Dolgozók Lapja, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-17 / 89. szám

ff,. »"frcwrrrwr írsi^nr A T­avaszi Tárlat Seregszemle, pozitív mérleggel tévedések elkerülése végett már bevezetőül jelzem, hogy a mérleg nyelve „Végül is” pozi­tív irányba mozdult ki. Ez nem zárja ki azt, hogy helyet kapott a megyei művészek tava­szi tárlatán a tisztes középszer és az önismétlés is. Az alábbiakban elsősorban azt keresem, miben, mennyi­ben léptek előbbre művészeink korábbi önmagukhoz képest. Mint arról már hírt­­­ ad­tunk, a zsűri véleménye alap­ján a megyei tanács művelő­désügyi osztályának nívódíját Brém Ferenc, Kerti Károly, Kollár György, Szentessy László és Végvári I. János kapta meg. Induljunk ki eb­ből a minősítésből. Ezzel mindjárt „hivatalos” viszo­nyítási alapot is teremtünk az értékítélethez. Brém Ferenc szobrászművész végre olyan feladatra vállalkozott, ami nemesen egyszerű számára megoldható. témaként Gondo­lok­­ itt korábbi, egyébként jó­­szándék szülte, aktuálisnak szánt műveire, amelyek gyen­ge visszhangja után bizony elkedvetlenedett a Jómagam elsősorban művész, az erőltetett törekvéseiben vélem­­ fölfedezni alkalmankénti si­kertelenségeit, hiszen elég most két portréját (Fiúfej, Leányfej) megtekinteni, hogy meggyőződjünk­ arról: Brém­ben még több tehetség van, mint amit eleddig egészében fel tudott mutatni. A minden iránt oly fogékony Kerti Ká­roly (hivatalosan grafikusmű­vésznek tituláljuk) e szemlén látható papírmetszetei hallat­lan szakmai biztonságról, fe­gyelemről árulkodnak. Egy kompozícióját külön ki kell emelni. Ez az Áldott állapot­ban l—V. képegyüttese. Van benne bizonyos egészséges raffináltság, ahogy a néző te­kintetét­ az öt, egymás mellé helyezett, önmagában aligha élő metszete áttekintésére készteti. Itt érdekes módon a kihagyott felületnek is funk­ciója van. Képzeljük el, hogy elemekre bont, részben hiá­­tuss­al komponál olyan alko­tást, ahol a terhes asszony ábrázolása a síkban megjele­nítés mellett úgy válik teljes­sé, hogy e részképeket meg­felelő helyre, távolságra kell tenni a falon. Megtehette vol­na, hogy nagyméretű képen az egész figurát megjeleníti. Ehelyett arra készteti a né­zőt, hogy az elemeket végigte­kintve, maga is hévül újra­szülje az alkotást. (Többi ké­pe is igényes, szép és poli­tikus mű.) Kollár György — a tava­szi bemutató nagy rése. Aki az utóbbi meglepe­ndőben készült alkotásait látta, vagy (mint e sorok írójának) volt szerencséje pesti bemutatko­zásán az új irányba törő, magasra ívelő munkásságával találkoznia, ezen a tavaszi se­regszemlén is elcsodálkozik, milyen következetes konok­­sággal vállalja megújult ön­magát a fiatal művész. Ez igen! Ez a színek költészete S mi a festészet leglényege? Épp ez. Hazám című soroza­tának itt látható négy darab­ja (Tarlóégetés, őszi szántás, Ártéri terület, A vonzásában) csodálatos horizont szín­világával hozza közel a néző­höz témáit. Nem beszéli túl, nem „írja le”, amit mondani akar — megfesti. Egyszóval a piktúra eszközeivel nyűgözi , ha korát ve­le a látogatót, kifutási lehet s­zem, micsoda sege van! . Szentessy László négy gra­fikája közül kettőt emeljek ki. A Genius loci hadd és az In memóriám dr. Skof. I. — ritka teljesítmények. Épít­kezése, finom vonalvezetése és életteli világa egyaránt ar­ról árulkodik, hogy a művész a tussal azt lényegíti át ma­gas szinten a világból, él­ményeiből, amit akar, s úgy, ahogy jónak találja. Tehetsé­géhez kétség nem fér. Végvá­ri J. Jánosnál a „nagy meg­újulás” jelei talán kevésbé