24 óra, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-08 / 83. szám

I 2000. ÁPRILIS 8., SZOMBAT Győzelem kell az előbbre lépéshez Ma 16.30-kor: Lombard FC Tatabánya - Nagykanizsa A ma délután 16.30 órakor kezdődő labda­rúgó PNB-s mérkőzésen eldől, hogy a Lom­­bardnak sikerült-e előbbre lépnie. Az sem mindegy, hogy milyen játékkal lepik meg lelkes szurkolóikat Kiprich Józsefék. A Lombard FC csapata látványosan tör előre a ta­bellán. A jól sikerült felkészülés az első három for­dulóban még nem igazolódott. Az MTK és a Dunaferr elleni vereség még bele­fért volna, de a Vác elleni döntet­len csalódás volt. Akkor Ferling Béla edző arról panaszkodott, hogy hiába jöttek nagyszerű játé­kosok Tatabányára, ha nem iga­zán találták meg a posztjaikat. Akkor összefogásról beszéltek. Aztán mára a szakember öröm­mel beszél arról, hogy úgy tűnik, sikerült megtalálni azokat a játé­kosokat, akik képesek hétről hétre jól játszani. Kü­lönösen kiemelkedik Kiprich József higgadtsága. Ő mint szakmai igazgató, képes volt felülemelkedni a saját szerepeltetésén. Látva az Újpest elleni csapat­játékot, Győrben sem erőltette szereplését. A legutóbbi öt mérkőzésen a Debrecen kivételé­vel győztesen hagyták el a fiúk a pályát. Sőt, a csa­pat játéka is egyre javult. Az Újpest és a Győr ellen már kifejezetten az ellenfelek fölé nőttek, noha csu­pán egy-egy gólt szereztek. Ám, akik látták a talál­kozókat, bizonyára egyetértenek abban, hogy az el­lenfeleknek esélyük sem volt a Lombard ellen. A Nagykanizsa eddigi szereplése nem hagyott különösebb nyomokat a labdarúgást szeretők­ben, így a Lombard számára ismét olyan mérkő­zés következik, amelyen kötelező a győzelem. A korábbi találkozók alapján erre reális esélye is van a tatabányai együttesnek. A péntek délutáni edzésen nagyszerű volt a hangulat. Senki sem gondolt arra, hogy a Lombard sikersorozata most megszakadna. A Lombard FC várható csapata: Gelei - Szabó V., Mészöly, Szalma, Virág, Zsivóczky, Árki, Fabrizio, Vincze, Nagy S., Kiss B. Játékra készek még: Szentjobbi, Kiprich, Jeremejev, Arany, Kovács A., Tüske, Süveges, Balogh.______________tátrai Oroszlány - Bárdos DSK Férfi kosárlabda NB II. A férfi kosárlabda NB II. ráját­szásában a csapatok már túl vannak a mérkőzések felén. A mai fordulóban ismét a két megyei csapat rangadója követ­kezik, ezúttal Oroszlányban. A rájátszás első mérkőzésén, Tata­bányán az oroszlányiak szinte végig vezettek, aztán a hajrában kipontozódások miatt és a jobb helyzetkihasználás következté­ben végül is a tatabányaiak nyertek. A visszavágón hasonló nagy csatára van kilátás ma 17.00 óra­kor Oroszlányban. Dart­s ob Környén Vasárnap lesz Környén a Steel dart's ifjúsági és serdülő orszá­gos bajnokság 3. fordulója. A Környei Művelődési Házban délelőtt 10.00 órakor kezdődnek a küzdelmek. Nem véletlen a helyszín kijelölése, mondta el Roznai István a megyei darts­s­­szövetség elnöke. A környei Tallódi Viktor az ifjúságiaknál vezeti az országos ranglistát. A serdülőknél pedig ketten is - Selmeczi Zsolt és Balcz Viktor - az első hat között várhatják a va­­sárnapi folytatást.___________m SPORT Kilenc ellen sem megy BVSC-Komáromi FC 1-0 ((H)) Labdarúgó NB I. Budapest, Szőnyi út, 100 néző, ve­zette: Birk­ucsik, (Jenei, Kelemen). BVSC: Farkas - Pomper - Gelbmann, Szaszovszky - Simon,­­ Polonkai, Vincze, Gál, Horváth J. Potemkin (Touati helyett Herczku), Fehér, (Sinkó). Játé­kos-edző: Simon Tibor. Komárom: Pikács - Matics - Krstenansky, Bombicz (Füzi) - Schafranek, Takó, Ugrai, Gom­bos, Andai - Jankóczy, Kyriakos. Edző: Kardos József. Bombicz Tamás vállalta a játé­kot, azonban Musicz megfázása nem javult, így ő a padra sem ül­hetett. A cserekapus, Ozoróczi mellett