Dolgozók Lapja, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

Hétfő: Szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgya­lások Moszkvában Osztrák javaslat az európai biztonsági konfe­rencia napirendjére Amerikai—spanyol támaszpont növekvő feszültség Madridban megállapodás; Colombo kormányalakítási kísérletei Olaszor­szágban Csütörtök: NDK-nyilatkozat a potsdami szerződés évfordu­lóján Kairó diplomácia offenzívája, arabközi nézet­eltérések. Péntek: Újabb véres összetűzések Észak-Írországban A SALT-megbeszélések 28. ülése Bécsben Szombat: Harcok az indokínai csatatereken Prolongált szállodafoglalás Kedd: Szerda: Így látja a Tastet kommentá­torunk, Réti Ervin:* Tizenöt héttel ezelőtt, vagy nyolcszáz tudósító­ kollégám­mal együtt magam is ott szo­rongtam a bécsi Hofburgb­an, a szovjet—amerikai atom­tárgyalások sajtóközpontjá­ban. Az ünnepélyes megnyi­tó, s az első nyilatkozatok elhangzása után hamar szét­széledtünk: a SALT, a nuk­leáris leszerelési megbeszélé­sek a maratoni műfaj­ba tar­toznak. A párbeszédet ráadá­sul kölcsönösen elhatározott titoktartás övezi, a buzgó bécsi rendőrök különleges bri­gádja még a nagykövetségi paloták alatti csatornákat átfésülte, nem helyezett-e va­is­laki kiváncsi lehallgató készü­lékeket a kanálisokba... A jelek szerint sem a tény­leges, sem a diplomáciai csa­tornákon át nem kerültek nyilvánosság elé valóban meg­­­bízható, részletes­­ értesülések. Egy formálisnak tűnő, de mégis jelentősnek ítélhető részlet azonban kézenfekvő. A párbeszéd máris hosszabbra nyúlt, mint eredetileg tervez­ték. Úgy a szovjet, mint az amerikai küldöttség először két hónapra foglalta le bécsi szállásait, később azonban to­vábbi két hónapra, prolongál­ták a szobafoglalásokat. Az osztrák lapok reményt­­keltőnek tartják a párbe­szédnek ezt az elhúzódását. A hét péntekjén ült össze hu­szonnyolcadszor a két dele­gáció s a kétórás összejövetel tekintélyes részét kötetlen be­szélgetésre és tájékozódásra használták fel. Egyes bécsi sajtóorgánumok ugyanakkor kissé el is galoppírozták ma­gukat, mert már arról írtak, hogy­ Nixon villámlátogatást tesz Bécsben, SALT üvek­­ben. A látogatásra vonatkozó­lag hitelt érdemlő értesülésről nem lehet beszélni, a jelek szerint öntevékeny „szenzá­ció” volt. A józan kommentátorok természetesen mértéktartók, s megismétlik a hosszas gyalásokkal kapcsolatban már­ki­alakult véleményüket. Az eszmecsere folyamatossága azt mutatja, hogy van igény a szót­ értésre, de az akárcsak részlet­egyezményekben nem kis nehézségeket kell le­is küzdeni. A világ mindenkép­pen megelégedéssel veszi tu­domásul, hogy amikor ezek­ben a napokban a hirosimai atombombatámadás huszon­ötödik évfordulójára emlé­kezünk, a két szupernagyha­talom párbeszéde nem sza­kadt meg atomügyekben. Egy másik időszerű megbe­szélés-sorozatról sem igen szivároghatnak ki részletek: a Szovjetunió és az NSZK megegyezése szerint Moszk­vában bizalmas tanácskozá­sok folynak. Egyelőre nincs tehát helye a találgatásoknak, pontosabban a nyugatnémet jobboldali lapok kombináció-özöne a felelőtlen légkör mérgezését, a helyzet rontását szolgálja.­­A szovjet főváros­ban rekordszámban vonultak fel a nyugatnémet különtudó­­­sítók és szándékaik korántsem mondhatók egyformának... Már a tárgyalási start előtt tanúi lehettünk annak, hogy külön­böző okmányok közlésével miként próbáltak valóságos jobboldali rohamot intézni Brandt kormány ellen: fokoz­a­ták a nyomást a bonni kabi­netre, nehogy elismerje realitásoknak akár elemeit is.)