Dolgozók Lapja, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-06 / 209. szám
6 DOLGOZÓK LAPJA biztatás ré Ha a történetírás vagy az évforduló kedvéért eszébe jutna netán valakinek, hogy mikor is történt, Kaszási Sándor, az örökös tűzoltóparancsnok és piaci jegyellenőr az alábbiakban válaszolna rá. (Természetesen a valahányadik bögre dejavári után, amivel — szavai szerint — csupa cukor életét szokta volt változatossá tenni. Tudniillik Cukor Ilona a felesége.) — Az akkor volt, kérem — kezdené nagy komolyan —, amikor még gyárváros volt községünk! Igen, igen, mert a Báró-féle nagy szeszgyárból, amit abban az évben akartak üzembe helyezni, a szabadság teljes értelmezése alapján mi csináltunk száz kis szeszgyárat. Hogy miképpen ment volt? Egyszerűen, kérem. Az Alfa cég gyártotta krumplifőző üsttel tele volt a község, benzineshordót hagytak a németek, a vastagabb rézcső a gyárból került, a vékonyabb a kisiklott vasúti mozdonyokról, a leleményességért pedig már akkor se kellett a szomszéd járásokba menni! Nem, bizonyisten! így mondaná. Vagy Rózsi Dani szerint még „így ebben” — akinek pedig hiteles a megállapítása, mert ritka reggel, hogy ne cseréljenek eszmét a Büfögőnél. Szerinte is mindig különös ember volt. Az apró gyárakat tehát szeretet hozta létre. A legmélyebb és legtartósabb szeretet, amiből nyilván következett, hogy amikor nagy felhajtással felszámolták a gyárakat, és a bűnjeleket pecsétes cédulával ellátva, letétbe helyezték a községházán a fáskamrába, csak azokat nem lopták vissza másnap reggelre, amelyek amúgyis használhatatlanok voltak. A Víz utcai Kutyás-Tót Áronnak ebben az időben az említett kisüzem fenntartása mellett (mert például az egyik alapanyag, az élesztő előteremtése sem úgy ment, hogy bemegyünk a boltba, és kérünk belőle egy félkilót) más gond is nyomkodta vállát. Felette sem ment el nyomtalanul a front és köszöntött be az újvilág. De a járójószágot hamar pótolta. A tengeriért sót kapott, a sóért búzát csencselt, a búzáért deszkát hozott — úgyhogy ez a bonyolult körforgás meghozta pár hónap alatt a magáét. Fiaival azonban — és ez volt a fájó pont — nem bírt. Még Sándorral, a legkisebbikkel, aki tavaly maradt ki a mindennaposból, csak elboldogult valahogy, mert bármikor keltette, dünnyögve, hogy sose hagyják békében, de ment. A másik kettő, Imre és Péter, már visszabeszélt. Imre főleg, aki az utóbbi időben úgy rákapott a csavargásra, hogy nap-nap után az éjfél utánok vezették haza. Érthető volt. A lányoknak nem jött a SAS-behívó, azok a süvölvények pedig, bármilyen ügyetlenek voltak eleinte , csak velük lehetett a kútba estemet meg a többi, csókkal végződő társasjátékot játszani. — Hagyjon, most feküdtem le, e percben — acsarkodott ilyenformán néha apjára, aki nem mulasztotta el soha időben kelteni. Frogy szerinte ez a hajnali hármat jelentette, semmit nem változtatott a tényeken. Mert a koránkelés és a hajsza az elveiből fakadt Kutyás Áronnak. Jól emlékezett rá, hogy az első háború után is azok szedték össze hamar magukat, akik nem feküdtek a fülükre. És mindenből — még a ganéból is — minél több legyen, mert nem biztos, hogy így marad a világ, s annyi lesz végül a szaladóé, mint a ballagóé! Hogy mindezt bírja, módozatokat eszelt ki. Éjszakánként például, amikor már nagyon fáradt volt, lábai zsibogtak, szeme