24 óra, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 87. szám

6. OLDAL Környezetvédő diákok A Ságvári-iskola szervezi - Húsz csapat a döntőben Egyebek mellett arról nevezetes a városban a Ságvári Endre Általá­nos Iskola, hogy ők a kezdemé­nyezői, szervezői a városi kör­nyezetvédelmi vetélkedőnek. Az idén, április 18-án, 14 órától már harmadik al­kalommal fogadják a döntőben a legjobb csa­patokat. A kezdeménye­zésről Gödöllő Annával, az intézmény igazgató­nőjével beszélgettünk. - Miért éppen a kör­nyezetvédelem témáját karolták fel a városban? - A városban, az ipari környe­zet terjeszkedésével egyre nő fontossága, csakúgy, mint a lakó­telepeken. Miután mindenütt van még tennivaló bőven, abban re­ménykedhetünk, és azért dolgo­zunk, hogy az általános iskolás gyerekek már magukba szívják, életük mindennapi része legyen környezetük megóvása, a termé­szet védelme.­­ Az idén hány gyereket sike­rült megnyerni a közös ügynek? - Szerencsére na­gyon sokat. Több mint hatszázan oldották meg a három forduló­ban a levelezős felada­tokat. Csütörtökön ti­zenöt iskolából húsz csapatot, egyenként négy-négy diákképvise­nyalakon lővet várunk. A tatabn­kívül itt lesznek vértesszőlősi és környei tanulók is. A vetélkedő főszervezője évek óta Imeli Lászlóné tanítónő, szív­­vel-lélekkel, nagyon sokat dolgo­zik. Mellénk álltak a közszolgál­tatók is, vetélkedőnk jól illeszke­dik az ő környezetnevelési prog­ramjukba____________TÓTH ILONA Ovisok a zöldövezetben A Ságvári-óvoda a település zöldövezeti részében van, a Május 1. park közvetlen kö­zelében. A homlokzati rész is rendezett parkra tekint. Lévainé Samu Eleonóra óvo­davezető mutatja be az in­tézményt. - Jelenleg egy híján két­száz gyermek jár hoz­zánk. Tizenhét óvónő, tíz dajka, három gazda­sági szakember, vala­mint egy kertész látja el feladatát. Óvodapeda­gógusaink valamennyi­en felsőfokú iskolai végzettségű­ek, akik továbbképzéseken is gya­rapították már tudásukat. Ennek alapján lehetőségünk van gyógy­­testnevelés, gyermektorna szer­vezésére, logopédiai hibák szűré­sére, részképességzavarok feltér­képezésére, valamint egyéni fej­lesztésre.­­ Programunkban kiemelt szerepet kap a humanista neve­lés. Nagy gondot fordítunk arra, hogy megszerettessük a kicsik­kel a természetet, megismerjék szűkebb környezetüket. Óvodánk májusban ün­nepli negyvenedik szü­letésnapját. Rendezvé­nyekben egyébként sem szűkölködünk. Minden évben megün­nepeljük például a víz, a Föld, az állatok világ­napját. Részt veszünk április 18-án a tatabányai óvoda­­pedagógiai napon, amelyen óvo­dásaink és dolgozóink is fellép­nek a Puskin Művelődési Ház­ban. A rendezvény ideje alatt te­kinthető meg óvodánk bábkiállí­tása IS. TÓ40R Levaine Samu Eleonóra Flamingó a Sport presszóban Félreértés ne essék: nem a karcsú, egzotikus madárról van szó ezúttal. A Flamingó egy söröző, egyben két helyiségből álló játékterem a Ságvári Endre út 4/A szám alatt. Elmondható, hogy patinás, nagy múltú helyet örökölt, amely egykor a mai 40-50 éves korosztály törzshelye volt. Ki ne ismerné közülük a hajdani Sport presszót az árkádsor alatt? Flamingó néven mintegy öt esz­tendeje működik az Oxigén Bt., va­lamint a Flamingó Kft. üzemelteté­sében. Ez alatt jelentős átalakítások tör­téntek itt. Létrehoztak két játékter­met és egy sörözőt. Az egyik te­remben üzembe állítottak tizen­nyolc játékautomatát a legmoder­nebb típusból. A másikban van a rulettgép, illetve a Black Jack. A