mutatkoznak, de hiszen még hosszú esztendők óta épí­­­ti belső művészi világát. Ké­pei kiegyensúlyozott teljesít­ményt jelentenek, immár élet­műve szerves részei (Kondor Béla emlékére, Hommage á Bartók, A tavasz megszente­lése, Mágikus éjszaka ...). Ne legyünk igazságtalanok azokhoz sem, akik ezúttal ní­­vójutalmat nem kaptak. Mert láthatók e tárlaton olyan al­kotások, amelyek mindenkép­pen megérdemlik a megkü­lönböztetett figyelmet. And­­ráskó István termése beérik, három kiállított képe tanú­sága szerint. B. Hegyi László igen plasztikus kerámiái (To­tem, Metaforma I., IV.) e mű­faj jobbjai közé emelik al­kotójukat. Kaposi Endre kis méretekben gondolkodik fes­tés közben — ez az erénye most figurális ábrázolásában (eddig gyakran formai fegye­lemmel és játékokkal, sza­bályokkal „bíbelődött­”) sikert hozott. Sőt, mintha az eszter­gomiak körében lassan isko­lát teremtene. Erdélyi János György A kékszakállú herceg vára című alkotása szellemes kompozíció. Fémkeretben, kése filcalapra tette a kettős ké­pet: egyiken az asszonyai, a képen igazi kulcsnyílás, a szomszédban a Kékszakáll, s e kettőt csipke köti össze. A szellemes megoldáson túl si­került érzékeltetnie sajátos­ különös súlyát, a téma meg­sejtetni a Bartók által is meg­énekelt ,,titkok titkát”. Kó­­thay Ernő négy képe közül elsősorban az Álom a tavasz­ról címűt említem, ez a leg­feszítettebb, noha más műveit egyéb okok miatt külön is elemezni kellene annak , ta­núságaként, hogy egy művész magánélete problémáit mi­ként képes alkotássá érlelte kivetíteni, talán némileg le­vezetni is. Krajcsirovits Hen­rik képei közül a Harlekin élénkségét emelném itt ki. Varga Bencsik József két tusrajza (Bányásztragédia I— II.) bensőnkben mozgat meg bennünket. Kollár a már em­lített festményein kívül Ma­­dárlesen című krokijaival is érdeklődést kelt. Bánfi Jó­zsef, Zámbó Kornél, Karkus István, Barcsai Tibor, Szendő­­fi Pál is figyelmet kelt káiral a megyei tárlaton.mun­Mindezek után miért is kel­lene hallgatnom negatív ta­pasztalataimról? Hérics Nán­dor munkái nem tudtak meg­győzni arról, hogy teljesebbé vált volna a ezáltal me­gyei tárlat. Bondor István Lev Tolsztoj­a nem rusztikus, ha irodalmi eléggé élmé­nyeimre, irodalomtörténeti tapasztalataimra gondolok. Vincze László jó ideje egy síkon mozog. Sz. Györfy Klá­ra sem ad újat. Csavarjunk egyet a gondo­latmeneten. Novák Lajos ké­pei manírosak, de Leány a verandán című, vendégfogadó festménye határozottan ka­rakterisztikus. Kóthay Péter két­­ fakompozíciója gondola­­­tokat ébreszt, de tagadja az alapanyagban lappangó ter­mészetes művészi lehetősége­ket. Ifj. Szunyogh László ér­mei közül a legszebb a kó­rus. Nem említettem minden szereplő nevét. Ez talán nem is döntő. Arra kerestem a vá­laszt: valóban sikerült-e kép­zőművészeinknek az utóbbi évek válságából kilábalniuk­. A válasz egyértelmű: igen. Persze, ennek a kibontako­zásnak, a megújulásnak min­den fázisát láthatjuk a tárla­ton. Anélkül, hogy ezzel kapcso­latos összes mondandómat itt most elősorolnám, néhány részproblémát hadd említsek. A­­ egyik: vannak, akik önma­gukat ismétlik, s vannak má­sok, akik életművet építenek. Az utóbbiak kisebb elmozdu­lásokkal, de ez, ha folyama­tosan odafigyel az ember, pontosan kitapintható. Élő példa Végvári I. János. Olykor, beszélgetésekben, tanácskozásokon felmerül: a művészek anyagi gondokkal, olykor mondjuk, festék­vásár­lási problémákkal Ugyanakkor fülembe küzdenek, súgják itt-ott: tudom-e, hogy ex vagy az a kvalitásos festőnk, gra­fikusunk