­ A kormányhoz közel álló nyugatnémet lapok ennek kapcsán a hivatalos Bonn nem elég erős tárgyalási pozíciójá­ról szólnak, megfeledkezve ró­la, hogy abban saját felemás politikájuk, tétovázásuk, az ultrákkal szembeni elnézésük is ludas. Annyit a részletek ismerete nélkül is tudunk, hogy a Szovjetunió elismeri az európai realitásokat, s követ­kezetesen munkálkodik kon­tinensünk biztonságáért. A si­ker és a közeledés kulcsa olyan értelemben tehát az NSZK kezében van, hogy mennyire akar és tud átlépni a korábbi CDU/CSU kurzus állásfoglalásainak korlátain. Ez nyilván nem könnyű, és szovjet részről nem a türelem. A moszkvai hiányzik tény- hírek bizottságok alakításá­ról, a külügyminiszterek ter­vezettnél hosszabb és rendkí­vüli összejöveteleiről, a rövid „gondolkodási szünetekről” jelezhetik: az élénk diplomá­ciai tevékenység folytatódik. A­­­osz­kvai „szállodafoglalá­sok” időtartamáról nincs hír, a világközvéleménynek — éppen az ügy érdekében — átmenetileg tudomásul kell vennie az információ szűkét. . . ,a moszkvai tárgyalásokra is rímel egy negyedszázados évforduló. Hiába. 1945. olyan történelmi jelentőségű eszten­­dő volt, hogy huszonöt évvel később van miről megemlé­keznünk. Az NDK, a másik német állam kormány-nyilat­kozata a potsdami történté’ ^zóta sok szerződést minden­­,de Potsdam szelleme változatlanul érvényben van ■ ma mindenekelőtt a két német állam nemzetközi jogilag zen­élését b­ékés,egymás mellett eleset, demokratikus rendjét jelenti. (Ez az NDK-ban meg­valósult, az NSZK belső által­ánban ~ Potsdami ér­­te­lmben is _ sok kívánniva­lót hagynak maguk után.) Egy , szovjet—nyugatnémet egyezmény s Bonn elhatáro­­lodása az NSZK reakciós, re­­vansista erőitől, a jelen közül­a*Brandt 20­011 bizonyíthatná a Brandt-kabinet szándékát máSny hozzákezd a korábbi kor­­reknzió­ h mulasztásainak hely­kedvezően érintené a két német állam tanácskozásainak esetleges folytatódását, s nyil­án nem lenne hatás nélkül em a KSZDK Párbeszédre sem. Varsó és Bonn között el­került sor gyal­ási fordulóra va után t S a­ hatodik Moszk­va után következik. Szenzációk helyett kivá­rásra van szükség, s ez eset­­ben azt hiszem egyetlen fele­lős kommentátor sem bánja ha érdemben csak utólag szólhat az előttünk zajló két fontos párbeszédhez. DOLGOZOK LAPJA Tanácskozások Tripoliban Kairó, MTI Mint a MENA hírügynök­ség jelenti, Algéria, Irak, Jor­dánia, Líbia, az Egyesült Arab Köztársaság, Szudán és Szí­ria külügy- és hadügyminisz­terei vesznek részt az arab országok Tripoliban tartandó értekezletén. A hétfőn kezdődő tanácsko­záson a résztvevők a közel­­keleti helyzet legújabb fejle­ményeit vitatják meg. Fulbright a spanyol támaszpontokról Washington, UPI William Fulbright szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke, kérdé­sekre válaszolva kijelentette: az Egyesült Államok spanyol­­országi támaszpontjairól és spanyolországi katonai köte­lezettségéről kötendő új meg­egyezés egyetlen megfelelő formája a nemzetközi jog normáinak­­ megfelelő szerződés lenne, amelynek alá­írása csakis a szenátus jó­váhagyásával lehetséges. Fulbright utalt azokra a sajtó­jelentésekre, amelyek szerint az Egyesült Államok 18—36, használt F—4 típusú Phantom vadászbombázót bocsátana Spanyolország