tu­lajdonosok joggal büszkék a felsze­relésre, ugyanis ezzel a szolgálta­tással országos szinten is felveszik a versenyt a hasonló jellegű intéz­ményekkel. A söröző a játékosok, illetve a betérő vendégek elvárásait maxi­málisan kielégíti áraival és gazdag választékával. Szóval, akinek ilyen igénye van, keresse fel a Flamingót a Ságvári úti árkádsor alatt. A fiatalabbak megismerhetnek egy reprezentatív szórakozóhelyet, az idősebbek pe­dig - mint már említettük - nosztal­giázhatnak, emlékezve a hajdani Sport presszóra. A Flamingó söröző csakúgy, mint a két játékterem nonstop nyit­va tartással üzemel, várja vendége­it a nap minden szakában. A ♦ betonacélok ♦ zártszelvények 4 szögacélok 4 U szelvények 4 vas­gerendák AKCIÓS AJÁNLATA BETONACÉLOK MÁR 75 Ft/kg-tól 4 horganyzott kerítéselemek ♦ melegen hengerelt lemezek ♦ drótfonatok 4 hegesztett hálók 4 horganyzott acélhálók Betonacélok hajlítása, méretre vágása, szerelése Tatabánya, Népház út 9. •B 34/309-540 Fax: 34/314-503 6, T ATABÁNY­A-ÓVÁROS Hűek névadójukhoz Sallóék alkotása a József Attila-iskola falán A költészet napja után, április gaddal is csak itt bírhatsz, / óh, 12-én avatták fel Salló István fa- lélek! Hazám.” szobrász és fia, Salló Győző alko- A József Attila-emlékfal aane­­tását a József Attila Általános Es­ pélyes avatásán részt vett, és ku­­kolában. A juharfába faragott szőrűt helyezett el Kalász Márton, portré mellett a nagy költőtől a Magyar Írószövetség elnöke, va­­­gy közismert idézet is szerepel, lamint Bencsik János tatabányai külön táblán: „Igazán csak itt polgármester. A megnyitót városi mosolyoghatsz, sírhatsz. / Ma­ versmondóverseny követte. ■ Fontosabb intézmények Az iskola 4. b osztályos tanulóinak csoportja: ők adtak műsort az avatóünnepségen INTÉZMÉNY VEZETŐ TELEFONSZÁM Jászai Mari Színház, Népház Harsányi Sólyom László 323-655 Városi könyvtár Csics Gyula 311-593 Munkaügyi kirendeltség Rózsa László 310-852 Városi ügyészség Jámborné dr. Fazekas Ildikó 323-577 József Attila Általános Iskola Kővári Edit 331 -337 Ságvári Endre Általános Iskola Gödöllő Anna 332-992 Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Középiskola Feketéné Székely Katalin 323-797 Bárdos László Gimnázium és Szakközépiskola Sándor János 311-749 Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Középiskola Farkas Lászlóné 311-643 Ságvári Endre Óvoda Lévainé Samu Eleonóra 310-991 Móra Ferenc Óvoda_______________Igó Zoltánné__________330-349 Nagynevű elődök Számos olyan nevezetes szeme­ Gál István (1917-1979). Mén­­nyiség van, aki a megyeszékhe­­nek-közgazdász, 1953-tól halálá­­byen élt és öregbítette szűkebb­ig volt a Tatabányai Szénbányák hazája hírnevét: elősegítette, igazgatója. Tevékenysége alatt hogy a kis bányatelepből valóban bővült a cég nagyvállalattá, város váljék. Néhányuk, a teljes­ Ranzinger Vince (1856-1933). cég igénye nélkül: Bányamérnök, a tatabányai szén-Bárdos László István bányászat igazgatója 1897-1907­ (1909-1963). Tanár, könyvtáros, ig. Nevéhez fűződik az első tata- 1946-ban került Tatabányára. Nagy­bányai aknák telepítése. 1902- érdemeket szerzett a város első kör­ben Bányatanácsos címmel tan­­zépiskolájának létrehozásában­ tették ki.