majd leragadt az álmosságtól, különös módon pihent egy kicsit. (Ezzel az apján is túltett, aki pedig arról volt híres, hogy a szalonnát — hogy azzal se vesztegesse az időt — a szekéren sütötte meg!) Keresett egy gömbölyű formájú sütőtököt, és az istálló közepén arra ült. Fejét tenyerébe hajtotta, két könyökét a térdének támasztotta, és úgy nyomta el a buzgóság. Azaz csak egy bizonyos fokig, mert amikor a fáradt és elgyötört szervezet valamelyik részében megbomlott a támasztó egyensúly, olyat billent alatta a tök, hogy felébredés nélkül nehéz volt elviselni. És ha már felébredt! Az egyik hajnalon, amikor éppen a réz eleje kezdett csepegni az említett rézcsövön, amit külön szokott volt felfogni, különös gondolata támadt. Nem ördögi éppen, de nagyon közel annak árnyékához. A keze ügyében levő decis poharat teleengedte rézelejével, és ahogy a nyárikonyha félhomályában lehetett, mert csak a tűz világított a helyiségben, a fia ágyához sietett. A sarokba, az ajtó mellé. — Hallod fiam, Imre fiam! — rázta meg a vállát.A fiú teste nagyot rándult, karjával kaszáló mozdulatot végzett, majd a fal felé fordult. Az öreg nem hagyta annyiba a dolgot. — Nem akarlak én felkőreni, fiam! Dehogy akarlak. Csak ezt a csepp kóstold meg. Finom, pályinkát nagyon finom. Tengeri is van benne, most főztem éppen. Csak kóstold meg, és aludjál tovább. Hallod fiam, Imre? Hiába volt a tompultság, az álom mámora, a fiú fülén beszivárogtak a hízelgő szavak. Főleg az a tény hatott, hogy úgy jut hozzá, nem is kell felkelni. Máskor a felkelés után kapott, vagy úgy húzott titokban. Az ismételt biztatásra, hogy csak aludjon tovább, a pohárért nyúlt, és anélkül, hogy megkóstolta volna, egyetlen hajtásra kiürítette. Szempillája az előtörő könyökkel viaskodott, torka a nyáltalansággal küzdött, tüdeje pedig a levegőt kapkodta, így volt percekig. Az álmot mégsem folytatta. Nem dőlt vissza, hanem kelt. Kelt, indult, mert meg kell azt csinálni valakinek — mondotta magában — meg akármilyen nagy volt a csábítás, a visszahúzóerő, az apja fia volt. Az apjáé mindétig... " Szállási László Humanizmus világosszar nadrágot viselt és elegáns kávé barna ingei Kissé idegesen pislogott, amikor rákiáltottam: — Eressze el a mat, és vegye ki a pénztárcakezét a zsebemből! — Rendben van, uram, de ne csináljon feltűnést. Már mindenki figyel az autóbuszmegállónál — nézett rám kissé szemrehányóan. — Most azonnal velem jön! – szóltam erélyesen, és alaposan megragadtam a gallérját. — Hová megyünk? — érdeklődött udvariasan. — Átadom a rendőrnek. Tolvaj, legközelebbi gazember! — hörögtem dühösen, és előrelódítottam. — Van önnek szíve egyáltalán? — kérdezte és rám nézett nagy, szomorúan, ártatlan, tiszta pillantású, kökénykék szemeivel. — Nem sül le a bőr a képéről? Aránylag fiatal létére tolvajlásból tartja ember fenn magát. Majd a börtönben megtanítják móresre! De már jön is a rendőr — mutattam a felém közeledő hatósági közegre. — Tudja, hogy könnyű diétához szokott gyomromnak mit tesz a Markó utcai koszt? Az elmúlt tíz hónap alatt is negyven dekát fogytam odabenn — mondta panaszosan. — Előbb gondolta volna meg, hogy mit cselekszik! — Engedjen el, uram! Ha most futni enged, soha többé nem nyúlok idegen emberek zsebébe. Ez nagyon csúnya dolog tőlem, magam is belátom. Ha most elenged, felemelt fővel