micsoda giccseket termel a Képcsarnokn­a­k ? Az a véleményem: ezt az­ egész témakört immár le kell venni a napirendről. Ha valaki re­meket visz a Tavaszi Tárlatra, az remek. Végeredményben csakis az egész életmű iga­zolja vissza majd az alkotók elképzeléseit, törekvéseit. Erre most — érthetően — nem várhatunk. Egyszerűen szól­va: ha valaki mellesleg könnyen „háztájiban”, eladható alkotásokból él meg, az most egyáltalán nem von le sem­mit a kiváló alkotások szín­vonalából, később sem. (Meggyőződésem: A búza és az ocsú szétrostálh­ató.)­ Aztán vannak robbanások, mint Kollár György művé­szetében. Ezt művésztársai­nak meg kell emészteni, sőt, köszönteni kell. Ha jól tu­dom, általában ez történt ve­le az utóbbi időben. Aztán előfordul, hogy egyazon mű­vész erőteljes és halovány művel is jelentkezik. Ne a művészt hibáztassuk. Nem ő döntötte el, mit lehet kiállí­tani. Végezetül: egészében sze­rettem volna elmondani be­nyomásaimat, véleményemet megyénk képzőművészetéről. Ezzel lehet vitatkozni. Pedig nem szóltam a közéletiségről, az elkötelezettségről is csak épp hogy futó megjegyzést tettem, és még sok minden mondható bennem marad­t. Erről majd máskor. Örülök, hogy szépen egé­a _____ érzésévé! tavaszi telítve a kiállításról. megújulás távozhattam Remenyem; ez nem csupán az évszaknak megfelelő fellán­­­golás. S abban is bízom, hogy művészeti életünkben egyre csökken a partikularitás, s növekszik az egyetemességre való törekvés. Más út ugyan­is nincsen. Minden mű csakis egyetemessége révén nyeri el érvényességét, létjogosultsá­gát. Azt nem mondom, hogy a Tavaszi Tárlaton látott alko­tások mind ebben az irányban mozdultak el a korábbiakhoz képest. Azt viszont vállalom: hirtelen megpezsdült itt vala­mi, amiből következően — az alkotókon múlik — közelebb kerülhetünk az egyetemes ér­vényű értekedhez. Jenkel János Erdélyi János György: A kékszakállú herceg vára Krém Ferenc­: Fiú fel Karkus István: Feszítettség Haccsoltam át ismét jó estét kívánok, kedves nézőink, re­mélem, nem kaptak tavaszi fáradtságot, nem lenne jó, mert szenzációs bejelentésem van, ide is írták a papíromra, hogy rögtön a műsor ele­jén közöljem, szóval, képzeljék csak, több mint tíz és fél millió helyes megfejtés érkezett be legutóbbi rejt­vényünkre. Kibéreltük a Nemzetközi Vásár­ összes üres pavilonját, oda állítottuk fel az 5647 szerencse­­kereket. Sárika, Marika, Tátika, Sárika és Fárika már napok óta húzzák a nyertesek nevét, úgy időzítettük, hogy hamarosan befejezzék. Addig feladom a mai te­lefonszámlát, pardon, számot, az első négy szám az én irányítószámom, osztva néggyel, ha megvan, ké­rem, értesítsenek, mert mindig elfelejtem azt a fránya számot. Az ötödik szám: ennyi lánya volt Csicsóné­­nak, amikor az utolsó kettő még nem született meg. És végül, a hatodik, ami most természetesen az el­ső: Gábor diák iskolai bizonyítványának átlaga, har­madik négyzetgyök alatt. Megkérném budapesti nézőinket, ne telefonálja­nak, n­e telefonáljanak! Még csak annyit a levelek nagy számáról, hogy ezt a roppant mennyiséget — mélyebbre is nyúljon Klárika­l, csak úgy kaphatta meg a televízió, ha a katonák és a gyesen lévő kis­mamák is beálltak kézbesíteni, elnézést kérünk azok­tól, akiknek a levelét visszavitték a saját lakásukra, a gyakorlatlan munkaerők ugyanis egyes esetekben összetévesztették a címzettet a feladóval, a posta azon­nal intézkedett, a levelek azóta ismét útban vannak, ezúttal a televízió felé. Közben tárcsáznám az első számot, egy budapesti szám ... biztosan sokan nézték a krimit, abban is tárcsáztak­ sem.