___________________■ Női tekések: 6. hely a Szuperligában Kétszáz fát javult a csapat átlaga - Az edző szerint lesz még jobb is Két éve visszatért Juhos Anikó, a tatabányai női tekecsapat egykori játékosa. Most nem csapattagként, hanem edzőként lép a pályára a lányokkal. A kezdeti időszakban a női Szu­perliga 11. helyén álltak, de tavaly már a rangsor 8. helyét foglalták el. Az idei bajnokságot az eredmények alapján az előkelő hatodikként zárják. - Nagyon szép eredményeket tud­hatnak a lányok magukénak. - Büszke vagyok a csapat min­den tagjára. Figyelemre méltó Ficsorné Krakó Éva és Méhész Anita teljesítménye. Anita az év 7. legjobb játékosa, Éva az év ifi első helyezetje lett a Szuperligá­ban 2001-ben. Méhész Anitát és Balla Ildikót meghívták az orszá­gos ifi és serdülő válogatott keret­tagjának. A saját statisztikám alapján 200 fát javult a csapat át­laga, ez figyelemre méltó. - A következő megmérettetés az utolsó ebben az idényben? - Igen. Az utolsó találkozókat hazai pályán rendezzük, mint há­zigazdák vendégül látjuk majd a zalaegerszegi, pécsi és a szanki tekecsapatot április 27-én. A jövő biztatóan alakul, a hatodik hely tényleg fantasztikus eredmény. Szerintem lesz még jobb is, hi­szen újból erősíti csapatunkat Megyesiné Vati Ágnes is, aki iga­zán soha nem szakadt el tőlünk. Gulyásné „Mama", mindenki ma­mája, sajnos nem tud már részt venni a mérkőzéseken egészségi állapota miatt. - Milyen az utánpótlás helyzete? - Nem dicsekedhetünk. Két lány van, akire jelenleg számítha­tok: Zsíros Andrea és Tóth Judit, ugyanakkor megemlíteném még Tankó Zsuzsát, aki megérett arra, hogy a felnőtt csapat tagjaként de­bütáljon a jövőben. Úgy tapaszta­lom, hogy nincs igazán érdeklő­dés­e gyönyörű sportág iránt a fia­talok körében, pedig szívesen fo­gadunk minden érdeklődőt, nem teszünk különbséget. Szeretném meglátogatni az iskolákat és a gyerekeket meghívni egy-egy mérkőzésre, edzésre, hogy felfe­dezzék a teke szépségeit. JAKICS MÓNIKA HASZNÁLJA KI LAKÁSVÁSÁRLÁSÁHOZ A KEDVEZŐ HITELLEHETŐSÉGEKET ÉS AZ EGYÉB ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKAT! MOST VÁSÁROLJON LAKÁST Tatabányán a Gál l.-lakótelepen A PALETTA LAKÓPARKBAN. Hívjon akkor is, ha garázst vagy üzletet szeretne!­­ Érdeklődjön a dózsakerti sorházakról is! Teljes körű ügyintézés. Tájékoztatás munkanapokon a Paletta Kft. 34/317-863-as «I Nk í X ... 2002. ÁPRILIS 16., KEDD H l Színpadi látványosságok A színpad különös világába en­ged betekintést az a kiállítás, amely a Jászai Mari Színház emeleti galériájában látható. Em­lékezetes előadások látványos díszletei, jelmeztervek, színész­­portrék bizonyítják, hogy a színház „láthatatlan” alkotói mi­lyen jelentős művészi munkát végeznek. Shakespeare, Brecht műveinek színpadképei, rene­szánsz, barokk és modern jel­meztervek jelzik, hogy nem csu­pán a színészi játék, a rendezés járul hozzá egy-egy előadás sike­réhez, ugyanakkor a látványos díszlet, a fény, a színhatás és a korhű vagy éppen a darab szellemiségét kiemelő jelmez is. A kiállításon a Magyar Dísz­let-, Jelmez- és Látványtervező Művészek Társaságának tagjai mutatkoznak be alkotásaikkal. ■ SONY MÁRKABOLT TATABÁNYA, SÁGVÁRI U. 19. iTelefon: 34/315-05lt Megérkeztek az új generációs VIDEOKAMERÁK! CCD-TR 748 129 990 Ft CCD-TRV 208 159 990 Ft CCD-TRV 408 179 990 Ft 1............................................................................................................................... ! AKCIÓS SZTEREÓ VIDEOMAGNÓK ! 59 990 Ft-tól, DVD-k 69 990 Ft-tól, ! HÁZIMOZI-ERŐSÍTŐK 49 990 Ft-tól! ! Ezen kívül: DIKTAFONOK, KISRÁDIÓK,­­ FEJHALLGATÓK nagy választékban. ! Helyszíni hitelügyintézés Ingyenes házhoz szállítás 15 km-es körzeten belül

Next