járhatok én is, mint a többi testvérem, majd virágot szedek az őszi alkonyatban, és alázatosan meghajolok, hogy magához öleljen az emberiség. Ugye, elenged? Nem szeretnék csalódni önben — emelte fel az ujját nyomatékkal. — Beszéljük meg ezt fekete mellett — szóltam, egy és beinvitáltam a szomszédos eszpresszóba. A negyedik dupla után beláttam, hogy bűn lett volna a törvény kezére adnom ezt az alapjában véve csupaszív zsebtolvajt. Félórai meghitt beszélgetés után elbúcsúztunk. — Add át üdvözletemet kedves feleségednek — mondatam szeretettel. — Kézcsókom a nagyságos asszonynak — tolmácsolta barátiam — De ugye, soha többé... * — Soha. E perctől kezdve új életet kezdek. De most bocsáss meg, rohannom kell, mert négyre mozijegyem van — szólt, és barátságosan integetve elsietett. Egy kicsit elszorult a torkom, és meghatottan néztem utána. Egy embertársamnak visszaadtam a hitét, egy embertársam nem csalódott bennem. ___—— a József körútról . . . négy és fél óra Aztán alatt hazagyalogoltam Cinkotára. ■ Ugyanis nem volt útiköltségem. Barátom magával vitte a pénztárcámat. Galambos Szilveszter 1970. szeptember 6. vasárnap Könyvespolc Mezey Katalin Első kötetet mindig várakozással lapozunk, a folytatás minőségének jeleit, keressük. Számunkra ígéreteit külön lokális érdekességű Mezey Katalin Amíg a buszra várunk című kötete, hiszen „öt évet Tatabányán dolgozott általános iskolai tanárként, később népművelő lett.” Hozzátehetjük, némileg értékmérő az, hogy a költőnő bemutatásakor publikációinak helyei közt a kiadó a Forrás című megyei antológiát is megemlíti. A kötetet így ajánlják figyelmünkbe : „nyolc éve költői termésének legjobb darabjai sorakoznak” lapjain, hogy ez a nyolc esztendő valóban csak a könyvvé érés folyamatát jelenti-e, könyvkiadásunk viszonyai között az olvasó aligha tudja megállapítani. Mezey Katalin munkálkodásának ismeretében azonban nyugodtan mondhatjuk: elsősorban kiadói gondokra utal a nyolc esztendő emlegetése. Az is bizonyos persze, hogy Mezey Katalin költői érése — éppúgy, mint másoké — nem egyenletes folyamat. Búvópatakok törnek olykor a felszínre, gazdagítva az érzés és gondolat folyamatot, máskor kitér vagy kiárad medréből az emóció. Egészében azonban a problémalátás mind mélyebbé válik a versekben — ezt egyegy olyan műve jelzi lépcsőfokként, állomásként, mint a Fordított Kőmíves Kelemen, a Vallomás félúton, az ars poétika jellegű Befogadni vagy kivetni című vers, az Új város, a nyugtalanul vitázó Miféle világ ez?, az Ünnepeink és a címadó vers is. Az előtte sorakozó kérdőjelekre természetesen nem talál egyértelmű szentenciákat költőnő, körvonalazódik azonban ebben az első kötetben is az a határozott morális tartás, amely a vibráló érzékenységgel társulva, megmutathatja egy ma élő ember tájékozódásának, biztos pont keresésének minden köznapi gyötrelmét. Ezekhez az irányjelző versekhez csatlakoznak a kötet lapjain olyan írások is, amelyek egy-egy mozzanat költői rajzában mutatják meg Mezey Katalin sajátos arculatú művészetét: a dalhoz vonzódását, a képben látás készségét, hangulati fodrozódás hangsúlyosságát, a népi ihletettséget, az áttetszően kristályos emberséget. A kötetet indító verse (Tópart hajnalban) három mondatba fogott költői kép — nyomban ezután „kurucos” hangvételben felsóhajt: „Istenem, adj eleséget,harchoz