtelen meg a Kossuth-iskolában. A folyosón fehér inges, nyakkendős pajtások sürögtek izgatottan, majd katonás sorban indultak a tanári szoba felé. Váratlan akciójuk tervét napokkal ezelőtt dolgozták ki egy titkos raj-összejövetelen: a IX. kongresszus alkalmából virággal köszöntötték a párttag nevelőket. Pergett a dob. A tanáriban egy őrsvezető tolmácsolta a raj köszöntését, s az úttörők átadták a virágcsokrokat. Az igazgató bácsi köszönte meg a raj figyelmességét az iskola kommunista nevelőinek nevében. — Azt várjuk tőletek — mondta, — hogy ti, úttörők mindig példát mutassatok... — A pajtások feszülten hallgatták szavait. Úgy érezték, mintha minden mondat egyenesen a párt üzenete lenne. —filem— az úttörőház riportere Kantar&m Tagja vagyok a Petőfi Sándor általános iskola modellező szakkörének. Márton Marcell tanár úr vezetésével már öt repülőgépmodellt készítettünk eddig. Tavaly egy monostori kiránduláson repítettük be a „Pajtás” és a „Gólya” nevű modelleket. Idén egy versenygépet készítünk az A/1-es kategóriából. Ennek már előre örülünk, sok együtt töltött boldog órát ígér. Kocsis Sándor úttörő intézmény. Nagy élményben volt részünk: találkozhattunk Koch Mihály bácsival, az 1919-es veteránnal. Beszélt nekünk gyermekkoráról, és az akkori munkáséletről. A történelemórákon tanult események megelevenedtek szavai nyomán. Meggyőződhettünk arról, hogy a kommunisták mindig a dolgozó nép jobb életéért küzdöttek, sok szenvedés árán. Szinte elröpült a délután. Mihály bácsi szavai érdekfeszítő regénynek tűntek, de mi tudtuk, hogy történelmi valóság. Kukkantó-őrs