— Jó estét, Rohang Középszer háztűznézőt kere­— A férjem nincs itthon. Milyen ügyben keresi? — A Haccsol­iámtól. Hogyhogy nincs odahaza va­sárnap este? Jut is eszembe. Asszonyom! Ön a fér­jének a felesége? Igen? Nem akar velem játszani? — Sajnos, most nem lehet, éppen vannak ná­lam, és már javában játszunk. Talán majd máskor, vasárnap esténként nincs itthon a férjem ... — Akkor most nem is zavarok, kézcsókom ... Vidéki szám. Kérem, most már az se telefonál­jon, akinek görcsöt kapott a keze. Egy kedves kis város, mindjárt önök is meghallják, na... ? — Helló! Here Mr. Hazath is speaking. May I help you­? — You knowv we ha­ve a play in Hungary. Haccsol­tam ... I beg your pardon but... — Mr. Huzat is speaking from the States. x — It'is not Zalaegerszeg? — Mr. Huzath from Ohio. Who is Mr. Zalaeger­szeg? — Sorry Mr. Huzath. It is a mistake... Megpró­báljuk még egyszer, talán most nem németül vála­szolnak ... Bár, ha jobban belegondolok, így tárcsá­zás közben, ha nyáron mondanak idegen nyelvű hí­reket, a mi műsorunk is ... — Halló, Göndör! — Na, végre. Egyenesben vagyunk, mennyire örülök! Elhiszi? Mindig örülök. Ha tudná, de most komolyan. Ha megkérhetném, menjen egy kicsit hát­rább a képernyőtől, nagyon gerjed ... — Nem tudok, kicsi a lakásunk. Azért is tele­fonáltunk, kedves Gyuri, ha esetleg segítene ... — Hát, hogyne, nagyon szívesen. Állítsák lejjebb a hangszínt! — A francot érdekel a hangszín. Egy nagyobb la­kás kellene, ebben segítsen, megvettük a tizedik tele­víziót, de már nem fér be, ott áll kinn az udvaron. — Értse meg, ez itt a Haccsoltam, nem a lakás­hivatal... Egyébként a kedves családja is ott van? — Nem mindegy az magának? Ha nem segít, nem játszunk. — Úgy látszik, ez letette. Hiába, Pest az Pest. Most egy külföldi számot tárcsázok, Fárika, Tátika, nyúljanak lejjebb is, megkérném kedves külföldi né­zőinket, most már ne nézzék a televízióit, úgy van Sárika, most nagyon jó ... — Kovács Longobárd­ot keresem! — Itt Kovács Longobárd­,­­ egyetemi hallgató. — Jaj de jó! Akkor kezdhetjük? — Igen. Itt van a nagymamám is, meg a szom­szédék macskája! — Egy ábrát lát a képen ... — Nem látok semmit, ebben a pillanatban kez­dődött az áramszünet. Teljesen sötét van, félek. — A telefon még működik? Hívja ki a szerelő­ket. Talap legközelebb nagyobb szerencséje lesz, ad­dig is választhat egy elektromos szakóca és két da­rab félliteres patkányfesték között. A harmadik bo­rítékban egy zsákbamacska van, két kisegérrel. Hasz­nálja ki az áramszünetet, nem kell mindig a­­ televí­ziót nézni, amíg nem lesz villany, olvasson, művelőd­jön ... Sajnos a műsoridőnk lejárt, még feladom jövő heti rejtvényt, találják ki, mi a különbség a Hét a és a Rét között, szorozva néggyel. A megfejtéseket legkésőbb holnapután délig kér­jük saját kezűleg behozni a televízióba, a pos­ta ugyanis ezentúl nem vállalja a hozzánk ér­kező levelek továbbítását. Címünk változatlan, 1976 Budapest, második emelet kettő, tessék vigyázni, mert képcső, akarom mondani, lépcső van. Föld. S. Péter H Turbán Rasszimv: Miniatűr HALHATATLANSÁG — Hon»« visznek bennünk**? — kérdezte s kövér Regény a kicsiny, sovány Költeménytől. — Hát nem haMotta ? — csodálkozott Költemény — A papii+uany miatt a hulladékfeldolgozó telepre kérultunte. — A MdfarifiE Addoigioeöba?! Hát ez hallatlan! — háborodott, tel Regény. — Iffiért? Utóta így újra könyveteké változunk, aztán újra m­ag ÓS**, és szerzőnktől eltérően, leg­alább így

Next