rendelkezésére és az összesen 125 millió dol­láros hitelen túl még 20 mil­lió dollár készpénzfizetés el­lenében biztosítana fegyvere­ket a spanyol kormány szá­mára. A szenátor hozzáfűzte: kifogása elvi jellegű és sem­miképpen nem irányul a spanyol kormány ellen, amely — véleménye szerint — „sok­kal liberálisabb és civilizál­tabb, mint az a kormány, amellyel az Egyesült Álla­moknak Dél-Vietnamban dol­ga van Diplomáciai főszezon a Közel-Keleten A Közel-Keleten a hét vé­gén is tovább tart az EAK- nak az amerikai javaslatokra adott pozitív válaszával meg­kezdődött diplomáciai fő­szezon. Hosszú idő óta először fordult elő, hogy a hírügy­nökségi jelentésekben lénye­gesen háttérbe szorultak frontvonalak harci cselekmé­n­­yeiről szóló jelentések, várható politikai fejleménye­­­ket taglaló elemzésekkel szem­ben. Szombaton reggel csupán egyetlen kis összecsapásról ér­kezett hír: pénteken a jordániai reguláris délután erők felvették a harcot egy izraeli osztaggal, amely megpróbált átkelni a Jordán folyón. A támadókat tüzérségi és gép­­puskatűzzel szorították vis­­­sza. A kairói Al Ahram szom­bati száma azokat az arab politikusokat bírálja, akik szembehelyzekednek elnöknek az amerikai Nasszer indít­ványokat tá­m­ogató kezdemé­nyezésével. Golda Meir izraeli ferasszony összehívta minisz­szom­bat estére kormányának fon­tosabb tagjait, hogy részletei­ben vitassák meg az . kai javaslatokra adandó ameri­hi­vatalos választ. A Reuter hírügynökség úgy értesült, hogy az amerikai javaslatok elfogadásával kirobbant vál­ság eddig nem okozott végle­ges szakadást Jeruzsálemben. A Gahal-párti miniszterek még részt vesznek a kabinet­üléseken, s távozásuk esetleg a Gahal-párt hétfőn sorra ke­rülő központi bizottsági ülése után várható. Jeruzsálemi megfigyelők szerint viszont az sem lehetetlen, hogy a bel­ső egység fenntartása érde­kében a felek megtalálják megfelelő „formulát”, amely a elkerülhetővé teszi a kormány felbomlását. Az érdeklődés homlokteré­be került ismét New York, az ENSZ székhelye, ahol Gunnar Jarring nagykövet a követ­kező napokban kísérletet tesz a közvetett arab-izraeli tár­gyalások tető alá hozására. Jarring pénteken telefonmeg­beszélést folytatott U Thant ENSZ-főtitkárral a legújabb fejleményekről. A 62 éves svéd diplomata, aki egyébként hazájának moszkvai­­ nagykö­vete,­ jelenleg Svédország dé­li részén nyári szabadságát töltik s hírügynökségek úgy tudják, hogy vasárnap este New York-ba érkezik. Végül néhány San Clemen­­te-ből keltezett jelentés arról számol be, hogy Nixon elnök kinevezte az Egyesült Államok új jordániai és szaud-arábiai nagykövetét. fl felszabadító erők offenzívája Kambodzsában Phnom Penh AP A kambodzsai felszabadító erők nagyobb szabású offen­­zívát indítottak Phnom Penh­­től északra. Célja a kormány­csapatok megerősített állásai­nak elfoglalása. A hírt a kam­bodzsai kormány hadsereg­főparancsnoksága jelentette be szombaton azzal, hogy a tá­madást „már régóta várták”. Az éjszaka folyamán több súlyos támadás indult kulcs­­fontosságú pontokon. Szom­baton a legfenyegetettebb hely a kormány részére Kompong Thom tartományi székhely környéke volt, 130 kilométer­re északra Phnom Penhtől. Itt, mintegy két hónappal ezelőtt, a Lon Nol-kormány két had­osztályát kerítették be a fel­szabadító erők. Az éjszaka fo­lyamán 1000—2000 főnyi sza­badságharcos egység támadást indított a város