két ifjúsági játékos, Szán­tó és Füzi került a kispadra. A csípős szélben a BVSC kezdett jobban, azonban gólhelyzetig nem jutott el. Ez egyre idegesebbé tette a hazai gárdát, amely leginkább alat­tomos szabálytalanságokkal vétette észre magát. Andait és Schafraneket emiatt ápolni is kellett. A 36. percben csúcsosodott ki a zuglóiak viselkedése, amikor is Gelbmann hátulról belerúgott Ugraiba, akkor, amikor a labda a közelben sem volt. Birincsik azon­nal előhúzta a piros lapot. A kiállí­tást követően mezőnyfölénybe ke­rült a KFC. A 42. percben Ugrai 17 méterről lőtt, de Farkas biztosan védett. Két perc múlva Andai 20 méteres csalafinta lövésére kellett rávetődnie a hazai hálóőrnek. A második félidő első említésre méltó eseménye az volt és sokáig még az is maradt, hogy felkapcsolták a világítást. A 66. percben a sárga lappal már rendelkező Simon gyom­ron vágta Kyriakost, Birincsik kiállí­totta a magáról megfeledkező játé­kos-edzőt. A 9 emberrel játszó vas­utasok a 70. percben egy kontra- tá­madás során megszerezték a veze­tést, Touati elől Pikács még mentett, de a kipattanó labdát Szaszovszky balról az üres kapuba helyezte, 1-0. A 84. percben ismét Touati veszé­lyeztetett, lövése azonban a felső lé­cet érintve hagyta el a játékteret. Rendkívül gyenge mérkőzésen a hazaiak nagyobb szívvel játszva megérdemelten nyertek az elkép­zelés nélkül futballozó KFC ellen. Jók: Szaszovszky, Pomper, illetve Gombos,Vincze, Kardos József:­­ Nem találtuk meg a harcmodort a rendkívül kí­méletlenül játszó BVSC ellen, akik egyetlen kapura lövésükkel megszerezték a 3 pontot. JUTÁSI Kialakult a végleges sorrend Sakk NB II., Breyer-csoport - záróforduló A sakk NB II. Breyer-csoportjában befejeződtek a küzdelmek. Az utolsó fordulóban megyei rangadó­ra is sor került: a Zoltek Nyergesújfalu SE a Vértesi Erőmű együttesét fogadta. A Turul és a Géniusz Ta­ta Városi SE sakkozói idegenben próbáltak helytáll­ni. A találkozók előtt - mivel az élmezőny nagyon szoros volt, a többi mérkőzés eredményétől is füg­gően - az erőművesek az első hely, a Turul pedig az ezüstérem megszerzésére is esélyes volt. Ez végül nem sikerült, de csapataink így is remekül teljesítet­tek, az ezüst- és a bronzérem, mint korábban már beszámoltunk róla, a Vértesi Erőműnek, illetve a Tatabánya Turul SE-nek jutott. EREDMÉNYEK: Zoltek Nyergesújfalui SE - Vértesi Erőmű SE 4-8 A találkozón a tatabányaiaknak csak a nagyarányú győzelem volt elfogadható a csoportelsőségért folyta­tott versenyfutásban, számítva a tatai Géniusz jó sze­replésére a rivális Százhalombatta ellen. A Zoltek tar­talékos felállásban, nagy küzdelemben tisztes ered­ményt ért el. Győztek: Szabó L, Molnár G., illetve Csóli Ö., Sipos /., Bereczki l, Bányai S., Fekete I, La­urán J. és Erős Gy. Döntetlen lett az ifi. Meixner - Dékány L. és a Drexler M. - Mikló A. parti. MAFC Budapest - Tatabányai Turul SE 7-5 A Turulnak nagyarányú győzelem kellett volna ah­hoz, hogy befogja az Erőműt. Ehelyett kis különbsé­gű vereségbe futottak, ám így is megszerezték a har­madik helyezést. A partik alapján több volt a csapat­ban. Győztek: Kósa L., Gémesi J., Papp J., döntetlent ért el Kobrák G., Uttó F., Rigán L. és Németh S. Százhalombatta - Géniusz Tata Városi SE _________ 7,5-3,5___ _________ Sok múlott a csoportelsőségért vívott harcban ettől a találkozótól. A Százhalombatta csak úgy lehetett bajnok, ha a tataiak ellen nagyarányú győzelmet arat. A Géniusz nem kívánt kockáztatni, számukra az osztályozós hely elkerülése volt a tét, amelyet teljesítettek. Győzött Simon G., döntetlenül mérkő­zött László /., Szemed, Horváth Cs., Csen­g R. és Sztruhár Zsuzsa. Az NB II. Breyer-csoport végeredménye: 1. Százha­lombatta 80 pont, 2. Vértesi Erőmű SE 78,5,3. Tata­bányai Turul SE 74,5,4. Szentendre 73, 5.