keddiig ellenséget, forró egedhez kemény szárnyat, messzeségedhez merész vágyat’’. (Fohász utoljára.) Odébb Csontváry látomásaiból villanásokat gyűjt egybe, szerelmes versek egész sorában rajzolgatja napjaink jellemző morális problémáját. Férfi és nő viszonyé- versei ban az új típusú kapcsolat ábrázolására törekszik: „Én nem tudlak szeretni így, hogy érted magamat adom fel". Harmadik vonulatként olyan, inkább csak töredéknek nevezhető írásokat is Mezey első kötetében, találunk amelyek ugyan hozzátartoznak egy költői pálya teljesebb képéhez, de nem tartoznak feltétlenül az első könyv szövetébe, így például súlyát az alábbi négy sor csupán életrajzi kísérőszöveggel nyerhetné el (ha tehát — utólag — már nyilvánvalóvá vált volna, hogy az eseménynek jelentősége van a költői mily egy pályát, a beérést illetően): Isten veletek barátaim. Olyan egyszerűen, hétköznapian jött el az óra, a gyerekek is jól utánozzák a bemondót: Vonat indul... (Búcsú) A Szégyenem című vers hátteréül is erőteljes, dús életművet kell elképzelni, hiszen egyébként ismerős már ez az indulat a magyar költészetben: „az egész magyar egyetemnek nem értem meg egyhatodrész szobát." Szólni kell természetesen külön is azokról az írásokról, amelyeknek e tájban fogantatása kétségtelen. Új város című verse — a közvetlen asszociáción túl — azt az atmoszférát ébreszti bennünk, amit ipari településeinken jól ismerünk: „Ide mindenki messziről jött” — a jobb kereset reményében, szerencsét próbálni, dolgot tenni, de mindenképpen bizakodással telve. A hegy: „Idefeküdt az ablakom alá, hogy mindig látni kelljen." A Kormos szél című, rejtett értékekkel terhes versét alaposan, elemző kíváncsisággal érdemes olvasni — egészében a tatabányai légkört idézi művészien. Vagy ilyen utalásra lelünk egy másik versben: „Az ablakon túl elvérzik a hegy”.. Mezey Katalin sok hunt hangszeren tud játszani. Erőteljesebb műveinek biztató aránya alapján joggal remélhetjük, hogy nem csupán újabb elsőkötetes költővel lettünk többek, hanem az ezután sorjázó kötetekben tehetségéről mind gazdagabb, maradandó bizonyosságot ad. Jenkei János KULTURÁLIS MOZAIK Szanszkrit szótár Az indiai Poona városkában kiadják az ősrégi szanszkrit nyelv többkötetes szótárát. Előzetes becslések szerint a szótár húszezer oldalas lesz, és elkészítése többéves megfeszített munkát igényel. Tamerlán kincsei A legenda szerint az ókori Szamarkand területén rejtette el kincseit a mongolok vezére; városa után ma széles körű kutatásokat folytatnak szovjet régészek. Az ásatások során valószínűleg sikerül megtalálni a város alatt húzódó alagutat, melyet 2500 esztendővel ezelőtt készítettek. Eszperantó a tévében A holland Teleac tv-iskolarendszer vezetői úgy döntöttek, hogy többhónapos eszperantó nyelvtanfolyamot indítanak 1971-ben vagy 1972- ben. A Teleac-rendszer nyelvtanfolyamait tízezrek nézik és hallgatják. Az eszperantó tanfolyam kidolgozására szakbizottságot hoztak létre. A tanfolyam szervezőinek vélekedése szerint a több országban egyidejűleg szervezett eszperantó tanfolyamok jelentősen hozzájárulnának a nemzetközi megértéshez. Villamos-múzeum A Tramway Museum Society nevű angol társaság Crichyben megnyitotta a világ egyik legnagyobb villamos-múzeumát. A múzeum egyik legrégibb és legérdekesebb kiállítási tárgya 180. számú régi prágai