ellen. Egyidejűleg a felszabadító erők megtámadták 65 kilomé­terre a fővárostól észak-kelet­re vezető fontos útvonalat. A kambodzsai katonai szó­vivő szerint még nem sejthető, hogy az új offenzívának cél­ja-e Phnom Penh megtáma­dása is. A potsdami döntések 25. évfordulója Varsó, MTI „Azoknak a volt német te­rületeknek, amelyek a Balti­tenger közvetlenül Swinoujsci­­etől nyugatra fekvő pontjáról, a Niesse folyó mentén egé­szen a csehszlovák határig hú­zódó vonaltól keletre feksze­nek, beleértve Kelet-Porosz­­országnak azt a részét is, amely a jelen konferencián létrejött egyezség értelmében nem került szovjet igazgatás alá, továbbá Danzig volt sza­bad város egész területét, — a lengyel állam igazgatása alá kell kerülniük, s ennélfogva nem tekintendők a németor­szági szovjet megszállási öve­zet részének”. Az 1945. augusztus 2-áról keltezett potsdami döntések­nek ezt a fejezetét idézi a len­gyel hivatalos hírügynökség a 25. évforduló alkalmából köz­zétett anyagában. A potsdami döntések — ír­ja a PAP — megvonták Len­gyelország végleges határait. A döntések nyugati vissza­vonhatatlan jellege nemcsak abból következik, hogy német területekről” van „volt szó bennük, nemcsak abból, hogy a szóban forgó területeket ki­övezet­lengyel vonták a megszállási ból, hanem abból a államra rótt kötelességből is, hogy Lengyelország német la­kosságát át kell telepíteni a megszállt Németország terü­letére. Ezek nemzetközi jogi érvek, amelyek magukból a dönté­sekből következnek de van mellettük számos más érv is: a lengyelek történelmi és po­litikai indokai, s főként ma­ga az a tény, hogy a volt né­met területek immáron vis­­­szavonhatatlanul lengyel fenn­hatóság alatt állnak és egészükben integrálódtak teljes az anyaországgal. A PAP hírügynökség végül megállapítja: azzal, hogy fel­vetette a nyugati végleges elismerésének határok kér­dését, a lengyel kormány nem­csak Lengyelország érdekeit tartotta szem előtt, hanem mindenekelőtt az európai bé­ke érdekeit. Csakis az összes jelenleg fennálló európai ha­tár végleges és visszavonha­tatlan elismerése révén lehet olyan össz-európai biztonsá­gi rendszert teremteni, amely helyére lépne Európa jelenle­gi katonai tömbökre való meg­osztottságának. fiz uruguayi emberrablók közölték feltételeiket nikai és brazil diplomata sza­badon bocsátásának feltételeit. A rendőrség széles körű haj­tóvadászatot indított az el­rablók után. Eddig egyetlen támpontja, hogy 12 gépkocsit megtalált a 16 lopott kocsi közül, amelyekkel az ember­rablást végrehajtották. Az Egyesült Államok mon­­tevideoi nagykövetsége pén­teken este bejelentette, hogy a nap folyamán két újabb sikertelen emberrablási kísér­letet hajtottak végre a követ­ség két alkalmazottja: Gor­don Jones másodtitkár, és Nathan Rosenfeld kulturális attasé ellen. Mindkét diplo­mata könnyebb sérüléseket szenvedett. A követség felté­telezi, hogy a Tupamaros szer­vezet próbálta meg a ben lévő túszok számát közé­nö­velni. Montevideo, AFP Az El Diario című uruguayi lapban pénteken nyilatkozat­tal jelentkezett a Tupamaros nevű gerillaszervezet. A nyi­latkozat közli az elrabolt ame- A­ Pravda bírálja az iraki Baath-pártot „Érthetetlen álláspont” — ezzel a címmel közöl jelen­tést a Pravda szombati szá­ma arról a negatív álláspont­ról, amelyet az iraki Baath­­párt veztősége foglalt Nasszer elnök békekezdemé­e­­nyezésével kapcsolatban, amely