­ BEAC II. 73, 6. MAFC 71,5, 7. Kunszentmiklós 71, 8. Zoltek Nyergesújfalu SE 62, 9. Géniusz Tata Városi SE 61,5,10. Láng Vasas 60,5,11. MMG R+Á Bp. 58,5,12. Dunaújvárosi SE 27 pont (1 büntetőpont levonva), b 24 ÓRA - 13. OLDAL Labdarúgó NB III., Duna-csoport Tatai HAC - Esztergomi SC megyei rangadó Vasárnap 16.30-tól játsszák a THAC - Esztergom megyei rangadót a labdarúgó NB III-ban. A két együttes csatája mindig nagy harcot hoz, most is óriási küzdelemre van ki­látás. Tipikus hatpontos mérkőzés lesz, a győztes nagy lé­­pést tesz céljai megvalósítása felé. A tataiaknál nincs elkeseredés a bodajki vereség miatt. - Nagyon sajnáltam a meccs után a fiúkat, mert remekül fut­balloztak a rutinos, jó képességű focistákból álló­­ bodajkiak ellen nyilatkozta Nagy Győző, a tataiak meste­re. - A héten ki­értékeltük mérkőzést, és a megegyeztünk abban, hogy az ott mutatott ki­váló játékot kell átmentenünk az esztergomiak ellen. Tudom, a vendégek gyengébben szerepel­tek eddig a tavaszi szezonban, ám egyszer minden rossz sorozat megszakad. Remélem, ez nem most lesz, hanem a jövő héten. Hatpontos mérkőzés lesz, ha helyzetkihasználásban javulunk, s miénk lesz a győzelem. Tatán Berecz három hét után­­ elkezdte az edzéseket, csupán Bo­gár Jenő maradt. Neki beszakadt a porca, bár ezzel még tud futbal­lozni, kérdéses a játéka. Esztergomban is vesztes meccs utáni hét volt az újabb mérkőzésre való készülésben. Baranya István, az ESC szakmai igazgatója elmondta, hogy nincs pánikhangulat, sőt a sikertelen­ség határtalan elszántságot váltott ki Pleskó László edző fiaiban. - Mindenki bizonyítani akarja,­­ hogy többre képes a csapat, no és­­ most megyei rangadóról is van szó - emelte ki Baranya István. - , A Pénzügyőr ellen sokáig vezet­­­­tünk, sok helyzetet hagytunk ki,­­ és sajnos védelmünk is gyenge­­ napot fogott ki. Ez annyiban ért­­­­hető, hogy két kulcsemberünk, Mecseki és Farkas hiányzott on­nan eltiltás miatt. A tataiak jól összeszokott együttessel rendel­keznek, jó tavaszi kezdetük tisz­teletet parancsol. Ám ez most nem számít, nyerni megyünk a THAC-hoz, amely ellen nagyon a jó a mérlegünk. Ellenük még so­ha nem kaptunk ki az NB III-ban. Csak Tóth Gy. játéka kérdé­ses tankban.csapa­t THAC kerete: Berecz, Bán, Németh, Harmath, Krüpl, Kozár, Jambrik, Fer­­kó, Inczédi, Bogár, Pankotai, Schön, Dudás, Csáki, Mártonfi, Unger, Határ­völgyi. Az esztergomiak kerete: Kál­mán, Bíró, Mecseki, Farkas, Tóth Gy., Salik, Schanker, Szalontai, Korolovszky, Tóth L, Tauber, Bö­kő, Kneiszel, Lengyel, Bergendy, Marosi, Szalai, PÉNTEK SÁNDOR San Marinói Nagydíj, Imola - Vasárnap 14 órakor kezdődik a Forma-1 harmadik futama, a San Mari­­nói Nagydíj. Imolában 62 kört, összesen 305,598 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, akik kö­zül a német Michael Schumacher van a legkedvezőbb helyzetben. Eddig mindkét futamon első lett, rá­adásul Imolához kellemes élményei fűződnek. Tavaly ő nyerte a versenyt, ám a legjobb edzésidőt Häkkinen autózta. Utóbbinak egyelőre nulla pontja van, most igazán ráférne a jó szereplés, mert Sumival szemben behozhatatlan hátrányba kerülhet. A felvételünkön autózó Eddie Irvine sem dicsekedhet, ő is a pont nélküliek táborában tanyázik._________________________________________________fotó: amber pb Lépéselőnyben NŐI KOSÁRLABDA NB I. Vasárnap 15 órakor a Tatabányai Városi Sportcsarnokban lép pá­lyára a TKC a diósdiak ellen a ki­esés elkerüléséért vívandó ráját­szás második mérkőzésén. Az első összecsapást a tatabányai­ak nyerték idegenben, így Túrócziék lépéselőnybe kerül­tek. Ha most győznek, elérhető közelségbe kerül a