villamos, amelyet a Tatra Művek ajándékozott a múzeumnak. A villamoskocsi történetét a Modern Tramway című szakfolyóirat külön számban ismertette. Arra riadtam fel, hogy a konyhából anyám köhögését hallom. Már korábban is köhögött néha, de eddig nem figyeltem fel rá. Ez a köhögés most megijesztett. Kiugrottam az ágyból és mezítláb futottam ki a konyhába. Ott láttam anyámat a reggeli bizonytalan Összegörnyedve ült a fényben, fonott karosszékben, és az oldalát fogta. Olyan fáradtan és segélykérően nézett rám, hogy elszorult a szívem. — Beteg vagy, mama? — kérdeztem. — Már semmi baj... — mosolyodott el. — Feküdj le, majd én begyújtok — ajánlottam fel a segítségemet. — Ugyan! Úgyis van más munkám is...! — Mindegy, most nem tudsz dolgozni. Nem megyek iskolába, hanem vigyázok rád... — Hagyd csak! Mindjárt jobban leszek... Feltápászkodott, és bizonytalan léptekkel indult be a szobába. Most már láttam, hogy nagyon beteg. Kimentem, és egy egész öt rőzsét hoztam be. Mama mindig takarékoskodott a tüzelővel, ezért mindig füst volt. Amikor begyújtott. Én teleraktam a tűzhelyet rőzsével, és csakhamar vígan lobogott a tűz. Az első csésze teát bevittem. — Hogy ízlik? — kérdeztem anyámat. — Nagyon jó, erős... — mondta. Reggeli után kimentem az utcára, és láttam pajtásaimat, amint mennek az iskolába, és átkiáltoztak nekem. — Én ma nem megyek iskolába... — kiáltottam vissza nekik. — Anyám beteg. Hozzátok el a házi feladatot...! Aztán bementem, töltöttem még egy csésze teát anyámnak, és egy ceruzával, meg egy papírral, bementem hozzá. — írd fel, mit hozzak a boltból... — kértem. — Orvost hívjak? , — Nem, nem... — tiltakozott. — Még azt mondaná, hogy menjek kórházba. Inkább hozzál valamilyen gyógyszert a patikából... — írd fel, hogy ne felejtsem el! Hazatérve, otthon találtam szomszédasszonyunkat, Minni Rajent, aki eljött meglátogatni a mamát. — Hogy érzed magad, mama? — kérdeztem. — Nagyon jól — felelte. — Csináljak neked teát? — kérdeztem ismét. — Majd én — szólt Minni Rajen. — Én is meg tudom! — tiltakoztam, és már a konyhából hallottam Minni hangját. — Nagyszerű gyerek! — Kincset ér! — felelte az anyám. — Férfi a háznál... Ebéd után anyám játszani küldött, de én csak a ház mögé mentem, ahol egy kis patakocska folydogált. Itt nagyon szerettem időzni, és innen félóránként bemehettem megnézni a mamát. Bealkonyodott. Az újságos fiú hangos kiabálással kínálta az újságjait, én is vettem egyet, hogy felolvassam anyámnak. Este Minni is eljött még egyszer. — Ha reggelig nem robban az édesanyád, ellenne kell hívni az orvost. — Az orvost? — kérdeztem ijedten. — Nem fogja a kórházba küldeni?— Remélem, nem... De ha beküldi is, mit lehet tenni? Mama másnap reggelre se lett jobban, megcsináltam. Mindent amit kellett, és ami az erőmből futotta. Begyújtottam, reggelit készítettem, és elszaladtam Minni Rajenhez. — El kell menni az orvosért... — szóltam be hozzá, aztán futottam is tovább, majd haza, hogy rend legyen, ha jön az orvos. Előkészítettem a lavórt a tiszta vízzel, szappant és törülközőt, meg az ebédet. Az orvos csak ebéd jött. Azt mondják róla, ő után a legjobb orvos az egész környéken. — Csak a rendelőintézeti gyógyszertár van most nyitva — szólt hozzám, míg írta a receptet. — És az bizony messze van. — Elmegyek oda is...' — ie- Frank O'Connor: Férfi a háznál