a közel-keleti válság politikai eszközökkel való rendezését célozza. „Jelenleg, midőn a világ sok országa pozitívan vála­szol az EAK kezdeményezé­sére, amelynek az a célja, hogy felkutassák a Biztonsági Tanács 1967. novemberi ha­tározatára épülő politikai rendezés megfelelő módozatát, az iraki Baath-párt vezetősé­gének elutasító álláspontja Nasszer elnök kezdeményezé­sével, az EAK kormányának állásfoglalásával szemben, nem segíti elő az agresszor ellen és az agresszort támo­gató imperialista és cionista erők ellen vívott tényleges küzdelmet” — állapítja meg a szombati Pravda. 1970. augusztus 2. vasárnap Ophnrabli kalózok Július 25-én, Nápoly köze­lében, a nyílt vizeken egy mo­toroshajó fegyveresei feltar­tóztatták a török tengeri barik tulajdonát képező, Akdeniz elnevezésű utasszállítót, s el­raboltak róla 32 doboz ópiu­mot, amit hivatalosan szállí­tott külföldre a hajó. A rab­lásban az ismeretlen bandi­táknak az utasok között meg­húzódó bűntársa játszotta főszerepet, aki aztán „kalóz”- a társaival együtt távozott az Akdeniz fedélzetéről. Mindezt — az Anatolia hír­­ügynökség közlése szerint — Nahit Mentese török tájékoz­tatásügyi miniszter jelentette be, hozzátéve, hogy a kor­mány intézkedéseket tett a tö­rök tengeri bank hajóinak biz­­­tonsága érdekében.­­üt Forró nyár Washington, AP Az Egyesült Államok Hart­ford városában pénteken be­vezették a rendkívüli állapo­tot, mivel már három napja folynak a faji villongások a város néger negyedében. Az összecsapások során eddig hat ember megsebesült és több, mint 125 tüntetőt letartóztat­tak. A legújabb hírek szerint a rendőrség szombatra virradó éjszaka a kijárási tilalom ide­jén agyonlőtt egy 28 éves fia­talembert. Bombák és vízágyúk a belfasti tüntetők ellen Belfast, MTI Pénteken éjszaka és szom­baton kora hajnalban újabb zavargások törtek ki Belfast­ban. Ezúttal mintegy 300 ka­tolikus fiatal ment az utcák­ra, hogy tiltakozzék O’Hagan meggyilkolása Daniel mi­att. A tüntetők gyújtottak fel és gépkocsikat felfordított autóbuszokból építettek ma­guknak barrikádokat a tá­madó brit katonaság ellen. Mint a hírügynökségi jelen­tések rámutatnak, a brit csa­patok teljes fegyvertárukat bevetették a gumibotoktól a könnyfakasztó bombáig, majd működésbe lépett a Nyugat- Németországból vásárolt ma­gasnyomású vízágyú is. A kőzáporral és palackok­kal védekező tüntetők is az észak-írországi zavargások történetében új eszközt vetet­tek be: jelentések szerint acélheggyel ellátót lőttek a rendőrökre. nyilakat ben nagy erejű bomba Időkez­rob­bant az egyik rendőrposzt kö­zelében, és súlyos anyagi ká­rokat okozott. A kora hajnali órákban a brit katonaság bull­dózerekkel indult rohamra a barrikádok ellen. A brit parancsnokság haj­nalban tűzparancsot adott egy­ségeiknek: a katonák fegy­verüket használhatják azok el­len a tüntetők ellen, akik ben­a­zinbombákkal támadnak „biztonsági” erőkre. Még az éjszaka folyamán a meggyilkolt O’Hagan édesap­ja megjelent a tüntetők kö­­­zött és szétosztásra szólítot­ta fel a tömeget. Komárom megyei Ipari Melléktermék­feldolgozó és Építőanyagipari Vállalat felvesz ANY­AGR­AKTÁROST, ANYAGBESZERZŐT, BELSŐELLENŐRT, Munkahely; KIMÉV alsógallai telep (anyagraktáros) KIMÉV Központ (anyagbeszerző) Jelentkezés KIMÉV Központ Személyzeti Osztályán, (Tatabánya I., Béke tér 1.) Bérezés megegyezés szerint. 44 órás munkahét van.

Next