bennmara­dás. Három győztes összecsapá­sig tart a páros mérkőzés. A TKC kerete: Cságola Klára, Joós Betarix, Ongrády Nóra, Bakonyiné Lajtos Andrea, Túróczi Éva, Nagy Eta, Izsó Esz­ter, Katona Tímea, Krisztián Tünde. m Négypontos hétvége? Férfi röplabda NB I: Kaposvár - Dági SE Ma 17.00-kor Kaposvárott lép pá­lyára a Dági SE, amely a rájátszás­ban is az élen áll két forduló után. A somogyiak az elmúlt héten meglepetésre idegenben győztek a Veszprém ellen, ám Turán­ Ta­másék nyerni szeretnének ide­genben is. Az előjelek nem a leg­jobbak, hiszen különböző okok miatt négyen is hiányoznak az utazó keretből. Soóst, Bagicsot, Geiert és Baldaufot kénytelen nél­külözni Bognár Ellák mester. A dágiak kerete: Oszuska I. Zoltán, Oszuska II. Zoltán, Torda Tamás, Szauter Ferenc, Berták Csaba, Skoflek Csaba, Haltrich Ákos, Bencsik József. NŐI RÖPLABDA NB II: Vértes Volán - Szombathely A tatabányaiak a rájátszásban mindkét meccsüket megnyerték, most is győzelemre készülnek Ogonovszky Szilárd tanítványai. A mérkőzés ma 10.30-kor kezdő­dik a Tatabányai Városi Sport­­csarnokban. A Vértes Volán kerete: Tihanyi Dóra, Hermann Bea, Tóth Ágnes, Szabó Krisztina, Ferling Viktória, Rovnyai Orsolya, Karsai Szilvia, Dombi Márta, Pap Ildikó, Somo­­gyi Móni, Kapuvári Melinda, b A Kovács Bt. Bábolna bajnoka Befejeződött az első alkalommal kiírt amatőr csapatbajnok­ság a bábolnai szabadidőközpontban. Remek szervezés, ki­tűnő hangulat, sportszerű mérkőzések, izgalmak, váratlan fordulatok jellemezték a benevezett 10 csapat hétről hétre megrendezett összecsapásait. Mindenki nyert, aki indult, volt aki többször, volt aki ritkábban, összességében min­denki olyan élményekkel lett gazdagabb, amit csak ez a sport adhat - értékelte a bajnokság eredményhirdetésekor Nyerges Béla, a bajnokság szervezője az őszi-tavaszi meg­mérettetést. A vándorkupát egy évig a Kovács Bt. mint bajnokcsapat őrzi, ezüstérmes a Komárom - Bábolna (KBBK) vegyes csa­pat lett, míg harmadik helyezettként a helyi Koccintók csa­­pata futott be._______________________________________a Petrák Miklós, a KBBK csapatkapitánya veszi át a díjat KOMÁROM­ESZTERGOM HEGYEI 2­4 ÓRA x A ^/IcATESZ tagja Komárom-Esztergom megyei közéleti napilap. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Felelős vezető, az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. SZTRAPÁK FERENC. Felelős szerkesztők: MISKEI FERENC, MÓROCZ KÁROLY. Kiadja: az AS-M. Kft. Komárom-Esztergom Megyei Irodája. Kiadóvezető: B. NAGY LAJOS. Szerkesztőség és kiadó: 2801 Tatabánya V. Fő tér 4. III. emelet. Postacím: 2801 Tatabánya, Pf.: 141. Szerkesztőségi telefon: (34)514-010, fax: 514-011, e-mail: szerk.kom@axels.hu — Ügyeleti telefon: (34)514-013. Esztergomi szerkesztőség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Tel.: (33)414-068, Fax : 414-168. Kiadói telefon: (34)514-000, fax: 514-001. Hirdetési iroda: Tatabánya V, Fő tér 4. földszint. Hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS. Telefon: 34/514-020, fax: 514-021. Terjeszti: a kiadó. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS. Terjesztési telefon: 514-031, fax: 514-033. Árusítja a BAVIHÍR RT. Előfizethető a kiadó terjesztési részlegénél (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalás­sal a KHB Tatabánya 10400913-09117330-70070000 ASM Tatabánya pénzforgalmi jelzőszámra. 2000. évi előfizetési díj egy hónapra 845 Ft, negyedévre 2535 Ft, fél évre 5070 Ft, egy évre 10 140 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Lapnyomda: COFINEC HUNGARY Rt. - Petőfi Nyomda Kecskemét, Mindszenty krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. ISSN 1416- 8650. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next